Skyrim 1.4-es frissítés és friss Creation Kit információk

DraugrLord 612

A Bethesda egy órával ezelőtt részletesen írt a címben említettekről. A legelső információ, hogy a Creation Kit hamarosan érkezik. Jelenleg már majdnem teljesen készen van, most éppen a Valve fejlesztőivel egyeztetnek, hogy az elkészült plugineket pár kattintással a programból is fel lehessen tölteni a Steam Workshopba. 

A Creation Kit egy olyan eszköz, amit a Skyrim moddoló társadalma már a játék megjelenése óta vár. Ugyanis ezzel válik elérhetővé a játék tartalmát módosító pluginek fejlesztése, így ez szükséges a majdani magyarításhoz is. A Creation Kitről korábbi hírünkben bővebben olvashatsz.

Az 1.4-es javítás

A folt mindhárom platformra elérhető lesz, és most éppen belső tesztelés alatt áll. A legtöbb hibára javítás érkezik, illetve számos optimalizáció is. Ha minden igaz, akkor e héten elkészül a végleges változat, amit a konzolgyártóknak elküldenek hitelesítésre. A PC-re viszont egy kicsit különlegesebb módon érkezik meg: „béta” változatban. Ez azt jelenti, hogy a Steamen keresztül saját magad döntheted el, hogy  szeretnéd-e telepíteni a frissítést, és ha esetleg úgy kívánod, akkor szeretnél-e megszabadulni tőle. Valószínű, hogy ezt az 1.2-es patch után becsúszott hibák miatt vezették be. Természetesen egy idő után (ha megbizonyosodtak róla, hogy újabb gondokat nem okoz), akkor kötelezővé válik a frissítés, ahogy az eddigiek is.

Hibajavítások:

  • Memória- és teljesítmény-optimalizálások
  • Esetlegesen előforduló hiba, amikor a ruházat és a páncélzat nem megfelelően jelenik meg, ha azok a játékos otthonában a próbababára lettek helyezve (csak PS3)
  • A forráskódból futtatható .exe állományt készítő fordító beállításait finomhangolták (csak PC)
  • Hosszútávú játékok optimalizálása a memóriára és a teljesítményre (csak PS3)
  • Szkripteléshez kapcsolódó memóriaoptimalizációk
  • A mesterséges intelligenciához és az útkereséshez köthető összeomlások javítása
  • Összeomlás javítva a Haemar’s Shame-ben, ha a játékos már teljesítette a „Daedra’s Best Friend” küldetést
  • Ritka betöltéskori összeomlás javítva
  • Néha az ékezetes karakterek nem megfelelően jelentek meg a sor végén
  • A „Master Criminal achievement” rendesen elérhetővé válik francia, német, spanyol és olasz nyelveken is
  • A sárkánypap maszkok nem helyesen jelentek meg
  • A küldetések helytelenül folytatódhattak betöltés után
  • Hiba volt a könyvek polcra rakásánál/eltávolításánál a játékos házában
  • A fegyvertárolók és plakettek nem megfelelően működtek a játékos házában, ha ő rögtön azután látogatta meg otthonát, miután bútorzatot vásárolt
  • A játékos széltetői háza nem rendesen viselkedik
  • Az óriások támadásával és elszívó varázslatokkal kapcsolatos összeomlás javítva
  • A hamurakások nem tűnnek el rendesen
  • Alkalomadtán egy létező mentés felülírása hibát dobhatott
  • A tároló menünél összeomlás javítva
  • Könyvespolcoknál jelentkező végtelen ciklus javítva
  • Shalidor’s Maze-ben a csapdák nem megfelelően működtek francia, német, spanyol és olasz nyelveken
  • Nem mindig sikerült a vérfarkasból visszaváltozni emberbőrbe
  • A fegyvertartókon rendesen megjelennek az íjak és a tőrök is

A fentieket kiegészítendő, a Bethesda 30 küldetésspecifikus hibajavítást is végzett, és belefoglalta ezeket az 1.4-es patchbe. A részletekért lásd a fentebb linkelt oldalt.

Szólj hozzá a Skyrim fórumban is! Regisztrálni természetesen nem kötelező.

23 Comments

  1. Orwen01-19-2012

    Mondjuk az élet tapasztalataiból mindenki sejthette, hogy január vége _előtt_ esélytelen. Csúszni meg még csúszhat.

  2. Hedzsooo01-20-2012

    Szep es jo mindez, csak adjak mar ki vegre ezt a patch-t, plussz a CK-t! 😀

  3. Frozen01-20-2012

    Én 1 patch-et tettem fel a legelsőt és hibátlanul működik minden:)

    • Hedzsooo01-20-2012

      Frozen: Nekem 1.3-ig kifagyott a patch-ektol, nem tudtak mukodni a modokkal, amiket hasznaltam.

      1.3-as mar jol muxik mindegyikkel pedig nalam. 😀 Ez szerintem konfig fuggo is, h kinek melyik patch okoz banatot, v. oromot, plussz az adott esetben hasznalt modoktol is fugghet. 🙂

      Amugy a Steam teszi fel alalpbol a patch-t mindig, kiveve, ha vki pl. OFFLINE jatszik, mint en. Vagy ki van kapcsolva manualisan a jatek automatikus frissitese. Persze erdeti jatek eseten van automatikus frissites alapbol, ahol a Steam-be automatikusan belepsz, ha a jatekot inditod….

  4. Dovahkiin01-20-2012

    király az új háttér!!!!!
    hát egen, én már számoltam mikor muszáj mentei mert 45 perc max játékidő és piff kilép

    • Hedzsooo01-20-2012

      Van eleg RAM a vasadban?

      4Gb RAM-tol mar nem kellene, hogy gondod adodjon. Kiveve, ha hasznaltal INI-fajlhoz TWEAK-et, v. vmi modot, ami jelentosen novelne a memoria-igenyet a jateknak, v. hibat okozhat a memoria helyes kezeleseben.

      Az 1.3-as patch ota mar mod nelkul is kezel nagyobb mennyisegu RAM-ot a jatek, elmeletileg ez megszunteti a fagyast, kilepest. (A memoria tulcsordulast, meg az esetleges memoria szivargast.)

      Mondjuk ez a most kovetkezo patch, az 1.4-es tovabb orvosolja a jatek PC-verzios optimalizaltsagat is, szoval lehet meg bizakodni…

  5. Frozen01-21-2012

    mikor patch nélkül játszottam leg először 1 bugot vettem észre mikor viharköpenyesek nek csináltam a küldiket meg támadott mindig aza medve fej sisakos fószer fel tettem a legelső pecset és semmi gondom azóta

  6. Cthulhucult01-23-2012

    Poén, hogy az itt leírt hibákból szinte semmit nem tapasztaltam eddig, viszont a kisebb küldetések olyan bugosak, hogy rovarházban a helyük. Legalább 3 olyan quest item van nálam, ami a küldetés teljesítése után sem tűnik el és konzolparancs nélkül nem lehet megszabadulni tőle. Ráadásul Oblival ellentétben itt a quest item nem súlytalan, hanem terheli a karaktert. Ha a 30 küldetésspecifikus hibajavítás ezek javítását jelenti, az nagyon jó dolog. Meg a memória- és teljesítmény-optimalizálás is hasznos lesz.

    • Hedzsooo01-23-2012

      Most sem veszes a RAM-hasznalata, eddig a max nalam kb. 2.3Gb volt (amit csak a Skyrim hasznalt, nem a rendszer). Eslore talan soknak tunik, de INI-tweak-et hasznaltam, plussz rengeteg grafikat feljavito modot, ami kozul van, ami nem csak a VGA memoriat veszi igenybe.

      Amugy foleg a VGA izzitja nalam, mondjuk ez koszonheto biztosan a kb. jelenleg 200 db (!) aktiv modnak, amik fokent a grafikat, a latvany osszhatasat hivatottak felturbozni. 😀

      OFF:

      Amugy a GOTHIC 3-hoz taliztam most olyan ini-t, hogy kb. 3.5Gb RAM-ot eszik a jatek (igen, a rendszerrel eggyutt evett tobb, mint 6.5Gb RAM-ot), de szepen fut, nem szaggat es HATALMAS a latvany benne, foleg ahhoz kepest persze, hogy mar iden lesz 6 eves a Gothic 3. Termeszetesen ezt a latvanyt nala az uccso kozossegi patch-el lehet elerni, az 1.74 patch hasznalata mellett. 😉 🙂

  7. Hedzsooo01-23-2012

    SKYRIM 1.4 BETA PATCH ELÉRHETŐ A STEAM-EN MÁR!!! ;D

    189.4Mb a mérete, előtte azonban a Steam klines is frissiti magát, szóval kell neki pici időt hagyni… 😉

    Eddigi visszejelzesek alalpjan OK, jol sikerult a BETA javitas, amit persze meg kovet hamarosan majd egy frissites, gondolom a CK megjelenesevel 1 idore tervezik.

