Forgotten Stories – készül az Enderal kiegészítő

Logooo

A SureAI csapata hivatalosan bejelentette, hogy elkezdtek dolgozni az Enderal: The Shards Order első kiegészítőjén, melyet még idén terveznek megjelentetni.

Korábbi cikkeinkben részletesen beszámoltunk erről a rendkívül jól kidolgozott Skyrim total conversionről, ami akkora sikert aratott, hogy a csapat úgy döntött, készít hozzá egy kiegészítőt, mely a Forgotten Stories (Elfeledett Történetek) címet kapta. Az alábbi előzetes tökéletesen idézi a már ismerős Enderal-hangulatot, akit pedig ez az elején is megragadott, bizonyára alig várja a DLC megjelenését.

A kiegészítő fejlesztéséért Nicolas Lietzau, az Enderal projekt egyik vezetője és írója a fő felelős, a szükséges munkákat pedig a SureAI csapatnak csupán egy kisebb része végzi, mivel a többieket jelenleg más projektek foglalják le. A Forgotten Stories a történet azon részleteit öleli fel, amelyeket ki kellett vágniuk az eredeti játékból. A kiegészítő körülbelül tíz-húsz órányi plusz játékidővel járó küldetéseket tartalmaz majd, és több szempontból is javít az Enderalon.

Egyelőre csupán néhány információt tettek közzé a DLC-vel kapcsolatban, pontos megjelenési dátumot pedig ugyanúgy nem jelöltek ki, ahogyan az Enderalnál sem tették. Azt azonban már lehet tudni, hogy két céhes küldetésszál is bekerül majd a játékba. Ha csatlakozunk az egyik legbefolyásosabb enderali kereskedőcéhhez, egy különleges, ármánnyal és kapzsisággal övezett, nem éppen lineáris történetnek lehetünk tanúi. A másik ilyen szál az Undercity-t uraló rejtélyes szekta, a Rhalâta titkait ismerteti meg a játékossal. A fejlesztők ezeken kívül beletesznek még egy küldetéssorozatot, mely az alapjátékból már ismert Yuslan Sha’Rim múltját mutatja be, és a Sea of Eventualities (Lehetőségek tengere) gondolatára épül. Ez az elmélet szerepel az alapjátékban is, melynek lényege röviden az, hogy a valóság, amit a történet szerint megtapasztalnak, csupán egyetlen a végtelen lehetséges valóságok közül, és minden egyes újabb lehetőség, döntés vagy kimenetel egy újabb párhuzamosan létező univerzumot, azaz világot vagy valóságot eredményez.

Belekerül még a kiegészítőbe egy olyan küldetés is, ami a Veiled Woman (Fátyolos nő) múltját fogja felfedni. Nagyon titokzatosan megemlítették, hogy egy bizonyos karakter halálának részletes kivizsgálásával kapcsolatos feladatot is kap majd a játékos. A fő küldetésszálhoz pedig hozzáadnak egy külön, titkos befejezést. Mindezen felül számos kisebb pénzjutalmas küldetéssel, új fegyverrel és páncélzattal gazdagítják a játékot, valamint elvégeznek néhány változtatást a játékmenetet illetően, többek közt a rejtett képességek hozzáadásával. Nagy módosításokra lehet számítani a kovácsolás és a bűvölés terén, annak érdekében, hogy a játékban sokkal inkább megérje ezekbe energiát fektetni.

Természetesen a kiegészítőt is lefordítják németre és angolra, olyan profi szinkronszínészekkel, mint Dave Fennoy a Walking Deadből vagy Lani Minella a Skyrim csapatából.

A DLC kompatibilis lesz az eddigi mentésekkel, viszont a fejlesztők azt tanácsolják, érdemes új játékot indítani, főleg a titkos befejezés miatt. Időközben természetesen az Enderalhoz is számos patch-et kiadnak még amellett, hogy a Forgotten Stories is alapvető javításokat ad majd a játékhoz. Galériánkban is megtekinthető már néhány hangulatfestő kép.

A kiegészítő fejlesztését ugyanúgy közvetetten lehet támogatni, mint az Enderalt, az új információkat és hivatalos bejelentéseket pedig a SureAI fórumán valamint honlapján követhetitek, illetve nekünk is van egy Enderal fórumtémánk a további hozzászólások számára.

2 Comments

  1. Töhi01-31-2017

    Ez az Enderal egyre nagyobb lesz, nem akarjátok lefordítani?

  2. Lulu02-22-2018

    Tudom nem éppen mai a hír, de én is nagyon támogatnék egy magyar forditást hozzá, már háromszor vittem végig, és a kicsit szegényes (ám folyton fejlődő) angol tudásom miatt mindig van valami új amit megértek.. Jó lenne ugy játszani hogy nincs bekészitve a google fordító 😀

Szólj hozzá: