Tesztelési információk

A telepítő elkészült. Viszont még néhány apró gond van vele, így most a csapat teszteli annak érdekében, hogy minél zökkenőmentesebben lehessen installálni a magyarítást.

Visszavan még némi szerver oldali kód megírása is, amelyek gondoskodnak az ID számok kiosztásáról, de ez a telepítő javításával majdhogynem párhuzamosan történik.

Szólnék  még pár szót az ID számokról is: ezek olyan egyedi számsorozatok, amiket mindenki egy személyre szabott levélben fog megkapni. Ezzel javarészt két dolgot kell tenni:

  • telepíteni a magyarítást (a telepítő kérni fogja ezt az elindulása előtt);
  • majd a hibákat ezzel kell jelenteni.

Azért szükséges ez, mert így tudjuk nézni, hogy ki jelentett be elég (legalább 10) hibát. Ha ez megvolt, akkor ő jogosult lesz az RC, a következő teszt magyarítás használatára.

A hibabejelentő a mai naptól elérhető az Oblivion > Hibabejelentő menüpontban. Igyekeztünk egyértelművé tenni az összes lehetőséget, de ha bármi kérdésed van, nyugodtan írd meg.

Sajnos a magyarításban lesz néhány angol menüfelirat, amelyet még nem tudtunk lefordítani, de rajta vagyunk az ügyön. Minden, a teszteléssel kapcsolatos információt megtalálsz majd a kapott levélben.

Ui.: ha még nem olvastad volna el az előző hírhez érkezett hozászólásokat, mindenképpen érdemes megtenned,  nagyon sziporkázó hangulatban telnek ott a percek 😀

411 Comments

  1. Big lou06-26-2009

    THX MorroHun Team!!!!!!!!!!!!!!
    A legnagyobbak vagytok!!!!

  2. Blak06-26-2009

    MorroHun köszönöm:D

  3. Engine08-07-2009

    Basszátok meg. Én csak játszani szeretnék. Erre ilyen köcsög kibaszással basztok ki az emberrel, hogy ID kód rohadjatok meg így úgy is fogok találhozzá valamit 😉

    • Vik08-08-2009

      Beléd is.

    • Luc08-16-2009

      Ha tudnám, hogy olvassa valaki, még válaszolnék erre. De gondolom úgysem lenne sok haszna. Szóval inkább rövid leszek. Szerinted ha az van írva egy dobozra, hogy extracsípős, tömegpusztító paprika, de te olvasás nélkül betömöd lepcses képedbe a tartalmát, akkor vajon ki a barom? Csak nem te? Akkor meg ne ordibálj itt baromságokat.

  4. jocmoc08-22-2009

    Sziasztok! Tudnátok segíteni, hogy milyen módón tehetek szert a magyarításhoz szükséges ID számra. Érdekel naon eme games?

  5. jocmoc08-22-2009

    Sziasztok! Tudnátok segíteni, hogy milyen módón tehetek szert a magyarításhoz
    ID számra. Érdekel naon eme games? Itt fogom figyerlni a segítő készséget. köszöm.

    • Luc08-22-2009

      Többre jutsz, ha inkább olvasol és nem vársz feleslegesen.

1 6 7 8