Újabb 5 dolog, amit megtudtam a Skyrimről

Az Elder Scrolls sorozat ötödik részével nem elég 15 percet eltölteni. Égkoszorú hatalmas. Negyedórányi betekintés csupán annyit jelent, mintha egy új város repterének termináljából lépnénk ki.

Tegnapelőtt jelent meg a Kotakun egy újabb összefoglaló cikk a Skyrimről. Alant olvashatjátok a magyar fordítását.

De ha történetesen épp melletted ül az az ember, aki átnézte az új megalopolisz minden egyes négyzetcentiméterét, akkor képes vagy befogadni a nyitott világot; Skyrim szabadságát és megkérdezhetsz bármit a játékkal kapcsolatban. Rájössz dolgokra. Pontosan ezt tettem a Seattle-ben megrendezett Penny Arcade Expón (PAX) a Bethesda pavilonjánál, ahol a cég kreatív igazgatója, Todd Howard is jelen volt.

És hogy mi járt a fejemben? Többnyire efféle szavak: nehézségi szint, megterhelés, DLC…

Közösen megtárgyaltuk mindezt, mialatt játszottam. Kérdésekkel bombáztam Howardot, de közben egyfolytában teszteltem a skyrimes karakteremet. Dombokon futkároztam, úsztam, emberekre támadtam valami bányában, megparancsoltam egy szarvasnak, hogy segítsen a harcban és végezetül nyílvesszőt repítettem egyik ellenfelem mellkasába.

Kit lehet és kit nem lehet megölni? – Nem ölhetünk meg mindenkit ebben a gigantikus világban. A korábbi játékokban sokan városirtó gyilkológéppé váltak egy idő után, mivel a fejlesztők álmukban sem képzelték, hogy ilyen megfordulhat valakinek a fejében. A Skyrim legfontosabb karakterei nem fognak megh

alni, ha legyőzöd őket a harcban, legfeljebb térdre borulnak egy rövid időre. A náluk kevesebben lévő „védett” karakterek bár meghalhatnak, de csak általad, mások nem ölhetik meg őket. A többi lakost pedig bárki bármikor meggyilkolhatja; és ezt sokszor ki is használták a bethesdás játékosok.

Annak az embernek, akibe agresszíven belelőttem néhány nyílvesszőt, voltak barátai és sajnálatos módon bebizonyították számomra, hogy az én karakteremet is bármikor megölhetik :). No de legalább én vagyok a hős, tehát újjászülethetek!

Állatok irányítása – Túl keveset játszottam a korábbi részekkel, így még nem próbáltam ki az állatok irányításának lehetőségét, de a PAX-os karakterem rendelkezett ilyen képességgel. Hamar kitapasztaltam a korlátait, ami kicsit hasonlít arra, mintha az embernek saját macskája lenne. Hatalmas átérzéssel használtam az erőmet valamilyen szarvason vagy jávorszarvason csupán azért, hogy később végignézhessem, miképpen menekül el néhány bandita elől, akikkel nem sokkal később kötözködni kezdtem. Bizonyos állatok elmenekülnek, mások harcba szállnak – magyarázta Howard.  Az igazi macskám sem egy kiköpött harcos alkat, még az apró pókok is kifognak rajta.

Később két farkas vett üldözőbe. Utasítottam az egyiket, hogy kövessen, mire az megtorpant és nekiesett a társának. Siker. Egy nap csak egyszer utasíthatsz egy állatot a játékban, ha meg van a képességed. A varázslatok viszont bármennyiszer elsüthetők, már ha van hozzájuk elég varázserőd.

Megterhelés – Todd tudja, hogy a megterhelés eléggé idegesítő. Egy rakás újonnan szerzett tárggyal lassabban mozgunk, mintha üresek lennének zsebeink. Ez bosszantó tud lenni, így előfordulhat, hogy a szabályrendszer ezen aspektusa száműzve lesz. Azért persze továbbra is előfordulhat, hogy a karakterünket túlterheljük, csak ezt sokkal nehezebb lesz megvalósítani, mint a korábbi játékokban. Talán nekünk, játékosoknak kevesebb cuccot kellene felvennünk kalandozásunk során? Talán a Bethesdának kevesebb csábító páncéllal, fegyverrel és egyebekkel kellene telepakolnia a játékait.

Howard jót nevetett, amikor azzal hozakodtam elő, hogy az Oblivionban még a börtönből való szabadulásunk előtt túl tudta magát terhelni a játékos. Az új játék sokkal engedékenyebb lesz ilyen téren, ami azt jelenti, hogy jelentősen több minden lehet nálunk anélkül, hogy az kihatna a játékmenetre. Ráadásul, akik fejlesztik a kitartásukat, azok még több és még nehezebb tárgyakat hordhatnak maguknál. Figyelmeztetett, hogy a leölt sárkányok csontjai bizony meglehetősen nehezek…

A nehézségi szintek, amiket nem fogunk utálni – Olykor még a legelfogultabb Oblivion játékosok is rossz szájízzel emlegették a játék nehézségének folyamatos igazítgatását, ami azt eredményezte, hogy hiába volt karakterünk akármilyen erős, az ellenfelek mindig egy kicsivel jobbak voltak nálunk. Ez nagyjából olyan érzés, mint amikor a suliban a matek dolgozatok évről-évre egyre nehezebbnek tűnnek, pedig elvileg fejlődtünk közben. A Skyrim nem így működik. Sokkal inkább a Fallout 3-hoz hasonlítható – meséli Howard. Ez magyarázatot követel.

Égkoszorú minden egyes területe saját nehézségi szinttel rendelkezik, amit a szabályrendszer megnövelhet vagy lecsökkenthet a játékos karakter szintjétől függően. Ezáltal könnyebb vagy nehezebb ellenfelekkel népesítve be a régiót. Így tehát ezek a helyek megtartják karakterisztikusságukat és nehézségi mércéjüket, de a játékosnak óvatosan kell kipuhatolnia, melyik területen érdemes kezdenie.

Sokkal több kincs van a játékban és ha egy alacsonyabb szintű hős bemerészkedik egy számára túl veszélyes területre, akkor számíthat rá, hogy a program különleges tárgyakkal fogja jutalmazni bátor cselekedetét… már ha túléli a kalandot, természetesen.

DLC – (avagy letölthető tartalom) Igen, lesz DLC a játékhoz, úgymint a korábbi Elder Scrolls részekhez is volt, ám először mindig Xbox 360-ra jelenik meg. De mégis milyen lesz? Howard őszintén bevallotta, hogy nem tudja. Még nincs semmi lefixálva, de megígérte, hogy nagyok lesznek. Végeztünk némi összehasonlítást. Tehát nem lesznek akkorák, mint az Alaska a Fallout 3-hoz? Nem. Sokkal inkább, mint a Point Lookout, ami egy extra szigetként debütált? Naná!

Jegyzet: Van még jegyzetem. – Az „újabb 5 dolog” jó felépítésnek bizonyult ehhez a történethez, nem igaz? De van még megosztani valóm veletek. Tegyük fel, hogy most a történet DLC részében vagyunk. Kiegészítő csomag idő! Lássuk csak… Ja igen, meg is házasodhatsz ebben a játékban, bár ez igazán nincs túlbonyolítva. Hitvesed főz rád, ami szupi dolog… több száz elolvasandó könyv is vár ránk, kb. 300, de mégis ki tartja számon a pontos adatokat, ha egy bosszantó riporter ólálkodik a közelben?

Egyszerre két fegyver is lehet a kezünkben, viszont jobb kézzel nem használhatunk pajzsokat. Biztosra veszem, hogy ez nem valami ócska viccelődés vagy a legrosszabb alapötlet egy DLC-hez… a játék soha nem ér véget, legalábbis a klasszikus értelemben véve nem, úgymint a Fallout 3 végén a felgördülő stáblista. A Bethesda gyorsan orvosolta ezt a melléfogást egy kiegészítővel, amikor kiderült, hogy a játékosok igenis szeretnék a végtelenségig folytatni a kalandozást. A Skyrimet is a végtelenségig játszhatjuk, mostantól a fejlesztők ehhez tartják magukat.

Szólj hozzá a Skyrim fórumban! Regisztrálni természetesen nem kötelező.

31 Comments

  1. Ja09-04-2011

    Az csak jó, ha nem rendezhetünk tömegmészárlást egy városban. Milyen dolog lenne. ha Skyrim csak úgy elnéptelenedne? Bár néha unaloműzésnek, netalántán stresszoldásnak jók… de akkor is, a magam részéről örülök.
    Az meg csak természetes, hogy lesznek kiegészítők a játékhoz.
    Ez a területekre bontott nehézségi szintezés nem rossz ötlet, de nem értem, mi bajuk van az embereknek az Oblivionéval. Nem így igazságos, hogy az ellenfelek egy kicsivel erősebbek? Amúgy is beállítható. Vagy elvárják, hogy egy 255. szintű harcos egy sz@ros goblinnal küzdjön meg?
    Skyrim végtelenségig játszható? Nem lenne úgy izgalmasabb, ha karakterünk közben meg is öregedne? De nemzene kölköket, akikkel együtt barangolhat a földeken? Akkor még a házasságnak is lenne értelme.

  2. TGWH09-04-2011

    Megint az egyszerűsítések… megvolt pedig annak is a bája, amikor döntened kellett, mit viszel magaddal…

  3. Dr.UnGrammar09-04-2011

    Mintha a riporternek gőze sem lenne a TES sorozatról. Vagy csak én nem értettem az interjú lényegét?

    • Winkler Oszkár (MorroHun)09-04-2011

      Valóban. Az angol szöveg is mintha egy elvont művész fejéből pattant volna ki, rettentően kellemetlen volt lefordítani.

    • Arcturus09-07-2011

      Meg is fogalmazta, túl keveset játszott vele. Csak azt nem tudom miért épp egy ilyen riportert küldtek 😀 Bár midnegy ígyis halottunk valami újat, az állatok irányítása érdkesen hangzik, mintha valami sámánizmusos fogás lenne, én szívesebben irányítaék szelet, hajigálnám az embereket ide oda.

  4. TheLodarazs09-04-2011

    bekaphatja a microsoft a szutyok xbox-al együtt…

    • AdweeX09-05-2011

      Egyetértek!

    • Nexus10-10-2011

      Kúlturált kommenteket is írhatnál kedves TheLodarazs!
      Én személyem szerint jobban szeretem a konzolos változatokat mert hd-tv-n házimozi rendszerrel fotelból jobban szeretek játszani ,de attól még nem szutykozom le a PC-s változatot! ^^

  5. MasterMind09-05-2011

    Ez a nem halnak meg bizonyos emberek ez hülyeség. Legyenek olyan erősek, hogy csak különleges fegyverek és kiemelkedő fejlettségi szinten legyenek legyőzhetőek. Kb, mint a High Ordinatorok a Tribunal-ban. A nehézségi szintet sem értem, itt is ugyanazt tudnám elmondani mint az előbb. Ki lehet számítani, hogy milyen erős lesz a karakterünk bizonyos szinten, bizonyos fegyverekkel páncéllal, varázslatok satöbbi. Ehhez lehetne igazítani az összes lény és ember szintjét is. Ne tudjam már megölni egy questsorozat végén levő boss-t piti szinten. Alacsony szinten bemerészkedni egy veszélyes területre pedig nem bátorság, hanem őrültség. Legyünk már reálisak. Ebből a szempontból a Morrowind volt a legjobb, habár ott is ha elértünk egy bizonyos szintet, bárki könnyedén megölhető volt, de nem ez volt a baj, inkább az, hogy ezt a szintet könnyű volt elérni.

  6. Hasbal09-05-2011

    A DLC -kre rátérve azt ugye említi hogy akkora lesz mint Point Lookout az új terület akkor kérdem én mekkora területre kell számítani merthogy én a Fallout 3-al nem nagyon játszottam csak a New Vegassal. Na de ez a terület nagyobb lesz mint a Reszkető szigetek vagy kb. NV-ben a Zion nemzeti park vagy a Big MT. (Big Mountain)? A többi információn nem akadtam fent mert én amúgy sem gyilkoltam előszeretettel a polgárokat…

  7. Tech09-05-2011

    Nem számítottak rá, hogy az emberek öldösni kezdenek? Hisz a legjobb móka a játékban! Összeszedsz pár sötét testvériséges arcot aztán uccu neki, elfoglalni a városokat sorra!

    Ezt a van is meg nincs is teherbírás dolgot egyébként én nem igazán értem.

    • Winkler Oszkár (MorroHun)09-06-2011

      Feltehetően úgy értette a cikk szerzője, hogy a Skyrim-ben még lesz ilyen, de az Elder Scrolls VI-ból már talán ezt is száműzik teljesen…

  8. Winkler Oszkár (MorroHun)09-06-2011

    Eszembe jutott egy érdekes teória az Elder Scrolls-al kapcsolatban. Az RPG játékok lényege alapvetően mindig is az volt, hogy egy elképzelt világban eljátsszuk saját magunk vagy valaki másnak a szerepét. Mindezt a világ szabályainak és történelmének megfelelően. Ehhez az is hozzátartozik, hogy az ember elfogadja mindazt, amit a világ nyújt számára és bizonyos értelemben a saját elképzeléseivel egészíti ki.

    Szóval hiába jönnek ezek az „egyszerűsítések” az Elder Scrolls játékokban, valójában arról van szó, hogy az alkotók nagyobb mozgásteret szeretnének adni nekünk. Hiszen vannak akiket zavar, hogy csak limitált számú tárgyat hordhatunk magunknál, mások viszont a program egyik fő pikantériájaként tartják számon.

    Emlékszem a legelső alkalomra, amikor betöltöttem a Morrowind-et. Akkoriban még fogalmam sem volt arról, hogy mire számítsak, magát a műfajt sem ismertem. Mégis teljesen beleéltem magam a történésekbe. Ha eleredt az eső, behúzódtam egy gomba alá és megvártam míg eláll. Aztán később elképzeltem, hogy a vízen-járás varázslat eltávolítja az összes esőcseppet a karakteremről, tehát ha időnként elsütöm eső közben, akkor nem fogok megfázni… és számos ehhez hasonló apróság.

    Mindezzel csak azt akarom mondani, hogy ha használjuk a fantáziánkat, akkor biztosan nem fogunk csalódni. 🙂

    • Nexus10-10-2011

      Pontosan egyetértek Winkler Oszkár (MorroHun)-nal mert én is akár hányszor játszom RPG-kell hasonló érzések fognak el és ezért is lehet annyira mélyen belemerülni a legtöbb játék világába! 🙂

  9. TGWH09-06-2011

    Jó nagy fantázia kell hozzá… oks, lesznek új dolgok, de már meglévőket, amik tökéletesen működtek – néha idegesítő, de meg lehet szokni, és úgy gondolom, sokan beletörődtek, hogy egyfajta chat, hogy 1546 kg fegyver lehet nálad egyszerre pl. – egyszerűen azért vesznek ki meglátásom szerint, mert ,,bonyolult”, meg hogy kellenek az új játékosok, hogy minél több ember vegye meg a játékot… ha igazán akarnák, akkor az opciók között ki és be lehetne kapcsolni ezeket az apróságokat, és mindenki meg lenne elégedve… néhány változót nagyon egyszerű kikapcsolni, és akkor nem veszi figyelembe a program. Pl. szerintem jó dolog, hogy elfáradsz, meg elkopik a cipőd meg a fegyvered, vagy hogy muszáj lenne enned, igaz eleinte nehéz lenne megszokni, de egy percet venne el az idődből…

    • Winkler Oszkár (MorroHun)09-06-2011

      Ez mind igaz, de ha akarod, pontosan így működik a játék. Ha hozzáképzeled, hogy időnként ennie, innia kell a karakterednek, elfárad vagy csukát kell cserélnie, hát tedd azt. Végül is nem muszáj magadnál tartanod 120 fegyvert sem. 🙂

  10. Hasbal09-06-2011

    Pont ezért kéne külön bevezetni itt is a Hardcore Mode-t. Ha a másik Bethesda játékban is működött ebben is fog. Csak abban kéne inni, enni, aludni úgy hogy kihatással van rád, ha meg nincs bekapcsolva akkor meg azt teheted amit akarsz úgysem fog így számítani.

