A Morrowind, az Oblivion és a Call of Cthulhu már a Steamen

A Bethesda tegnap bejelentette, hogy az Elder Scrolls III: Morrowind Game of the Year Edition, az Elder Scrolls IV: Oblivion Game of the Year Edition (minden letölthető tartalmával együtt) és a Call of Cthulhu már elérhető a Steamen.

Aki nem ismeri, a Steam egyfajta tartalomtovábbító rendszer, amelyen keresztül megvásárolhatod, majd pedig letöltheted a kiválasztott játékot. Elég csak belépni rá, majd néhány kattintás után már játszhatsz is a kiválasztott játékkal. Ezzel a rendszerrel pedig attól sem kell félned, hogy elhagyod a CD-t, mert bármikor, bármelyik gépen csak be kell jelentkezned rá és újra letöltheted a játékot. Már rengeteg nagy név érhető el rajta, olyanok mint a Team Fortress 2, Left for Dead, Prototype és természetesen a Half-Life és a Call of Duty sorozat.

Az Elder Scrolls sorozat a következő kiszerelésekben kapható:

  • A Morrowind, mindkét kiegészítőjével (Tribunal és Bloodmoon) most akciósan 8,95 €-ért, azaz 2.500 Ft-ért lehet a tied;
  • Az Oblivion GotY-t (amely tartalmazza a Knights of the Nine és a Shivering Isles kiegészítőket is) pedig 13,43 €-ért, azaz valamivel több mint 3.700 Ft-ért vásárolhatod meg;
  • A non plusz ultra csomag, amelyben benne van a fentebb említett mindegyik játék, és ezen kívül az Oblivion letölthető, fizetős pluginjai is, 22,39 €-ért, tehát 6.300 Ft-ért vehető meg.

Annyit még nem árt tudni, hogy csak a Steamen vásárolt Oblivionhoz lehet a Steamen kiegészítőt venni.

A magyarítással nem teszteltük őket, így nem tudjuk, hogy hogyan viszonyulnak egymáshoz.

48 Comments

  1. Névtelen06-17-2009

    Ez jó… én meg 7000 Ft-ért vettem meg az eredeti játékot februárban… -.-

    • gandrus06-18-2009

      Én meg 14 000-ért megjelenésekor. :S

  2. Vik06-17-2009

    Illetve van még egy dolog, amit nem árt tudni: bizonyos módosításokhoz kell az Oblivion Script Extender, ami viszont nem működik az ilyen (Steam, Direct2Drive) letölthető tartalommal.

    • Arcturus03-17-2010

      Így van, a DRM miatt Steamen korlátozott néhány kiterjesztés exe, dll, módosítása manipulálása stb, valószínűleg amiatt hogy a csaló programokat tudja szűrni a VAC pl CS-ban, az egy új információ volt számomra hogy ez a single-player játékokra is vonatkozik… Remélem ezzel kezd valamit a Valve mert ez szégyen szerintem…
      Mindegy végülis, az OBSE csapat azóta már kompatibilissé tette a programot a Steam-es verzióval csak ennyit akartam még hozzáfűzni a dologhoz.

  3. AdweeX06-18-2009

    Én biztos nem fogom letölteni Steamon. Bármennyire is csábító megveszem, szeretem magam melett tudni a gyönyörű oblivion tokot:D

    • Gabriel06-18-2009

      igaz. meg a steam-hez nem adnak magyar kézikönyvet meg térképet 😛

  4. Womath06-18-2009

    Hát igen… az Oblinak gyönyörű tokja van, gyönyörű kézikönyvvel. Mondjuk akárhogy is nézzük, a 7000Ft jóval több, mint a 3700.

  5. AdweeX06-18-2009

    7000 ft? Nem kell annyit kiadni. Vannak olcsóbban pesten.

    Cdgalaxisban is árulták 3990ft ért a full packot. nem tom a teljes nevét.
    ” Game of the year editon ”
    bár most nem adják =)
    De kivárom és megvexem.

    ez a full pack amúgy hogy néz ki?

  6. Moli06-18-2009

    Egyáltalán hol lehet az Obliviont megvenni?

  7. Máté06-18-2009

    az 576 ban is kaphato en ot vetem minden kiegeszitovel egyut

  8. Máté06-18-2009

    masfel eve

    • Vik06-19-2009

      Csak az a gond, hogy fél éve nem kapható CD-Galaxisnál, feltehetően 576-nál se.

      • AdweeX06-19-2009

        Mivel már nincs rá akkora kereslet mint régen.

  9. Lond06-19-2009

    Nem kell más csak összebarátkozni egy Multi-ban dolgozó Műszaki osztályos kollegával, és „cserebere-bizniszbe” megoldani vele, jó ólcson a dolgot.. így kb 900 FT-ért megveszed a Game of the Year Edition-t 😀

    nekem így van meg.. meg kb a Battlefield teljes sorozat is 😀
    a Witcher-ről meg nem is beszélve..
    Tényleg jobb ha eredetibe ott figyel a polcodon 🙂

    • AdweeX06-19-2009

      Irigyellek. nekem a Bf2 wan meg nemsokára teljesen. De azzal mai napig multizok:D és próbálok bekerülni egy klánba

  10. Lond06-19-2009

    Hehehe!
    Én Vietnám-on vagyok fent a JOLT1 serveren ott is Doi Sen-Loi néven, de oly régóta veretem, hogy előre köszönnek ha belépek 😀 Rettegnek a skacok az aknáimtól…

  11. baszátok meg06-20-2009

    letelt a 2 hét köcsögök

    • Cain06-20-2009

      olyan jó h vannak ilyen „értelmes” emberek, nc 🙂

    • Gabriel06-20-2009

      ha megadjátok ennek a kreténnek az IP-címét, akkor letiltatom mindenhonnan ^^

    • Cain06-20-2009

      áh hagyd ebben leli örömét, ez valami gyerekkori sérelem miatt lehet =/

    • Luc06-22-2009

      Nos kérem némileg plagizáló stílusban erre válaszolnék is.
      De, hogy ne tévessze senki szem elől válaszomat,
      ezért nem ide, hanem kissé odább, sőt alább írom azt.

      • Luc06-15-2010

        Látom, közben kijavította a nevét ékezetesre. Nem baj, azért én emlékszem az a-betűs változatra is 😀

  12. Zomby06-21-2009

    Gondoltam,hogy lesz olyan „ember” aki belétek fog kötni! 🙁

  13. Netudmeg06-21-2009

    ez nem tudja hogy a minőség a lényeg nem a gyorsaság

  14. leninbf06-21-2009

    Apucija molesztálta kiskorában, amit akkor beletett, az most jön ki itt …

  15. Manó06-21-2009

    ….vagy csak egyszerűen ráverte az apucija a gumicsizmára, majd fenékbe billentette az anyuciját…így fogant meg unintelligens barátunk 😀

  16. AdweeX06-22-2009

    a b*szátok meg nevű commentelőhöz én is hozzá szólnák.
    Biztos türelmetlen a gyerek.
    Az ilyen pszihológiai viselkedés nem vall felnőtre. Csak egy gyerekre aki azt akarja, hogy felnőtként kezeljék…
    8-11 éves közé tehetném a korát!
    Vagy egy nagyon szemét tizenéves! Felnőtt ilyet soha nem csinál, hogy ” ú 2 hetet igértetek, most belehalok…”
    Tudjátok miért?
    Egy felnőttnek wan ideje aggódni emiatt, hogy most késik e az oblivion vagy nem? Szerintem nincs
    Akinek van munkája?
    =)

  17. Winkler Oszkár (MorroHun)06-22-2009

    Horvátországban nyaraltam 2000-ben. Egy igen borús, esős napon, lakókocsim magányában reszkettem a hidegtől és egy kövér pacákra lettem figyelmes, aki fennhangon mondja a következőt:

    „Az üdülési irodában nekem azt mondták, hogy itt 30 fokos a víz, szélcsend van és hétágra süt a nap! A K*RVA ANYJUKAT!” 🙂

  18. kommentelőő06-22-2009

    ez tényleg nem szép amit ez a basszátokmeg írt, de én most tapintatosan kérdezem, xD, hogy mikor várható a magyarhintás?:D:D:D

  19. Luc06-22-2009

    Lássa,
    Ez szimplán hangzik… Így nincsen hatása!
    Mondhatta volna szebben, kis köcsög,
    Kinek fejében húgy lötyög
    Más-más hangnemből… Így ni, hallja csak:
    Kihívón: „Én rég kész volnék már vele!
    S hozzá Shiveringet is merjenek
    Vásárolni, játszó emberek
    Barátilag: „Hisz nincs már sok,
    Csekély sorokat kétezertízre
    Talán lefordítjátok.”
    Leírón: „Csúcs, az arcotok nagy lehet
    Rajt’ vastag a bőr, íly határidőt
    Húzni s tolni képtelen, kinek becsülete lőn!”
    Kíváncsian: „Kiket rejt e honlap?
    Lajhárt mögötte gyaníthatok
    Csigát, étifélét netán?”
    Kecsteljesen: „Ön nagy barátja, lám,
    Az olaszoknak kiknek spagetti kedvenc étele
    Addig húzza, halasztja határidőt
    Míg megnyúlik, miként tömör tészta
    S szószban tocsogva, egy helyben tötymörög.”
    Gyöngéden: „Lássa, megfakul tokja Oblivionnak,
    Lassan tíz éve, hogy megvevém
    De hozzá még sohasem fogtam,
    Lévén angol tudásom csekély.
    Gavallér módon: „A manóba, mondd,
    Ez a módi jött most divatba? Ej,
    Ígérgetsz fut fát, Karácsonyt, Januárt
    Ám lapotok letöltő linket még nem rejt
    Parasztosan… dejszen ezt tudod magatól is,
    Hogy hangozna,
    Mit kevéssé művelt lény magából kitolna,
    Csatakos szájából korhadt szavak dőlnek,
    Próbáltál már így szépet tenni nőknek?
    Üzletszerűn: „Tán lutrit rendez? Én
    Sejtem, hogy arra kell fogadni
    Mi az az időpont, mire ki merik majd adni?
    Így ömlött volna szájából a szó,
    Ha volna önben szellem és tudás.
    De szellemet, boldogtalan dudás,
    Ön sose látott s tán azt tudja csak,
    Hogy hülye fráter is írhat posztokat!
    De hogyha önben annyi lelemény
    Lett volna mégis, hogy kivágja szépen
    Mindazt, amit most összehordtam én
    Talán megkérjük, álljon be közénk,
    S hamarabb szép magyar nyelven
    Játszhatott volna Ön és Én

  20. Cain06-22-2009

    looool Luc grat! nagyon tehetséges vagy, e téren te lettél a példaképem 😀 ^^

  21. Gabriel06-22-2009

    istenkirálycsászár! XD rég olvastam ennyire eredeti és szellemes költeményt! 😀

    Ettől Arany és Petőfi simán lemegy hídba,
    A Luc-féle verstől verstől, amely prózai módra
    Adja elő, hogy hogyan s miként lehet,
    Költői módon kérdezni titeket.

    Titeket, ó magasságos MorroHun arról,
    Hogy hol késik a játék magyarúl,
    De félre ne értsd, kedves csapat,
    Én semmit nem kérek számon rajtad!

    Tudom, hogy a jó munkához idő kell,
    S az idő, legyen bármily hosszú is
    Megéri, hiszen amikor az Oblihun életre kel,
    Ünneplés lesz, sör is, bor is!

    S akkor majd mindenki együtt örül,
    S beleveti magát Tamrielbe,
    Chips fogy, palack ürül,
    De versemet itt fejezem most be!

    De elfér itt még egy versszak szóf*sás,
    Megér pár szót talán az is,
    Hogy ez nem kihívás, vagy beszólás,
    Ez tiszteletadás, mely jár Luc-nak is!

    szóltam. 😆

  22. Luc06-22-2009

    Nos, az iménti szösszenet nem pont arra volt, hogy holmi határidőt követeljen, a csapattól miben én is nyakig benne csücsülök. Hanem ama rútnevű troll megregulázása volt célom, ki nevében véletlen plusz egy ékezetet rakott a második „a” betűre. Bár kétlem, hogy célom elértem, mivel ki így szól, az bizonyára nem olvas, mert agya felfogni képtelen a betűkben rejlő tudást s erőt. Ha két sornál hoszabb valami, az már JAJJ, fáj szegények, hisz két sorban akár száz betű is állhat, s az pontosan négyszázszor hoszabb még ASCII ábrázolásmódban is, mint amit kétbites agya egyszerre tárolhat.
    Hanem magamról szólván, tehetségem nem mérték épp nagy kanállal, mert akkor nem Rostand mester tollából szőtt sorokat csavartam volna kedvem szerint, nem holmi nagyorrú hős visszavágását vetem volna alapúl, obszcén nevet választott véglényünk kifigurázására, hanem teljesen saját elmém maró savát öntöttem volna csekély értelmének kongó tárházára.
    Tudom, vannak páran, akik olvasni nem restek és tudják, miről beszélek, de félek, a többség magasról tesz rá, hogy mitől duzzadnak a könyvtárban a könyvek. Lássa hát mindenki, hogy miről is szólt az eredeti, hátha olvasáshoz kedvet kap az is, kiben eddig gátat hordott össze a TVből ömlő szenny.

    http://hu.wikisource.org/wiki/Cyrano_de_Bergerac/Els%C5%91_felvon%C3%A1s

  23. Manó06-22-2009

    Úgy látszik elindítottam egy Poetikus forumot, Oblivion módra 😀 LoL

  24. Luc06-22-2009

    Vagyis szellemes talán lehetett, de eredeti semmiképp.

  25. Luc06-22-2009

    Manó, ez már rég így megy felénk, csak most ti is láttatok belől egy apró részt.
    De tessék könyveket olvasni bőszen, a játékokban is, ott is találhattok ilyen sorokat bőven.

  26. Cain06-22-2009

    ejj kár volt dicsérnem Luc írását, hiszen mint kiderült eme rímekbe foglalt reakció nem teljes mértékben az ő agyából rajzolódott ki erre a fehér lapra, és végül kaptam én is a beszólás egy fajtáját mely magába foglalta h nem vagyok egy könyvtári moly =/ Így ezentúl inkább nem szólok :S

  27. Luc06-23-2009

    Jajj, a folyamatosan félreértetteknek! Káin ecsém, nem szólék vala be neked, kicsit sem.

  28. Gabriel06-23-2009

    Ama poétikus elme, ki Luc-nak hívja magát,
    Lássa itt is olvasott embert lát!
    De hát a világnak miriádnyi könyve van,
    S nem lehet, hogy valaki mindet olvassa!

    Olvasta-e Ön tán Jonathan Stroud tolla nyomát?
    Ki más könyvek mellett írt egy remek trilógiát?
    A Bartimaeus-trilógia az, amiről beszélek,
    Mely nem csupán mese, hanem emberi történet.

    Melynek van mondanivalója,
    S haj abból kevés van ma!
    Hol barátság lesz démon és ember közt,
    S e barátság mindent legyőz!

    De mondhatok mást is, ha gondolja.
    Harry Potter meséje? S A Gyűrűk Ura?
    Ezek is megvoltak, többször is már
    De hát ezeket sok mai gyerek olvassa tán.

    De annál kevesebb olvas Asimow-ot,
    Ki minden sci-fi írók közül legnagyobb,
    S kinek Univerzuma elképesztő!
    Olvasás közben székről lehentergető.

    ‘De ez mind modern!’ mondhatja,
    De a klasszikus is ismerős, láthatja,
    Hiszen kötelezőket is olvastam mind
    (Najó A Kőszívű Ember Fiait csak félig..)

