Tesztelési információk

A telepítő elkészült. Viszont még néhány apró gond van vele, így most a csapat teszteli annak érdekében, hogy minél zökkenőmentesebben lehessen installálni a magyarítást.

Visszavan még némi szerver oldali kód megírása is, amelyek gondoskodnak az ID számok kiosztásáról, de ez a telepítő javításával majdhogynem párhuzamosan történik.

Szólnék  még pár szót az ID számokról is: ezek olyan egyedi számsorozatok, amiket mindenki egy személyre szabott levélben fog megkapni. Ezzel javarészt két dolgot kell tenni:

  • telepíteni a magyarítást (a telepítő kérni fogja ezt az elindulása előtt);
  • majd a hibákat ezzel kell jelenteni.

Azért szükséges ez, mert így tudjuk nézni, hogy ki jelentett be elég (legalább 10) hibát. Ha ez megvolt, akkor ő jogosult lesz az RC, a következő teszt magyarítás használatára.

A hibabejelentő a mai naptól elérhető az Oblivion > Hibabejelentő menüpontban. Igyekeztünk egyértelművé tenni az összes lehetőséget, de ha bármi kérdésed van, nyugodtan írd meg.

Sajnos a magyarításban lesz néhány angol menüfelirat, amelyet még nem tudtunk lefordítani, de rajta vagyunk az ügyön. Minden, a teszteléssel kapcsolatos információt megtalálsz majd a kapott levélben.

Ui.: ha még nem olvastad volna el az előző hírhez érkezett hozászólásokat, mindenképpen érdemes megtenned,  nagyon sziporkázó hangulatban telnek ott a percek 😀

411 Comments

  1. szotsaki06-26-2009

    Az ID-k mindenkinek legenerálva. Jöhet a következő, a feladat.

  2. Cain06-26-2009

    jaja erre a válaszra számítottam 😀

  3. Berzer06-26-2009

    Mi a következö feladat? Telepitö feltöltése?

  4. Cain06-26-2009

    váááááááááá most látom csak, Áki mi is a következő lépés? elküldözgetni vagy még valami előtte?

  5. Cain06-26-2009

    hány giga kell az oblinak? 🙂

    • Zomby06-26-2009

      szabad?

    • Cain06-26-2009

      nem, foglalt 😛 😀 persze h szabad 🙂

      • Zomby06-26-2009

        Jólvan bocsesz álmos vagyokXD
        4-5 körül…

  6. Zomby06-26-2009

    Msn-en nem könnyebb lenne? 😛

  7. Cain06-26-2009

    akkor nem pörögnének itt az események 😀

  8. Zomby06-26-2009

    Ja az is igaz! :O 🙂

  9. Zomby06-26-2009

    Van még itt valaki Cain-en kívül?

  10. spiritke06-26-2009

    5:)))

  11. Cain06-26-2009

    IGEEEEEEEEEEEEEEEEEEEN!

  12. Zomby06-26-2009

    Megvan a 300 hozzászólás!!!
    Most már leírhatom,hogy:This is Spartaaaaaaaaa!!!!! 😀
    Már erre vártam kb 250-től… 😛

    • Cain06-26-2009

      ki volt a 300. ? 😀

      • Zomby06-26-2009

        Hát teXD

  13. spiritke06-26-2009

    na megyütt az idm már cak tőteni köllene a a progit 🙂

  14. Cain06-26-2009

    sry a kiabálásért csak nem tudtam hirtelen mással kifejezni a kapott levelet 🙂

  15. Berzer06-26-2009

    Nekem még nem jött meg:((( de remélem hamarosan itt lesz

  16. szotsaki06-26-2009

    Igen, elkezdtek kifelé szállingózni a levelek, de sajnos egy idő után blokkolt a szerver. Igyekszem megoldani a dolgot, remélem, minél előbb sikerül.

    A telepítőben még egy hibát észrevettünk, így a magyarítás nem elérhető még. Sajnos ez a szerverblokkolás rosszkor jött, így nem tudom, hogy meddig fog tartani. Sietek, ahogy tudok 🙂

  17. Berzer06-26-2009

    :(((((((((((((((((((

  18. Zomby06-26-2009

    Igen nekem is megérkezett! 🙂
    Kb. a 23. bejelentkezésre nem dobott ki!

  19. Cain06-26-2009

    nembaj, vendégségbe úgyis majd csak 16óra felé megyek, addig várok, és lesek, és legalább fel is tudom telepíteni 😀 (bár a kv készlet meg fog csappanni de hát ki nem… 😀 )

    • Cain06-26-2009

      és most kezdek el parázni h mi van ha hibás a cd-m :O vááá vért fogok izzadni :S

      • Zomby06-26-2009

        Az jó nagy ráb.sz.s lenne…
        Na én mentem most már aludni…holnap sok dolgom lesz! 😀

        • Zomby06-26-2009

          vagyis ma…

    • Zomby06-26-2009

      Vendégség???
      Nagy eszem-iszom lesz?Mert akkor én is elugrok… 😛

      • Cain06-26-2009

        áh szűk családi kör 10ember, szülinapi dínom-dánom lessz csak, egy kis terülj terülj asztalkámmal 🙂

  20. spiritke06-26-2009

    4 🙂

  21. Cain06-26-2009

    4????? hánemána’ 😀 még csak most takarítok h legyen hely oblinak 😀

  22. shadowka9206-26-2009

    nekem is megvan az idm

  23. Cain06-26-2009

    az jó ha telepítés közben a képeknél a felhőre kivan húzva egy repülőgép által h ? vagy tényleg függő lettem :S

  24. Cain06-26-2009

    ööö
    ez fura 😀
    a ? helyére én azt írtam h [ I Love MorroHun ]

  25. Zomby06-26-2009

    Én meg most vettem észre,hogy a hűtőben van még nekem pudingom is.
    Direkt erre az alkalomra vettem délután! 😛

    • Zomby06-26-2009

      És azt látom a doboz tetején,hogy I Love MorroHun! 😀

  26. Zomby06-26-2009

    De inkább meghagyom délutánra! 🙂
    (szomorúan,csalódottan,elkeseredve tettem vissza a hűtőbe 😛 )

  27. rastabmx06-26-2009

    Hali! már kb fél éjfél óta olvasom frissítgetve a fórumot, megjött az ID-m és várom a a telepítőt!:)
    érdemes még várni,vagy nem mostanában lesz elérhető? (kezdek álmosodni):$

  28. rastabmx06-26-2009

    jah és mégegy kérdésem lenne! új játékot kell kezdeni a magyarítás telepítése után,vagy lehet folytatni a régit? mert talán úgy jobban szét vannak szóródva a karik a világban és mindnki mást csinál, így talán több hibát találunk! 😉

  29. rastabmx06-26-2009

    nem leszólás, mert nagyon örülök a magyarításnak, csak az eredményesség szempontjából mondtam!

  30. MAVo_06-26-2009

    Sziasztok! Itt vagyok én is, virrasztok veletek! 🙂
    …és nagyon várom a magyarítást! Kitartás, itt vagyunk a célegyenesben!

  31. MAVo_06-26-2009

    …addig is elküldök pár SMS-t, lemondom a hétvégi bulikat. 😀

  32. rastabmx06-26-2009

    Nekem csak az lesz a baj, hogy nem fogom tudni kipróbálni mert el fogok aludni! 🙁

  33. Berzer06-26-2009

    ID már nekem is megjött most már csak a feltöltött magyaritást várom:)

  34. szotsaki06-26-2009

    Nagyon sajnálom, de egyszerűen nem tudok a limit fölé menni. Sajnos várni kell vele. Igyekszem dél előtt néhány órával az egészet lerendezni.

