TES Online frakciók – Ebonheart Pact

Ebonheart

A soron következő Elder Scrolls Online frakció, amit bemutatunk nektek nem más, mint az Ebonheart Pact.

 

„A játék kezdete előtt 50 évvel Sárkányföld lényei megszállták Tamrielt, és megpróbálták azt uralmuk alá hajtani. Ez a támadás ráébresztette a sötételfeket és az északiakat arra, hogy milyen védtelenek is valójában. Ez pedig, most, hogy a birodalmiak felemelkedőben vannak, nem állapot. Így hát szövetségre léptek egymással, bevonva ebbe az argóniaiakat is. Ellenségekkel vannak körülvéve minden oldalról, és veszélyben érzik magukat. Szövetségük kizárólagos célja saját védelmük megerősítése, hiszen egységben rejlik az erő.” – Paul Sage, fejlesztő

Az Aldmeri Dominionhoz hasonlóan itt is három faj (és vele három terület) közül választhatunk majd:

Sötételf

Hamuszínű bőr, vörös szempár és kétes hírnév jellemzi a dunmereket. A sötételfek büszkék, gyakran kegyetlenek, és ritkán szavaznak bizalmat más fajok képviselőinek. Átlag feletti intelligenciájuk, erejük, és mozgékonyságuk teszi őket erőssé gyakorlatilag minden területen, de bosszúálló természetüknek és örökös vitáiknak hála sosem tudtak komolyabb befolyásra szert tenni a világban. Rengeteg sötételfet látni, aki egyaránt jól bánik a karddal, az íjjal, és a mágiával is, ha annak pusztító oldaláról van szó.

A sötételfek hazája nem más, mint az Elder Scrolls harmadik részéből ismert Morrowind. A provinciát két részre oszthatjuk: a déli, szárazföldi területre, illetve Vvardenfell hatalmas szigetére (itt játszódott az Elder Scrolls III). A hely főleg kietlen, vulkanikus vidék, néhány mocsaras területtel a partvonal közelében. A szigetet U-alakban választja el a szárazföldtől a Szellem-tenger. Morrowind nyugati szomszédja Cyrodiil, a két provinciát egy hegylánc határolja el egymástól.

Morrowind térképe

 Északi

Az északiakat magasságuk miatt gyakran nevezik az ég gyermekeinek. Az északon fekvő Atmora fagyos kontinenséről jöttek, és jelenleg Égkoszorúban találhatóak meg legnagyobb számban. Harcos nép lévén mesterei a hadviselés csaknem minden formájának, és emellett hihetetlenül ellenállóak a hideggel szemben.

Otthonuk az ötödik Elder Scrolls játékban látott Égkoszorú. A provincia ismerős lehet minden Skyrim játékos számára, azonban érdekes lesz látni, hogyan alkotják újra majd a fejlesztők egy MMO számára. Égkoszorú hideg, zord, de mégis termékeny és erőforrásokban gazdag vidék. Tamriel  öt legmagasabb hegysége közül négy itt található.

Égkoszorú térképe

 Argóniai

A hüllőszerű argóniaiak anyanyelvükön Saxhleel-nek nevezik magukat, ami annyit tesz: “a gyökerek népe”. Határaik éveken át tartó védelme során mesterien elsajátították a gerilla hadviselést, emellett jártasak a mágiában és a lopakodásban is. Kitűnő fizikai adottságaik alkalmassá teszik őket nehéz munka végzésére, ezt kihasználva a történelem során a sötételfek többször is rabszolgasorba kényszerítették őket. Az argóniai zárkózott nép, nehéz megnyerni a bizalmukat.

Az argóniaiak Feketemocsár ingoványos vidékén találták meg otthonukat. Neve sokat elárul a területről: főleg mocsarak alkotják, de találhatók itt esőerdők is. A trópusi éghajlat megnehezíti a terület földművelőinek életét, így a mezőgazdaság nem jellemző Feketemocsárra. Annál gyakoribbak viszont a mérgező növények és a ragadozó állatok. Az argóniaiakon kívül itt élnek még az entszerű hist faj képviselői is.

