Tesztelési információk

A telepítő elkészült. Viszont még néhány apró gond van vele, így most a csapat teszteli annak érdekében, hogy minél zökkenőmentesebben lehessen installálni a magyarítást.

Visszavan még némi szerver oldali kód megírása is, amelyek gondoskodnak az ID számok kiosztásáról, de ez a telepítő javításával majdhogynem párhuzamosan történik.

Szólnék  még pár szót az ID számokról is: ezek olyan egyedi számsorozatok, amiket mindenki egy személyre szabott levélben fog megkapni. Ezzel javarészt két dolgot kell tenni:

  • telepíteni a magyarítást (a telepítő kérni fogja ezt az elindulása előtt);
  • majd a hibákat ezzel kell jelenteni.

Azért szükséges ez, mert így tudjuk nézni, hogy ki jelentett be elég (legalább 10) hibát. Ha ez megvolt, akkor ő jogosult lesz az RC, a következő teszt magyarítás használatára.

A hibabejelentő a mai naptól elérhető az Oblivion > Hibabejelentő menüpontban. Igyekeztünk egyértelművé tenni az összes lehetőséget, de ha bármi kérdésed van, nyugodtan írd meg.

Sajnos a magyarításban lesz néhány angol menüfelirat, amelyet még nem tudtunk lefordítani, de rajta vagyunk az ügyön. Minden, a teszteléssel kapcsolatos információt megtalálsz majd a kapott levélben.

Ui.: ha még nem olvastad volna el az előző hírhez érkezett hozászólásokat, mindenképpen érdemes megtenned,  nagyon sziporkázó hangulatban telnek ott a percek 😀

411 Comments

  1. Zeaber06-26-2009

    Pont fölötted 1-el leírtam.

  2. Drasil06-26-2009

    RC mozaikszó, azt jelenti Release Candidate, kiadásra jelölt. Épp a te hozzászólásodtól „nem messze” ír róla Zeaber, így egy kicsit tényleg láma kérdés.

  3. spiritke06-26-2009

    rc = radio calypso ?:D

  4. Zeaber06-26-2009

    Hmm.. Érdekes. Beakartam a hibabejelentőben állítani az ID számomat és azt közölte, hogy ilyen ID nincs az adatbázisban. Még nem kerültek bele vagy egyéb gond? (Copyztam, szóval elgépelési hiba nem lehetett.)

    • Gabriel06-26-2009

      azért írod be az ID-det, hogy benne legyen az adatbázisban…

  5. Dániel06-26-2009

    Nem, regisztráld magad az adatbázisban, nekem is ezt irta ki. De aztán jó lett ^^

  6. shadowka9206-26-2009

    remélem hamar megoldódnak a gondok és mindenki mehet hibavadászatra

  7. Drasil06-26-2009

    Dani (ha szabad becéznem), mit tettél, hogy jó lett? Regisztráltál? Csak mert nekem a sokadik próbálkozás után is azt írja, „Ilyen ID nincs az adatbázisban!”

  8. Dániel06-26-2009

    Igen, add meg az ID-ed, aztán kirija hogy nem jó, de alatta lesz egy olyan gomb hogy ID beállitás, arra katt és ott beirod a neved, az e-mailedet, és a még nem tom mit 😀 3 dolgot kell irni, aztán jó lesz. Ha nem jó ak irj még ide, megpróbáljuk megoldani, vagy irj a MorroHunnak

  9. spiritke06-26-2009

    nekem internet explorerbe elfogadta az idmet és engedte regelni, remélem a hibabejelentést is befogadja majd

  10. Zeaber06-26-2009

    Mikor ezt kiírja, akkor add meg az adataidat és megjegyzi. Ez egy afféle aktivizáló. Mint amikor honlapra regisztrálsz, csak aktiváló link nélkül. Az ID számod pedig afféle „serial” is egyben a telepítéshez.

  11. Nonci06-26-2009

    Hi all le lehet má szedni a magyarositás vhonnan? 🙂

  12. wandula06-26-2009

    ja de várom már

  13. Nonci06-26-2009

    én is várom 😀

  14. spiritke06-26-2009

    3 🙂

  15. szotsaki06-26-2009

    Jó reggelt kívánok mindenkinek! 🙂

    Ha minden igaz, sikerült mindenkinek elküldeni a levelet, azaz minden feliratkozott tesztelő megkapta az ID számát. Ha valaki véletlenül kétszer kapta volna meg, attól elnézést kérek, de inkább legyen meg kétszer mint egyszer sem 😉

  16. Zeaber06-26-2009

    Szotsaki – az lenne a kérdésem, hogy obmm vagy felülíró alapú lesz a telepítő? (obmm-es ellenőrzés céljából jobb lenne, de ha nem olyan az sebaj!!

    • szotsaki06-26-2009

      Egy plugins.txt-ben tárolja az Oblivion, hogy melyik beépülőket használja. A telepítő megkeresi, hogy benne van már-e a telepítendő plugin, és ha nincs, akkor beleírja. Többet nem igazán kommunikál az OBMM-mel.

  17. Nonci06-26-2009

    nekem 2szer jött 😀 deh mikor let mááá letölteniiii :'(

  18. Big lou06-26-2009

    yehhhhhhhhhh megjött az id!!!!!!!
    juhhhuuuuuu

    THX MorroHun

  19. Big lou06-26-2009

    Nah beregeltem az id et is jehhhh!!!
    És mikor lehet letölteni a magyarosítást a teszteléshez?

  20. Nonci06-26-2009

    nah mind1 azé majd még felnézek ma pár százszor addig is mentem wowozni

  21. Big lou06-26-2009

    én meg mek obilionozni

  22. spiritke06-26-2009

    2! 🙂

    • szotsaki06-26-2009

      Jó fele jársz 🙂
      Készül a telepítő. Ha minden igaz, akkor ezután fel kell tölteni, kell egy hír, és bizony lehet tölteni 😀

      A telepítő 546 MB lett, és nem tartalmaz NoCD patchet (egyáltalán nem bántja az indítófájlokat).

  23. Zeaber06-26-2009

    Szerintem 2.4

  24. valaki06-26-2009

    megnéztem az 5 kimaradt

  25. Big lou06-26-2009

    akkor már csak órák kérdése!

  26. Big lou06-26-2009

    én már veszem elő a pattogatott kukoricát a pezsgőt és lehet ünnepelni!!!!

  27. szotsaki06-26-2009

    A magyarítás fel van töltve. Írni kell egy hírt, kitenni a letöltések közé és utána már ki lehet próbálni!

    Most már ne menjetek túl messzire 😀

    (Remélem, hogy nem fognak blokkolni onnan, ahova feltöltöttem…)

  28. Big lou06-26-2009

    IGENNNNNNNNNNNNN!!!!!!!!!
    YEHHHHHHHHHHH
    És most ugra bugra hip hop hókusz pókusz yehhhh mégegyszer és most örjöngés következik
    1 perc…………

  29. Drasil06-26-2009

    Remek!
    Akkor keresek valamilyen kényelmesebb pózt, hogy a nap hátralévő részét itt tölthessem. 🙂

  30. derze06-26-2009

    remek már van id :d márcsak letölteni kel 😀 és mehet a teszt

  31. Big lou06-26-2009

    én már bebisztosítottam magam egész napra xD

  32. spiritke06-26-2009

    1 🙂

  33. Zeaber06-26-2009

    0.5

  34. spiritke06-26-2009

    Reméljük a peccs telepítése nem zavarja azt hogy no cd crack van most eredeti helyett:) Mert ha eredeti exe filet vissza kell vadászni akkor gázba vagyok 🙂

  35. shadowka9206-26-2009

    a következő hírbe fejezd be a számolást

  36. Drasil06-26-2009

    Spiritke, ezzel sajnos én is így vagyok… 😀

  37. Zeaber06-26-2009

    Én a helyedben most nagyon hangosan hallgatnék. Egyébként erre a kérdésre már az előző hozzáoszlásban választ kaphatsz:

    „A telepítő 546 MB lett, és nem tartalmaz NoCD patchet (egyáltalán nem bántja az indítófájlokat).”

  38. szotsaki06-26-2009

    Hír megvan, jöhet a link kirakása az oldalra.

  39. spiritke06-26-2009

    amikor én olvastam ezt a részt nem találtam ott: „(egyáltalán nem bántja az indítófájlokat).”

  40. Zeaber06-26-2009

    Olvasd vissza! Ott van, onnan linkeltem.

  41. spiritke06-26-2009

    Hát mindig szerkeszthető mindenféle hozzászólás 🙂 de ez most nemérdekes 🙂 a lényeg az hogy ott van, még ha én korábban azt a részt nem láttam 🙂

  42. derze06-26-2009

    jaj de várom folyamatosan oline vok 😀

  43. derze06-26-2009

    *online

  44. Zeaber06-26-2009

    0.2!

  45. Nonci06-26-2009

    De szerintetek ezt a napot nem kéne nemzeti ünnepé nyilvánítani? 😀

  46. Zomby06-26-2009

    Jó reggelt mindenkinek!
    „Az ID szám sikeresen bekerült az adatbázisba. Köszönjük a regisztrációt, élvezetes tesztelést kívánunk! 🙂 „

  47. Big lou06-26-2009

    Online!!!

  48. Zeaber06-26-2009

    Elkezdtem a letöltést, yeah. Tesztelés hamarosan elkezdve!

  49. Big lou06-26-2009

    yuhhhhuuuuu!!!!!
    Alohhhaaa

  50. Nefisilien06-26-2009

    Most már én is megszólalok, mint eddig csendes hallgató. : ) A kevés lány közül az egyik… Mindenkinek nagyon jó tesztelést! :)) Rég vártunk már erre a pillanatra, köszönjük!! : ))
    I am yours – MorroHun Team! 😉

Válaszolj Blak hozzászólására: Kattints ide, hogy ne válaszként küldd el az üzeneted.