Első benyomások a játékról

Ide kerül minden téma a már megjelent Skyrimről, a modokat kivéve
Avatar
somesz83
Hozzászólások: 89
Csatlakozott: 2008. feb. 7., csüt. 10:47
Tartózkodási hely: Miskolc
Kapcsolat:

Re: Első benyomások a játékról

Hozzászólás Szerző: somesz83 »

Húha! :D Hát én az a baj, hogy a saját fórumomon a Skyrim politikai helyzetéről meg az egészről kifejtettem a véleményem.

Szóval politika:
Egyértelmű, hogy a Thalmor az elnyomó és a fő rasszista bagázs. A Birodalom pedig természetes, hogy nem olyan, mint a Septimek idejében. Ugye kihalt a Septim ág. A Titus Mede által összerázott Birodalom pedig már a regények (Greg Keyes) alatt is eléggé nehezen volt összetartható. A regényben többször is megemlítik, hogy már messze nem olyan egységes maga a palota sem, mint Septimék idejében. Pl. ezért is alakult többek közt a Penitus Oculatus, akik bizonyos szempontból jóval keményebbek mint a Blade-ek. Legalábbis több tagjuk sokkal közelebb áll az éjpengékhez, sorcerer-ekhez mint sima harcosokhoz. De ez már nem Skyrim.
Ulfric meg a Stromcloak lázadás egy előrelátható, kiszámítható jelenség. Se nem jó, se nem rossz. Véleményem szerint csak még nagyobb bajt okoznak Skyrim-nek, hiszen azzal, hogy polgárháborút szítottak, a Thalmor malmára hajtják a vizet. Zavarosban jó halászni. Mellesleg Ulfric egy önző köcsög, régen a trón és a hatalomvágy vezérli, nem holmi felszabadító igék.
Én a Birodalmat tartottam az egy járható útnak. Oké, nincs Tiber Septim, de hosszú távon csak egy egységes Birodalom vethet véget a Thalmornak és állíthatja vissza idővel Tiber Septim becsületét, nem holmi nord rasszisták. :D

Lord Jack: Köszi, megtisztelsz. :) De miről lenne szó? Leírtam sokszor miért nem tartom RPG-nek az Obliviont meg ezt sem.
Lord Jack
Hozzászólások: 153
Csatlakozott: 2010. szept. 19., vas. 13:53
Tartózkodási hely: Nibiru

Re: Első benyomások a játékról

Hozzászólás Szerző: Lord Jack »

A Viharköpenyeseket játszd végig és akkor más derül ki róla...
Arra gondoltam, hogy te mit tartasz RPG-nek. Pár fasza játék nevét, hogy miért az, stb... Egy plusz kérdés, hogy a Gothic 3-at hová sorolnád?
Valamint a többi stílust (játk példákkal) leírva. Nekem elég az ilyen téren, hogy jó játék agyhalottaknak (pl. cod, wow) vagy jó játék hülyegyerekeknek (pl. Assassin's Creed), stb...
Szóval szerintem nem hosszú idő. Egyébként főleg az RPG-k érdekelnének, azonbelül is pár jó játék meg a fő jellemvonásai, jellemzői a stílusnak.

Ui: Bár az Oblivion meg a Skyrim nem RPG, de én elvagyok velük. A "hülye" játékokból viszont csak ezek a kivételek!
Avatar
somesz83
Hozzászólások: 89
Csatlakozott: 2008. feb. 7., csüt. 10:47
Tartózkodási hely: Miskolc
Kapcsolat:

Re: Első benyomások a játékról

Hozzászólás Szerző: somesz83 »

Á, nekem már fent sincs. Valahogy nem fogott meg és nem is érdekel. Szóval kb. kizárt, hogy az elkövetkezendő egy évben kipróbáljam a Stormcloak szálat. Nekem csalódás volt. Mondjuk már mikor pár éve kiszivárgott, hogy Skyrimen játszódik, már akkor elment tőle a kedvem. Megint havas északi cucc, nem volt elég Solstheim? Ennyire nem mernek eredetit alkotni? A Morrowind még eredeti volt sajátos világával, azóta úgy látszik csak a közhelyek mennek.
Szóval összességében szerintem egy vérprimitív hack&slash lett, átlátható párbeszédekkel meg döntésekkel, nulla karakterfejlesztéssel. Előre tovább az Oblivion által megteremtett konzolerpégé útján! Nem szar játék, csak nem erre számítottam. Nálam kb. annyi értékkel bír, mint egy laza FPS, ennyi. Elder Scrolls? Inkább regényeket írjanak még. :D Az Elder Scrolls világa megér több regényt.

Más játékok, majd kifejtem valami másik topikban, hogy ne itt offoljunk.
TGWH
Hozzászólások: 1436
Csatlakozott: 2009. máj. 30., szomb. 21:38
Tartózkodási hely: A Nyugat :D
Kapcsolat:

Re: Első benyomások a játékról

Hozzászólás Szerző: TGWH »

Na igen, sajnos a sokadik benyomás sem jobb, ráadásul úgy, hogy ötödik szintre vergődtem, a karakter még valamennyire jó móka is (pallóssal hadonászó nord), csak bandita, farkas, nekro, meg valami falény irtás kicsit unalmas. Vannak szép helyek, meg el lehet bent mászkálni, de a p4-est mindig kinyírja :D Ha van időd, nem rossz játék ez, akció rpg-nek el is megy...
Először nekem sem jött be Morrowind világa, de aztán megszerettem. Nem lenne rossz ez a középkori havas/erdős móka sem, csak valami extra még kellene bele. Azon hidaltam le, hogy volt vagy 10 őr a városban, majd a kapun kilépve kb. 100 méter után egy bandita leshely, függőhíddal, és két darab banditával... na most ez mi?
Majd modok, meg az új gép feldobja, csak ugye ezzel az a gond, hogy egy Witcher 1-2, vagy Dragonage már elgondolkoztatja az embert, mivel játsszon...
TGWH
Hozzászólások: 1436
Csatlakozott: 2009. máj. 30., szomb. 21:38
Tartózkodási hely: A Nyugat :D
Kapcsolat:

Re: Első benyomások a játékról

Hozzászólás Szerző: TGWH »

http://www.morrohun.hu/forum/viewtopic.php?f=7&t=564

RPG, CRPG címen nyitottam egy témát a Dumaládában. Kérnék egy moderátort, hogy az itteni írásokat helyezze át oda, a kedves hozzászólók meg mehetnek át társalogni oda :D
Vik
Hozzászólások: 3869
Csatlakozott: 2008. márc. 25., kedd 19:38
Tartózkodási hely: per pillanat itthon :)

Re: Első benyomások a játékról

Hozzászólás Szerző: Vik »

TGWH írta:http://www.morrohun.hu/forum/viewtopic.php?f=7&t=564

RPG, CRPG címen nyitottam egy témát a Dumaládában. Kérnék egy moderátort, hogy az itteni írásokat helyezze át oda, a kedves hozzászólók meg mehetnek át társalogni oda :D
Megtörtént.
Avatar
he_dzsooo
Hozzászólások: 88
Csatlakozott: 2012. jan. 11., szer. 12:03
Kapcsolat:

Re: Első benyomások a játékról

Hozzászólás Szerző: he_dzsooo »

Igyekszem mar majd en is ido keriteni ra es irni rola, de 11-11-11 ota nem birom letenni meg mindig, egyszeruen FANTASZTIKUS a jatek, plussz a modok lehetosegei is hozza! :D
TGWH
Hozzászólások: 1436
Csatlakozott: 2009. máj. 30., szomb. 21:38
Tartózkodási hely: A Nyugat :D
Kapcsolat:

Re: Első benyomások a játékról

Hozzászólás Szerző: TGWH »

he_dzsooo írta:Igyekszem mar majd en is ido keriteni ra es irni rola, de 11-11-11 ota nem birom letenni meg mindig, egyszeruen FANTASZTIKUS a jatek, plussz a modok lehetosegei is hozza! :D
Azért szerencsére sokan maradtak a szódával elmegy kifejezésnél... inkább csak a sorozat nagyságának tisztelete miatt... nem rossz, akciójátéknak elmegy, de se gépem, se időm nincs bóklászni csak úgy...
Avatar
he_dzsooo
Hozzászólások: 88
Csatlakozott: 2012. jan. 11., szer. 12:03
Kapcsolat:

Re: Első benyomások a játékról

Hozzászólás Szerző: he_dzsooo »

TGWH írta:Sikerült meglesnem egy normális gépen. Randa... kb. az oblivion is így nézett ki, de akár a Morrowind nagyon feltextúrázva is kb. hasonló szinten van... ez lenne az új motor? Oks, vannak bent szép részek, meg nem a grafika számít, de nem dobtam magam hanyatt a látványtól...