  11. Winkler Oszkár (MorroHun)09-06-2011

    Aki ilyesmi élményre vágyik, annak tudom ajánlani a Eschalon 1-2 című játékokat a Basilisk Games-től. Ott aztán tényleg minden apróságra oda kell figyelni, ráadásul a mai játékokhoz képest kellemesen nehéz. Főleg a második rész, ahol enni és inni is kell, viszont a játék elején megszabhatjuk, hogy ez kötelező legyen-e.

  12. -XY-09-06-2011

    Én kopasz északi skinhead leszek (az a szakállas) ls kiírtok mindenkit az északiakon kívül, de főleg a ragadákat meg a khajiitokat!
    Tök jó szórakozás lesz! Azért a ragadát is kipróbálom majd, meg nem leszek mindig játékbeli fajgyűlölő terrorista. De a buzikat kivétel nélkül kardélre hányom!

    • Arcturus09-07-2011

      Én beteg vérszomjas okkult Khajiit leszek, szétpusztítom az összes északi falut megölök minden férfit és nőt (gyanítom gyermeket ezúttal sem lehet) Elrabolom a lelküket miután mezítelen testüket elevenen elégettem máglyán. Az északi szüzeket magamévá teszem majd megcsonkolom őket, a vérüket megiszom, az öregeket belefojtom a Szellemek Tengerébe leölöm az állataikat a földjeiket kifosztom. Ne marad más, csupán káosz és pusztulás, rothadó férges tetemek tömegei rajzolják majd ki a horizontot a vörösen izzó ég alatt!

      • TGWH09-07-2011

        És kidobnak eléd egy nagy fonálgombolyagot 😀 oszt meg van oldva a khajitprobléma 😀

        • Arcturus09-09-2011

          Jah mindíg eltervezek egy nagy népirtást de sosem jön össze… Valahogy mindíg a hős lovag szerepében kötök ki. Legyen az WoW, Diablo vagy TES. Elég szánalom hogy nem tudok erőt venni magamon, már látom, ebből sem lesz világuralom.

          • Winkler Oszkár (MorroHun)09-11-2011

            Ez hatalmas szöveg! 😀

  13. -XY-09-07-2011

    Nekem nagy fantáziám van. Büntetésképp elhívom az atmorai seregeket és a te jeátékodban megtámadlak északi-írtás vádjával!!!

    • Arcturus09-09-2011

      Ha lenne multi, kapnál a rasszista, homofób beszólásokért és az „állatkínzásért” is! Kiszagolnálak és levadásználak egy éjjel mielőtt bárkinek is a tudomására jutna akármi is a történtekből. >:D

      • -XY-09-09-2011

        Na gyere. Annál azért jobban vigyázok magamra, de ne vesszünk össze ilyen hülyeségen!

  14. deathknight09-07-2011

    arra azért kíváncsi lennék,hogy a 9 régió közül valamelyiket lehet-e segíteni a történetben (mivel az elején megölik skyrim uralkodóját és belviszályok folynak tudtommal) miközben sárkányokat ölünk és mikor megkoronázák az új uralkodót jön Alduin ! 😀

    • Arcturus09-09-2011

      Lehetséges hogy egy DLC-vel vagy kieg-gel lesz majd lehetőség erre is. Egy ideje sajnos nem hallani semmi újat efelől.

  15. deathknight09-07-2011

    kíváncsi vagyok,hogy a történetszálon lehet-e majd valamelyik régióhoz csatlakozni a 9 közül (gondolom onnan,hogy skyrim uralkodóját az elején megölik és belviszályok folynak) és mikor trónra ültetjük az új királyt, jön Alduin a világfaló 😛
    (lehet,hogy aztán rosszul tudom a történetet de akkor is ötletes lenne szerintem )

  16. TheLodarazs09-11-2011

    ajj csak jelenjen mármeg xdd

  17. hedzsooo09-12-2011

    Tovabbra is nagyon varom, thx az ujabb infokat rola ! 😉

Válaszolj TheLodarazs hozzászólására: Kattints ide, hogy ne válaszként küldd el az üzeneted.