Skywind újdonságok

Logo

Korábban már írtunk egy beszámolót az egyik legjobban várt Skyrim modról, ami a Morrowind világát ülteti át a TES V motorjára. Lássuk, hogyan haladt azóta a TESRenewal Project és milyen változások történtek így, több mint egy év távlatából!

Előző cikkünk óta rengeteg újdonsággal bővítették a Skywindet, hihetetlen, hogy mennyi munkát fektettetek bele a lelkes önkéntesek. Megjelenési dátumot sajnos továbbra sem tettek közzé, a nagy előrelépés mellett azonban az is kiderült, hogy a Dragonborn DLC szintén elengedhetetlen lesz a Skywind telepítéséhez. Az alábbiakban részletesen bemutatjuk, hogyan haladt az elmúlt évben a projekt.

Először is megjelentettek februárban a hivatalos YouTube csatornájukon egy új előzetest a játékhoz, mely a már tőlük megszokott, rendkívül látványos módon mutatja be, hogyan állt akkor a fejlesztőcsapat bizonyos kül- és beltéri területekkel, NJK-kal. A videó itt látható:

Márciusra elsősorban a concept art, a 3D design, a hangzás- és a szinkronrészlegeken történt nagy előrejutás. Elkészültek az épületek, a berendezések, a fegyverek, a ruházatok, valamint a kazamaták falazatának és padlózatának látványtervei, azaz rajzai, melyek valódi kidolgozásáról utólag a 3D modellezők gondoskodtak.
A 3D munkálatok terén ezen kívül jelentős haladást értek el a telvanni épületek megalkotásában is, a landscaping csapattal együtt dolgozva a Nyugati lankák sziklás pusztaságától kezdve Molag Amur lávazuhatagain keresztül a dwemer belső terekig elkészítették mindent, a részletek kidolgozásának és az üres terek kitöltésének feladata pedig már csak a level designerekre vár majd. A kültéri helyszínek túlnyomó része ekkorra már elkészült.

Új hangmérnökök csatlakoztak a csapathoz, akik a lehető leghitelesebb játékélmény érdekében ötletes megvalósításokkal megteremtették a Morrowind változatos teremtményeinek hangjait. Az alábbi linken megtekinthető videó érdekes példa arra, hogy milyen hangokat kellett megalkotniuk ahhoz, hogy „életre keltsék” a játék helyszíneit.
A szinkront illetően eddigre már jó néhány NJK-nak sikerült minden szövegét felvenni és feldolgozni. Érdekesség, hogy egy átlag szinkronszínész körülbelül kétszáz sornyi szöveget mondott fel, a szakértő önkéntesek pedig ezt követően az elhangzottakhoz igazították az NJK-k arckifejezéseit.

Júniusra többek közt a barlangok, a telvanni építészet további remekművei, az indoril páncélzat és a telvanni sisakok megalkotásával haladtak sokat. A landscaping csapatra és a level designerek rendkívül elfoglaltak voltak, és még augusztusban is folytatták a barlangok kidolgozását. Eddigre megalkották a Nyugati lankák barlangjainak mohás talaját, Molag Amur és a Hamuföldek vulkáni kőzetét, a sheogoradi terület agyagpaláit, valamint a keleti partok bazaltos talaját.

Szeptemberben leginkább a játékbeli hangokkal és zenékkel sikerült nagy előrelépést tennie a TESRenewal projekt tagjainak. Érdekesség, hogy ahhoz képest, mennyire nagyszabású, kiterjedt játék volt a Morrowind, mindössze negyvenöt percnyi eredeti zenét tartalmazott. A Skyrim zenei anyaga már jóval hosszabb, három órás, a TESRenewal csapatának célja pedig megközelíteni ez utóbbi mennyiséget. A TES V motorja lehetőséget nyújtott arra, hogy különböző területeken más-más zenék szólhassanak, és ezt ki is használja majd a Skywind. Az Ascadiai-szigeteket lágy, pengetős hangszerek hangja jellemzi, a Hamuföldeken pedig törzsi dobokat hallhatunk majd. Lesznek olyan zenék is, amelyek csak bizonyos helyszínek felfedezésekor szólnak. A barlangokat és a kriptákat rejtélyes, kísérteties hangok kísérik majd. A Skyrimből ismerős csatazenéken kívül a városok külön-külön is rendelkeznek majd saját zeneművekkel. Mindezen felül a céheknek, erődöknek, fogadóknak, templomoknak és még Vivec kantonjainak is külön melódiájuk lesz, néhány NJK pedig dalokat fog énekelni a játékban. A Skywind hivatalos SoundCloud oldalán már rengeteg elkészült zenemű meghallgatható.

A múlt hónapra jelentős haladást értek el a 3D modellezés terén, új páncélzatok és javítások kerültek át a Skyrim motorjára, sokat fejlődtek a teremtmények és mozgásaik. Októberben a TESRenewal landscaping csapata továbbra is a barlangokkal és bányákkal foglalkozott, és a level designerek segítségével szépen kitöltögették az üres beltéri helyszíneket.

A legfrissebb újítások kapcsán tettünk fel néhány képet a galériába.

A munkálatok természetesen még mindig folynak, de egyre szebben és részletesebben körvonalazódik a Skywind világa. A csapat jelenleg is keres önkénteseket kisebb-nagyobb munkákra, ezekkel és az egész projekttel kapcsolatban a TESRenewal hivatalos oldalán találhattok több információt. Cikkeink komment részlegén kívül pedig a Skywind fórumtémában is lehetőségetek van a hozzászólásra.

3 Comments

  1. darwin11-17-2016

    Mire kész lesznek a srácok vele, nagypapa korú leszek….

  2. Multusz11-30-2016

    Fasza lesz,ha majd kiadják,az biztos.
    Én már nagyon várom 😀

  3. […] cikkeinkben már bemutattunk pár olyan Skyrim modot, amelyek igazán élvezetesnek ígérkeztek. Ezúttal a […]