Egy történelmi pillanathoz érkeztünk.
Nagyon sokan biztosak voltak benne, hogy eljő ez a perc; néhányan kételkedtek, és voltak, akik vélték, hogy ez a pillanat soha nem jön el.
Hölgyeim és Uraim!
Örömmel jelenthetem be, hogy a Morrowind magyarítása elkészült, sikerült a szövegfájlokban fellelhető hibákat kijavítani, átültetni őket a Morrowind.esm fájlba és így elkezdődött a béta 1 teszt!
Alig tudom elmondani, mekkora boldogságot érzünk, hogy ennyi év munkája végre beérett! Nagyon sok egyeztetés, problémamegoldás, jó hangulató táborok eredménye ez. Büszkén elmondhatom, hogy összetartó, segítőkész csapattá váltunk ez idő alatt.
Itt szeretném minden egyes csapattag segítségét megköszönni, amivel hozzátett a fordítás elkészültéhez.
Nagyon nagy öröm (volt) velük dolgozni.
Elképesztő mennyiségű dialógus, rengeteg napló, hihetetlen sok könyv és még ezer más fordítanivaló volt az, amin munkálkodtak, és ami mostanra elkészült.
Köszönöm nektek!
Néhány szót kell, hogy szóljak a tesztelés menetéről is.
A magyarítás végleges kiadása előtt négy, egyenként körülbelül harminc napos teszt lesz.
Az első neve béta 1. Ebben hat fordító vesz részt: Brenda, Bushmann, Flaj, Pazzol, Pepike és én. Csak a dialógusokat nézzük át a rendkívül összetett topic rendszer alapján. Mindenki kapott két küldetést, amit e harminc nap alatt végig kell játszania.
A második teszt neve béta 2. Ebben az vehet részt, aki valaha is a csapat tagja volt és fordított valamit/vagy hozzátett a fordításhoz. Itt már a könyveket is teszteljük.
A harmadik teszt neve release candidate 1 (röviden RC 1). E harminc napos tesztben mindenki közreműködhet, aki regisztrál, és vállalja, hogy valóban tesztelni fog.
A negyedik, utolsó tesztfázis az RC 2. Itt is mindenki tesztelhet harminc napig, azzal a feltétellel, hogy tesztelni fog, és jelenti az előjövő hibákat.
A magyarítás értesítő is aktuálissá vált, így elküldtem minden levelet azokra a címekre, amik eddig az időpontig bekerültek az adatbázisba.
Ha esetleg nem érkezett volna meg, nézd meg a spam/junk mappát.
További türelmes várakozást és kellemes napot!
Szólj hozzá: