Haladunk, le nem álltunk!

SplashSokan kérdezitek, hogy mi a helyzet a fordítás kapcsán. Jelentem, jól haladunk! A legnagyobb lépés, hogy Vik heroikus erőfeszítéssel szinte az összes szöveget átnézte és lektorálta, így (ha még emlékszel a Morrowind idejére) a lektorálós százalékszámlálás most elmarad.

A fordítandó könyvek elfogytak, már az összeset fordítja valaki, hamarosan be is érkeznek a magyar szövegek a központi tárolónkba.

Épül, szépül a telepítő is. Mivel egy kicsit több beavatkozásra lesz szükség mint általában, így igyekszünk a lehető legjobbra megépíteni azt, sok ábrával, sok magyarázattal, hogy minden problémamentesen működjön. A telepítő mérete előreláthatólag 500 MB körül lesz, és már biztos, hogy tartalmazni fogja a feliratozott videókat, a magyarításhoz igazított, 2900 (!) hibát javító Unofficial Oblivion Patch-et, illetve több magyar, hivatalos fizetős kiegészítőt (természetesen önmagukban nem lesznek használhatóak, ezek csak magyarítások).

A telepítő indítóképernyője készítése közben „véletlenül” készítettem néhány háttérképet. Ez a fentebb látható fekete alapú magyar Oblivion logót mintázza. A 8 leggyakoribb felbontásban elérhető az Oblivion letöltések oldaláról. Ha gondolod, használd nyugodtan. Nekem már az asztalom háttereként díszeleg 🙂 .

Illetve a múlt héten megújult az Elder Scrolls Lapok enciklopédiánk kezdőlapja is. Lett rajta kiemelt cikk, néhány mondatos leírás az Elder Scrolls játékokról és jobban szembetűnnek a legújabb oldalak is. Jó olvasgatást kívánunk!

65 Comments

  1. Lamer06-02-2009

    Csak adjátok már ki 😛

  2. Rudi06-02-2009

    oh igen:D ezaz

  3. blade06-02-2009

    húhhhha….már nagggggyon várom!! 🙂

  4. Zomby06-02-2009

    Ez jó hír!:D
    Ne haragudjatok,hogy éppen most mondom,(mikor már „A fordítandó könyvek elfogytak”)de az egyik haverommal most beszéltünk róla,hogy mi is kérhetnénk 1 könyvet lefordításra.
    Az volt a baj,hogy én nem mertem egyedül belevágni mert németes vagyok.(Bár értek 1-2 szót angolul de hát azért az mégse teljesen „perfekt”)Úgyhogy még 1x elnézést hogy nem segítettem semmit!=(
    De azért hálás vagyok az összes fordítónak és mindenkinek aki részt vesz/vett a munkában.(Az összes felhasználó nevében:))
    (És ezt az oldalt már ajánlottam több ismerősömnek is)

  5. Zomby06-02-2009

    Ja és a kép király.:D
    Én is kitettem háttérképnek!:)
    Még telefonra is ráteszem;)

  6. MrTwist3r06-02-2009

    Szuper! Mindig boldog leszek ha olvasom az itteni híreket! Kitartás akkor nektek és nekünk is akkor már nem sok van hátra! Köszönjük áldozatos munkátok!

  7. Petya06-03-2009

    Az oldalt én is naponta bújom, és csak nézem a kommenteket. Itt az idő, hogy írjak már én is.
    Hajrá MorroHUN Team! Nagyon jók vagytok! Csak megköszönni tudom, amit eddig végrehajtottatok.
    Ha kész lesz a magyarítás, a nyár harmadában ezzel a játékkal fogok kockulni :D.

  8. Mystroo06-03-2009

    Sziasztok!

    Bocsánat, hogy ilyen kérdéssel fárasztalak benneteket, de szeretném, ha válaszolnátok rá. Interneten valahogy, mindig megoszlik-e kérdés felől a válasz, még pedig; milyen az ideális gép konfiguráció a játékhoz, vagy legalább, hogy ne szaggasson.
    Válaszotok előre is köszi!