Feketemocsár térképe

Ennyit tudunk tehát az Ebonheart Pact szövetségéről. Személy szerint kíváncsian várom, hogyan fog kinézni Morrowind a TES Online-ban, és ezzel gondolom nem vagyok egyedül. Úgy tűnik, minden Elder Scrolls veterán szíve csücske a harmadik rész. 🙂 Továbbra is várjuk a hozzászólásokat, és véleményeteket mondjátok el a fórumunkon is: TES Online – Már a megjelenés előtt !

30 Comments

  1. TGWH06-02-2012

    Na most jöttem rá, hogy a birodalmin, a macskán és a gyíkon kívül igazából mindegyik más szimpatikus nép 😀
    Akár még jó játék is lehet.

    • Dr.UnGrammar06-02-2012

      Hitszegő! A császár nevében az életedért fogsz fizetni, ezért az aljasságért.

      Üdvözlettel,
      Egy magasan civilizált, dicső birodalmi

      • TGWH06-02-2012

        A császár semmit sem tud tenni észak dicső fiai, és a setét tündék méltóságos népe ellen, halál a Birodalomra! 😀

      • Lord Jack06-02-2012

        Ezzel a hozzászólással magasan civilizált lenné’?

        Üdvözlettel,
        Egy kötekedő kedvű részeg északi

        • Dr.UnGrammar06-03-2012

          Drága vörös orcájú, nudista barbár barátaim!

          Hogy ne lenne civilizált, de legfőképpen dicső ama nemzetnek fia, ami 1000 éves békét hozott Tamriel földjeire, törvényt és kultúrát adott népeiteknek, utakat és infrastruktúrát adott hazátoknak, védelmet és kitörési lehetőséget a légióinkkal nőiteknek és férfijaitoknak, tudást hozott gyermekeiteknek és analfabétáitoknak a birodalmi Szekta jótékony munkájával? Valamint több világvége eseményt is megakadályoztunk császárunk bölcs döntéseinek és hű követőinek hála!

          Dehogy lásd izmos barátom milyen is a birodalmi szeretet; azt mondom borítsd ki az a hóléízű sört és igyál inkább egy jó erős Cyrodiili párlatot. És ha már ilyen jó barátok lettünk vedd fel kérlek ezt a öööö… páncélt és kérlek beszélj azokkal az elfekkel odakint, amíg én ezzel a …hmmm “nehéz” zsákkal ellenőrzöm a hátsó kijáratot.

          Üdvözlettel,
          A te drága és jóra való birodalmi pajtásod

          Érdekesség: http://fc04.deviantart.net/fs71/f/2012/008/b/b/what_have_the_imperials_ever_done_by_skunkworker-d4lr0eb.jpg

          • Lord Jack06-03-2012

            Nem is a birodalmiakra éertettem, hanem rád kedves általános iskolás birodalmi barátom.
            A birodalmat Tiber Septim alapította, ha jól tudom, de ő északi volt. Szóval a birodalomnak annyit köszönhetünk mint neked.

            Kérlek menj és civilizálódj még egy kicsit a múltban.
            Tisztelettel: egy cyrodiili párlat miatt hányingerrel küszködő északi

          • Lord Jack06-03-2012

            Ez tök jó. Már halálra röhögtem magam rajta.

          • Dr.UnGrammar06-03-2012

            Képzeld el, ha ezt egy szerepjátszó fórumon adtuk volna elő, akkor a karakterek nagy valószínűséggel ölre mentek volna. 🙂

            Északihoz képest egész diplomatikusan alakítottál, azt hittem utánam dobod majd a baltád…

          • TGWH06-03-2012

            No de mit adtak nekünk a rómaiak?
            http://www.youtube.com/watch?v=J2Bx19qJ_Vs
            …és apáink apáinak apáit is. És apáink apáinak apáinak apáit…
            – Jól van, ne lovald bele magad. De mit adtak nekünk a rómaiak?
            – Vízvezetéket…

            – Na jól van, de eltekintve a csatornától, gyógyászattól, oktatástól, bortól, közrendtől, öntözésről, utakról, vízhálózatról, mit tettek a rómaiak értünk?

            No de kedves birodalmi barátunk, ki egy romlott rendszer szolgája.
            Ráerőszakoltátok életformátokat erre a világra! Virágzanak a barbár szokások, korrupció, istentelenségek, paráznaságok, egyszóval minden birodalmi mocsok a többi népre ömlik, örök romlottságba taszítva őket ezzel!
            És még ti tartotok minket barbárnak? Hát inkább leszek ilyen barbár, mint mocsokban döglő büdös birodalmi!
            Phüjj, mocskos ró… birodalmiak!
            http://www.youtube.com/watch?v=QYGInEXBhAg

            szerk.: most már kiheréltem a hsz-om, hátha az idézőjeleket nem szereti…

          • Dr.UnGrammar06-03-2012

            Valószínűleg még mindig a kocsmapultot támasztó pajtásom!

            Ha barbár szokás alatt a nemzeti identitás megtartását, korrupció alatt pedig a szabad versenyt, istentelenségeken vallásszabadságot, paráznaságon pedig házasodási szabadságot (vagy mi a fenének is hívják) értesz akkor igen, ezt mind nekünk köszönhetted. Különben sem erőltettünk rátok semmit csak egyszerűen felkínáltuk a választás lehetőségét: vagy behódoltok, vagy a Numidiumunk guarlepényt csinál belőletek.

            az utóbbi sértést pedig válaszra se méltatom egy olyan nép fiától, akik pár fokkal melegebb éghajlaton csupasz fenékkel közlekednek.

            Tisztelettel egy nagyon messze járó birodalmi

            U.i.: Az elfek már elmentek?

            Mellékesen: Nem hitem volna, hogy egyből rájöttök, hogy a kép a híres Brian Életéből van. Hatalmas egy film volt!

          • TGWH06-03-2012

            Kedves barbár földtúró!
            És hogy lettetek ti az uralkodók? Eltiportatok, kizsákmányoltok másokat! És idejét múlta imperialista dogmákkal bent tartottátok társadalmatokban a szociális, és gazdasági különbségeket!
            Neeem, ti bűzlő torkú, magatokat egész birodalomnak képzelő véglények!
            Az ősi északi szokások tovább élnek! Mi nem hódolunk be sem idegen isteneknek, sem embereknek! Mi büszke nép vagyunk, bölcsességünk a Csillagösvényen túlról származik! Hiába élteted liberális léted, és mindennél feljebb helyezett gondolkodásodat, észak farkasai erkölcsileg bizony feletted állnak! Míg ti kivágott ruhákban, fedetlen fővel, magas sarkú, kopogós cipőben kínáljátok fehérnépeiteket idegen férfiaknak, addig mi puha, bársonynál is hangtalanabb szőrmét húzunk féltett feleségeink érzékeny lábára, és kényelmes, biztonságos, páncélként is kiemelkedő ruházatba, prémes, érzéki fejüket elfedő pézsmasapkákba, vagy éppen szépségüket eltakaró csuklyákba rejtjük orcájukat, mi oly fényesen ragyog, mint a fenséges csillagok! Ez hiányzik a ti fehérnépetekből, bűneitek sokasága fakóvá, nem pedig kívánatossá tette mindennél fontosabb, anyai mivoltukat bizonygató arcukat, amit bármely mocskos szándékú birodalmi, vagy éppen akár gyík, akár macskanép könnyűszerrel megkaphat, hisz ti tálcán nyújtjátok át neki a lehetőséget a hiányos öltözetükkel!
            Ne beszéljen nekem erkölcsről az erkölcstelen, tudásról a tudatlan! Ti nem tisztelitek a Földet, a fák, füvek szellemeit! Ti csak igátokba hajtjátok, kihasználjátok a jó Földanyát, míg mi óvjuk erdeinket, mik nektek is oly bőségesen álltak rendelkezésre! Ősi, fába vagy agyagba rótt írásunk is bizonyítja, igen, nálatok is éppoly sok fa nőtt, mint nálunk! Csak ti a szent piacgazdaságnak hódolva kiirtottátok az erdőket, nem törődve a fákkal, kikkel osztozkodtatok a területeteken! Emberi találmányt imádni mifelénk az egyik legmocskosabb bűn! Mert az nem az istenektől való! Ősi hősök tudása egyedül, mi követendő, mik már több ezer éve gyarapítják és segítik nemzetünk. De honnan is tudnád te mindezt, hisz ti akkortájt még a fán majszoltátok a banánt!
            Birodalom, megvetünk téged és egész róka fattya szülte népeidet! Elpusztultok, hisz pusztítotok! A fák szellemeit nem értitek meg, ahogy a kövek szellemét sem, mikor feljajdul kínjában, ha kihasítják szerszámaitok a szent hegyek tövéből! Igen, ők szólnak hozzátok, ti nem értitek! De magasabb rangúak ők ennél! Meglásd, kiirtanak titeket, a hamis tanaitokkal együtt! A természet csak figyelmeztet! Ha nem látjátok e intő jeleket, amik már több száz éra óta egyértelműen mutatkoznak nektek, a természet üzen érthetőbben! Pusztulni fogtok, hegyomlások, sárfolyók által! Az élet mérlegének serpenyője átrendeződik, és ti, mint szánalmas, pusztító, magatokat isteneknek tekintő lények, eltűntök! Örökre, míg csak világ a világ!

            vááá, most nagyon megy, bár aludnom kéne 😀 de rájöttem, egy zseni vagyok, forog az agyam mint a beretva 😀 másik fórumon is, épp kitaláltam egy zseniális szerepjáték rendszert 😀

          • GL06-04-2012

            Emberjószágok!
            Szerintetek ez jól van így? Amíg ti itt italoztok, addig az én torkom olyan száraz, mint egy három hete Hammerfell-n rothadó ragada csupasz csontváza (Amit mellesleg én hagytam ott). Melyikőtök hív meg engem egy italra?
            Az elfek még itt vannak, de ha akarod, néhány septim-ért cserébe elbeszélgetek velük.
            Egyébként meg fölöslegesen vitáztok, hiszen mi orkok vagyunk a legerősebbek, a legjobb harcosok, és a legszebbek is. Emellett szomjas is vagyok. A kicsi elfeknél viszont jobbak vagytok, mert ők még csak csákányt sem fogtak a kezükben soha… Egy pillanat. Most hogy belegondolok én is csak a birodalmiak rabszolgájaként dolgoztam egy bányában! Merre is ment az a birodalmi?
            Most megfizetek a fajtájának! Utánamegyek és…

            Üdvözlettel, és őszinte hálával,
            Egy büdös ork, aki azt mondta a kocsmárosnak, (miután magába döntött tíz korsónyit a legdrágább borokból) hogy az északi fizet.

  2. Totjunke06-02-2012

    Most gondolkodóba este, hogy vajon Elswey vagy Feketemocsár? Az északi is megfelelne, de így meg olyan nehéz a választás! >.<

  3. alduin06-02-2012

    Úgy tűnik, van mégegy alduin… 😛

  4. Alboin06-03-2012

    Úgy olvastam eddig, hogy a 3. frakcióban lesznek a Bretonok, Orkok, Redguardok és a birodalmiak hiányoznak!!! Talán ők lesznek a rossz fiúk? 🙂

  5. Lord Jack06-04-2012

    Melyik északi?

  6. GL06-05-2012

    Az mindegy, csak ne én.

  7. GL06-05-2012

    Mondjuk a kocsmapultot támasztó cyrodilli párlat miatt hányingerrel küszködő.

    • TGWH06-05-2012

      Hát igen, attól a löttytől lehet is hányingert kapni 😀
      Székely bácsi: Egy pálinkát hozzál, meg mellé valami erőset is!

  8. Dr.UnGrammar06-05-2012

    Miről beszéltek? Az egyetlen lötty volt, ami nem vont maga után negatív módosítókat és lehetett használni erő buffolásra, ha leterhelődtél. Ráadásul ha jól emlékszem maga Perciusz is ezt ajánlotta.

    Mellékesen: Szép kis iromány dobtál össze TGWH! 🙂 Szinte öröm volt tegnap este utána járni a cáfolatoknak az UESP-en; de tekintve, hogy megfutamítottam a karaktert már nem lenne sok értelme előhozni őket.

    Apropó GL az ork karakterrel írt szöveged zseniális lett, a tegnapi fárasztó meló után igazi felüdülés volt olvasni.

    U.i.: Milyen másik fórumon?

    • TGWH06-05-2012

      Mit cáfolni, ilyen egy igazi északi nomád 😀
      Éppen szerepjáték rendszeremet foglalom keretek közé végre. Azaz már évek óta a fejemben érett, nem írtam le, úgysem felejtem el 😀 most leírtam, másoknak. Mit ne mondjak, csiszolni kell, de igazi remekmű lesz 😀
      Az andoroidos Ingyen Könyv alkalmazásból való, Végvári legenda vagy hasonló címen van, na onnan szedtem ezt az eredetileg török gondolkodásmódot a nőkről 😀
      Ma olvastam még egyet, csak most nem ugrik be miről szólt.

      Ja, de 😀 a lényegét idézem csak, pontosan nem tudom: a gazdagság nem állandó, míg a szegény csak gazdagodhat. Vagy valami ilyesmi.

    • Lord Jack06-05-2012

      Kedves (vagy nem kedves) “civilizált” birodalmi barátom!

      Valószínűleg azért nem hozakodtál elő cáfolattal, mert nem lehet olyat találni. Északi testvérem nagyon jól megfogalmazta mi mit érzünk, hogyan gondolkozunk.

      Ui: Na, már kezdek jobban lenni.
      Ui2: Nem kell megállni a “szerepjátékban”…

    • GL06-05-2012

      Kös! Nagyon tetszett a ,,szerepjáték” és gondoltam beszállok.

      • GL06-05-2012

        Bocs. Az ,,Kösz” akarna lenni.

  9. Dr.UnGrammar06-05-2012

    Hidd el Jack egy kígyó nyelvű és szívű birodalminak mindig van valami a tarsolyában. 😉

    Srácok mi lenne, ha a TES fórum Dumaláda részlegében hoznánk létre egy ,,Fogadó” nevű topicot, ahová bárki bármikor írhat? A szabályok egyszerűek lennének; a fogadóba be kell lépni (egy kis karakter bemutatás és érkező szöveg), illetve ha valakinek hosszabb időre dolga van, akkor úgy tudja felfüggeszteni a szerepjátszását, hogy a karaktere kisétál a fogadóból (ennek előnye, hogy bármikor vissza jöhet, így nem lenne szükség ,,isteni beavatkozásra a szerepjátszás közben hiszen a fogadó nem megy sehova).
    A fogadón belül szópárbajok, baráti beszélgetések és kocsmai verekedések lehetnének.

    Az egész gyakorlatilag egy ,,egy helyszínes” helyzet komikum lenne a ,,Shop Stop” filmhez hasonlóan.

    TGWH: Szerintem mindképpen írd le (már mint magadnak is)! Ha tudnád, hány zseniális dolog veszett kárba csak azért mert nem tudtam időben visszaemlékezni rájuk. Az utolsó idézet pedig nagyon jó; mindenképpen észben fogom tartani; mert ki tudja mikor jöhet még jól a tanulandó szakmám során.

  10. Dr.UnGrammar06-05-2012

    Oh az istenekre nem bírom magam türtőztetni, na akkor utoljára még ezüstnyelvű leszek. 🙂

    A fogadó népének!

    Tévhitben élő nyúlbőrbe bújt északi barátaim; hát elfelejtettétek, hogy a sziget ahonnan Tamrielre érkeztettek a ti gyarlóságotok miatt pusztult? Harmóniáról beszéltek, de elfelejtettétek, hogyan üldöztétek el büszke elf tulajdonosait a ti drágalátos földjeiteknek? Van képetek békéről regélni miközben egymás torkát vagdostátok már a fenséges Birodalom felvilágosodást hirdető eljövetele előtt is? Van képetek Tiber Septimet magatokénak vallani, mikor ő elborzadva civilizálatlanságotoktól inkább állt közénk, és harcolt ellenetek mikor a bretonokkal összefogva törtettek a birodalomra? És azt is hiába! Na és kihez futottatok mikor Akavir ellenetek tört? Akkor tán nem volt büdös a birodalom és a légiós egyenruha?

    Ami pedig a nőinket illeti. Tudjátok mi nem igazán tehetünk arról, hogy a mi lányaink kelendőbbek a tietekénél. Dibella áldását viselő asszonyaink mégis miért szégyelljék a szépségüket?

    Bár már távol járok tőletek a mellettem ülő khajit szerint egy ork közeledik szekerünk irányába (valami rigolya miatt megérzi a szőrgolyó a zöldbőrűeket). Ha van elég arany a zsákban, akkor reszkessetek sörivók, mert miután kikupáltam és felfegyvereztem Malacath rút fiacskáját értettek küldöm, és úgy elver titeket és az elfeket, ahogy az öreg Darius ork légiósai elverték a hamubőrűeket anno (OFF.: Ez utóbbiban nem vagyok olyan biztos, már mint hogy harcoltak-e a dunmerek ellen).

