CsK:Pelinal éneke, 6. kötet

Innen: Elder Scrolls Lapok

Pelinal éneke, 6. kötet
Az őrületéről
Az Első Korban élt híres lovag, Fehérpalánk Pelinal életének tetteiről szóló gyűjtemény. Pelinal volt az, aki legyőzte az ayleidek híres varázslókirályát, Umarilt, és az ő páncélzatának részeit kell összegyűjtenünk a Kilenc lovagjai kiegészítőben. A sorozat 6. kötete Pelinal szörnyű tombolásairól számol be.

Szerkesztő megjegyzése: Az első hat kötetet az úgynevezett Reman kéziratból vettük át, ami a Császári Könyvtárban található. Ez a kézirat régebbi töredékek másolata, melyeket egy ismeretlen tudós gyűjtött össze a Másodkor elején. Ezen túl keveset tudunk a töredékek eredetéről; közülük néhány úgy tűnik, hogy ugyanabból az időszakból (talán ugyanazon kéziratból) származik. De, mivel nincs tudományosan elfogadott álláspont ennek a hat töredéknek a koráról, ezért itt nem fogok véleményeket taglalni.

(És azt) mondta, hogy úgy emelkedett a világba, mint egy Padomai, vagyis Sithis és a változás szülte. Mások, mint Fifd az Új Teed, azt mondják, Pelinal csillagpáncélja alatt olyan mellkas lakozott, minek nem volt szíve, csak a vörös düh formálta gyémánt-alakra, s dalolt mint egy agyatlan sárkány, s ez volt a bizonyíték, hogy mit-hang volt, és ahova lépett, ott alakult ki az első sürgés. Pelinal nem törődött ezzel, és bárkit megölt, aki isteni logikáról értekezett, kivéve a tisztes Perrifet, akiről azt mondta, hogy "inkább rendelkezik, mintsem beszél, mivel a nyelv alkalmazás nélkül olyan, mint egy halott tanú." Mikor azok a katonák meghallották ezt, s csak álltak ott, szájukat tátván, nevetve megsuhintotta kardját, majd Kyne esőjébe futott, hogy lemészárolja az ayleid foglyait, azt sikoltozva "O, Aka, a közös őrületünkért teszem! Figyellek, amint engem figyelsz! Umaril kihív minket, mert így alkottuk őt!" (S ekkor volt, hogy) a harag és a sületlenség mit Pelinal érzett, és őrületbe fordult, hol egész földeket nyelt el az isteni tombolás, hogy Ürességé váljanak, és Alessiának imádkoznia kellett az istenekhez a támaszukért, ők pedig lenyúltak, egy elmeként, s addig nyugtatták a Fehérpalánkot, míg már nem akart végezni az egész világgal. Garid pedig a gei, egszer olyan őrületet látott, miközben együtt ivott Pelinallal, hogy megkérdezte, milyen érzés volt egy ilyen csapád, mire Pelinal csak annyit mondott: "Mint amikor az álomnak már nincs szüksége az álmodójára."


Vik

Előző: Pelinal éneke, 5. kötet

Összefoglaló: Pelinal éneke

Következő: Pelinal éneke, 7. kötet