Táborozás folyamatban!

Campfire 612 2341

Üdvözletünket küldjük Dubajból! Az ég gyönyörű, a víz csobogása feledhetetlen, a homok pergése mesés. A most folyó tábor helyszínéül próbáltunk valami kevésbé hivalkodó helyszínt választani, de sajnos az elnöki lakosztálynál nem tudtuk lejjebb adni; minden szobát lefoglaltak már előttünk.  A repülőút kicsit rázós volt, de a minibár bőven kárpótol az utazás fáradalmaiért és a business class kényelmetlenségeiért.

Jól olvasod, bizony, épp táborban vagyunk! Sokunknak sokféle elfoglaltsága akadt a nyáron és előtte is, így sajnos nem igazán tudtuk összehozni ezt az összejövetelt korábban. Most Bogi, Brenda, alduin, ReapeR, Vik és jómagam vagyunk itt Pest Dubaj mellett, fordítunk, babázunk és persze hírt írunk.

A tábor reggel indult azzal az eltökélt céllal, hogy nagyot lendítünk a Skyrim kiegészítők fordításán. Így aztán kora reggel összesereglettünk az Örs vezér téren és pár megállóval és egy gyors bevásárlással később már Brendáéknál osztottuk/kaptuk a fordítani való adagokat, aki pedig egy isteni ebédet készített nekünk pár órával később.

Édestekercs

Pár technikai akadály elhárítása után gőzerővel kezdetét vette a fordítás, és elégedetten konstatáltuk, hogy ha a most kiosztott adagokkal végzünk, elkészül a DLC-k fordításának fele. Persze a lektorálás még hátravan. Úgy tűnik, hogy sajnos mi is időhiányban vagyunk.

A fordítás mellett persze a csapatépítésre is figyelni kell. Ehhez nagyon jól jött, hogy a házigazda hobbiból íjászkodik, így kaptunk remek íjakat, bele nyílvesszőket és így soroztuk a céltáblát több, kevesebb sikerrel.

Nyíl a térdben

A fordítás tehát zajlik, emiatt ne aggódj. Sajnos vannak olyan elfoglaltságaink, amik máshova szólítanak el minket néha, de ettől függetlenül itt vagyunk, és amennyire időnk engedi, folytatjuk a munkát.

Ha szeretnéd támogatni a projektet, szeretnéd, hogy még több fordítótáborunk legyen vagy egyszerűen csak szeretnél még több utazási beszámolót, támogass minket! Köszönjük szépen!

Látogasd meg a Skyrim fórumtémát is! A hozzászóláshoz regisztrálni természetesen nem kötelező.

10 Comments

  1. Vik08-31-2014

    A többiek még csigalesen is voltak, és az is kiderült, melyik a leg olaszosabb Gyűrűk Ura szereplő. Nekem esett le utoljára. 🙂

  2. Sovngarde08-31-2014

    Örömhír! 🙂

  3. Yetiahegyrű08-31-2014

    E örő e bódottá ea öri bo-bodottá!

  4. DRAKON09-01-2014

    Jó hír! 🙂

  5. Marcus09-02-2014

    De jaoooo mogy valakik doooga, eves , ivas , mulatozas, ijaszkodas?:O:D:D:) csak igy tovabb:)

    • Thorir09-09-2014

      Csak sok a s’wit. 😀

  6. üvegtörő09-13-2014

    Sziasztok! Nagyon jók ezek a plugin-feltöltések, csak most néztem őket, szerintem nemrég kerülhettek csak fel de így tovább ezt hiányoltam az Oblivion után, ott rengeteg sok hasznos plugin volt (pl fordítók háza :), meg ilyenek ) örülök nekik, remélem, hogy hamarosan minél több fel fog kerülni a Skyrimhoz is, a törött üvegeset raktam fel az remek móka! 😉 Remélem gyorsan haladtok majd a DLC-k fordításával, kiváló munkát végeztetek eddig is és remélem hogy ezután is. Valahogy egyébként az Unofficial dragonborn patch kimaradt a honosításból, azt külön keresgetéssel kellett felraknom, mert egyébként nem tudtam megszerezni a sárkányok lelkét, remélem ezt majd pótoljátok az új honosításban, csak hogy minden egy helyen legyen! Köszönöm!

  7. bejwher09-14-2014

    Imádlak titeket!Ezt Decemberben lehetőségeimhez mérten megpróbálom kifejezni támogatással is.
    Köszi a fordításokat.

  8. Thrawn10-23-2014

    Remélem még december körül kész lesz mert január 1 után drága lesz a magyarítás az internetadó miatt 🙁

  9. Atlaimond12-01-2014

    JEEEE! Már egy hónapja azon gondolkodok, hogy rákérdezek fórumon. De már nem kell! HURÁ!
    Na ezért kaptok tőlem néhány ezer forintot. Csak keresek egy AXA bankfiókot, hogy megspóroljam az átutalási költséget. Vajon KB mennyi lehet?
    Egyszer egy OTP-ről Budapest Bank-ra küldtünk 1000 forintot és 300 forinttal lehúzott még. Jaja ezt a kapzsi világot.