Obsidian és Microsoft

Obs Sold2

Néhány hete hallottunk már pletykákat, melyek szerint Bill Gates óriása szemet vetett az apró, de annál ambiciózusabb Obsidian Enternatinmentre.

Őszintén szólva az első reakcióm a kétségbeesés és az elkeseredettség között hánykolódó „NEEEEEEEEEEEEEEEEE!!!” szócska volt. Elvégre az Obsidian szinte olyan, mint egy kis család: nem túl nagy, közvetlen, megszólítható, még nem zilálta szét a pénzéhes üzletiesség. Ebben a videóban maguk a fejlesztők is így beszélnek a cégről, és valahogy nehezen tudom elképzelni, hogy a Microsoft hatalmas változtatások nélkül benyomakodhat ebbe a különleges mikrokozmoszba.

Nos, a már belinkelt videóban végül hivatalosan is bejelentették, hogy a cég a Windows szülőanyjának részévé fog válni. Természetesen nagyrészt az üzlet pozitív oldalát részletezték, hogy az extra anyagi és technikai támogatással még jobb és szebb játékok elkészítésére lesz lehetőségük – különféle műfajokból. A videóban következetesen partnerként, nem pedig új tulajdonosként emlegetik a Microsoftot, így remélhetőleg elég szabad teret fognak kapni ahhoz, hogy folytathassák remekbe szabott és szeretettel átitatott szerepjátékaik készítését is.

Úgy tűnik, a Microsoft nem csak az Obsidiant szemelte ki magának. Az inXile Entertainmen is fennakadt a horgukon. Így gyakorlatilag újra egy céghez kerül az egykori Black Isle magja. Az inXile szintén számos remek játékot – köztük sok szerepjátékot is – tett le az asztalra az utóbbi években, ők is előszeretettel használták a közösségi támogatási lehetőségeket. A cég vezetője, Brian Fargo, szintén reményteljesen rugaszkodik neki az eljövendő új korszaknak.

Hogy ez számunkra mit jelent, azt egyelőre nem tudhatjuk. Minden esetre az első sokk után sikerült megnyugodnunk, és bár még mindig kissé kételkedve, de kíváncsian és reménykedve is várjuk, hogy mit hoz ez az új fejlemény az Obsidian és a rajongók számára.

Szólj hozzá a Pillars of Eternity fórumban! Regisztrálni természetesen nem kötelező.

2 Comments

  1. szotsaki11-24-2018

    Hmm, azt gyanítom, hogy az Xbox miatt van szüksége a Microsoftnak ezekre a stúdiókra, ami azt is jelenti, hogy a következő részek csak Xboxokra fognak megjelenni (esetleg az első fél- vagy egy év lesz kizárólagos).

  2. Névtelen11-27-2018

    Elvileg utaltak a Pillars 3 ra is , ha jött az első 2 akkor az is jön PC-re. Az valószínű hogy PS4 re nem ezek szerint.

Szólj hozzá: