Morrowind 2011-ben: Morrowind Overhaul (frissítve)

Ma egy 2 éve kezdődött olasz projektet szeretnénk bemutatni, a „Morrowind Sounds and Graphics Overhault”. A Morrowind 2002 májusában jelent meg, azaz majd’ 9 éve. Ezen idő alatt minden játékban rengeteget fejlődött a grafikai színvonal; és bár a Bethesdáról mindig is köztudott volt, hogy játékaiba az akkor elérhető legjobb grafikát építi be, de azért a kilenc év mégiscsak okoz pár ráncot.

Persze egy jó játéknál a hangulat legalább olyan fontos mint a kinézet, de azért mégiscsak jobb rápillantani egy jó megjelenésű tájra.

Ezen felbuzdulva rengeteg sok önkéntes elkezdett  különféle grafikai beépülőt gyártani a Morrowindhez. Sokuknál szebb tájakon barangolhatunk Vvardenfellben, némelyeknél a karakterek kinézete javul. Természetesen nem azonos minőségűek ezek a pluginok, és előfordult az is, hogy egy-egy nagyobb név mellett elsorvadt egy kisebb, nagyon jó változat.

Ezért  KingPix és a Morrowind Overhaul Team összeszedték az elmúlt kilenc év termésének legjavát, majd az egészet összecsomagolták, mellétettek egy messzemenőkig beállítható felületet, és így megszületett a Morrowind Overhaul.

A hivatalos bemutató videó (érdemes a hangot is engedni rajta, nagyon jó zenéje lett):

Hozzá tartoznak a hivatalos képernyőmentések is (bár sajnos kicsit sötétre sikeredtek):

Ha kedvet kaptál hozzá, látogasd meg a projekt weboldalát, ahonnan le tudod tölteni. A magyarítással még nem volt alkalmunk tesztelni.

Ne felejtsd el meglátogatni a Morrowind fórumot!

FRISSÍTÉS: Elkészült egy tesztelői változat a magyarításhoz igazított változatból. Nézz szét hozzá a Morrowind Overhaul fórumban.

14 Comments

  1. NoobKiller3204-05-2011

    Na ezt érdemes lesz kipróbálni, mert nagyon faxán néz ez ki 😀

  2. TamrieliRocker04-05-2011

    A Morrowind Rebirth béta verziója is ma érkezett meg:
    http://planetelderscrolls.gamespy.com/View.php?view=Mods.Detail&id=9098
    Megtenné valaki hogy leteszteli, mert én addig angolul játszok hogy menjen rendesen. Egyik gépen a grafikai javítás, másikon az újjászületés!

  3. Névtelen04-07-2011

    Kár a gőzért. Magyarosítással nem megy.

    • szotsaki04-08-2011

      Köszi szépen, hogy kipróbáltad. Megnézzük, hogy mennyire lehet a magyarításhoz igazítani, ha tényleg van rá igény.

  4. somesz04-07-2011

    Ez csak grafikai tuning, hasonló a MGE-hez vagy alapvetően modok is kellenek hozzá? Csak azért kérdem, mert emiatt nincs kedvem új karaktert indítani, új telepítéssel, inkább hagynám az MGE-t.

  5. Totjunke04-08-2011

    Én letöltöttem, és egész jó 😀

    A grafikát teljesen felturbózta, így lényegében élvezetesebb is vele nyomatni. Az NPC-k is kaptak egy kicsi arcpakolást, de nem valami sokat. Elég jó meg minden, de a célzási rendszert fejleszthették volna : S De ettől még jó:)

  6. 04-09-2011

    Jó volna, ha összelehetne házasítani ezt a módot a magyarosítással 🙂

  7. Ladislas04-09-2011

    Csatlakozom az előttem szóló Zé-hez. Elkezdtem újra a játékot az Overhaullal, de Balmorában abbahagytam, nem akarom még egyszer angolul végigjátszani (ezidáig háromszor angolul, kétszer magyarul toltam végig). Magyarul sokkal jobb! Az Overhaul nagyon tetszik, különösen a sokféle beállítás opció.

  8. szotsaki04-10-2011

    Elkészült egy kezdetleges változat a magyarításhoz igazított verzióból. Légyszi, nézzétek meg a Morrowind fórumban, hogy mennyire sikerül működésre bírni.

  9. Somesz05-05-2011

    Azt megtudja valaki mondani, hogy miért nem lehet áthaladni a füvön? Nekem simán olyan objektumként kezeli a motor, mint egy falat vagy ládát stb. Ergo nem lehet haladni a füvön, mert beleragadok. Nem csak én, az NPC-k is. Minden szál fűcsomót meg nem fogok átugrálni! Fent van már az 1.2-es patch is, minden rendesen lezajlott a telepítésnél. Sajnálnám, ha emiatt ki kéne kapcsolnom a füvet, de ez így játszhatatlan.

    • Vik05-06-2011

      Pedig ki kell kapcsolni a füvet. Csak addig kell bekapcsolva tartani, amíg a Morrowind Graphics Extender létrehozza a távoli tájakat ÉS az animált füvet.

  10. Somesz05-07-2011

    Rájöttem azóta. Aktiválva maradtak a Data Files-ban, ennyi volt a gond. Nekem most így néz ki, de még lehet húzni bőven. https://picasaweb.google.com/somesztes/MorrowindOverhaul1#
    🙂

  11. TamrieliRocker06-23-2011

    Ha meglesz (kb. karácsonyig talán) az új (csúcsszper) gépem akkor elkezdek modolni ezzel a javítással Morrowindet.

    Obliviont is fogok, ahhoz Quarl Texture Pack-jét fogom használni…

    Ha valakit érdekelnek majd az keressen meg az e-mail címemen.
    tamrielirocker@gmail.com

  12. […] tollából 2011. dec. 21. napján  Morrowind kategóriában Az év elején írtunk egy részletes beszámolót a The Elder Scrolls III: Morrowind grafikai és zenei feljavításáról (a projekt […]

Szólj hozzá: