Könyvajánló – The Infernal City

The Infernal City 612

Bár a legtöbb Elder Scrolls rajongó még mindig Égkoszorú hófödte hegycsúcsait hódítja és sárkányszülöttként Alduin csatlósaira vadászik, én egy rövid időre visszatértem Cyrodiilbe és Morrowindbe. Sőt, látogatást tettem Elsweyr legészakibb városában, Folyamfenyvesen és Feketemocsár Aprópille városában is. A fantasztikus utazást Greg Keyes-nek köszönhetem, akinek első, az Elder Scrolls világában játszódó regénye, a The Infernal City 2010-ben került a boltok polcaira. Itthon nehéz beszerezni a könyvet, magyar fordítása természetesen nincs, így csak úgy mint Sapkowski műveit, az Egyesült Királyságból voltam kénytelen megrendelni.

Bevallom őszintén, nem ismertem Greg Keyes korábbi munkáit. Ellenben az Egyesült Államokban és Star Wars körökben jól ismert szerzőről van szó. Itthon a “Váltott Isten gyermekei” fantasy sorozata került lefordításra és kiadásra, s több Star Wars regény szerzője is ő volt. A fantasy-ban kétségkívül otthonosan mozgó Mr. Keyes már a könyv előszavában köszönetet mond Todd Howardnak, Pete Hines-nak és több Bethesda Softworks fejlesztőnek is, amiért olyan szép, teljes, gazdag és kidolgozott világot kapott regényének hátteréül, mint az Elder Scrolls. A regényt olvasva pedig Todd Howard és mi is hálásak lehetünk Greg Keyes-nek, hogy hű maradt Tamrielhez és tökéletesen átélhető, ízig-vérig tamrieli regényt kaptunk.

A The Infernal City persze alaposan megkavarja Tamriel történelmét. A lebegő város, Umbriel érkezése már csak hab a tortán a Birodalom történelmében. Olvashatunk arról, ahogy az Oblivion-válság után majdhogynem széthullik a Birodalom, ahogy az argóniaiak függetlenítik magukat a birodalmiaktól és halomszámra mészárolják a dunmereket, ahogy egykori birodalmi tisztviselők hogyan lesznek hatalmát vesztett megtűrt személyek Feketemocsárban, s hogyan pusztul el szeretett Morrowindünk Nerevarine távozása után.

Fantasztikus érzés volt könyv formában elmélyülni az Elder Scrolls világában, s nagyon sok új apró részlet került elő. Jó volt olvasni, miként élnek együtt az argóniaiak a Szisszfával, hogyan viszonyulnak a khajiitok az emberekhez, s hogyan szembesül gyengeségeivel és a valóság kegyetlenségével egy magát kalandornak képzelő trónörökös, I. Titus Mede fia, Attrebus. Hogyan lesz egy bolondos breton lány és argóniai barátja Tamriel jövőjének meghatározó alakja, s hogyan képes egy dunmer, Azura szolgálójaként akár Oblivion síkjain is keresztülvágva üldözni esküdt ellenségét. Umbriel, a lebegő város pedig külön lenyűgöző, egyben groteszk és ijesztő. Ez az a hely, amin kétségkívül érződik, hogy Greg Keyes elengedte fantáziáját. Nekem néhol kicsit tömények is voltak az Umbrielen játszódó fejezetek, de végül mindenre magyarázatot kaptam. S hogy a város legalább annyira része lett az Elder Scrollsnak, mint a játékokban testet öltő gonosz legendák Dagoth Ur-tól kezdve Mehrunes Dagonon keresztül Alduinig.

Nyugodt szívvel ajánlom a The Infernal City-t a fantasy szerelmeseinek, az Elder Scrolls rajongóinak pedig külön öröm ezt olvasni. S már-már kötelező darab azoknak, akik szívesen mélyülnek el a Bethesda Softworks által megkreált kétségkívül gazdag univerzumban. Ez a regény is egy újabb bizonyosság arra, hogy mennyi rengeteg lehetőség rejlik Tamrielben. Az angoltól pedig nem kell megijedni. Aki anno végigjátszotta a Morrowindet és nem okoztak neki gondot a párbeszédek, annak a The Infernal City nyelvezete sem kihívás.

8 Comments

  1. 11-11-1112-12-2011

    melyik angol oldalon lehet megrendelni?:)

  2. NihilWolf12-12-2011

    Akik Budapesten, vagy környékén élnek, azoknak ajánlom figyelmébe a Pendragont:
    http://pendragon.hu/2.htm
    Egyszerűbb, mint Nagy-Britanniából rendelni. 🙂

  3. somesz12-12-2011

    A Bookdepository ingyen kiszállította postán mind a két kötetet. Nekem, mint Miskolcinak ez bizonyult kényelmesebbnek. 🙂 Annyi, hogy ilyen 7-10 nap az átfutási idő és a kiszállítás. De nem akarok reklámozni pláne nem külföldi bankkártyás fizetésre bátorítani bárkit is. 😀

  4. […] méltán népszerű fantasy és sci-fi író, Greg Keyes tollából származik. A The Infernal City számomra meglepetés volt, nem számítottam rá, hogy többet kapok egy szabvány fantasy klisékre épített regénynél, […]

  5. a könyv angol vagy magyar?légyszíves írjátok meg.05-10-2012

    Treil

    • szotsaki05-11-2012

      A könyv angol nyelvű. Magyar fordításban nem jelent meg.

  6. Treil05-11-2012

    Kösz.

  7. […] és két remek ajánlót írt róluk. A könyvajánlók mind a sorozat első részéhez, a Pokoli városhoz, mind pedig a második részhez, a Lelkek urához elérhetőek. Érdemes elolvasni […]