A tervek szerint, ahogyan a Császári Könyvtár szépen telik meg tartalommal, minden héten egy-egy hosszabb és néhány rövidebb ajánlót is olvashatsz, ízelítőként könyveiből.
A mai ízelítő: Az Anuad magyarázatokkal:
Más ehlnofey lakók is kerültek Nirnbe, akik elkeveredtek a zavaros világban dúló nagy felfordulásban, és évekig vándorolva keresték társaikat. Végül is a vándorlók ráleltek Ó-Ehlnofey rejtett földjére, ahol legnagyobb csodálkozásukra és örömükre megtalálták az évek óta pompában élő rokonaikat. Azt várták, hogy az Ó-Ehlnofeyben élők befogadják őket, ezzel szemben kegyvesztettekként tekintettek rájuk, akik elvesztették régi dicsőségüket.
A következő ajánló pedig Az ősök és a dunmerek című műből származik, melyben arról van szó, hogy mire is jó egy szellemgát:
A család legmagasztosabb feladata, hogy gondoskodjék az elhunyt családtag testi maradványainak megfelelő elhantolásáról a holtak egyik városában, például Necromban. A szellemek itt vigaszt merítenek egymás társaságából, és így védekeznek a halandó világ zordsága ellen. Ugyanakkor a család iránt mutatott nagyfokú megbecsülés és áldozat jeleként egy családtag megengedheti, hogy halála után testi maradványainak egy részét megőrizzék, hogy az a klán szentélyét, valamint a család birtokát védelmező szellemgát részeként szolgáljon. A családtagok végrendeletében gyakran találkozunk olyasféle rendelkezéssel, hogy a holttest egy ujjperce megtartandó, és magasztos mágia és szertartás keretében a klán szellemgátjába olvasztandó. Néhány rendkívüli esetben egy teljes csontvázat, vagy akár egy egész konzervált holttestet is beolvasztanak a szellemgátba.
További érdekes, ismeretterjesztő olvasmányokkal vár a Császári Könyvtár, melyből rengeteg Morrowindes tudást meríthetsz.
Szólj hozzá: