Skyrim fordítás állapotjelentés

Skyrim Magyar Logo 612

Májusban jelentettük be „hivatalosan” is, hogy elkezdtük a Skyrim fordítását, és azóta 573 000 karaktert fordítottunk le, amiből 269 000-et már lektoráltunk is. Ez, a csak a bejelentés óta lefordított szövegmennyiség körülbelül az 1984 vagy a Robinson Crusoe regények hosszával egyezik meg.

Fordítótábor

Június végén tartottunk egy tábort Gödöllőn, Szent Iván éjjelén. Péntek este, miután kényelmesen berendezkedtünk az erdő közepén lévő házikóban, tárcsán sült húsokat és zöldségeket készítettünk vacsorára. Másnap reggel netet csiholtunk, fordítottunk, lektoráltunk és egy bográcsban hihetetlenül finom gulyást készítettünk. Délután pedig kipróbáltuk, milyen is az íjászkodás: bár kicsit rontotta a hatékonyságot, mégis remek időtöltésnek bizonyult :).

Köszönjük szépen a támogatást, amiből ez a tábor megvalósulhatott! Köszönjük Brendának és Csabinak a helyszínt és az ellátást és Jondonnak a finom ebédet!

Ékezetes karakterek

A következő hír a magyarítás táján, hogy  sikerült megbirkózni az ékezetes karakterekkel. Sajnos a legtöbb játék nem támogatja, hogy az angol ábécé karaktereitől eltérő betűket is használjunk (vagy ha igen, limitáltan), és az Elder Scrolls sem kivétel ez alól. Már a Morrowind fordításának idejében jelentkeztek a problémák, hogy alig tudjuk megoldani, hogy szép magyarul lehessen olvasni a fordítást, majd pedig ez folytatódott az Oblivion esetében is.

Most, a Skyrimnél szerencsére egy kicsit egyszerűbb (ámde annál idegtépőbb) dolgunk volt: swf fájlokat kellett átalakítani magyar megfelelőikre. Oszkár sikeresen megbirkózott a feladattal, és Vik fordítóprogramjával karöltve mellékelünk néhány képernyőmentést a magyar ékezetes fordításból:

A fórumban felmerült, hogy pontosan mikor és hogyan frissül a magyarítás százalékmérője. A százalékjelző a karakterszám szerinti lektorált fordítás mennyiségét mutatja, amely folyamatosan frissül, amint egy lefordított szöveg átnézése elkészül. Azaz csak a már lektorált állapotot mutatja könyvek nélkül.

Ha bármi kérdésed van a magyarítással kapcsolatban, nézz be a Skyrim fórumba! Regisztrálni nem kötelező.

104 Comments

  1. Totjunke07-09-2012

    Nagyon szépen köszönjük a fordítást és sok sikert és energiát a további munkálatokhoz! Sajnos nekem nincs akkora angol tudásom, de ha lenne szívesen beálltam volna.

    Még egyszer köszönjük és sok sikert!

  2. Hedzsooo07-10-2012

    Jó lesz, várós nagyon, drukkolok én is nektek! 😀 🙂

  3. enex07-11-2012

    Szép munka,jó gyorsan haladtok 😀 Csak így tovább!

  4. johnnymoore07-12-2012

    Hát, ez remek! Nagyok vagytok, csak így tovább! 😉

  5. Blaise07-12-2012

    lehet hogy csak én nem olvastam el figyelmesen a cikket de ha le van írva akkor bocsánat. viszont ha nincs akkor az lenne a kérdésem hogy nagyjából mikorra várható a magyarosítás?

    • Vik07-13-2012

      Nincs leírva, mert mi sem tudjuk, mikor leszünk készen.

  6. csaba07-13-2012

    Le kell majd tölteni valamit hogy magyar legyen ?Vagy csak egyszerűen belépek valamikor ha kész azt magyar lesz?Am így tovább sok sikert 😀

    • Vik07-13-2012

      Igen, le kell majd tölteni a magyarítást, és be kell másolni a Skyrim\Data mappába.

      • Vik07-14-2012

        Illetve, ha SzőtsÁki készít hozzá telepítőt, akkor majd az elvégzi ezt a feladatot.

  7. Hedzsooo07-13-2012

    Csaba: …En majd inkabb gondolatatvitellel szeretnem a honositast a jatekkal osszepasszintatni, mert a telepitgetes mar unalmas dolog, LOL. xD

    Mivel nem hivatalos forditas, a jatekra nem kuszik fel magatol majd a honositas, pl. patch/frissites formajaban, hanem innen az oldalrol kell kulon letolteni, meg majd telelpiteni/v. bemasolni, ha kesz lesz kb. 1 ev mulva, ha nagyon gyorsak a sracok es semmi mast nem szeretnenek a szabadidejukben csinalni, hanem csak es kizarolag nekunk a honositast…

  8. Normen7607-16-2012

    Talán nem is kell várnunk egy évet. Meglehetősen tetemes létszámmal bír a fordítócsapat, az előző fordítások létszámához képest. 34%-on járnak, szépen haladnak. Ezúton is nagy köszönet érte. Persze lehet, hogy így is beletelik egy évbe is :). Sokat gondolkodtam, hogy segíthetném a csapatot, aztán szembe jutott hogy van egy WOT-al foglalkozó oldalam amire napi 1000 fő körüli látogatottság van. Ha nem bánjátok kitettem két helyre az oldalatok linkjét kedves fordítók, hátha többen idetalálnak hozzátok. Az oldalam nem rom be ide, nehogy azt gondolja valakii, hogy reklámozni akarok. Elég annyi hogy én népszerűsítelek benneteket, és az oldalatokat a tőlem telhető módon. Picit hátha segít.
    A Morrowind-al és az Oblivionnal is játszhattam a jó voltotokból. Az Oblivionban nagyon tetszett a fordítók háza és a küldik :). Feküdtem rajta, nagyon bejött. Kitartás és erőt ehhez a nem mindennapi munkához. Egyedülálló csapat vagytok az országban, ez a munka brutálisan nagy volumenű szerintem. Tényleg repsekt amiért bevállaljátok.
    Szal kösz :).

  9. bajszi6507-17-2012

    Dettó

  10. Hedzsooo07-17-2012

    Detto, en is kitettem mar az oldalamon a linketeket, 2-ot is, meg meg hirben is volt egyszer kulon mar! En is remelem persze, h egy ev sem kell nekik a befejezeshez, drukkolok! 😀

  11. Elphalpo07-17-2012

    Nagyon várjuk barátaimmal a magyarosítás!
    Sok sikert és további jó munkát!

  12. Betyár07-19-2012

    Sziasztok!
    Én is nagyon várom a magyarítást és nagyon sok energiát kívánok hozzá, meg persze kedvet is ! 🙂
    1 kérdés:
    Nem lehet majd a skyrim workshopba betenni a magyarítást?
    Ha hülyeséget mondtam akkor elnézést.

    • Vik07-19-2012

      Mivel nem a Creation Kittel készítjük (sajnos), ezért nem.

  13. Bamb07-24-2012

    Fuuu de várom már kb mikor lessz a teszt?

    • Vik07-24-2012

      Hát úgy kb. a fordítás befejezése után.

  14. Dovahkiin07-26-2012

    A Skyrim és az oblivion magyarítás rész miért nem elérhető?

  15. Wolf07-26-2012

    Nem lehet olyan kiadást csinálni, amely a könyvek fordítását nem tartalmazza?
    Bevallom én szinte sose olvasom el a könyveket, de szerintem nem is vagyok ezzel egyedül.
    Engem nem a történet fog meg, hogy milyen történetek fogják körül az eseményeket, hanem csak a kaland, a fejlődés és a kihívások.

    • GL07-26-2012

      Hát, szerintem ezzel egyedül vagy. Ha a történet nem érdekel, akkor ne játssz szerepjátékokkal.
      (a hat éves húgom osztja viszont a véleményed)
      Bocs mindenkitől, hogy kötekedtem, de nem tudtam magam visszafogni.

      • Wolf07-27-2012

        A pejoratív megjegyzéseddel kapcsolatban a hat éves húgoddal ellentétben én meg jogszabályokat, műszaki szakkönyveket, és gazdasági írásokat olvasok általában, de abban egyet értünk, hogy mindketten játszunk. Csak én sajnálom a drága időmet így is, nem, hogy olyan könyveket olvassak melyek nem esnek sem az érdeklődési köreimbe, se nem tanulok belőlük, így hát nem is kötnek le, de ha te örömödet leled az ilyen könyvek olvasgatásával, úgy az a te egyéni szubjektivitásod, de ne ítélkezz, mert elképzelésed sincs, hogy valaki mit miért tesz, illetve nem tesz. Egyébként a hozzászólásodból én meg azt vonom le, hogy te időd nagyobb hányadát inkább fordítod a fejlődésed és szakértelmed elő nem segítő mesekönyvek olvasgatásával, ami valljuk be nem áll messzebb egy hat éves lány felfogásával. Üdv!

        • lacko9607-28-2012

          Én csak azt nem értem, miért baj az ha a fordítás tartalmazza a könyvek fordítását is. Így se, úgy se olvasod el, vagyis a játékélményt nem sokban befolyásolja számodra.

          • Vik07-29-2012

            Azért szokták időnként szorgalmazni, hogy adjuk ki könyvek fordítása nélkül a magyarítást, mert akkor annyival hamarabb lehetne vele magyarul játszani.

        • GL07-30-2012

          Wolf: Kicsit félreértettél. Nem téged, hanem a játék történetéhez való viszonyulásodat kritizáltam. Tudod a készítők sokat foglalkoztak vele, és a történet az ami összetartja a játékot. Mellesleg érdekes és szórakoztató is. Azt ajánlom tegyél egy próbát vele (a könyvekkel is). Az előző hozzászólásomért elnézést kérek (kicsit hirtelen haragú vagyok), ráadásul Oszkárnak igaza van, és nem is szeretnék tovább vitázni.
          A magam részéről pedig a szórakozásért játszom, nem a fejlődésért, és ebbe a könyvek olvasása is beletartozik.
          Még egyszer bocs mindenkitől, hogy megzavartam a békét!

  16. Oszkár07-26-2012

    Mindenkit más-más motívum fog meg egy játékban, ezen nem is érdemes vitatkozni.

    Bevallom, én is inkább a Császári Könyvtárban szoktam olvasgatni, de mivel a MorroHun Team ápolja a hagyományokat, nem tervezünk kiadni egy könyvek nélküli félkész magyarítást.

  17. Lord Jack07-26-2012

    Ami nagy szerencse. Nem a vérpistékéknek készül a magyarítás. A játékkal ellentétben, sajnos…

    • Wolf07-27-2012

      Újabb intelligens ember a Földön!

  18. CrasH08-06-2012

    Nagyon jó lesz srácok!!!
    Csak így tovább.
    Nagyon várom a magyarítást, biztos kezdek a kedvéért egy új karaktert (vagy kettőt :P).
    Ha ez is olyan lesz mint a Morrowind és az Oblivion magyarítása, akkor nagyon jó lesz (ahogy elnézem a képeket, még lehet, jobb is lesz azoknál.)

  19. Drek08-12-2012

    szerintetek kb mikorra lesz kész a magyaritás?

    • Hedzsooo08-15-2012

      Drek: Szerintem kb. akkor mikor mar keszen lesz. Szoval idejeben, tudod akkor, mikor majd kiposztoljak, hogy keszen vannak vele.

      Ez kb. a jovo evben lesz, igy felesleges kerdezgetni minden heten… Persze csak szerintem.

  20. Hedzsooo08-15-2012

    Habar lehet megceloztak vele a Karacsony kornyeket, de felesleges surgetni oket, meg ilyen kerdesekkel zaklatni oket, ragni a fuluket, majd kesz lesz mikor kesz lesz.

  21. Szekta08-18-2012

    Ha kész lesz a magyarítás akkor keresnemkell majd megint a kódokat vagy ugyan úgy jók lesznek mint most? Am sok sikert fordítok 😀

    • Vik08-19-2012

      Milyen kódokat kellene keresned?

  22. Szekta08-19-2012

    A csaló kódókról

    • Vik08-21-2012

      Bizonyos konzol parancsok megváltoztak, mások maradtak ugyanazok, mint az Oblivionban. Úgyhogy lehet, hogy keresned kell őket. Bár ennek nincs köze a magyarításhoz.

  23. Csaba08-22-2012

    Tök klasz KB a felénél tartanak és még csak 3-4 honap telt el.
    😀 😀 😀 🙂 🙂

  24. derze08-24-2012

    Sziasztok. A mostani százalék jelzö könyv nélküli ha jol tom igaz?

    • Vik08-24-2012

      Jól tudod.

  25. 1 Skyrim rajongó08-27-2012

    Sziasztok! Nem tudom hogy ti hogy vagytok vele de én már nagyon várom hogy kész legyen a magyarosítás. én nem nagyon vágom az angol nyelvet úgyhogy főként ezért várom. A Skáyrim a világ legjobb játéka!!!!!!!!! SOK SIKERT A JÁTÉKHOZ ÉS A FORDÍTÁSHOZ 😀 😀 😀 (Y)

    • Oszkár08-27-2012

      Köszönjük szépen a biztató szavakat!

    • Vik08-29-2012

      A következő hivatalos DLC bemutatója. Más kérdés, hogy ezt max konzolra érdemes kiadni fizetősen, mert ilyeneket már készítettek a játékosok, ráadásul ingyen elérhetőek.

  26. Csaba08-29-2012

    Ez ugyan nem nagyon tartozik ide de ha kinyírtam alduin-t akkor mitt tegyek hogy neki eshessek a

    birodalmi katonák elpusztításához?
    Am sok sikert

    • rangi08-31-2012

      ja sok sikert !

  27. rangi08-31-2012

    csináljátok meg a magyarositást már !

    • Vik08-31-2012

      Ok, mindjárt nekilátok, és ma éjjel lefordítom a hátralevő 28952 sort. De lehet, hogy nem.

      • Vik09-01-2012

        A manóba, tegnap sem lettem készen a magyarítással…

  28. Csaba09-01-2012

    ha kész lesz a magyarítás akk csak olvasni tudom vagy a beszéd is magyar lesz?
    Am sok sikert fordítok 😀

    • Vik09-01-2012

      Természetesen nem készítünk magyar szinkronhangokat most sem.

      • Oszkár09-01-2012

        Azért ne kiabáld el Vik a dolgot. Ha ma estig befejezed a hátralevő 28952 sort, lehet holnap uzsonnaidőben előkapom a mikrofonom és septiben leszinkronizálom az egész játékot. 🙂

  29. Brien09-01-2012

    Sziasztok!
    Először is nagyon hálás vagyok amiért lefordítjátok a játékot 🙂 hatalmas respect egy ekkora játékot lefordítása (és ha jól tudom, nem ez az első “nagy” játék)
    Másodjára pedig arra lennék kíváncsi, hogy százalékban számolva kb. hol tartotok, vagy hogy hány sor van a játékban és mennyi kell még 🙂
    Előre is köszi a válasz 🙂

    • Vik09-01-2012

      Nézd meg a Skyrim magyarítás feliratnál az oldal tetején.

      • Brien09-02-2012

        Köszi 🙂

        Időpontot tudsz már kb., hogy mikor készül el?
        Vagy kötetlen? 🙂

        • Oszkár09-02-2012

          A magam részéről csak annyit mondhatok, hogy a szinkronra egy icipicit még várni kell gyerekek… 😉

          • Vik09-02-2012

            Akinek esetleg nem lenne egyértelmű: nagyot mondó versenyt tartottunk Oszkárral, egy “hogy is mondjam finoman” hozzászólás következtében.

  30. Interferencia09-02-2012

    Üdv!
    Hatalmas munka amit csináltok csak kitartást és kedvet tudok kívánni!!!
    A játék készítőinek lehetne annyi esze kiadnák 1-1 külföldi csapatnak a játék fordítását a saját nyelvükre már boltba kerülés előtt,hogy több nyelven jelenne meg.(Gondolok itt rátok 🙂
    Ha még üzlet is lenne benne ti is jobban állnátok és jobban fogyna az eredeti játék,de ez a fejlesztők problémája,hogy ezt kihagyják. :S 😀

  31. Brien09-05-2012

    Értem Vik 😀

  32. Csaba09-15-2012

    Ez ugyan nem nagyon tartozik ide de szerintetek kb a (Skyrim Dawnguard) mikorra lesz meg pc-re
    (MAGYARORSZÁGON)

  33. The elder scrolls rajongó09-18-2012

    Sok-sok erőt, és kitartást kívánok továbbra is az egész fordítócsapatnak!
    Én az oblivion-t játszottam végig a magyarosítással. Azt kell hogy mondjam, ilyen minőségi magyarosítást még nem láttam. Mindig meg-megálltam egy utca, vagy cégtáblánál és rácsodálkoztam hogy: “még ezt is?!” És közben fülig ért a szám 🙂 . Teljesen magaménak éreztem így a játékot, sokkal jobban átjött minden mintha angolul játszottam volna. Tanulok angolul, de a tudásom nagyon sokára lesz még olyan mint a magyar. Szóval várom a magyarosítást, hogy újra átélhessem az elder scrolls “csodát”, ami a ti nagyszerű munkátok nélkül soha nem valósulhatna meg.
    Minden tiszteletem a tiétek!

  34. Csaba09-22-2012

    Az Oblivion-nál csak a feliratok vagy a beszéd is magyar volt?

    • Vik09-22-2012

      Csak a feliratokat fordítottuk le.

  35. Csaba09-22-2012

    Külömben az elején még nagyon gyorsan csinálták,de most elfogyott a pénzük a fordító táborokra?
    Vagy mi a baj?
    Am sok sikert

  36. Vik09-22-2012

    Nincs semmi baj. Egyébként honnan tudod, hogy az elején sokkal gyorsabban haladtunk?

  37. Csaba09-22-2012

    Ink haggyuk csak annyi hogy akk a beszéd vagy csak a felirat lesz magyar?

    • Vik09-23-2012

      Ezúttal is csak a feliratokat fordítjuk le. Nem gondolnám, hogy az eddigi támogatásokból összejött volna az a néhány millió Ft, ami a Skyrim szinkronizálásához kellene.

  38. Csaba09-22-2012

    oké

  39. Bandi09-30-2012

    Kedves Morrohun csapat. Először szeretném megköszönni az Oblivion fordítását, igazán nagyszerű munkát végeztetek, nagyon nagy elszántság, és sok kitartás kellhet egy ilyen méretű játék lefordításához, megérdemlitek a tiszteletet azért amit ezzel a magyar játékos közönségért tettetek ill. tesztek. És előre is köszönöm hogy belevágtatok újra, azzal hogy elkezdtétek a Skyrim fordítását is. Sok sikert, és kitartást kívánok hozzá. A magam részéről fel sem telepítettem még a játékot és nem is fogom amíg a magyarítás elérhető nem lesz. Számomra a játék csak a ti munkátokkal együtt alkot egészet.

    • Oszkár09-30-2012

      Ez nem semmi, Bandi! Csodálom az akaraterődet! Még én sem voltam képes megállni, hogy ki ne próbáljam a Skyrimet. Igaz, nekem mentségemre szolgál fordítói kötelességem, miszerint meg kell ismernem a játékot ahhoz, hogy minőségileg tudjak szövegeket fordítani. De akkor is… a türelmed mindenképpen dicséretes! Megkérdezhetem, hány éves vagy?

  40. Bandi10-01-2012

    31 évesen már legyen türelme az embernek 🙂

    • Oszkár10-01-2012

      Egyetértek. Így a húszas éveim vége felé számomra is könnyebb megállni bizonyos dolgokat. Bár az én türelmem nem vonatkoztatható mindenre. Pl. a hosszú vonatutaktól feláll a szőr a hátamon… még mindig. 🙂

      • Vik10-02-2012

        Nekem erre van egy jó módszerem: viszek laptopot, meg fordítani valót, és azzal foglalkozom útközben…

  41. Bandi10-02-2012

    Vonatozni meg egyenesen szeretek. 😀 Szeretem nézni a tájat.

  42. Oszkár10-02-2012

    Azt a “…”-ot a mondat végén kicsit övön alulinak érzem Vik. 🙂
    Ha lenne laptopom, vinnék amúgy.

    Az elsuhanó tájjal nekem sincs bajom, legfeljebb a változatosságával. Öt ezredszerre végignézni ugyanazt már kicsit uncsi. Jó, szoktam olvasgatni közben. Na. 🙂

    • Vik10-03-2012

      Ahá, tehát azért nem jöttél fordítótáborba, mert nem volt laptopod. 🙂

      • Vik10-03-2012

        Mondjuk évekig én is kölcsön laptoppal jártam.

      • Oszkár10-03-2012

        Most lebuktam. (?) 🙂

  43. Csaba10-13-2012

    Hát nagyon útgy tünik 😀

  44. KeV8910-19-2012

    Üdv MorroHun csapat!

    Várható-e majd valamikor a közeljövőben, egy új Skyrim magyarítás állapotfrissítés? Esetleg ha néhány képet is kapnánk, azt is nagyon megköszönnénk.

    Előre is köszi a választ, sziasztok!

    • Vik10-19-2012

      Persze, időnként frissül a százalékjelző. Pár nappal ezelőtt is volt ilyen alkalom.

      • KeV8910-20-2012

        Bocsánat, de lehet hogy félreérthetően fogalmaztam. Nem az állapotjelzőre gondoltam, hanem egy olyan cikkre, mint amilyen ez is. Némi infót az újdonságokról, a haladásról és némi friss progress képet esetleg.

  45. Csaba10-22-2012

    Ez ugyan nem tartozik ide, de a skyrim dawnguard-ba eggyáltalán a dawnguard főhadiszállást is ellehet pusztitani? Csak mert bármelyik vidit nézem eggyet sem találok hogyan pusztítják a gettó-t. 😀

  46. Crono3310-28-2012

    Üdvözlök mindenkit, lenne egy olyan kérdésem lehet tudni valamit a fordítás állapotárol ?
    a választ előre is köszönöm na meg persze az eddigi kemény munkát a fordítocsapatnak 🙂

    • Vik10-28-2012

      Igen, van itt az oldalon egy jól elrejtett százalék jelző, ami a lektorált szövegek állapotát mutatja.

  47. Yo11-02-2012

    Helohelo azt akarom kérdezni hogy miért nincsenek új hírek posztolva ??
    Egy csomó minden történt azóta hogy bejelentettétek a fordítást… (Dawnguard, Hearthfire, 1.8 patch)…

    • Vik11-02-2012

      Szerintem senkinek nem volt kedve/ideje hírt írni. De mindjárt megkérdezem a csapattagokat, hátha lesz, aki vállalja.

  48. KeV8911-05-2012

    Akkor lehetne egy olyan hír majd, amelyben érintőlegesen szerepelnek az elmúlt pár hónap infói és a fentebb leírtak is + most már hivatalos trailer is van az új Dragonborn DLC-ről. Plusz ha nem jelentene gondot, akkor a fordítás jelenlegi helyzetéről is tudnátok írni? Szerintem sokan örülnénk egy a fordítás állapotáról szóló friss bejegyzésnek.

    • Deathknight11-06-2012

      Az imént említett DLC-ről lenne egy kérdésem.
      Ahogy a neve is azt mondja, a Dragonborn lesz benne.
      gondolom ő az a maszkos csóka.
      A Dragonborn és a Dovahkiin nem ugyan az ?

  49. KeV11-14-2012

    A Skyrim-ben eltöltött kalandozásaim során feltűnt, hogy némely könyv, részben vagy egészében ugyan az, mint amit már korábban láthattunk vagy a Morrowind, vagy az Oblivion esetében. Annyi lenne a kérdésem, hogy helytálló-e a feltételezésem, vagy csak a memóriám próbál megtéveszteni?