Első információk a Skyrimről!

Ahogyan korábban írtuk, megjelent a Game Informer aktuális száma, ez pedig rengeteg új információt jelent az Elder Scrolls V: Skyrim-mel kapcsolatban. Igyekszünk minden új információt villámgyorsan megírni!

A témákat a Skyrim fórumban is vitasd meg!

A napvilágra került információk tartalmazzák a szintlépés-, képzettségek-, támadás- változásait, illetve némi hírmorzsát az új történetvezetésből is.

Frissítés: újabb képek láttak napvilágot, ezeket meg is találod a cikk alján!

Szintlépés

Teljesen újraírták, így megszüntették a játék kezdetén lévő szintválasztást, viszont tíz fajból választhatunk. Minden fejlődő képzettség hozzájárul a szintlépéshez, ekkor pedig plusz életet kapsz, illetve választhatsz még mellé még több életet, több varázserőt vagy kitartást.

Minden szint ún. perket  is ad majd, valószínű a Fallout 3-hoz hasonlóan.

A szintek száma 25-ről 50-re emelkedett, viszont az ötvenes szint sem jelenti a játék végét, csak a fejlődés lassul le utána.

Képzettségek

A Morrowind 27 és az Oblivion 21 képzettsége helyett a Skyrimben mindössze 18-cal találkozhatunk.

A varázslatok közül a miszticizmus került ki a repertoárból, tehát összesen öt varázslatosztály közül lehet választani: pusztítás, átváltoztatás, idézés, oltalmazás, illúzió.
A rendszer valahogy megpróbál azokkal is jót tenni, akik néhány szakterületre akarnak összpontosítani (mint egy mágus vagy tolvaj), de mindemellett elég teret ad azoknak a karaktereknek is, akik mindenben próbálnak jók lenni.

A játéktér

A játék 200 évvel az Oblivion után játszódik. Maga a játékterület Égkoszorúban lesz, amit a harcos északiak laknak.

A sárkányok bizony visszatérnek, ahogyan megjövendölték. Sok találgatás után végre lehull a lepel: a Sárkányszülött nem egy harmadik ember, aki segít megmenteni a világot (mint az Oblivion esetében Martin), hanem te magad vagy az! Az, pedig aki őrködik feletted, az utolsó Pengék egyike.

Mivel a Császár meghalt, és a birodalom szétesett ebben a kétszáz évben, civil háborúkkal kell számolni mindenfelé, és ebből kifolyólag pedig csatlakozni lehet egy-egy frakcióhoz.

Eddig úgy néz ki, hogy az ellenségek változatosak lesznek: óriáspókok, sárkányok, zombik, csontvázak, trollok, óriások, kísértetek, farkasok, mammothok stb.

Sokkal több mindent lehet tenni, mikor meglátogatsz egy várost, mint például fegyvereket készíteni, főzni, földet művelni, bányászni vagy fát vágni. A városok pedig minden valószínűség szerint a Morrowindhez hasonlóan újra nyitottak lesznek!

Támadások

Bethesdáék a támadási rendszert is újraírták, hogy még pergőbb és taktikusabb legyen. Mindkét kezet használni kell valamire, mint két fegyver, egy fegyver és egy pajzs, mágia stb. használata. A két kezedben viszont bármi lehet, eltérően az eddig kard-pajzs felállástól: akár azt is megjátszhatod, hogy az egyik kezedben egy tőrt szorongatsz, miközben a másikban lévő buzogánnyal csapod tarkón a veled szemben lévőt.

A kitartást gyors futásra, sprintelésre is lehet használni, hogy taktikusan helyzetet válts.

Úgy tűnik, hogy nagyon komolyan gondolták a harcrendszer újraírását, mivel még arra is figyeltek, hogy egy-egy fegyver hogy viselkedik az ember kezében, mennyire kényelmes. Illetve behozták a kivégzések rendszerét is, minden fegyverhez és ellenséghez más-más mozdulat társul.

Küldetések

A küldetések is sokkal dinamikusabbak lettek.

Érdekes módon a küldetéseket a most már sokkal inkább az határozza meg, hogy a karaktered milyen tulajdonságokkal rendelkezik. Ha inkább mágiahasználó vagy, akkor pár mágus közeledni fog hozzád, akik amúgy nem tennék, ha főleg fegyverrel harcolnál. Egy másik példa szerint, ha megölsz egy olyan bolttulajdonost, akinek a testvére örökölte volna az üzletet, akkor több mint valószínű, hogy a testvér nem vagy csak neheztelve fog neked küldetést adni.

Ha eldobsz egy fegyvert a nyílt utcán ahelyett, hogy eladnád, akkor vagy csak simán eltűnik, vagy valamelyik gyerek felveszi és visszaadja neked, sőt még az is előfordulhat, hogy összeverekednek azon, hogy ki kaparintsa meg.

Valószínű, hogy a kapott küldetések (vagy azok egyes részei) összhangban lesznek azzal, hogy eddig hogy játszottál. Például egy életmentő küldetés helyszíne aszerint változhat, hogy merre jártál, így nem fogsz olyan helyszínt felkeresni, ahol még sosem voltál, és az ott lévő szörnyeket is az erősségeidhez/gyengeségeidhez igazítja.

Információmorzsák:

  • A beszélgetések többé már nem a beszélő ráközelített arcát mutatja. Egy társalgás sokkal jobban hasonlítani fog a valós életbeli helyzetre, ahol a beszélő körülötted sétál, néha rád tekint, és ha volt közben egy elkezdett feladata, azt a beszélgetés közben is folytatni fogja.
  • A kovácsolás segítségével már csak egy üllőre és némi forró vasra van szükséged, hogy új fegyvereket készíts.
  • Bármelyik, az utcán lévő nem játékos karaktert kihívhatod párbajra.
  • Ha megölöd a bolttulajdonost, akinek a családtagjai öröklik az üzletet, akkor ők mérgesek lesznek rád.
  • A bűvölést és a karakter szintjéhez igazított környezetet is viszontlátjuk.
  • Újra lehet gyorsutazást tenni az eddig meglátogatott helyekre.
  • Az új játékmotorral a hóesés is sokkal gyönyörűbb lesz. Vége az eddig megszokott egyszerű, földön lévő fehér textúrának. A víz folyni fog, a fák és bokrok lombjait pedig fújni fogja a szél. Az arcok pedig sokkal kidolgozottabbak lesznek, így rengeteg érzelmet tudnak kifejezni ezután.
  • Az első személyes nézetben valószínű, hogy nem fog megjelenni a HUD.
  • Újra megjelennek a szakállak.

45 Comments

  1. Womath01-09-2011

    Na akkor kezdjük a negatív dolgokkal. Nekem egyáltalán nem tetszik, hogy kevesebb képzettség lesz. Megit mindenki Tolvajmester Csatamágus lesz? o.O
    A harc a leírtak alapján nagyon jó lesz, örülök, hogy végre lehet majd dolgozni is, nem csak a világot megmenteni. A képektől dobtam egy hátast, szerintem felköltözök Paksra, mert a mini atomerőművem már kevés lesz a játékhoz. 😀

  2. Totjunke01-09-2011

    Látom előre hogy jó lesz ez a Skyrim 🙂

    Bár az a kevesebb képzettség az eléggé fura lesz :/ Meg remélem hogy majd a macskaembereket meg a gyíkembereket nem veszik majd ki.

    U.I:A képek magából a játékból vannak,vagy csak így simán a „borítóról” vagy kreált munka?

    • szotsaki01-09-2011

      A képeket az újságból olvasták be. Ahogy nézem, eléggé vegyül még bennük az illusztráció és a játékból vett kép. Mondjuk még egy évük van kiadni, így talán nem is annyira meglepő, hogy pár helyen kézzel még rásegítettek a grafikákra.

  3. Killer Joe01-09-2011

    Huhú, ez nagyon királynak tűnik!:D
    A szintlépés dolgokkal egyetértek, főleg a perkekkel. A képzettségek már megint csökkentek sajna. Várható volt, hogy te vagy a Sárkányszülött, nagyon remélem nem lesz annyira poszt-apokaliptikus a világ, azt is remélem, hogy megmaradnak a céhek.
    Ami nagyon tetszik az a bányászás, főzés, halászás dolog, szerintem ez nagyon fel tudja dobni a hangulatot. 2 fegyveres harc jól hangzik (2 daedrikus katana:D), a küldetésrendszerre kiváncsi vagyok. A grafika iszonyú jól néz ki.
    Összességében: nagyon várom már!!!!!

    • Domasi01-09-2011

      Azért a katana az még kétkezes fegyver marad, kétlem, hogy kettőt lehetne forgatni egyszerre. 🙂
      Inkább arra lennék kíváncsi, hogy a kétkezes fegyverek esetén hogyan oldják meg a harcot, hogy ne legyen unalmasabb a dupla kezesnél.

      A kevesebb képzettség engem is aggaszt. Remélem a többi is megmarad valamilyen szinten, ha nem is fejleszthető, de legalább megtanulható/használható módon.
      A mindössze 5 mágusiskola meg eléggé viccesen hangzik. Én inkább még növeltem volna az iskolák számát. Például a Morrowind óta hiányolom a nekromanciát mint játszható mágiaiskolát. Most,hogy nem lesz birodalmi kontroll, simán megcsinálhatnák, hogy a karakter is űzze eme művészetet 🙂

      És valaki lenne olyan kedves, hogy elmagyarázná nekem pontosan mik is azok a perkek? Annyit emlegetik, de én tényleg nem tudom sajna. 🙁

      • DeltaForce211001-09-2011

        a perk az egy képesség, sőt mi több egy tulajdonság, amit a Fallout 3-nál vezettek be (pl falloutban van olyan, hogy a megszokottnál több lőszert vagy pénzt találsz a ládákban/szekrényekben, vagy az állatok nem támadnak meg az állatbarát perknél) ezeket a perkeket képzettségek adják meg (pl amit említettem első 2 perk, ott kell asszem 5 szerencsepont, hogy kiválaszthasd) remélem tudtam segíteni

      • Killer Joe01-09-2011

        A Fallout 3-ban minden szintlépéskor választhatsz egy perket. Ezek ilyen kis speciális „tulajdonságok”, amik adnak neked valami kis extra „képességet”. Van olyan, amit ha kifejlesztesz 10%-kal többet sebzel, esetleg nem támadnak meg az állatok. Van olyan amit ha kifejlesztesz több skill pontot kapsz az elolvasott könyvek után, és vannak olyanok, amik simán csak hozzáadnak néhány szintet egyes skillekhez.

        • Domasi01-10-2011

          Köszi srácok! Ez nem hangzik rosszul. Remélem azért nem fogja a játékbutulás érzetét kelteni. Kicsit a konzolos játékokra jellemzőek az ilyen egyszerűsítések. :s

  4. Killer Joe01-09-2011

    Még egy kérdést: nem tudja valaki, hol lehet elolvasni az eredeti 14 oldalt??

    • Domasi01-09-2011

      Az előző cikk szerint februári magazinban lesz szó a játékról és az előfizetőknek jan 10-től kezdik postázni. Szerintem még lesznek további cikkek és ezek még csak infómorzsák.

      Hasbal: Az nem baj, ha átvesznek dolgokat a Gothicból. Sőőőt kifejezetten jót tenne a játéknak. Csak maradjanak meg a TES jellegzetességei benne. Amúgy nekem nem az volt a benyomásom, hogy a Gothicból vettek át dolgokat, hanem inkább a legnépszerűbb mod-okból tanulva fejlesztik az új részt. Végülis azok alapján derül ki a legjobban, hogy mikre van igényük a játékosoknak.

  5. Hasbal01-09-2011

    Szerintem ez egy Gothic klón lesz… majdnem minden dolog ugyan az csak TES beütéssel. A képek 20 % -a meg Art szóval nem kell majd egy Paks hozzá…

  6. psy-01-09-2011

    úristen ez komoly. nemtudom hogy bírom ki novemberig…
    remélem hamarosan lesz ingame video vagy legalább normális képek.
    egybéként ez micsoda? állítólag valami mod (gondolom az oblivionhoz) :

    http://www.youtube.com/watch?v=IbgyUSIPkTA

    • Totjunke01-09-2011

      psy- ha jól látom ez a Nehrim mód.(Nevezhető játéknak is)

      Én inkább azon parázok hogy mikor lesz ehhez is honosítás? o.O Remélem egy félév múlva végeznek vele majd a MorroHUN emberei.Addig is dárdákon ülve várjuk : D

      • psy-01-09-2011

        egy éved van majdnem, tanulj angolul! ennyi idő alatt simán elsajátítható az a tudás, ami bőven elég bármilyen játékhoz…

        • Totjunke01-10-2011

          Most így könnyű ezt így mondani hogy „tanulj meg angolul” de ezt nehezebb megcsinálni,mint kimondani.Ha azzal fogsz jönni hogy te két vagy egy év alatt bevágtad az angolt,akkor gratula hozzá,de másnak kissé jobb dolga is van.

  7. psy-01-09-2011

    sem a morro sem az obli nem lett volna olyan jó játék, ha nem értem mit beszélnek…

  8. szotsaki01-09-2011

    Köszönjük szépen Tibinek; négy újabb képpel bővült az eddigi galéria!

  9. Tsingi01-10-2011

    A fórumban szavazni lehet, ki mit szeretne látni az új játékban. A nagyobb terület kétségtelenül mindenkinél előjön. Viszont ha Égkoszorúban fog játszódni az új történet, akkor kisebb területet lehet majd bejárni, mint eddig bármikor. Készülhetünk megint a földalatti botorkálásra? Vagy mire kijön a játék, úgy megdrágul az energia, hogy visszatérünk a Tetrishez? Úgy kalkulálok, hogy 2014-re lesz pénzem olyan gépre, ami elbírja majd. Addig meg nézem a videjókat, amiket felraktok 😉

    • Winkler Oszkár (MorroHun)01-10-2011

      Ne feledd, hogy 2012-ben jön a világvége. Szóval kénytelelenek leszünk betörni a NASA-hoz, még a totális megsemmisülés előtt, hogy gyorsan kipróbáljuk a Skyrim-et… 🙂

      • Névtelen01-11-2011

        Miért?
        A világvége 2012 decemberében lessz, a Skyrim pedig még 2011 novemberében jelenik meg, tehát lessz addig vagy egy évünk játszani.
        Persze ha komolyan vesszük azt, hogy a maják egyszercsak megunták a naptár készitésével való szarakodást.
        Viszont ha azt veszük komolyan amit érdemesebb, és az Úr-ra hallgatunk, akkor úgyszámitjuk, hogy a világvége BÁRMIKOR eljöhet.

      • Tsingi01-11-2011

        És a Názánál vannak elég jó gépek? Nem akarom, hogy nagyon szaggason.

