The Elder Scrolls IV: Oblivion – A magyarítás elkészült

2008. szeptember 24-én jelentettük be, hogy elkezdtük az Elder Scrolls sorozat IV. részének, az Oblivionnak a fordítását. Azóta eltelt majdnem egy év, és boldogan újságolhatjuk, hogy a fordítás teljes mértékben elkészült!

A letöltéshez fáradj az Oblivion aloldalunkra 🙂 .

Magát a fordítást tavaly nyár végén kezdtük el. Azért, hogy a Morrowinddel megegyező minőséget adjunk ki kezünk közül, sok újításra volt szükség. A közös szótárunkat a webre költöztettük, így bárkinél azonnal láthatóvá vált bármilyen változtatás; elkészítettünk egy Oblivion fordító programot, beépített helyesírás-ellenőrzővel, online szótárral, adagok kijelölésének képességével stb.

Alaposan megterveztük a kezdő lépéseket, hogy biztos alapról induljon a fordítás, és hogy mindennemű segítség azonnal rendelkezésre álljon az angol szöveg magyarra ültetése közben.

Természetesen akadtak gondok a játékkal kapcsolatban, például, amikor még nem tudtuk megoldani az ékezetes fajnevek problémáját, vagy a játék menüinek fordítása nem adta magát egykönnyen. Szerencsére ezeket mind sikerült megoldani.

Közben készültek a grafikák is, melyekről egy teljes galéria is elérhető. Van köztük plakátok, poszterek, térképek, menüfordítás, minden, mi kell.

A fordítás első- és második fázisának befejezése után (azaz a tárgyak és dialógusok lefordítása után) jött el az idő a könyvek magyarítására. Sok szerencsére (?) már a Morrowindben megtalálható volt, így ez kevesebb időt vett igénybe, és persze a morrowindes irományokat is javítottuk közben.

Mikor végre minden készen állt, elindult a teszelés. Az újratervezett hibabejelentőbe összesen 1300 érvényes hibajelentés érkezett be, és majdnem ennyi javításra is került. Köszönjük szépen, hogy segítettél egy ekkora művet még tökéletesebbé, igényesebbé és minőségibbé tenni!

Köszönöm szépen a csapatnak a kitartó, végig minőségi munkát, amely ezt az egy évet jellemezte. Nagyon jó volt veletek dolgozni; látni, hogy lelkesek vagytok, hogy időre leadjátok a munkát, hogy ötleteltek és hogy élvezitek a fordítást.

Külön köszönöm Viknek azt a gigantikus mennyiségű munkát, amelyet a magyarítás elkészítésébe fektetett. Elképesztően sok szöveget fordított le, majd az egészet végignézte és lektorálta, ezután pedig a bejelentett hibákat javította, és mindemellett pedig még a fórumon is aktív moderátori szerepet vállalt! Nélküle egészen biztosan nem sikerült volna elkészíteni ilyen hamar és ilyen jól a fordítást.

Természetesen vétek lenne kihagyni Luc mindent vivő versfordításait, hosszú rímekbe szedett hozzászólásait (melyeket mindenképpen közzéteszünk valamilyen formában hamarosan, mert ilyennel máshol lehetetlen találkozni), és részvételét a hibajavításban.

Köszönet jár Oszkárnak a grafikák elkészítéséért és a videók feliratozásárt, illetve AbiTominak a GumininjaHQ-s végigjátszás összeállításáért, javításáért és a magyarításhoz igazításáért.

Végül pedig köszönöm Neked, amiért türelmesen vártad a magyarítás elkészültét! Reméljük, hogy megérte rá várni, és az elmúlt játékokhoz hasonlóan ismét öregbíthetjük a MorroHun Team hírnevét egy minőségi fordítás közreadásával.

Köszönöm.

Jó szórakozást kívánunk!

MorroHun Team – Sikerek sorozatát alkotjuk.

201 Comments

  1. Luc09-20-2009

    Valószínűleg nem azzal a futtatható állománnyal rendelkezel, amit a patch vár. Ennek több oka lehet. Már patchelted, eleve patcheltet telepítettél, tört változatod van, valami vírus hozzáírt a futtathatóhoz és ezért nem stimmel a hossza, nem jó patch-et töltöttél le.

    Más: nem kell “respect”, mivel nem holmi tengerentúli börtöntöltelékek vagyunk. Van szép anyanyelvünk, tessék azt használni!
    Mondom én, miután tele vannak az előző soraim patch-el : – ]

    • Vik09-21-2009

      Azok biza tele vannak vele vala. 🙂

  2. Donkanonji09-20-2009

    már jo a patch magyarintás is muxik minden jo lenne csak a textura furcsa lett kék szinu a föld és néha piros fehér zöld csikok vannak mit lehet csinálni mindent levetem vagy feltoltam de egyik se muxik :'(

    • Vik09-21-2009

      Ez egy ritkán előforduló rejtélyes hiba, még nem tudni, mi okozza, illetve hogyan javítható.

      • Kripta09-27-2009

        Üdv mindenkinek!
        Látom srácok kész vagytok a magyarítással, gratz szép munka 🙂
        Viszont nekem van egy olyan problémám hogy:
        a patch felmegy semmi gond sincs (a magyarításon belüli patch az nem),
        utána a telepítő szépen megcsinál mindent, elindítom a játékot, az első npc a börtönben
        észre vesz dumál is de minden angol, a játék tört, pedig ha csak pár ezer FT lenne megvenném mert ez a játék
        megéri mert nagyon nagy 🙂
        Szóval Vik tudnál számomra kiokoskodni valami megoldást?

  3. Donkanonji09-21-2009

    mindegy azé kössz hogy válaszoltál

    • Vik09-24-2009

      Szedd le a magyarítást, biztonsági mentésből állítsd vissza az angol játékot, majd 1.2.0416-os amerikai foltot tedd fel, de ne a telepítőből. Állítólag ez a megoldás a lila talaj hibára.

      • Donkanonji09-24-2009

        kösszi szépen

  4. lacy809-23-2009

    hali

    mikor az arénában én lettem a bajnokok bajnoka jött egy (kölök) és kérdezte hogy jöhet e velem mert sztárol a kérdésem hogy megölhetem vagy elzavarjam ? lesz-e valami küldetése??

    • Peter09-23-2009

      Nem,nem lesz semmi küldetése…,tehát öld meg!

    • Vik09-24-2009

      Ejj, de kegyetlenül bántok a rajongótokkal…

  5. Vic0409-24-2009

    Hello mindenkinek!
    Olyat lehet csinálni hogy csatlakozni mindegyik Céh-hez? Mert tagja vagyok a Harcos és a Mágus céhnek
    de megkerestek a Sötét Testvériségtől és a Tolvajcéhtől is kaptam egy ,,Titogzatos feljegyzést,, amit a Szürkeróka írt! Mert valahol azt olvastam hogy nem lehet mindegyikhez csatlakozni. Ezért kérdezem hogy lehet-e?

    By Vic04!

    • Vik09-24-2009

      Természetesen lehet.

  6. Vic0409-24-2009

    OK! Köszi! Igen és még valami mondjuk pl: elvégeztem a Tolvajcéh összes küldijét akkor feldobhatom Harcoscéhnél őket hogy hol vannak vagy lesz ilyen küldetés?

    • Luc09-24-2009

      Az igen becstelen cselekedet lenne és szerintem azonnali torkonnyilazással járna. De szerencsére nem lehet.

  7. Donkanonji09-24-2009

    kösszi

  8. gabor1.3@citromail.hu09-27-2009

    szép volt srácok, 1000 köszönet, már le is töltöttem és nagyon faja…. ha találok hibát azt beküldöm, bár eddig még nem volt túl sok

  9. Vic0410-04-2009

    Hello mindenkine!
    Na a lovas problem megoldva.Most lenne egy másik kérdésem :A Csata-kürt kastélynál amikor meg kéne venni a cuccokat hozzá akkor megveszem mindet de nem ír ki utána semmit (küldi teljesítve stb.) és mikor bemegyek a várba semmi sincs benne tök üres az egész holott mindent megvettem bele ilyenkor mi van?

    By Vic04!

    • Vik10-05-2009

      Próbáld meg a betöltési sorban a magyarítás után állítani. A többinél is gond lett belőle, ha a morrohun.esp előtt kerültek betöltésre.

  10. Nedaya10-04-2009

    Sziasztok!
    Mikor megpróbálom elindítani a magyarítást, azt írta ki hogy hiba és leállt a telepítés…Mi tévő legyek? Légyszí segítsetek!
    Köszi szépen

    • Vik10-05-2009

      Töltsd le még egyszer, lehet, hogy attól megjavul.

  11. 4Đ@M10-18-2009

    Helo!
    Nálam egyik kieg. sem magyar. Gondolom, nincs fordítása, de akkor miért “100% oblivion magyarítás” ?
    Ezt nem letolásból vagy panaszkodásból mondtam 🙂
    Am. Még tervezni sem tervezitek a fordításukat? Nagyon örülnék, ha shivering isles is magyar lenne… :S

    • Vik10-21-2009

      Azért, mert az alapjátékot 100%-ban lefordítottuk. Kiegészítők közül néhányat igen, de pl. a Shivering Isles-t nem.

      • Ravi04-30-2014

        You should think about doing a foollw up article to this article within the long term. This was a good study. In the event you do a foollw up post you should link back to the original write up.

  12. spiritke10-26-2009

    Sziasztok találtam még 1-2 hibát 2 botnak a tulajdonságai elvannak elég csúnyán csúszva
    egyik bot: http://kepfeltoltes.hu/view/091025/Oblivion_2009-10-20_00-42-33-09_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
    másik bot: http://kepfeltoltes.hu/view/091025/Oblivion_2009-10-20_00-42-38-70_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

    Gondolom mások is küldtek be még hibákat. Lesz még másik kiadás is amúgy ahol már javítva lesznek ilyenek mint pl ez a 2 bot ? Természetesen ha találok még valamit jelzem felétek.

    • Vik10-28-2009

      Akárhogy próbálom megnézni őket, nem jön össze. De ha találsz olyan tárgyat, amin túl sok a bűvölés, ezért nem fér ki a helyére a felsorolás, elvehetsz belőlük a CS segítségével.

  13. spiritke10-28-2009

    hmm akkor feltöltöm újra a képeket tessék: 1-s kép http://kepfeltoltes.hu/091025/Oblivion_2009-10-20_00-42-33-09_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

    2-s kép: http://kepfeltoltes.hu/091025/Oblivion_2009-10-20_00-42-38-70_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

    kérdésem újra felteszem, lesz még újabb verzió kiadva a javításokkal ?

    • Vik10-30-2009

      Elképzelhető, hogy lesz még újabb kiadás.

  14. spiritke10-31-2009

    Rendben, közben játszok ezerrel és találok hibát úgyis képekkel jelzem majd!

  15. KG12-14-2009

    Sziasztok lenne egy olyan problémám a jatekal, hogy amikor megbüvölök egy kardot és mentek egyet a jatekban és visszatöltöm a mentett állást egyszerűen eltünik a megbűvölt fegyver a leltárambol. Az olyan megbűvöt fegyver amit ládába találok az nem tünik el csak amit én csinálok. A játék eredeti, 1.2-es patch+ magyaritas rajta van. Valakinek van ötlete miért van ez?

    • stor12-26-2009

      Ugyanez a problémám

      • Vik12-28-2009

        Indítás után a bal alsó sarokban milyen számot ír ki a játék?

    • Lola04-29-2014

      Szia Didf3,egy ke9re9s: ha van re1 mf3d, hadd lehessen jobb kklkiel faj lapon megnyitattatni a linkeket vagy ha ez nem kivitelezhető, akkor a link automatikusan megnyedlhatna faj ablakban?! csak mert edgy mikf6zben megne9zek egy linket/ke9pet, kf6zben elle9pek a blogodrf3l, amit esetleg me9g nem akarok?! bocsi, ha tfal bonyolult, csak gondoltam megke9rdem!!szia: Brigi

  16. KG12-30-2009

    1.2-öt tuti ez a patch van rajta.

  17. Hungladiator04-30-2010

    Hát nálam is lenne egy pár probléma.
    Elindítom a játékot, a menüig kafán be is hozza, nincs egy kumma probléma sem, minden magyar (látom még az Oblivion emblémán is javítottatok :)) DE! Amikor be szeretnék tölteni egy mentést, vagy egyáltalán egy uj játékot, akkor kb. a betöltési sebesség egy P1-es gépével vetekszik, mialatt nekem igazábol csak 1 villanás lenne. A másik meg az, hogy ez után a hosszas töltés után 99%-nál megáll, és kész. Se előre se hátra! Még a tippek a képekkel együtt is megállnak, nem hoz be több tippet. NA EZ MIÉRT VAN?

  18. Spidi05-01-2010

    Hát nekem az lenne ezzel a problémámhogy a magyar szöveg, ahogy a párbeszédben beszélgetnek rettentően hamar eltünik. Nagyony gyorsan átvált, és nem bírom elolvasni, pedig nagyon érdekelne. Hol lehet meghosszabbítani, hogy kicsivel tovább mutassa a szöveget?

    Amúgy néhányszor ujra kellett telepítenem, mert nekem is olyanproblémák adódtak mint Hungladiatornak

  19. Szarok Vagytok05-05-2010

    Elbaszta az egész játékot:
    -lila lett a fű
    -nincs beszéd hang
    -szövegek nem magyarok
    -a menü jó
    -de a játék el lett baszva a magyarítással.
    -töltse le aki hülye és elakarja baszni a játékot
    -ez a 100% magyarítás jó ha van 2%.

    • Oblivion fan05-05-2010

      Igaza van szarok vagytoknak
      nekem is elbaszta a az egészet
      ugyanezek a hibák jöttek nekem is.

    • Vik10-03-2010

      Köszönjük építő jellegű hozzászólásod. Eleinte zavartak az ilyen IQ titánok, de egy ideje már nem érdekelnek. Ha neked nem megy a magyarítás, ne használd. Mi, többiek, akik eddig 35000-szer töltöttük le, szívesen játszunk magyarul az Oblivionnal.

  20. ,,,,,,,,,,,,,05-05-2010

    Inkább pesezzetek:d

    • Mandri04-29-2014

      Kf6szi sze9pen, hogy bene9zte9l, igen te9nyleg vannak kyuotsuk, de az a le9nyeg hogy nem szabad megijedni e9s mindig legyen ne1lad egy jf3 kis bot. Hamarosan e9n is kine9zek a Budve1r fele.

  21. Vamika06-12-2010

    Gyerekek azért még lesz Shivering Isles is magyarosítva v. veszekedünk és nem lesz semmi?

  22. Frikamen06-13-2010

    Nagyon faja 🙂
    A telepnél volt egy kis másolási hiba a gyíkpofák fileseivel de megoldottam a leírtak alapján.
    Néha nem látni egy két épületet de amint előkerül csontra kirámolom a tolvajommal 😀

    Elkeserít hogy egy két hozzászóló milyen hangot enged meg magának!
    Vegyétek figyelembe azt a tényt hogy aki fordít magyarít az azt az idejét áldozza fel munkára, amíg más játszik.

    A grafikai hibák meg eltérő verziók esetén jönnek elő ! Vagy tegyél fel egy másik drivert a karidhoz.

  23. joeyiron09-06-2010

    Sziasztok!

    Az lenne a gondom, hogy miután fölteszem a magyarosítást, a menün kívül semmi sem magyar:/ Mit tegyek? Hol rontom el a telepítést? Válaszotokat előre is köszönöm!