Készül az Enderal: The Shards Order

Enderal Tájkép 612 234

Manapság egyre több kis- és nagyszabású mod áll rendelkezésre a The Elder Scrolls játékokhoz, és akit igazán magával ragadott a bennük megteremtett világ, a végigjátszások után a néha nem is tudja, hol és mivel is folytassa. Ezek között a kezdeményezések között szerencsére létezik néhány eléggé kiemelkedő alkotás is, amelyekre megéri várni, mert hasonló színvonalú játékélményt nyújtanak, mint az eredeti változatok. Ezek közé tartozik az alábbiakban bemutatott Skyrim total conversion mod, a várhatóan még az idén megjelenő Enderal is.

Az Enderal: The Shards Order (A Szilánkok Rendje) a szintén SureAI által készített Nehrim: At Fate’s Edge folytatása, amelyről már korábban beszámoltunk. Ezúttal is egy total conversion modról van szó, tehát a The Elder Scrolls V: Skyrim játékról gyakorlatilag mindent „lecsupaszítanak”, majd pedig csak a motort és a modelleket – azaz a legalapvetőbb dolgokat meghagyva – készítenek egy szinte teljesen új játékot. Az Enderal angol nyelvű előzetese meglehetősen hatásosra és látványosra sikerült, az eredeti játéksorozat rajongói is egyre nagyobb érdeklődést mutatnak iránta.

A SureAI csapat kezdetben néhány, egy közösségbe keveredett német modder volt, akik 2003-ban kezdtek el együtt dolgozni. Az a közös cél tartotta össze őket, hogy Bethesda játékokhoz szerettek volna modokat készíteni. 2005-re a már nemzetközi tagokkal bővült csapat megszilárdult, felvette mai nevét, majd pedig befejezte a Myar Aranath és az Arktwend (két Morrowind total conversion) készítését. 2009-ben megjelentették a Fallout 3-hoz készített Cube Experimental modot. Ezzel párhuzamosan fejlesztették a Nehrimet, a 2010-re elkészült Oblivion total conversiont, amely rendkívül népszerűvé vált a TES rajongók körében, amit ezek után több nyelvre is lefordítottak. 2011-ben álltak elő a Skyrimhez készített total conversion projekt ötletével, ami később az Enderal: The Shards Order nevet kapta.

A SureAI csapat jelenleg több, mint 17 fejlesztőből áll, székhelye Münchenben van, mivel az ottani Mediadesign Hochschule diákjaiból került ki a vezető és több fő tag is. Munkájukért hivatalosan nem kaphatnak pénzt, de lehet őket támogatni a weboldalukon. A fejlesztőkön kívül rengeteg önkéntes segít a munkában, többek közt zeneszerzők, szinkronszínészek és egyéb partnercégek.

A berlini 2day Productions hangstúdióval együttműködve hangulatos zenei aláfestést tudnak kölcsönözni az Enderalnak, továbbá jó minőségben vehetik fel a szinkronhangokat. A játékban zajló eseményeket pedig a Nevigo által fejlesztett articy:draft segítségével készítik el. Ez egy olyan játék- és történettervező program, amelyben átláthatóan lehet kezelni az összekapcsolódó küldetéseket, döntéseket, NPC-ket, párbeszédeket, helyszíneket és tárgyakat, tehát a sztori szempontjából minden alapvető fontosságú tényezőt.

A SureAI csapata saját elmondása szerint igyekezett az ismert RPG játékok erősségeit összegyűjteni, és ezek figyelembe vételével módosítani az alapjátékon. Ezúttal is sokat merítettek a Gothic nevű, német fejlesztésű játékból és persze a korábbi Elder Scrolls részekből. Sok TES rajongó már nagyon várja, a közönségszavazás alapján ugyanis a ModDB-n az elmúlt néhány év során három díjat is nyert a „Legjobban várt mod” kategóriában. Bár pontos megjelenési dátumot nem tettek közzé, azonban minden jel arra mutat, hogy már idén nyáron elérhető lesz az Enderal.

A csapat önkéntes tagjai a későbbiekben saját, önálló, fizetett projektek elindítását is tervezik. De addig is igyekeznek kihozni a lehető legjobbat az Enderalból, és egy látványos, izgalmas, igazán élvezhető Skyrim total conversiont létrehozni.

A következő cikkünkben részletesen megmutatjuk, mi teszi olyan egyedivé és ígéretessé ezt a játékot, valamint hogy konkrétan miben is fog különbözni az eredetitől. Bővebb információt a csapat honlapján és YouTube csatornáján találtok.

Az Enderalról szóló általános beszélgetésekhez létrehoztunk egy külön fórumrészleget, ahol minden új kérdést és értesülést megbeszélhetsz a többiekkel! A regisztráció természetesen nem kötelező.

3 Comments

  1. […] Korábbi cikkünkben nagy vonalakban bemutattuk az Enderal mögött álló csapatot, említettünk néhány technikai apróságot és röviden beszéltünk magáról a modról is. Ahogy ígértünk, ezúttal részletesebben megmutatjuk, miken változtatott a SureAI csapata az eredeti játékhoz képest és mire is számíthatunk úgy általában, ha ki szeretnénk próbálni ezt a játékot. […]

  2. […] Korábbi cikkekben már írtunk az Enderalról, a Skyrim motorjára épült játékról, mely teljesen önálló történettel és harcrendszerrel rendelkezik. A német SureAI csapat készítette több, mint száz önkéntes segítségével. A történet kapcsolódik a szintén általuk készített Oblivion total conversion, a Nehrim eseményeihez, de azok számára is érthető és élvezhető játék, akik nem játszottak az előzővel. Az Enderal Vyn világában játszódik, ahol teljes káosz uralkodik a két évvel az előtti történéseket követően, az emberek Enderal békés kontinensére vándorolnak, de még nem sejtik, milyen megpróbáltatások várnak ott rájuk. […]

  3. kakadu11-19-2018

    .. nem is értem. Tényleg érdemes egy oldalt a melldöngetésért üzemeltetni? Kérdezni kell hogy szükség van rá vagy sem? Csináljuk vagy sem? Ha! Ez annyira csak hír… Látom oldalakon 5 soros fordítást hatalmas sikerként prezentál a készítő… és egy 8 – 15 vagy 200 ezer soros esetében meg – mivel őt nem izgatja a játék – csak a hír értékű lelkesedés jut a nagy publikumnak! A legtöbb emberke csak a végeredményt akarja és a nyavalygásra nem kíváncsi! Elérhető legyen egy produkció. Hibátlan és használható, szöveghűséggel! Vagy minimálisan is úgy, hogy közeli legyen az értelmezési találata a leírt honosító szövegeknek. Tévednék? 2 éves a hír. Kész? Bár ki nekiesett? Nem. De jó volt leírni…