    • Domasi01-10-2011

      Nekem az Oblivion területe is tökéletesen elég volt. Csak kisebb ne legyen. 😀

      Amúgy az Oblivion tájai geomorfológiailag eléggé primitívek. Gondolj csak bele, hogy Égkoszorú szinte egésze magashegység. Lehet, hogy az alapterület kisebb, de a függőleges övezetesség rendkívüli mértékben megnövelheti a játékteret.
      Ha valaki játszott a Gothic 3-mal és járt Nordmarban akkor tudja, hogy lehetséges a valóságra sokkal jobban hasonlító és változatos tájat is létrehozni.
      Pl az Oblivionban a hegy gyakorlatilag egy nagy halom, vagy kupac, míg a Gothic-beli Nordmar hegyei kanyonokkal, szirtekkel, fennsíkokkal, sasbércekkel tűzdelt hatalmas hegygerincek. Üvölt a magashegységi szél és a hóvihar. A játékos fél perc alatt úgy el tudott tévedni, hogy azt se tudta merről fúj a szél. 😀 Ráadásul a térkép sem segített, mert hiába van arra észak amerre, ha elállja az utadat egy hatalmas szakadék vagy éppen egy meredek sziklafal.
      Én bízom benne, hogy a Skyrim tájai is hasonlóan változatosak lesznek és már önmagában a terep is kihívást jelent majd a végigjátszásban. Hiszen egy nyilvánvalóan extrém környezetben fog játszódni.

      • Winkler Oszkár (MorroHun)01-11-2011

        Én még abban is reménykedek, hogy visszahozzák az Ugrás, a Lassúesés és Lebegés varázslatokat. Ezeket rettentően hiányoltam az Oblivionból. Amúgy van rá esély, mivel a városok ismét „nyitottak” lesznek.

        • Vik01-11-2011

          Szerencsére más mod készítőknek is hiányzott. A lebegést még le is fordítottam, és feltöltöttem a beépülők közé. (Más kérdés, hogy nincs összhangban a játék szabályaival, mert ez Cyrodiilban tiltott varázslat, erre csak úgy meg lehet tanulni egy boltban, de mindegy.)

          • Domasi01-12-2011

            Éljen a cyrodiil-i feketepiac. 🙂

  10. AdweeX01-10-2011

    Kíváncsi leszek a harcra, remélem lesz olyan jó, mint a DM:M&M-nek 🙂 .

  11. Hasbal01-11-2011

    Winkler Oszkár: Ártalmas ha túl sokat nézed az HBO-t 😛

    Domasi: Már csak az hiányzik hogy majd tapasztalat pontokat kell majd gyűjteni és ha szintet lépsz tanulópontokat kapsz amit természetesen a fejlődésre szánhatsz.

  12. psy-01-12-2011

    Aki a gépe miatt aggódik, szerintem vegyen egy konzolt abból a pénzből, amit ráköltene a gépe fejlesztésére(abból kijön egy 360 mindenképpen) . Az új játékokat a konzolokra írják kifejezetten, mert abból van pénz. A pc-s játékok 95%-át letöltik és az 5%-ot veszik meg boltban.
    A konzoloknál sokkal jobb ez az arány. Egy 40ezer forintos xbox360-on sokkal jobban fog futni mint egy 250ezer forintos pc-n. Ami pedig a játék fejlesztőit illeti, azt gondolom hogy megérdemlik, hogy ezt a játkot vegyük meg a boltban.
    Én legalábbis ezt fogom tenni.
    Tibi

    • Vik01-12-2011

      Én is, de PC-re. Van két komoly hátránya a konzoloknak: az egyik az irányítás (bill+egér jobb, mint a kézi vezérlő), másik a modolhatóság hiánya.

      • psy-01-12-2011

        Nemtudom, nem szar a gépem, E8500 3,2ghz, 4gbram, 2xgtx260 sli, de akkor is jobb volt 106centin és ágyból ps3 irányitóval játszani az Obliviont. szerintem marhajól játszható azzal is.

    • Tsingi01-12-2011

      Tudod, hogy van ez: először letöltöm, aztán ha tetszik, megveszem. Az Oblivionnál még így volt. Ebben az esetben lehet, hogy fordítva lesz.
      Mellesleg, ha beállítanék egy XBoxszal, a nejem megölne.