  8. Frozen01-24-2012

    hedzsooo te 10 giga rammal jaccol?XDD

  9. Hedzsooo01-25-2012

    @Frozen: 8-al, igy meg eppen futja XD

  10. Domasi01-26-2012

    Csináltam kedvtelésből egy szabad fordítást a versikéről (nem tudom volt-e már ilyen).
    emlékeztetőül az eredeti:
    DOVahKiiN, DOVahKiiN
    NaaL OK ZIN LOS VahRiiN
    WAH DeiN VOKUL MahFAERaaK AhST VaaL.
    AhRK FIN NOROK PaaL GRaaN
    FOD NUST HON ZINDRO ZaaN,
    DOVahKiiN Fah HIN KOGaaN MU DRaaL.

    AhRK FIN KEL LOST PRODah
    DO VED ViiNG KO FIN KRah
    TOL FOD ZeyMah WIN KeiN MeyZ FUNDeiN.
    ALDUIN FeyN DO JUN
    KRUZiiK VOKUN STaaDNAU
    VOTH AaN BahLOK Wah DiiVON FIN LeiN.

    az angol:
    Dragonborn, Dragonborn
    by his honor is sworn
    to keep evil forever at bay.
    And the fiercest foes rout
    when they hear triumph’s shout,
    Dragonborn for your blessing we pray.

    And the scrolls is fortold
    of black wings in the cold
    that when brothers wage war come unfurled.
    Alduin bane of kings
    ancient shadow unbound
    with a hunger to swallow the world.

    a ferdített:
    Sárkányszülött, sárkányszülött
    aki a becsületére esküdött
    ,hogy örökké a gonoszt üldözi.
    Ádáz ellenségeit legyőzi
    Mikor diadalüvöltésedet halljuk
    Sárkányszülött hozzád imádkozunk.

    És a tekercsek előre jövendölnek
    fekete szárnyak a fagyban eljőnek
    mikor fivér a fivér torkának esik
    Alduin, a vész királya
    ősi árnyat enged szabadjára
    mely a világot elnyelni érkezik.

  11. Hedzsooo01-26-2012

    @Domasi: Szerintem nem lett rossz, koszi, h megosztottad! ;D

    En is probalkoztam vele, de a tied szerintem ha nem is pontosabb, de jobban hangzik magyarul! 😉

    Persze aztan vannak itt illetekesebbek, akik biztosan jobban tudjak nalam, hogy mennyire is sikerult jol a forditasod, de nekem bejon! ^

    • Domasi02-07-2012

      Elég nehéz verset fordítani, hiszen nem csak a szöveg értelmére, hanem a rímekre is kell figyelni. Sőt én a rímtípusokra is megpróbáltam, de az általában már lehetetlen. Most is volt ezen kívül még vagy három változat, de a szüveghűség miatt feláldoztam a jobb rímeket. Sztem az angol változat sem jobb, azért mertem megosztani. 😀

  12. Hedzsooo01-26-2012

    Domasi: Na, eltunt a hsz-em vmiert, ill. meg sem jelent amit irtam, ugyhogy csak roviden: Szerintem jo lett, koszi, h megosztottad! 😉

    • Domasi02-07-2012

      Fura mert utólag végül mégiscsak megjelent a kommented…. ?)

  13. EHyde01-30-2012

    Sziasztok!
    Nekem egy olyan kérdésem lenne, hogy a fenti képet 1080p felbontásban meg tudná valaki osztani?

  14. Hedzsooo02-01-2012
  15. Hedzsooo02-04-2012

    Pete Hines has reported that the Creation kit will be released this coming Tuesday, along with some sort of surprise. – Magyarul jovohet Kedden jon a Creation Kit, nehany meglepivel, KIRAAALY!!! 😀

    …Talan az elso DLC lesz a meglepi? 🙂

  16. Hedzsooo02-04-2012

    Idezojelet nem engedte az oldal nekem hasznalni, azert nincsen az angol szovegnel.

    • szotsaki02-04-2012

      Köszi, javítottam a hibát.

  17. Hedzsooo02-07-2012

    …Nem DLC, hanem nagyfelbontasu texturak PC-re a meglepi. 🙂

Válaszolj Frozen hozzászólására: Kattints ide, hogy ne válaszként küldd el az üzeneted.