Elder Scrolls Online – sztori és küldetések

ESO

A történet, mint tudjuk, ezer évvel a Skyrim eseményei előtt játszódik. Molag Bal daedra herceg Tamriel elpusztításán mesterkedik, célja beleolvasztani a kontinenst saját démoni birodalmába, Coldharbourba. Ebben segít neki a világ első nekromatája, Mannimarco. Ide csöppen majd a játékos, akit a két főgonosz még lelkétől is megfosztott. Célunk természetesen a birodalom megmentése és lelkünk visszaszerzése lesz.

Kicsit furcsán hangozhat a lélek nélküli kalandozás, azonban a fejlesztők szerint erre azért volt szükség, hogy megmagyarázzák, miért is nem halunk meg véglegesen egy-egy balul sikerült ütközet során. Felmerülhet még a kérdés, hogy miért kellett ezer évre visszaforgatni az idő kerekét. Nos, a GameInformer interjújában elhangzottak szerint ez az időszak amolyan „fekete lyuk” volt az Elder Scrolls történelmében, nagyon kevés dokumentált eseményt találunk róla, és a többi játékban sem említenek sok konkrétumot erről az éráról. Annyit tudunk, hogy egy háború után fogunk bekapcsolódni az eseményekbe, amikor is éppen kiélezett harc folyik a trónért. Összefuthatunk majd néhány ismerőssel is, például a fentebb említett Mannimarcóval, vagy a Tribunal istenekkel, akiket a Morrowindben és kiegészítőiben láthattunk.

Küldetések terén megpróbál a játék újat mutatni. A fejlesztők elmondása szerint az egyik fő cél a küldetések központosításának megszüntetése volt. Sok más MMO-ban találkozhatunk úgynevezett „quest hubokkal” (magyarban körülbelül „küldetés csomópontnak” felel meg), ahol a játékos begyűjt 10-20 küldetést, majd ezek elvégzése után többször visszatér újakért. Az Elder Scrolls Online-ban a játékos kalandozás közben bukkan újabb és újabb küldetésekre, teljesen váratlanul. Lesznek persze helyek, ahol több küldetést vehetünk fel, de nem ez lesz a jellemző. A feladatokat úgy tervezik meg, hogy bármennyi időnk legyen is a játékra, részesüljünk valamiféle jutalomban. Ha leül a játékos az Elder Scrolls Online elé, és mindössze 30 perce van játszani, akár ennyi idő alatt is teljesíthet küldetéseket, illetve szert tehet új tárgyakra. De természetesen ha órákat tudunk a játékra szánni, akkor sem kell csalódunk. Rengeteg érdekes sztorivonalat, és egymást követő küldetéseket ígér a Zenimax. A kalandozást elősegítendő lesz majd egy iránytűnk, ami mindig mutatni fogja, ha valami felfedeznivaló van a közelben, így nem fogunk elmulasztani egyetlen kipucolásra váró helyet sem. Ha nem nyerné el tetszésünket az iránytű, bármikor kikapcsolhatjuk majd. Érdekességként megemlíteném még a különböző könyveket, amelyekre különböző erődökben, romokban, és egyéb helyeken bukkanhatunk. Az eddigi Elder Scrolls játékoktól eltérően ezek legtöbbször az adott helyről szólnak, így fedve fel információkat kalandozásunk jelenlegi állomásáról. Ha egyszer elolvastunk egy ilyen könyvet, utána bármikor elővehetjük. Mivel nem foglalnak helyet, bármennyit összegyűjthetünk belőlük, így ismerve meg a világ minden apró zugát.

Barangolásunk során rengetegszer kell majd döntéseket hoznunk, és ezek a döntések kihatással lesznek karakterünk jövőjére, illetve megítélésére. Nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy igazán szórakoztató és érdekes küldetésekkel pakolják tele a játékot. Persze minden MMO ezt ígéri, és ritkán válik valóra ez az ígéret, bízzunk benne, hogy ezúttal tényleg így lesz. A fejlesztők fontosnak érzik, hogy az Elder Scrolls Online-ban is éreztessék a játékossal, hogy ő nem egy átlagos kalandor, hanem igazi hős. Ennek ecsetelésére felhoztak egy példát: egy küldetésben a játékos feladata a falut rettegésben tartó farkasemberek elpusztítása lesz. A feladat során kiszabadíthatunk fogságban tartott rabokat (igen, a farkasemberek is szednek túszokat!), valamint ráakadhatunk néhány családi ereklyére is, amelyeket visszaszolgáltatva külön jutalomban részesülünk. Miután végeztünk a fenevadakkal, a településre visszatérve látni fogjuk, hogy a falusiak farkasembereket égetnek, és minket ünnepelnek. Ilyen, és ehhez hasonló események tömkelege gondoskodik majd arról, hogy ha sárkányszülöttnek nem is, de igazi hősnek érezzük magunkat.

A játékban visszaköszönnek majd a harcos és mágus céhek is, és valószínűleg több szervezet is, amelyekről egyelőre nem sokat tudunk. A Harcosok Céhének dolgozva főleg daedrákat fogunk irtani, a Mágusok Céhéről még nem árultak el információkat.

A WoW-tól, és több népszerű MMO-tól eltérően nem lesznek majd party-k, nem lehetünk egy csoportban a többi játékossal, azonban ez ne tévesszen meg senkit: továbbra is lehetőség van együtt végrehajtani a küldetéseket. Ha feladatunk például 5 medve megölése, akkor más játékosokkal együtt is végezhetünk velük, mindannyian részesülünk majd a jutalomban. A loot rendszerről azonban egyelőre semmi hír nincs, kiváncsian várjuk, hogyan fogják megoldani party nélkül.

Mi a véleményetek a játékról? Várjuk a hozzászólásokat! Nyitottunk egy friss témát is a játéknak a fórumon, ne felejtsetek el benézni: TES Online – Már a megjelenés előtt.

9 Comments

  1. TGWH05-27-2012

    Érdekes… régi és új játékosnak egyaránt jó legyen… lelkünk nincs… és azt hogy magyarázzák majd be, hogy a többi pár millió játékos is hős? Csak hősök lesznek a játékban, fura 😀
    Minden esetre várjuk, gratula a cikkekért, csak így tovább!

    • alduin05-27-2012

      Igen, érdekes lesz 🙂 Egy MMO-ban nehéz elhitetni a játékossal, hogy ő tényleg több, mint egy átlag kalandor (szerintem nem is lehet, ha meglátsz egy másik játékost, nem hinném, hogy többnek képzelnéd magad, csak mert megtisztítottál egy falut a vérfarkasoktól).

      És köszi, örülök, hogy tetszik!

  2. Alboin05-28-2012

    Szerintem tök jó ötlet, hogy party nélküli MMO-t akarnak alkotni. Sajnos az ilyen MMO-k legnagyobb hátránya, hogy rá vagy utalva még 24 emberre, akik többnyire nem értenek a karakterükhöz vagy szimplán bunkók és az sem előnyös, hogy folyton időt kell egyeztetni velük azért, hogy legyen valami elfogadható ruhája a karidnak. Remélem tényleg a küldetéseken és a világ bejárásán lesz a hangsúly, mert ha még 1 ilyen wow-os MMO lesz akkor nem csak engem fognak elszomorítani szerintem.

  3. Dr.UnGrammar05-28-2012

    Nem azért, de mintha pont ebben az időszakban nyomta volna le Tiber Septim a Numidiummal az Aldmeri Dominiumot. Nem?
    Ha másért nem, ezért megnézném a játékot!

  4. TGWH05-28-2012

    Na ja, öt-hat emberrel max lehet játszani együtt, efelett már nehézkes, főleg ha nem hardcore mmo-s vagy… napi egy-két óra esélytelen csapatban… kivéve ha minden nap napi egy-két óra este… azt meg ugye ki vállalja 😀

  5. Oszkár05-28-2012

    Jaja. Nekem is az fájt a WoW-ban, hogy egy idő után nagyon eldurvultak a küldetések és egyedül már esélyem se volt bizonyos területeken. Mondjuk játszottam vele kb. 2 hónapot, aztán meguntam. 🙂
    Nem voltam nagy PvP-s sem, single-ben próbáltam nyomni.

  6. alduin05-28-2012

    Engem se kötött le a WoW, de még emlékszem azokra a pillanatokra, amikor 4-5 játékos várt 1 szörnyre, hogy végre spawnoljon, aztán ment a verseny, hogy ki tudja először megsebezni (ha nem volt party, akkor ugye az elsőé a kill).

  7. Alboin05-29-2012

    Valószínűleg itt is ilyen lehet, ha nem lesz party, de nagyobb kezdőhelyek és játékterek segíthetnek ezen.

  8. TGWH05-30-2012

    Oszkár, player vs. player engem sem érdekel, de ha találsz pár arcot, akivel lehet valamit játszani multiban, az hatalmas móka. Jó is volt, amíg volt hivatalos Sacred szerver, de ugye az ilyen nem mmo játékok szervereit mindig megszüntetik, hogy dögölnének éhen a kis pénzéhes zsi…. mindegy…
    Mindegy, mondjuk a magyarokkal is baj van, sokszor nem lehet három embert találni az egész világon, aki játszana neten, ez azért érdekes. Oroszok mint a tenger, rájuk lehet számítani 😀

Válaszolj TGWH hozzászólására: Kattints ide, hogy ne válaszként küldd el az üzeneted.