    De most már a végéhez közeledek:
    Engedje meg, hogy elmondjam Önnek,
    Hogy minden könyvet olvasni lehetetlen,
    S ezt nem is kellene számon kérni embereken.

    ‘De hát ez klasszikus!’ mit mondhatna,
    De ne is mondja! Előre itt a kontra,
    Abból is rengeteg van, olvastam már sokat,
    De sosem fogynak, hisz végtelenből egy még mindig végtelenbe mutat.

    wááá kora reggeli rímelkedés : \ de megéheztem 🙂

  29. Luc06-23-2009

    Tőmondatok.
    Többnyire.
    Remek.
    Olvasni jó.
    Nem kértem számon mindent.
    Főleg nem megszámlálhatóan végtelent.
    Ám történetesen Rostand középiskolai anyag.
    Ugyanakkor én sem olvastam minden kötelezőt.
    Annál többet saját kíváncsiságból.
    A Cyrano viszont nekem annyira alapnak tűnt, nem is tudom miért.
    Azt tudtátok, hogy a Depardieu féle Cyrano nagy részét Magyarországon forgatták 1990-ben?
    Például az ütközetet Szilvásvárad és Nagyvisnyó között. Jó kis hónap volt. Rengeteget röhögtünk. Mi voltunk a franciák, az ellen meg a katonaság soraiból került ki. Lehetett rájuk puskával lőni, meg kardot rázni feléjük. Meg meginnni a stáb kávéját 🙂

    • Gabriel06-23-2009

      ha középiskolai anyag is, még nem vettük, de a Cyrano-t csak azért is elolvasom ^^ nyár van, úgyis ráérek 😛
      a forgatás meg jó buli lehetett xD egyszer én is elmegyek egy olyanra 😀

  30. Luc06-23-2009

    Tényleg az volt, voltunk sokan. Hajnalban átbicikliztem Szilvásváradra, volt ott pár sátor, benne a ruhákkal. Szerencsére sikerült kadét ruhát kapni, annak nem olyan idétlen „facipője” volt, hanem hosszúszárú csizmája, pont mint a csizmáskandúrnak. Meg kaptunk jó nagy tollas tökfödőt is, egy kardot az oldalunkra, meg a nyakunkra is lemezvértet. Mármint nem konkrétan nyakörvetmó, hanem olyan gallérszerű felcsatolható izét, ami védte a nyak alatti részt meg kicsit a vállat is. Kaptunk jó nagy előltöltős puskának álcázott puskát is. Ez tulajdonképp olyan volt, mint egy vadászpuska, csak nem olyan finoman kimunkált és a kovás-kerekes résznél csak öntött gumi volt igaz vas helyett. Pillant, mindjárt folytatom…

  31. Luc06-23-2009

    Szóval beöltöztünk jól, aztán várni kellett sokat. Hol a napra, hol a felhőre, hol pedig a főszereplőkre. A smink óriási volt egyébként, nem csak a méret miatt, hanem mert közelről is igazi orrnak tűnt. Tulajdonképp reggel hattól este hatig tartott egy nap, és nagyjából öt perc forgatás után egy óra szünet. De nem unatkoztunk sokat, sőt! A pénz sem volt rossz az akkori viszonyok között, főleg ha azt nézzük, hogy sokkal egyszerűbb meló volt mint mondjuk betonozni 🙂 A spanyolokat igazi katonák alakították, bár abban az időben, amikor én is ott sürgölődtem leginkább a sánc előtt álltak és szálfegyverekkel próbálták kiijeszteni belőlünk a szuszt, de nem sikerült nekik.

  32. Gabriel06-23-2009

    egyszer én is el akarok menni egy filmforgatásra ^^

  33. […] ha még nem olvastad volna el az előző hírhez érkezett hozászólásokat, mindenképpen érdemes megtenned,  nagyon sziporkázó hangulatban telnek ott a […]

Válaszolj Gabriel hozzászólására: Kattints ide, hogy ne válaszként küldd el az üzeneted.