    Köszönöm szépen, hogy kitartottatok eddig, nagyon rendesek vagytok. Sajnos túl sok technikai akadály jött közbe.

    Találkozunk néhány óra múlva, addig is jó éjt! 🙂

  35. rastabmx06-26-2009

    köszi h írtál, azthiszem akkor én el is köszönök, jóéjszakát mindenkinek! 🙂

  36. shadowka9206-26-2009

    hát ez rossz hír

  37. MAVo_06-26-2009

    …mindjárt visszajövök, csak felállok és belerúgok párat az asztal lábába. Egy pillanat.

  38. MAVo_06-26-2009

    Hűdefáááj!

    Semmi gond, akkor holnap találkozunk, jó éjt! 🙂

  39. Goblin2106-26-2009

    Végre megvan az ID kár hogy estig dolgozom!!!De akkor is jó

  40. Zeaber06-26-2009

    Hali!

    Az lenne a kérdésem, hogy maga a béta teszt fázis hány napig tart? Előre is köszi!

  41. Triplet06-26-2009

    Megjött az ID:). A magyarítás hol lesz amúgy elérhető?

  42. Zakar.n06-26-2009

    Jihha végre megjött az ID!!!

  43. Dániel06-26-2009

    Nekem is megjött az ID már csak a letöltésre várunk, köszönjük morrohun team ^^

  44. Gabriel06-26-2009

    2 hétig tart a bétateszt. legalábbis ha jól tudom, erről volt szó.

  45. Axmart06-26-2009

    Addig éjjel nappal nyomni kell XD és ő izé mi lesz azzal aki nem talál hibát? nem kapja majd meg a javításokat? törlik? vagy mi lesz vele?

    • Vito06-26-2009

      Nem vehet részt az RC tesztelésben….

  46. Zeaber06-26-2009

    Nem vehet részt az „rc” teszten.

  47. Zeaber06-26-2009

    De minden benne van a levélben amit valószínűleg kaptál.

  48. Zeaber06-26-2009

    Információ ezekről: (Bocs az offért és a sok hozzászólásért. Nem át gondold lépések.)

    Béta verzió

    A programok a széles nyilvánosság számára is elérhető, de még mindig csak elsősorban tesztelésre szánt változata.

    A béta változatú programokat a fejlesztők kifejezetten a majdani valós felhasználási környezetben történő tesztelésre bocsátják ki, hogy ilyen módon szerezzenek tapasztalatokat a tesztlaboron kívüli, „természetes” körülmények közötti viselkedéséről.

    A béta verziójú programokon általában már csak apró fejlesztéseket, bővítéseket hajtanak végre, és a módosítások legnagyobb része inkább a hibák javítására és kompatibilitási problémák megoldására korlátozódik.

    Kiadásra jelölt (Release Candidate)

    A programok a végső kibocsátást megelőző változata.

    A ‘kiadásra jelölt’ verzió gyakorlatilag kizárólag formális megkülönböztetést jelent a végleges változathoz képest, hiszen ebben a fázisban sem a program funkciói, sem más vonatkozásban nem kerül már bővítésre, és a módosítások is csak kizárólag hibajavításokra korlátozódhatnak.

    A kibocsátási (release) státuszt a program akkor nyeri el, ha a ‘kiadásra jelölt’ változatának tesztelése során nem mutatkoznak problémák. Ha mégis, úgy további jelölt változatok (pl. release candidate 2, release candidate 3, stb.) kerülnek kiadásra.

  49. Drasil06-26-2009

    A Hibabejelentőben az ID-met csak én nem tudom beállítani egyébként? Vagy arra még várni kell, amíg a letöltés elérhető lesz?

  50. Triplet06-26-2009

    Lehet láma kérdés, de mi az az RC?:D

Válaszolj Blak hozzászólására: Kattints ide, hogy ne válaszként küldd el az üzeneted.