Gyorsulás 90-re

Skyrim Magyar Logo 612

Utoljára még tavaly adtunk állapotjelentést arról, hogy halad a fordítás. Most, 30%-kal később újra eljött az ideje, hogy beszámoljunk a magyarítás előrehaladásáról.

Februári tábor

Mint azt észrevehetted, vannak csendesebb és aktívabb időszakok a százalékjelző változásaiban. Ez utóbbi szinte mindig egy-egy fordítótáborhoz kötődik. Ekkor sokan összegyűlünk és az egész hétvégét arra szánjuk, hogy fordítsunk, fordítsunk és lektoráljunk. A legutóbbi ilyen fordítótábor február elején volt, Gödöllőn, Brendáéknál. Volt hó, volt latyak, volt öröm, hogy átjutottunk az ez utóbbival borított földes útszakaszon, volt babalátogatás, volt nagyon jó hangulat és volt, hogy aludtunk is. Köszönjük szépen a támogatásokat, amikkel ez a tábor megvalósulhatott!

Könyvfordítás

Amint láthatod, az angol szövegek jelenleg 90%-a van lefordítva és lektorálva (amiben nem foglaltatnak benne a könyvek). Mivel ezen (nagyrészt) párbeszédek fordításának a vége felé tartunk, így a fordítói szótárunk, a WebTopics már nem fog nagyon változni, ezért el lehet kezdeni a könyvek és cetlik magyarra ültetését. Sajnos a Skyrimben alig van néhány darab új, igazán hosszú történet, mint azokkal találkozhattunk a Morrowindben vagy az Oblivionban (csak vess egy pillantást A valódi Barenziah sorozat köteteire). Nagyon sok könyvet vettek át a korábban említett játékokból, ami jó dolog, hiszen, ha ott nem olvastad őket, akkor itt lesz a lehetőség némi kikapcsolódásra a játékon belül. Viszont emellett „elfelejtettek” beletenni új történeteket, ami lehetséges, hogy egyfajta válasz a mai kattintunk-és-rohanunk játéktípusra, de biztosan kevesebb tartalommal találkozunk emiatt.

A könyvfordítás állapota kapott egy külön sort a Skyrim magyarítás oldalán. A rendszer minden reggel automatikusan megszámolja a már magyar könyveket és cetliket és ez alapján frissíti az állapotjelzőt. A számok túlnyomó részét a rövidebb cetlik alkotják.

Amint a könyvfordítás és a dialógusok százalékjelzője is elérte a 100%-ot, némi előkészítő munka után megkezdődik a tesztelés.

Tesztelés

A Skyrim magyarításának befejeződése után, a Morrowindhez és az Oblivionhoz hasonlóan itt is elindul a tesztidőszak. Ekkor a korábban feliratkozott tesztelők vállalják, hogy folyamatosan játszanak a magyarítással és jelentik a talált hibákat. Erre létrehozunk majd egy hibabejelentőt, egy kényelmes felületet, ahol ezeket a talált hibákat másodpercek alatt a tudtunkra lehet hozni.

A tesztre jelentkezés hamarosan indulni fog, amiről egy külön hírben tájékoztatunk majd; illetve megfelelően hosszú időszakig nyitva áll majd, hogy sokan jelentkezni tudjanak. Felső limit nincs a tesztelők számát tekintve, de már most kérünk: csak akkor vállald majd, ha keresni és jelenteni fogod a talált hibákat.

További kérdésed van? Tedd fel őket a Skyrim fórumban!

44 Comments

  1. KeV03-19-2013

    Remek hír, itt is szeretném megragadni az alkalmat, hogy gratuláljak a kedves fordítócsapatnak. A tesztelésből valószínűleg kimaradok majd időhiány miatt (meg ugye fennállna a veszélye annak is, hogy belefeledkezek és csak játszok vele), de a kész produktumra már fenem a fogamat 🙂

  2. hedzsooo03-19-2013

    Zsír, like, meg megy a megosztás, alig várom a tesztre való jelentkezésről szóló bejelentéseteket! 🙂

  3. Raziel8803-20-2013

    Gratulálok hozzá, csak így tovább fiúk, lányok. 🙂

  4. :)03-20-2013

    Nagy grat nektek!
    Már nagyon várjuk a fordítást csak így tovább.:)

  5. JackHD03-20-2013

    Gratulálok srácok!

  6. genndy03-21-2013

    Köszi a hírt, jó látni hogy folyamatosan, szépen halad a dolog, további jó munkát!
    A tesztre jelentkezésen erősen gondolkodom, félő hogy időhiány miatt nem fogom bevállalni, pedig segítenék szívesen.

  7. Névtelen03-21-2013

    Az eddigi “hogyan haladunk a fordítássa” témájú cikkek közül magasan ez tetszett a legjobban, mert emberi volt. Mintha a barátommal ülnék egy puba, s egy pofa sör társaságában elmondaná nekem ebéli örömeit.
    Ezzel nem azt mondtam, hogy a többi ilyen rossz volt, csak sokkal tényszerűbb, szárazabb.
    Ha pedig ilyeneket tudsz írni mint projektvezető, akkor az azt jelenti, hogy tényleg látszódik az, hogy már látni a fényt az alagút végén.

    Kitartást és jó munkát kívánok!

  8. Daniellus03-28-2013

    Így tovább srácok! Már nagyon várom a tesztelést!

  9. dragonborn03-28-2013

    Király ez a cikk,de egy fordító tábor mennyibe kerül kb?
    Am grat a fordítoknak sok sikert!!! 😀

  10. Vik03-31-2013

    Résztvevők számától függően ennivaló + utazási költség.

  11. Budgettt04-07-2013

    Nem bírok várniiiiii 😀

  12. asd04-13-2013

    Mi az anyátok van lassan több min egy hónapja 91 % van

    • Vik04-13-2013

      Vagy nem figyelsz.

    • David04-14-2013

      Paraszt….

    • Dragonborn04-28-2013

      Mekkora egy köcsög vagy.

  13. Asd04-14-2013

    A Skyrim fordításának információi
    A fordítás 91%-a elkészültPárbeszédek: 87%
    Küldetésállapotok: 100%
    Küldetéscélok: 100%
    Témák: 100%
    Leírások: 100%
    Nevezéktan: 100%
    Beállítások: 100%
    Játéküzenetek: 100%
    Összes karakter: 3 268 652

    A 803 könyvből és cetliből 425 már magyarul olvasható

    Már kereken 1 honapja ez van kiírva és már kicsit türelmetlen vagyok de mestermunkához idő kell
    bocs ha kicsit tegnapelött bunkón kérdeztem meg de meghuztak még most is ideges vagyok miatta

    • MeGGa04-14-2013

      “A 803 könyvből és cetliből 425 már magyarul olvasható.”
      Ezt kell figyelned.

  14. AXXE04-14-2013

    Sziasztok , körülbelül mikorra fog elkészülni a magyarítás?

  15. Kutyus04-15-2013

    Sziasztok!
    Csak így tovább, már nagyon várjuk a 100%-os verziót!:)
    Hihetetlen, hogy ilyen hatalmas mennyiségű szöveget tartalmazó játék fordítása elkészül majd egy év alatt!:)
    Remélem a fordítás kezdete után 365 nappal legalább a tesztverziót nyüstölhetem majd!:)

    Még egyszer köszi, hogy fáradoztok, még az ilyen parasztok nevében is, mint Asd.:)

  16. BEnyo04-16-2013

    én már tűkön ülve várom 😀

  17. s04-17-2013
  18. pusztito04-17-2013

    ??????????????

  19. Enla04-19-2013

    Kb. dátum?

    • deadcode04-19-2013

      MM.DD.YYYY megfelel?

  20. Hungarr04-21-2013

    Alig várom, hogy kész legyen.. Az angolom nem 100% ezért rögtön megálltam a játékban mikor láttam, hogy 80%nál jártok.. csak élvezetesebb ha minden apróságot ha akarok át tudok szöszmötölni.. (könyvek stb). Remélem max 1-2 hónap . Gratulálok az eddigi teljesítményhez!! Minden elismerés.

  21. hedzsooo04-24-2013

    Sziasztok kedves MorroHun Team! Egy e-mail címmel megtudnátok légyszi dobni, ahová írhatnék esetleg privibe Nektek? Köszke! 🙂 Privibe is megírhatjátok az e-mail címeteket akát nekem, itt, a Facebookos oldalamon keresztül: https://www.facebook.com/CRPGamers

    (A ti facebookos oldalatok jelenleg nem tűnik túk aktívnak, azért írtam erről inkább itt.)

  22. Dragonborn04-28-2013

    Sirály már 95% meglesz ez szerintem 1-2 hónap alatt. 🙂

  23. InCash (P.András)05-05-2013

    Gratulálok, már én is nagyon várom a tesztelési lehetőséget.
    Most toltam egy kis anyagi segítséget, gondolom mindig jól jön 🙂

  24. TheDarkMan05-14-2013

    Már nagyon várom, hogy elkészüljön.
    Magyar felirattal sokkal jobb lesz a Skyrim.

  25. Zsömi05-18-2013

    Sziasztok! Ha felrakom az Oblivion magyarítást, akkor a játékban a legelejétől fel van fedezve az egész térkép, és én szeretném saját magam felfedezni. Mi a teendő ilyenkor? Szeretnék lovagolni, keresgéli, felderíteni helyeket, mert így rávagyok kényszerülve a gyorsutazgatásra.

    Bocsi az OFF-ért, fórumban is beírtam, csak gondoltam itt hátha hamarabb kapok választ 🙂

    • Oszkár05-19-2013

      Úgy érted, hogy az összes szentély, meg minden kisebb-nagyobb hely látható és gyorsutazható? Mert a nagyvárosok alapból elérhetők már a játék legelejétől kezdve. (Anvil, Skingrad stb.) Szóval ha csak azok, akkor az nem hiba.

  26. Zsömi05-20-2013

    Ja értem, akkor nem szóltam 🙂

  27. Duskan05-20-2013

    Ja,biztos jó lesz,csak kár hogy ilyen tempóban még jövőre sem lesz készen…

  28. Szaki05-21-2013

    Két hónap alatt nem tudtatok összehozni 5 százalékot? Jézusom. Nem mintha annyira várnám a magyarítást, angolul már elég sokszor végigvittem és meg is értettem ( angol- magyar szakos vagyok ), de itt rengeteg “kisgyerek” vár a magyarításra. Elhiszem, hogy nektek is dolgotok van és ezt ingyen csináljátok, de azért ami sok az sok. Ennyi idő alatt egy játékot is simán meg lehetett volna csinálni, nemhogy egy egyszerű fordítást.

    • Zsömi05-21-2013

      Én a játék megjelenése óta türelmesen várom a magyarítást. Egyszer sem nyúltam hozzá. Nem is telepítettem fel soha. 5 évet is várnék a srácoktól a teljes hatás érdekében. :))) 12 éve tanulok angolt, de még mindig alig értem sajnos. Hát ez van….

      A fordítóknak meg sok sikert! :))

      • Szaki05-21-2013

        Elég szomorú, hogy 12 évnyi nyelvtanulás után sem ragadt rád annyi, hogy el tudj igazodni egy játékban. Akár be is állhatnál te is fordítónak, akkor tényleg lenne vagy 5 év amíg kijön a magyarítás.

        • Zsomi05-21-2013

          Valamennyi azért ragadt rám, értem az angolt, de egy ilyen játéknál mint a skyrim, a rengeteg szöveg miatt én érteni akarom a történetet teljes egészében

          • Szaki05-21-2013

            Oké, oké. értem. Bocs ha bunkó voltam, trollkodhatnékom volt.

    • Névtelen06-06-2013

      Ha szerinted egyszerű a Skyrim fordítása, miért nem jelentkeztél, hogy segíts benne?

  29. Hungarr05-29-2013

    Fuu sziasztok srácok, tudnátok valami információt adni, hogy hogyan is áll a dolog? már tűkön ülve várom minden nap lesem az oldalt.. a játék már izzik a gépemben és sikít azért, hogy játszak vele.. Sok van még hátra? :)) Minden tiszteletem a belefeccölt munkáért!!

  30. Baelish06-01-2013

    ht ez tényleg kemény srácok Június van !! és még mindig 5% 😀
    nem kell azaz 5% adjátok ki így annyi kell bele xd

  31. InCash (P.András)06-04-2013

    Hajrá, már csak 1% !!!!!!!!!!!
    Ha lehetne nektek utalnám az 1%-omat! 😀

  32. Kilgor06-08-2013

    Hali
    Jelentkeztem, de remélem nem találok sok hibát. 🙂
    Elméletileg lesz időm.
    Ne trollkodjatok sokat.
    A türelem erény. Hehe
    Alig várom hogy, nekikezdjek.

  33. Kevin91606-23-2013

    Remélem még az emailt ebben a hónapban megkapom. 😀
    És azt is remélem hogy kész lesztek két héten belül, mert akkorra kapom meg az új gépemet, és szeretném a Skyrim magyar verziójával kezdeni 😀
    Hajrá fiúk-lányok, remélem sikerrel kész lesz! 🙂
    A Játék nagyon fasza, alig bírok már várni *.*