Egy félelmetes új erő – a sárkánykiáltás (I. rész)


Mostanában igencsak elkényeztetnek minket a Bethesda munkatársai, szinte naponta jelennek meg a Game Informer oldalán az újabb és újabb cikkek a készülő Skyrimmel kapcsolatban. A korábbi hírekből már tudjuk, hogy sárkányokkal kell majd küzdenünk, sőt végül minden sárkányok leghatalmasabbikával, a világevő Alduinnal is szembe kell néznünk. Az alábbi cikkből pedig kiderül, mi fog bennünket segíteni ebben az egyszerű halandók számára nyilván képtelen feladatban. A készítők újdonságként a meglévő képzettségek mellé egy teljesen új erőt tettek a játékba, ez pedig a Sárkánykiáltás.

Az alábbiakban a Game Informer ezzel foglalkozó cikkének első részét olvashatjátok teljes fordításban:

Akik már régóta rajongói a The Elder Scrolls sorozatnak, sok ismerős dologgal találkoznak majd a Skyrim (Égkoszorú) játékban. Ilyenek a hatalmas, szabadon felfedezhető világ, a belső nézetű küzdelmek, a harc, a mágia és a lopakodás rendszere. Lesz azonban valami egészen új elem is a játékban: mégpedig a sárkánykiáltások. E különleges új erő, mely teljes mértékben elkülönül a meglévő mágiarendszertől, erőteljes effektek széles skáláját biztosítja majd. E képesség elsajátítása a világon egyedülálló lehetőség lesz a hősöd számára, annak az útja, ahogyan szert tesz rá, pedig önmagában is egy külön küldetés lesz a játék során kibontakozó történeten belül. A sárkánykiáltások ugyanazzal az elsöprő erővel ruházzák fel a játékost, amivel az újjáéledő sárkányok rendelkeznek, forrása pedig ugyanaz, mint ami a korábbi császárok vérvonalát elindította.

„Mindez benne van Tamriel történetében – jelenti ki Todd Howard a játék igazgatója. – Ez olyasmi volt, mint a klasszikus barbár csatakiáltás. Már nem emlékszem pontosan, hogy a Daggerfall (Tőrsuhatag) egyik könyvében tűnt-e fel először, de abban biztos vagyok, hogy a Redguard (Ragada) játékhoz írt „Birodalmi útikalauz” már említést tesz róla. Az elképzelés az volt, hogy az északiak rendelkeztek ezekkel a harci kiáltásokkal, amiket ellenségeikre kiálthattak.” Mikor a Bethesda csapata megkezdte a TES V játék tervezését, újra felfedezték a mitológiának ezt az apró darabkáját, és azt, hogy hogyan kapcsolódhat ez a világban már évezredek óta nem látott hatalmas teremtményekhez, a sárkányokhoz.

Ezután már gyorsan a helyükre kerültek a sárkánykiáltás körüli történet darabkái, melyek közül sok mélyen a korábbi játékokban gyökerezik. A sárkányszülöttek a halandók egy kivételes csoportja, akiket az istenek ugyanazzal az erővel ajándékoztak meg, mint a sárkányokat. Hogy elsajátítsák a sárkánykiáltás, vagy más néven a Hang művészetét, a sárkányszülöttek Égkoszorúba utaznak, hogy megmásszanak egy hatalmas hegyet, ami a Világ Torka nevet viseli. A hegy csúcsán elérik Magas Hrothgart, ahol a Hang hatalmas használóinak egy ősi szektája, a Szürkeszakállúak osztják meg vele tudásukat.

„Tamriel történetében Tiber Septim volt az első nagy császár. Ő birtokolta a sárkánykiáltás képességét. Páratlan módon használta a Hangot – magyarázza Howard. – A korábbi történetben ő a srác, aki megmássza a 7000 lépcsőfokot és beszél a Szürkeszakállúakkal. És abban az időben az az elképzelés, hogy olyan hatalmas az erejük, hogy mérföldekről minden falu menekül előlük. A kis srác gyalogol felfelé a havas hegyoldalon, az emberek pedig szedik a sátorfájukat és mennek lefelé, minél messzebb onnan. Mert tudják, hogy a kis srác azért megy fel, hogy beszéljen azokkal a fickókkal, és ha ők beszélnek, akkor lavinák indulnak el.”

A sárkány nyelv használata már előfordult a történelem során, "Thu'um"-nak hívták akkor. Nagyjából megfeleltethető "A Hang"-nak.

Tiber Septim arra használta a sárkánykiáltásokat, hogy hadait csatába vezesse és Tamrielt egyetlen birodalommá egyesítse. Évszázadokkal később a Septim dinasztia kihalt, és sok-sok éven keresztül nem került elő más sárkányszülött. Egészen addig, míg csak a Skyrim hőse fel nem tűnik a színen. „Léteznek más emberek is a világban, akik képesek a sárkánykiáltások elsajátítására, de ez nagyon ritka képesség. Ez egyfajta titkos tudomány. A múltban többet használták – magyarázza Howard. – A Szürkeszakállúak ismerik a tudást. De a képességed, hogy begyűjtsd a sárkányok lelkét, és elkészítsd a kiáltást, amire az adott szinten képes vagy, már rajtuk kívül áll.”

A Skyrimben a játékos vezeti majd hősét, hogy egyre hatalmasabb sárkánykiáltásokat tanulhasson, és aztán ezt az ősi erőt felhasználhassa harci és mágikus képzettségei kiegészítésére. A hős, amint legyőz egy sárkányt, begyűjti annak lelkét, a lélek erejét felhasználva pedig egy újabb kiáltás megtanulására lesz képes. A későbbiek során a játékos felkutathat rég elveszett falakat, melyeket sárkányírás borít. Ezeken a falakon különböző rúnák tűnnek elő a hős számára, mivel ő egy sárkányszülött. „Itt találkozhatunk ezekkel a bizonyos hatalomszavakkal, és ha megtanulod, hogyan kell őket helyesen kiejteni, a hatásuk igen erőteljes” – mondja Howard.

Idővel a kiáltások hatalmas arzenálját gyűjtheti össze a játékos. Összesen több mint 20 teljes kiáltás létezik, melyek mindegyike több szóból áll, amiket a világ különböző pontjain lévő helyekről kell begyűjteni. „Minden kiáltás összesen három szóból áll, és mindnek három szintje van. Hogy hány szót mondasz ki, az attól függ, mennyi ideig tartod lenyomva a kiáltás gombot – folytatja Howard. – Az, hogy minden szót összegyűjtsünk, egyféle gyűjtögető játékhoz vezet.”

A cikk folytatásában a sárkánykiáltások mögötti nyelv megteremtéséről olvashatunk majd.

2 Comments

  1. Totjunke01-22-2011

    😀

    Érdekes lesz majd ahogy ordítozok a játékban 😀 Biztos nem lehet rossz ez az üvöltés ha ilyeneket írnak róla.

  2. Womath01-22-2011

    Tetszik amit írnak róla. Remélem lesz is olyan jó, mint amilyennek elsőre tűnik.

Szólj hozzá: