CsK:Pelinal éneke, 5. kötet

A Elder Scrolls Lapok wikiből

Pelinal éneke, 5. kötet
Morihaus iránt érzett szeretetéről
Az Első Korban élt híres lovag, Fehérpalánk Pelinal életének tetteiről szóló gyűjtemény. Pelinal volt az, aki legyőzte az ayleidek híres varázslókirályát, Umarilt, és az ő páncélzatának részeit kell összegyűjtenünk a Kilenc lovagjai kiegészítőben. A sorozat 5. kötetében Pelinalnak egy istenné emelkedett hőshöz, Morihaushoz fűződő barátságáról olvashatunk.

Szerkesztő megjegyzése: Az első hat kötetet az úgynevezett Reman kéziratból vettük át, ami a Császári Könyvtárban található. Ez a kézirat régebbi töredékek másolata, melyeket egy ismeretlen tudós gyűjtött össze a Másodkor elején. Ezen túl keveset tudunk a töredékek eredetéről; közülük néhány úgy tűnik, hogy ugyanabból az időszakból (talán ugyanazon kéziratból) származik. De, mivel nincs tudományosan elfogadott álláspont ennek a hat töredéknek a koráról, ezért itt nem fogok véleményeket taglalni.

Tény, hogy Morihaus Kyne fia volt, de, hogy valóban Pelinal lett volna a Shezarrine, azt inkább hagyjuk (egyszer Plontinu, aki a rövid kardot kedvelte, kimondta, és még aznap éjjel ellepték a pillék). Köztudott ugyanakkor, hogy családtagként beszéltek egymásról, Morihaus volt az ifjabb, Pelinal pedig úgy szerette őt, hogy unokaöccsének hívta, de az is lehet, hogy ez csupán a halandók fantáziálása. Pelinal sose adott tanácsot Morihausnak a háborúban, mivel a bika-ember kiválóan harcolt, jól vezette az embereket, sose engedett teret az őrületnek, s mégis, a Fehérpalánk figyelmeztette a Perrif iránt érzett szerelmére. "Adák vagyunk, Mor, szeretet útján változtatunk meg dolgokat. Jobban kell figyelnünk, különben még több szörnyet nemzünk erre a földre. Ha nem hagysz fel vele, elragad téged, és egész Cyrodot átformálod." Erre a bika elszégyellte magát, mert ő bika volt, és az alakját túl ocsmánynak találta Paravaniához, főleg, mikor levette a köpenyét néki. Horkantott hát, és az orr abroncsát a Secunda fényébe állította, majd így szólt: "Ő olyan, mint a fény az orr abroncsom hegyén: néha csak véletlen, de éjjelente akárhányszor megmozdítom, ott van. Így hát tudd meg, amit kérsz, az lehetetlen."


Vik

Előző: Pelinal éneke, 4. kötet

Összefoglaló: Pelinal éneke

Következő: Pelinal éneke, 6. kötet