    • AdweeX06-04-2009

      Nem létezik ideális gép igyény…. Szerintem van külömbség egy egyezző tulajdonságú AMD, és Intel között…
      Szóval majd meglátjuk! =)))
      Lehet a beírt gépigény elég 😀

      Nálam:

      Intel Dual Core 3000MHZ CPU
      4 GB Tuning Pro Ram
      (sajnos a videó kártyáról csak ennyit tudok:)
      512mb VGA

      De hozzá teszem, a wincseszter is számít… Annak a gyorsasága! Ha lassú a wincs akkor akadozni is fog a játék… =)

  9. Winkler Oszkár (MorroHun)06-03-2009

    Az én gépemen, minden maxra – sőt a fölé – állítva tökéletesen fut:

    Intel Core 2 CPU
    6400 @ 2,13 Ghz.
    2 Gb. Ram
    NVidia GeForce 9600 GT

  10. Mystroo06-03-2009

    köszi szépen!

  11. Luc06-03-2009

    Kockulni nem játékkal kell, hanem hardcore kódolással :-]

  12. Luc06-03-2009

    Ehh! lemaradtak a és -tagek… 🙁

  13. Névtelen06-04-2009

    király!!!!!!!!!azt megtudnátok mondano hogy mikor adjátok ki kb?

    • Drasil06-04-2009

      Ha körülnéztél volna, tudnád, hogy több ilyen jellegű kérdés volt már, és egyikre sem adtak pontos választ, csupán olyasmiket, hogy „még idén” „idén nyáron” stb. Ne siettesd a csapatot, inkább várj egy minőségi munkára.

      • AdweeX06-05-2009

        Nem vagyok a szerkesztőség tagja, de egy általam készített statisztika alapján 1 hónapon belül letölthető lesz. Bár kitudja =)
        Majd meglátjuk, mikor. Én már várom:D egész végig Commentelek… majdnem minden nap=), hogy elüssem az időt is!

        • Zomby06-05-2009

          Jee!:D
          Amúgy a könyvek is már záros határidőn belül le lesznek fordítva nem?
          (Csak hogyha már odaadtátok mind!)
          (Na jó most lehet hogy hülyeséget írok,de nagyon álmos vagyok:D)
          Jóéjt.

          • AdweeX06-06-2009

            Hát ez az =) 2-3 hétnél nem lesz hoszabb már… (esetleg 4)

  14. Névtelen06-05-2009

    oké várok:)

  15. Manó06-06-2009

    Pff.. 🙁 az nagyon sok idő…

  16. Névtelen06-06-2009

    lehet de lessz, és ez a lényeg, én is alig bírok magammal, de türelem oblivion magyarítást terem (nem is akármilyet ^^) 🙂

  17. Gabriel06-06-2009

    szerintem már jövőhéten elkezdődnek a tesztek. azt meg én úgy képzelem el, hogy x ember elkezd játszani, akiknek ki van osztva, hogy mit ellenőriznek (fő küldi szál, thieves guild, mages guild, városi küldik, stb.) sztem így egy hét alatt simán le van ellenőrizve a gém 🙂
    de lehet hogy csak én gondolom így 😛

    • Zomby06-06-2009

      Ja az lol lenne!:D

  18. Nekérdezd06-06-2009

    A DARK BRODHER ES KÜLDIKET SZIVESEN ELENŐRZÖM

  19. Gabriel06-06-2009

    őő. nemazért mondom, de még el sem kezdődtek a tesztek xD meg amúgyis szerintem a csapat fogja tesztelni

  20. Zomby06-06-2009

    Én is jelentkeznék tesztelőnek!

  21. Lond06-06-2009

    Megtisztelés lenne ha én is tesztelhetném.
    Szívesen vállalom akár a Mage küldiket, vagy amelyiket csak rám sózzátok 😛
    Előre is köszi:

    Lond

  22. Gabriel06-06-2009

    há most komolyan nem értem, hova siettek:P
    1: még meg sincs ‘hirdetve’ a tesztelés
    2: ez a ‘tesztelésmód’ az én fejemből pattant ki, hogy így is lehetne tesztelni
    3: bocs Vik, de nem bírom kordában tartani a rajongókat:D

  23. Zomby06-06-2009

    Gabriel!
    2:Nem baj!!!És köszönjük szépen,hogy kitaláltad!XD
    Most elindítottál 1 lavinát!:P
    [Ami a mostani helyzetben azt fogja eredményezni (talán),hogy az emberek „hadakozni” fognak,hogy tesztelhessenek!]

  24. Zomby06-06-2009

    Ilyen meglátásom van 15 évesen!:P

  25. Gabriel06-06-2009

    akkor másfél év múlva talán megértesz engem, mert én meg nemsokára 17 leszek 😛

    • blade06-07-2009

      pofátlanul fiatalok vagytok….ez a helyzet 😛

      • Zomby06-07-2009

        Miért maga hány éves vén kujon?XD

      • Gabriel06-07-2009

        én mindig is azt hittem, hogy egy ilyen PCjáték magyarítása csak a 12-22 kor közötti rétegben kelt fel érdeklődést 😛
        mondjuk az is igaz, hogy GuildWars-ban is nem egyszer, nem kétszer találkoztam 30s vagy 40es emberkékkel 😀
        egyik ismerősöm nagyfaterja asszem 60-70 éves és wowozik 😛

  26. Lond06-07-2009

    Ebben egyetértek. Akkor legyen úgy a Teszt, hogy ha kész 100%-an a magyarítás, mindenki számára letölthető lesz, na akkor tesztelheti mindenki saját kedvére 😀

  27. Zomby06-07-2009

    Ja úgy jó lenne!
    És akkor amint találna valaki hibát(már ha egyáltalán lesz benne :))jelentené.

  28. AdweeX06-07-2009

    Én már leirtam, egyszer. Ha lesz Beta teszt vagy valami hasonló jelentkeznék =)
    De nem gond, ha nem is lesz akkor is nagyon várom a játékot ! =D
    Már gyüjtögetem a pénzt a csipszre meg a kólára:D Nyárixünetben hajnali 5 kor bepattanok a gép elé… majd jáccok ameddig bírok:D:D:D:D:DDDDDDDDDDDDDDD

    • Gabriel06-07-2009

      kocka [:- )]

      • AdweeX06-07-2009

        Köcce:D nem ish xD De legalább nem unatkozom:D

  29. Gábor Xtra06-07-2009

    Királyok vagytok! De lenne egy kérdésem hozzátok! Mióta készül a honosítás? Köszke.

    • Gabriel06-07-2009

      2008. szept. 24-én írtak először hírt a magyarításról, szal gondolom nagyjából azóta

    • Vik06-08-2009

      2008. augusztus óta.

  30. Panda06-08-2009

    Sok Sikert a fordítás befejezéséhez !

  31. Zomby06-08-2009

    Én kihasználom azt a lehetőséget az oblivionnál,hogy ki lehet cserélni a zenéket!
    Kicserélem metallica-ra!XD
    De amúgy az alap zenék is jók!:DD:D:DD:DD:D:D:

  32. Xianon06-09-2009

    És hogy lehet kicsreléni?:O: D

    • Zomby06-09-2009

      (Alapból)C:Program Files\Bethesda Softworks\Oblivion\Data\Music
      és ott vannak a mappák!pl.: Battle;értelem szerűen ezek szólnak harc közben:D

      Van még 1 olyan mappa is,hogy Special;ebben van a menü,Hálál,és a szintlépés muzsikái!
      Ezeket csak úgy tudod kicserélni,ha a zene nevét átírod az eredeti névreXD

      pl.:a tes4title-t,letörlöd és bemásolod a zenét amit a menünek akarsz és azt írod át tes4title-re!
      Guns ‘n’ Roses-November rain->tes4title 😛
      (Legalábbis nekem az volt 1x a menü zeném:D)

  33. Petya06-09-2009

    Kösz az infót Zomby! Lehet hogy kipróbálom én is 🙂

    • Zomby06-09-2009

      Petya??:O:O
      Akkor Petinek hívnak?Engem is!:D
      (myvipről most töröltem magamat,mert sz@r,hogy nem lehet rejtve belépni!)
      (És a Zomby nickre szerintem kevés találgatás után rá lehet jönni,hogy szól „eredetileg”!:D)

  34. AdweeX06-09-2009

    Igen igen, ezt már csináltam én is. De valahogy a játék zenéi sokkal megfogóbbak mint a felfedezés közbeni Hard Techno:D

  35. Zomby06-09-2009

    Myvip letörlés visszavonva!
    Még törölni se sikerült magamat!XD

  36. Zomby06-09-2009

    Naaaaa mi ez az eltunyulás?”Teremtsünk kapcsolatot!”:D

  37. Zomby06-09-2009

    Kis Pista vagyok,22 éves,rokkant nyugdíjas!

  38. Petya06-09-2009

    Zomby. Nem látlak a myvipen. Ja most látom én is hogy nem lehet rejtve belépni.

    Én meg Nagy János vagyok, 94 éves, takarító 😀

    • Zomby06-09-2009

      Nem az a becenevem,hogy Zomby!(csak a nevemre hasonlít:P)

  39. Winkler Oszkár (MorroHun)06-10-2009

    Egyik kedves ismerősemnek van egy macskája, akit Zombi-nak hívnak. Kipurcant nem rég, de pár nappal később feltámadt és zombiként él tova. Azóta a hűtőszekrényben alszik esténként. Ezért, amikor ennél az ismerősömnél vagyok, komoly odafigyelést szentelek, hogy semmit ne fogyasszak, kínáljon ő bármit is. 🙂

    JÓ NAGY BAROMSÁG?……..igen. 🙂

  40. Gabriel06-10-2009

    én Mészáros Gábor vagyok. a mészáros nem foglalkozásnév, hanem jelző. oszt.társaim szerint már 4-5ezer éve élek, de én csak alig 17re emléxem 😛 iwiw-en megtalálsz. mindössze 444 találat van rám xD

  41. Zomby06-11-2009

    Hogy állnak a könyvecskék?

  42. Manó06-11-2009

    nem a könyvecskék hogy állnak, hanem az egész magyarítás hogy áll máááááán ? 😀

  43. Cain06-11-2009

    h állnak a könyvek? most jönnek a bonyodalmak, valamikor az is kell ^^ de vááááá tényleg, hány ezren állítottuk be kezdőlapnak az oldalt? xD mélyen tisztelt ó nagy fordítók, már csak pár lépés van vissza (elméletileg), nem akarunk gyorsan átesni rajta? ^^ jó tudom h rajta vtok ezerrel, és az minőség idővel jár, de nembírjuk tovább 🙂

  44. Zomby06-11-2009

    Cain:A számból vetted ki a szót!:D

  45. Cain06-11-2009

    de érted már nem Oblivion függők vagyunk, hanem MorroHun Team függők 🙂 de ez így van jól 🙂

    • Zomby06-11-2009

      Jaja…Vik forever!XD

  46. Zomby06-11-2009

    Szotsaki;Brenda;ArkAngyal;Balin;Bogi;Charlie;Huntroll;Ironfist;Luc;Oszkár;RaveAir;Vik
    Király emberkék! 🙂 ( o )( o )

  47. Manó06-11-2009

    Zomby!
    a sok „lefetytől” nem jön ki hamarabb a Honosítás 😛

    • Zomby06-12-2009

      DehogynemXD
      Csak erre vártak a fordítók,hogy valaki mondhasson valami ilyesmit és akkor kiadják!
      (Biztos már vagy 3 hónapja kész volt:P)

Válaszolj AdweeX hozzászólására: Kattints ide, hogy ne válaszként küldd el az üzeneted.