Megjelent a Skyrim 1.3-as patch (frissítve)

A múlt héten érkezett meg az 1.2-es verziószámot viselő folt, de már itt is a következő, ami néhány bosszantó hibát javít: többek között az előzőbe bekerült ellenállások nullázását.

  • 1. frissítés:  Időközben megjelent PlayStation 3-ra és XBox 360-ra is a módosítás
  • 2. frissítés: Ma megjelent PC-re az 1.3.10-es alverziójú, a Steamen keresztül automatikusan letöltődő folt, ami ezt a két javítást hordozza:
    • 4 GB-os tuning (Large Address Aware). A következőt jelenti:
      • 32 bites rendszeren egy 32 bites program 2 GB memóriát használhatott fel Windowson (speciális estben, rendszerindításkor megadható volt neki, hogy 3 GB-ig engedélyezze a Windows egy program terjeszkedését).
      • Az olyan, sok memóriát igénylő, de még 32 bites játékok esetén (mint pl. a Skyrim) 64 bites Windowson futtatva elérhető, hogy ezt a 2 GB-os határt a készítő kiterjessze 4 GB-ig. Jelen esetben ezáltal lehetővé válik több objektum (pl. textúra, karakterek, hangok stb.) a memóriában való tárolása egészen 4 GB-ig.
      • 64 bites játékok (ilyen még legjobb tudomásom szerint nincs Windowsra) esetén 64 bites rendszeren ez a határ 8 TB.
    • Az ékezetes karakterek nem megfelelően jelentek meg a sor végén.

Az egyik népszerű fórumon jelent meg a következő az 1.2-es patchcsel kapcsolatban, ami jól leírja a fenti problémát:

A hivatalos PS3 Skyrim fórumon írják,  hogy egyik ellenállás sem működik az új, 1.2-es patch telepítése után.

 

«Mágiaellenállás vagy méregellenállás: már nincs többé. A mágusod 85 %-os mágiallenállása vagy az északid 50 %-os fagyellenállása már a múlté. Az elméletileg méregellenálló vámpír mostantól megmérgeződhet.

 

De ez igaz az NJK-kra és a lényekre is: egy tűzelementált mostantól tűzzel is megölhetsz.»

/Forrás: Reddit/

Ma pedig kikerült a Steamre többek között ennek a hibának is a javítása. PlayStation 3-ra és Xbox 360-ra még nem elérhető, de hamarosan ott is viszontláthatod, ha játékgépen játszanál.

Az 1.3-as patch ezeket a hibákat javította (minden platformra érvényesek, ahol máshogy nincs jelezve):

  • Általános, játékstabilitást növelő fejlesztések
  • Core 2 Duo processzorokon jobb teljesítmény (csak PC-n, természetesen)
  • A Radiant Story helytelenül írt pár szerepet
  • A mágaellenállások nem jól számolódtak
  • Hiba volt azzal, amikor a játékos a vásárolt házában lévő könyvespolcon elhelyezett könyveket
  • Sárkány animáció hibás volt a mentésnél és a betöltésnél
  • A bemeneti eszköz Y irányú mozgása nem skálázódott megfelelően a játék sebességével

Szólj hozzá a Skyrim fórumban is! Az 1.2-es és 1.3-as patchnek dedikált fóruma van!

 

20 Comments

  1. Winkler Oszkár12-08-2011

    Hát igen… pontosan ezért nem kezdtem még el játszani a Skyrimmel. Először jöjjenek ki a javítások, a kötelező pluginek és a magyarítás. Addig beszerzek egy erősebb gépet és majd utána elmerülök benne.

  2. NoobKiller3212-08-2011

    Nálam az volt a furcsa, hogy az óriás kilő téged az űrbe glitchen kívül semmi mással nem volt bajom 🙂 jah, meg Esbern koma nem akart velem társalogni de azt magamtól kijavítottam 🙂

    • Dovahkiin12-08-2011

      na igen

    • Vik12-08-2011

      Az miért hiba? Megsuhint, elrepülsz, meghalsz. Max. ha alulról felfele suhint, és felfele repülsz, akkor hiba.

      • Vik12-08-2011

        Vagyis fordítva.

        • Dovahkiin12-09-2011

          van egy ilyen bizonyos dolog hogy ami beszorulna valahova az nem beszorul hanem kilő

    • Valaki03-11-2012

      Na ezt, hogy javítottad ki, mert nekem is be bugolt.

  3. Hellac12-08-2011

    Most mi a pontos verzió 1.3.7 ?

  4. Dovahkiin12-08-2011

    igen ez a patch tényleg jól jött
    kijavított egy csomó dolgot és végre most először becsapódott és kinyúlt a sárkány

  5. Dovahkiin12-08-2011

    bár szerintem hogy egy Frost Wraith-ot nem lehet jéggel megölni az jogos

  6. Vik12-08-2011

    Hát ha még azt is el tudnák érni, hogy ne csak törölje magát a játék frissítésnél, hanem egyből le is töltse a következő TESV.exe-t…

  7. Hellac12-09-2011

    nekem most újra kellett telepítenem a játékot addig addonoztam míg el se indult, és a hibát már nem találtam meg 😀

  8. alfa312-09-2011

    Nekem a map valamiért beszart vagyis nemtudok semmitsem kijelölni vagy gyorsutazni hanem egyből elmegy akármit csinálok.. pedig ez patch előtt nem volt baj

    • Hedzsooo12-21-2011

      Legujabb patch-el tortent a map-bug? Nalam OK ez a legujabb patch, moddokkal is mukodik jol.

      Esetleg regebbi exe-t masold vissza, ird vele felul az ujat, a korabbi patch-ek utan en is azt tettem mindig, mert azok nalam is sok galibat okoztak, javitas helyett csak rontottak a dolgokon…

  9. szotsaki12-09-2011

    Létrehoztam egy külön, csak a patcheknek szánt fórumot, ahol meg lehet vitatni, hogy mennyit javult a helyzet az előzőekhez képest.

    Itt rögtön el is érhető: http://www.morrohun.hu/forum/viewtopic.php?f=31&t=555

  10. Eztmostjólmegmondtam12-21-2011

    Az miért van hogy kissebb tárgyak eltűnnek a játékban?

    • Hedzsooo12-21-2011

      Pl., picit bovebben? Hol es mikor tunnek el, milyen targyak?

      Eddig nekem nem tunt fel. Ha valahol csak ugy otthagysz dolgokat azt elvihetik masok. Kiveve, ha a sajat, megvasarolt hazadban hagyod ott oket…

    • Hedzsooo03-11-2012

      Mert pl. kuldetes targy es leadod, v. pl. felhasznalod vmire… Vagy mire is gondolsz egeszen pontosan??? 🙂

  11. Sahlokonir02-11-2012

    egyből lehet telepíteni vagy kell hozzá a 1.2-es patch?

Válaszolj alfa3 hozzászólására: Kattints ide, hogy ne válaszként küldd el az üzeneted.