      • Hasbal01-12-2011

        Mik vannak… 😀

  13. Reboot01-12-2011

    Azért én is örülnék ha változatos lenne a táj.Egy-két alföld is elfér gondolom.Nomeg lehet ebből is hatalmas területet csinálni csak a hegyvidékeket kell még a Gothic 3-nál is jobban megszerkeszteni!

  14. Reboot01-12-2011

    A sárkányokat a Gothic 2-be és a Fable-be is meg tudták csinálni elég jól.Én kinézném a Bethesdából hogy sokkal jobbat is össze tud hozni!

  15. AdweeX01-12-2011

    A konzolos dolgot bővíteném. Nos hát a pénz a minden, és erre megy ki a játék. Elég sokak szereztek be PC-t és mivel elterjedt a kalózkodás úgy döntöttek, hogy bevezetnek valami új frisset, amiből dőlhet a lé. Ezt úgy hívják, hogy konzol, nem más. De attól, hogy kijött a konzol nem változik meg a világ, mert a kutyának sem fog kelleni. A trükk abba van, hogy a játékokat elöbb jelenítik meg Xbox-ra mint PC-re (egyes játékokat pl.: AC2, BlackOps) … Így aki hamar akar játszani vesz Xboxot és ott tolja. Noshát ezzel meg van oldva.
    – Szerintem a terveik a jövőben az lesz, hogy ha már az Xbox se lesz piac vezető és csökken a bevétel, kiadnak egy új Konzolt, PC-t vagy valami eddig nem ismert újat, hogy aztán nőjjőn a pénztárca:D 🙂 –

    Erre példa az, hogy valaki megkérdezte, hogy csak ilyen grafikai újítások vannak, meg hogy 4 magos proci? – Oh. Van mamár 100 Magos is, moziképernyős felbontású videókártya… 🙂 A baj az, hogy megfizethetetlen. Így idővel jönnek ki majd az újabb gép alkatrészek, és így még nagyot is kaszálnak vele…
    Nagyjából ennyi:D

    Én akkor is a PCnél maradok…

    – ” Ha nem veszel eredeti játékot, hanem letöltöd, akkor a játékok árai egyre csak nőni fognak. ” –

  16. Warhammer01-12-2011

    Nos, szerintem jó lenne, ha véletlenszerűen, vagy játékba iktatva jelennének meg egyéb küldetések.De csak kisebbek (pl. el kell kísérni véletlenszerűen generált embereket a szomszéd faluba) és kisebb pénzjutalommal, hogy szinte sose lehessen kifogyni a küldikből.Meg egyéb később fellépő problémák (tehát mégtöbb küldi) és több társas élet is lehetne.De jó lenne még ha a személyiségünk (jó vagy rossz) meghatározná, hogy az emberek hogyan viszonyulnak hozzánk (mint a Fable-ben) és hogy a kereskedők milyen áron adják el a termékeket.Valamint még az is jó lenne, ha bizonyos dolgok ára területenként változna attól függően hogy mennyi van belőle a környéken.A tengerparti városokban persze még jöhetnének hajók, amik árut vagy pénzt szállítanak.Erre lehetne rablóbandás küldi szint a végletekig.Ami még jó lenne az ha itt is lenne ökölharcos banda mint a Fable-be.Több varázslat, több fegyver, több páncélfajta is jó lenne.Meg ha egyszer már végigmentünk egy úton és megöltünk mindenkit akkor visszafele menet megint lennének ott ellenségek.Szerintem még a szinthez igazított fegyver,páncél,ellenség is egy nagy baromság!Ja és lehetne még obszidián fegyver is.Én valahogy így képzelném el ezt a játékot, nomeg ehhez hozzájön amit Reboot mondott meg amiről a fórumon lehet szavazni.
    A látványosabb varázslatokat én sem tartom hülyeségnek!

    • psy-01-12-2011

      Hát ezt így leírni egyszerű, megvalósítani már bonyolultabb:)

  17. Warhammer01-12-2011

    Lehetne még a fennmaradt birodalmiakból ellenállás vagy a birodalmi légió újraalapítása egy kis rendfenntartással.Persze csak néhány küldetésről lenne szó.

    • Totjunke01-13-2011

      Na te Warhammer 😀

      Ezt így amit leírtál eléggé durva kihívás lenne megvalósítani.Néhánnyal meg nem nagyon értek egyet.

      PL:Ha egy úton már legyaktunk mindenkit,minek legyenek ott újra ugyanazok? A szintekhez igazított fegyverek,páncélok STB-k meg teljesen tökéletesen vannak megoldva.Képzeld el úgy a játékot,ha mindent így a legelején megkaphatnál.Eleinte muris meg hú meg hű,de eztán eléggé unalmassá válna.Az a jó ha van a játékban kihívás.

  18. Warhammer01-13-2011

    De az jó lenne ha egyes szinten hátba kapna egy sárkány.Ellenségnek meg lehetne még ent, ami olyan mint Gyűrűk urában csak legalább 50-t sebez és van vagy 500 esetleg 1000 élete.Ehhez mit szólsz?

    • Totjunke01-14-2011

      Nyilván nem úgy gondoltam hogy egyes szinte megtépázza a hátunkat egy sárkány,hanem az elején néhány gyalogos majd utána (KB miután 10-s 20-szintű vagy) akkor jönnek az entek.És amilyen a Gyűrűk urába való,enteket beraknának az nem lenne rossz ötlet,csak az már mondjuk túl durva.

      „És nem azt akarom hogy ugyanazok, hanem azt hogy legalább véletlenszerűen legyenek ott megint ellenfelek!”

      Na de ez eddíg is így volt. o.O

  19. Warhammer01-13-2011

    És nem azt akarom hogy ugyanazok, hanem azt hogy legalább véletlenszerűen legyenek ott megint ellenfelek!

  20. Warhammer01-14-2011

    Akkor nem szóltam.

  21. mikerame02-20-2011

    Leszakad a pofám,hogy egyesek mennyire örülnek az elder scrolls totális megerőszakolásának. „Hűű,már előre összepisilem magam olyan jó lesz” – mondja a sok okos anélkül,hogy gondolkozna.Szépe lassan teljesen kibelezik az egészet.Az elder scrolls VII már fantasy fps lesz.De már a VI sem rpg.Ugyanaz zajlik mostanában a játékok világában,mint a filmekében.Látvány maxon,tartalom nulla.De legtöbbeteknek az is elég már,ha egy kardot foghattok egy játékban és attól már király…. Én nagyon haragszom a Bethesdára.Az Obliviont még szerettem,de Morrowindhez képest már halálra butított.Vegyétek már észre,hogy Skyrimet még Oblivionhoz képest is egyszerűsíteni akarják.

  22. Polesz02-20-2011

    Szerintem is gáz hogy folyamatosan butítják a játékot. Ezért vagyok inkább Morrowindes mint Oblivionos. Néhány hírnél én is inkább azt mondtam hogy ez már nem lesz az igazi. Szerintem se a grafikát kéne a végletekig az egekbe tolni, hanem valahogy a játékélményt. Szerintem nem kéne az előző részekből elvenni ezt meg azt, mint ahogy megint csinálják, hanem még valami pluszt hozzáadni. A Morrowind is meg az Oblivion is megvan GoTY verzióban PC-re, xbox-ra meg megvan az Oblivion, de a Morrowind a kötelező mivel a játékélmény és a széleskörűség sokkal komolyabban ott van mint az Oblivionban. A Skyrim már megint levon valamiből és már nem lesz akkora kihívás az egész. A szinthez igazított ellenfelek pedig jók is meg nem is. Nem baj az ha bizonyos helyen már egyből 35-ös szintű ellenfelek vannak. Majd odamész később amikor muszáj lesz vagy csak ha kalandozol nagyobb szinten.
    Tömören ennyi

Válaszolj AdweeX hozzászólására: Kattints ide, hogy ne válaszként küldd el az üzeneted.