Nemes célhoz nemes lelkek kerestetnek!

Lohse Jo Meret Es Szegely No Logo 1

Sokan tudjátok, hogy csapatunk annak idején a The Elder Scrolls sorozat játékainak fordítását tűzte ki célul, így már egyfajta hagyományként mindig hatalmas és komplex szerepjátékokon rághattuk végig magunkat az évek során.

Nem, sajnos mi sem tudunk többet, pedig milyen remek lenne, ha máris az új Bethesda játékon dolgozhatnánk! A Bethesda sajnos (vagy szerencsére) nem kapkodja el a dolgot, jó ideje várunk már, hogy többet is megtudhassunk a készülő TES 6-ról. Emiatt pár éve kitaláltuk, hogy más játékokat is fordíthatnánk, hogy addig se üljünk tétlenül.

Nem is olyan régen készültünk el a Pillars of Eternity magyarításával. A visszajelzések nagyon pozitívak voltak, köszönjük a bizalmat és a támogatást! Két és fél év alatt készültünk el, s mivel azóta sem árult el többet a Bethesda, így ismét magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést, és szétnéztünk a legnagyobb szerepjáték-monstrumok között fordítani való után.

Jó ideje dolgozunk már legújabb kiszemeltünkön, csak azért hallgattunk eddig, mert a folyamat egy nagyon monoton és – valljuk be unalmas részén kellett túljutnunk. Amikor új játékba kezdünk, mindig a technikai dolgokkal indítunk (szövegek kinyerése, a fordítóprogramunk felkészítése az új szövegfájlokra stb.), közben pedig elkezdjük összeállítani és lefordítani belső szótárunkat, hogy minél egységesebben tudjunk később haladni. Mostanra nagyjából végeztünk az előkészületekkel, így már csak a java van hátra. 😉

Ne is húzzuk tovább az időt, örömmel jelentjük be, hogy következő fordítandó játékunk a Divinity: Original Sin 2 – Definitive Edition! 😀

Mivel ebben a játékban is hatalmas a szövegmennyiség (6,25 millió karakter), így minden segítséget szívesen veszünk akár az eddigi fordítóktól, akár angolul legalább középfokon tudó új tagoktól. A jelentkezők a morrohun@gmail.com e-mail címen léphetnek kapcsolatba velünk. Fontos, hogy a lelkes jelentkező az angol nyelvtudás mellett jó magyar helyesírással és fogalmazási készséggel is bírjon. Nem várunk el tökéletességet, mi sem vagyunk azok, de a magabiztosabb fogalmazók egyszerűbben boldogulnak.

Természetesen a Divinity: Original Sin 2 fordításánál is az a fő cél, hogy minőségi munkát adjunk ki a kezünkből, ezért a leendő fordítók egy körülbelül két óra alatt magyarra átültethető cikk segítségével tudják bizonyítani rátermettségüket. Minden részletes információt elküldünk a jelentkezést visszaigazoló levelünkben.

Arra kérnénk benneteket, hogy osszátok meg a hírt bármilyen hasonló témájú közösségi portálon, hogy felhívásunk minél több fordítójelölthöz eljuthasson, hogy minél előbb elkészülhessen 2017 (sőt, sokak szerint a legutóbbi tíz év) legjobb szerepjátékának magyarítása.

Reméljük, hogy minél többen minél rövidebb idő alatt átadhatjuk a kész fordítást a közösségnek!

A fordítás aktuális állását a Divinity: Original Sin 2 aloldalunkon tudjátok nyomon követni.

Szólj hozzá a fórumban! Regisztrálni természetesen nem kötelező.

38 Comments

  1. Ronaldo02-16-2020

    YES! Nagyok vagytok! Imádom a játékot. Megvettem mindkét részt, az elsőbe – amihez van magyarítás – min. 120 órát raktam. Sajnos nekem enyhén szólva nem 100%-os angolom, sűrűn kell szótáraznom, de nem bírtam ki, neki kezdtem pár hete a 2. résznek is.
    De mivel tudom, hogy minőségi munkát fogtok kiadni, egész biztos hogy végigtolom majd magyarul is más karakterekkel 🙂

  2. Shed02-16-2020

    Édes Istenem, a POE2 mellett ez volt a másik titkos favoritom. Hát, akkor már csak hibernálni kell magunkat kb 2022 végéig. 🙂 Az első részt végig játszottam, bíztam benne, hogy a Hunosítók csapata neki fog kezdeni a második résznek, de ha ők nem, akkor majd ti. Kitartást kívánok, és előre is köszi azt a temérdek időt és fáradtságot, amit bele fogtok ölni ebbe a hatalmas játékba.

  3. Fox02-17-2020

    Remek, ismét frissítgethetem az oldalt percenként a % miatt. XD

  4. Atesz02-17-2020

    Jelentkeznék szívesen, de nem véletlenül játszom RPG játékokat magyarul, hiába van stabil, középfokú nyelvtudásom és vizsgám is, az RPG-k mindig kifognak rajtam.

  5. Daermon02-18-2020

    Oh, nem PoE2 🙁
    Ez nem érint. De sok sikert hozzá!

    • warg02-27-2020

      Azért adj majd neki egy esélyt! 😉

  6. Kecsap02-19-2020

    Nagyon király, össze hangolt kis csapat vagytok!

    Várom a magyarítást tárt karokkal, sok sikert és kitartást kívánok a munkához!

  7. Névtelen02-20-2020

    Az egyik szemem sír a másik meg nevet ! Ezek szerint a PO2 soha nem lesz lefordítva , de az a játék viszont megérdemli. Bár ez a játék távol áll tőlem ! Sok sikert kívánok !

    • warg02-22-2020

      Még visszatérhetünk rá, ha ügyesek vagyunk, és közben nem adják ki az Elder Scrolls 6-ot. 🙂 Én is nagyon szeretem a Pillars 2-t, a DOS2-ben viszont annyi innovatív ötlet van, hogy nagy kár lenne, ha nem készülne fordítás hozzá.

  8. Névtelen02-20-2020

    azta!!! öszintén elég szépen tudok angolul de azért egy fantasy rpg játékot nem lehet élvezni csak is anyanyelvi angollal… és igen én is kb 2022-re tippelek talán már 22 közepe max eleje ha sokan jelentkeznek rá ami valószínű mivel elég híres a játék

  9. Raistlin02-24-2020

    Érdekesség, hogy valaMIÉRT a DOS2 több helyen élvezetesebb, mint a PoE2. Ezt a legtöbben már megfogalmazták valamilyen módon.
    Örülök, hogy a Baldur’s Gate 3-at is készítik a srácok.
    Nehéz lehetett számotokra a döntés és bizony a hiányérzet is NAGY, mivel a PoE2 minden tekintetében megérdemelte volna a honosítást és senki más nem fogja elkészíteni.
    Ugyanakkor szerintem jól döntöttetek. 😀

  10. nemtudokírni03-22-2020

    Szoasztok! azt szererném megkérdezni, hogy mikora lesz kész a fordotás és halyrá 😀

  11. Atesz04-05-2020

    Hihetetlen, hogy alig kezdtétek el, de már 7 százalékon áll! 😮 Szép munka!

  12. Atesz05-06-2020

    Négy százalék egy hónap alatt, nem semmi! Karácsonykor játszani akarok ám vele! 🙂

    • Ronaldo05-31-2020

      Atesz: „Karácsonykor játszani akarok ám vele!”
      Ha 1 hét alatt 1% tud elkészülni (ergo még minimum 80 hét), akkor hogy jön ki karácsony?

      • Atesz06-04-2020

        * Hozzászólás moderálva *
        Azt szeretnénk kérni, hogy tisztelettel beszéljetek egymással, még ha néha nehéz is. Semmi értelme egymás sértegetésének.

  13. Atesz05-25-2020

    Tizennégy százalékon állunk, vagyis három hét alatt három százalék! Bravó!

  14. warg06-04-2020

    Sziasztok! Érkezett néhány lelkes új fordító, igyekszünk haladni a fordítással, viszont hatalmas mennyiségről van szó, és mindenki csak a szabad idejében tud vele foglalkozni, legtöbbünk munka és család mellett szakít időt.
    Osszátok meg légyszi mindenfelé a hírt, hogy mindél több lelkes fordítójelölt tudomást szerezzen róla, már ez is hatalmas segítség. 🙂
    Tudom, hogy nem jelentkezünk túl gyakran, ez azért van, mert a hírek, videók készítése értékes időt vesz el a fordítástól.
    Köszönjük a türelmet! 🙂

  15. Névtelen06-14-2020

    Off : A Gog 2.0 -val az összes játékotokat egyetlen helyre tudjátok importálni. A Steam-ről az Epic games-ről az Origin-ról egyszóval mindenhonnan. Telepítése különösen ajánlott ! Egy hírt megérne a főoldalon !

  16. Névtelen06-14-2020

    A Destiny 2 ingyenes a Steam-en !

    • Névtelen06-15-2020

      Csak hogy ez Divinity 2. Semmi köze a kettőnek egymáshoz azt leszámítva, hogy mindkettő címe „y”-al végződik, és második rész.

      • Névtelen06-16-2020

        Nem azért írtam mert nem tudom hogy mi a különbség a kettő között 🙂 , hanem ha valakit érdekel gyorsan lecsaphat rá. Igen egyébként egy nem ide tartozó hír volt. Bocsánat érte. Szerettem volna másokat is előnyhöz hozzásegíteni. A Divinity: Original sin 2 nem mostanában lesz ingyenes 🙂

  17. […] Emiatt is folyamatosan toborzunk, így ha szeretnétek segíteni, akkor osszátok meg a hírt mindenféle gamer/szerepjátékos/nyelvtanulós csatornákon, hátha érkezne még néhány dolgos […]

  18. TrasHash07-05-2020

    Ez maga lesz a karácsonyi ajándék, ha elkészül, legyen akármikor is.
    Nagyon várom. Előre is köszönöm a munkátok!

  19. Kecsap08-01-2020

    Heló-heló!
    Nem tudom, hogy mik a kritériumok, illetve hogy lehet-e a fordításhoz csatlakozni, de én szívesen csatlakoznék, ha van erre lehetőség.

  20. warg11-14-2020

    Készülődik egy hír néhány érdekességgel. 🙂

  21. Ronaldo11-17-2020

    Hetente többször nézegetem az oldalt, látom nagyon belendültetek az utóbbi napokban 🙂 Szuperek vagytok, nagyon várom a végét. További jó munkát és köszönjük előre is 🙂

  22. Névtelen11-18-2020

    Isteni haladás az Istenktől!!! Köszönjük szépen a kitartást és a munkátokat!

  23. […] aki magabiztos középfokon tud angolul, és jól fogalmaz magyarul is, látogasson el nyugodtan toborzó hírünkhöz, és keressen meg minket bátran. Minden segítségért nagyon hálásak vagyunk. Minél többen […]

  24. Tomtom12-15-2020

    Úristen, csak most látom hogy csináljátok, Ti vagytok a Császárok!
    Az első részben 150+ órám van már, a másodikat sokszor elkezdtem, de az átlagnál talán kicsit komplexebb angol miatt mindig abbahagytam (pihenni, szórakozni ülök le, nem fordítani :).
    Óriási pacsi a munkátokért előre is, alig várom!

  25. Shedox02-16-2022

    Minden nap ránézek az oldalra, hogy milyen állapotban van. Nagyon várom! Direkt nem kezdtem el angolul a 2. részt. Mire ide jutottam volna láttam, hogy elkezdtétek fordítani. Hatalmas munka ! Köszönet érte. Remélem az utolsó 4% hamar elkészül :))

  26. Yvorl02-16-2022

    Respect!!! 🙂

  27. Kiskutya03-12-2022

    99 %

  28. Warg03-23-2022

    Megtortent a frissites, szerencsere sokkal jobban alakult, mint gondoltam. 97%, es ma este elkezdtuk a maradek forditasat. Aki nem erti, hogy jutottunk 99%-rol 97-re, nezzen szet a hirek kozott. 😉 Koszonjuk a turelmet és a biztatast!

Válaszolj nemtudokírni hozzászólására: Kattints ide, hogy ne válaszként küldd el az üzeneted.