    Tisztelettel és sajnálattal egy határhoz közeljáró birodalmi

    Off: Na ennyi lett volna. Csak nem tudtam megállni. Na most már kapjatok el, mert ez így nem lesz állapot. 🙂

  11. GL06-05-2012

    Sietősen távozó birodalmi cimborámnak!

    Malacathra esküszöm, hogy segítek neked ellenfeleiddel szemben! Több éven át szolgáltam a Birodalmat légiósként az első sorokban harcolva az északiak ellen, és mégis úgy érzem, hogy én tartozok a Birodalomnak! Pontosabban egy kocsmárosnak 300 septimmel, mert néhány asztal összetört amikor… De nem ez a lényeg. A birodalom otthont, és munkát adott nekem. Továbbá elhozta a műveltséget is, no meg a szajhákat is. Sajnálom, hogy nem vehetek részt Ulfric viharköpenyesei ellen vívott harcokban, de Malacath más feladatot szánt nekem.
    Képtelen vagyok abba belenyugodni, hogy míg birodalmi cimboráim a vérüket hullatják, addig én tétlenül nézek egy segítségre szoruló, nemes lelkű embert. Ezért kiállok melletted, és segítelek bármiben is kell. Persze könnyebben a segítségedre lehetnék, ha lenne egy jó lovam, egy páncélom, és egy jó nagy fejszém… És az sem ártana ha hátranéznél mert már két órája futok utánatok, de a kanyarokban mindig szem elől tévesztelek.

    Bizalommal, és hulla fáradtan,
    Egy izzadságtól még büdösebb ork, aki műveltebb mint elsőre látszik.

  12. TGWH06-06-2012

    Az a gond, hogy szinte semmit nem tudok a TES hátteréről, mindig a ,,még olvasandó” listámra került 😀 így erre most nem tudok válaszolni 🙂

  13. Dr.UnGrammar06-06-2012

    Ilyen esetben azt kell tenni, amit az emberek közel 60%-a tesz, ha kifogy az érvből. Üss! 😀
    Nekem is eltelt vele egy kis idő mire végigolvastam az északiak történelmét este, de ahogy láttam szinte mindegyik népcsoport szekrénye hemzseg a csontvázaktól. A falmer eset óta már a dwemerek sem patyolat tiszták.

    Akkor a happy end kedvéért még megpróbálom lezárni a dolgokat egy kis átvezetéssel a Skyrim történetéhez. (kívánjatok szerencsét hozzá!)

    ,,Kedves naplóm!

    Már két napja, hogy magunk mögött hagytuk az északiakkal és (valószínűleg mostanra már elfekkel is) tömött kocsmát. Újdonsült ork cimborámmal most Helgen felé tartunk a khajit kocsissal; és ejh a nyolcakra, szükségem is lesz az erejére! Sikerült meggyőznöm, hogy Helgenbe érve mindketten olyan piszok gazdagok leszünk, hogy saját szigetet vehetünk pénzünkből majd. Utunk eddig zavartalanul folyt, csupán a kocsitulajdonos szőrgolyó panaszkodik valami rossz előérzetről. Zavarodott egy macska, agyára mehetett a sok holdcukor!
    De kit izgat mikor nem sokára hősök leszünk és mocskosul gazdagok? Alig várom, hogy lássam Tullius tábornok arcát mikor közlöm vele, hogyan is ejthetjük foglyul a lázadok vezérét. A császár, tán még ezért a cselekedetemért nemesi rangra fog emelni!

    Mindenesetre szükségem lesz az izomerőre Helgenig, és talán még utána is. Nem lenne jó, ha az a vén bolond magával vinne védelem nélkül a gaz Ulfric elfogatására.

    Szinte a csontjaimban érzem, ahogy nem sokára elhagyom egy melegebb helyért ezt a fagyost északi vermet. Kedves naplóm zárom soraim, zöld kísérőm ébredezik alkoholos álmából.”

    Na innentől pihenőpályán a beképzelt birodalmi, nyugodjon békében. 😉

    • TGWH06-06-2012

      Tessék, mehetsz elmélkedni és írni a Fogadó a Hétökör Birodalmihoz címzett Dumaládás témába 😀
      Fogalmam sincs miért ezt tűzte a cégérére a korcsmáros, lehet valami baja van a birodalmiakkal, netán így hívnak egy birodalmit, akivel nagyon nincs jóban 😀