Modok nelkul tenyleg szinte atlagos. Szinte. Azert nezz meg par kepet a tobbi topoikban itt, modokkal egyaltalan nem csunya es bizony az Oblivion elbujhat mogotte szerintem. Igaz, csak a latvanyaban, mert most ugye arrol volt csak szo. ;)

Az uccso, ENB moddal keszult kepek amiket kuldtem pl. mar Witcher 2 szinten vannak szerintem, ami nagyon is szuper. A gepigenye is persze igy mar Witcher 2-es szintu, sot nagyobb is olykor!^ Viszont a Witcher 2-vel ellentetben itt a Skyrim-ben pl. nem csak diszletek a hegyek, igy jogos a nagyobb gepigeny ugyanolyan latvany mellett szerintem...
Avatar
somesz83
Hozzászólások: 89
Csatlakozott: 2008. feb. 7., csüt. 10:47
Tartózkodási hely: Miskolc
Kapcsolat:

Re: Első benyomások a játékról

Hozzászólás Szerző: somesz83 »

TGWH írta:
he_dzsooo írta:Igyekszem mar majd en is ido keriteni ra es irni rola, de 11-11-11 ota nem birom letenni meg mindig, egyszeruen FANTASZTIKUS a jatek, plussz a modok lehetosegei is hozza! :D
Azért szerencsére sokan maradtak a szódával elmegy kifejezésnél... inkább csak a sorozat nagyságának tisztelete miatt... nem rossz, akciójátéknak elmegy, de se gépem, se időm nincs bóklászni csak úgy...
Ha nem Elder Scrolls lenne, lehet rá se szántam volna az időt. A világkép vitt rá, nem más.
Cthulhucult
Hozzászólások: 341
Csatlakozott: 2011. feb. 24., csüt. 20:21

Re: Első benyomások a játékról

Hozzászólás Szerző: Cthulhucult »

Nem is a játék kinézetével van gond, bár amilyen textúrákkal alapból kijött, akár azzal is lehetne. Az a probléma, hogy a külsőségeken kívül minden szempontból kevesebb, mint a sorozat előző részei. A Morrowindben kapásból volt 12 vagy több (nem tudom fejből) frakció, saját küldetéssorozattal, ranglétrával... Morrowindben egy teljes páncélzat 8 külön-külön cserélhető, fejleszthető darabból állt, Skyrimban összesen 4. Én azt vártam, hogy az Oblivion után valamit visszahoznak, nem azt hogy még több dolgot dobnak ki.
Szóval sokan azért húzzuk a szánkat, mert egyrészt külsőleg fejlődik a sorozat, másrészt egy-egy új epizód szinte csak morzsája az előzőnek.
Lehet, hogy fantasztikusan néz ki, meg óriási élmény annak aki nem játszott a régiekkel, de egy tisztességben bekockult szerepjátékosnak nagyon kevés.
Avatar
he_dzsooo
Hozzászólások: 88
Csatlakozott: 2012. jan. 11., szer. 12:03
Kapcsolat:

Re: Első benyomások a játékról

Hozzászólás Szerző: he_dzsooo »

Vagom, kb. ez olyan lehet, mint a Gothic 1-2 utan a Gothic 3. A Gothic 3 is jo lett, grafikailag plane, de a G1-2-hoz kepest mar gyengebb volt osszessegeben megis picivel. Legalabbis a tobbseg szamara, akik jatszottak a Gothic 1-2-t is anno.^

(En a Gothic reszeit toltam sokat, ezert leginkabb ehhez tudom viszonyitani.)
TGWH
Hozzászólások: 1436
Csatlakozott: 2009. máj. 30., szomb. 21:38
Tartózkodási hely: A Nyugat :D
Kapcsolat:

Re: Első benyomások a játékról

Hozzászólás Szerző: TGWH »

De a grafika is pocsék volt... közelebb mentem egy sziklához, és egyszerűen gyán volt... nem szoktam a grafikára adni, de feltupírozott Morrowind és az obli után semmit sem fejlődött, max jobban rendezték el a tájat. Egy játék fejlődjön, de ez tényleg csak abban fejlődött, hogy a tájat szebben rendezték el...
Avatar
Sleth
Hozzászólások: 361
Csatlakozott: 2010. márc. 7., vas. 11:20

Re: Első benyomások a játékról

Hozzászólás Szerző: Sleth »

Én már a kiszivárogtatott infok láttán már nem számítottam egy Morrowind szintre, de reméltem, hogy egy kurva jó akció rpg-t hoznak össze egy nyitott világban, de még ez se sikerült nekik, legjobb példa erre lovasharc (ami Obli óta nem fejlődött), pedig Mount & Blade-ben vhogy meg tudták már csinálni normálisan.

Morrowindben volt 3 vámpírklán is, + 3 nagy ház közül csak az egyikbe léphettél be, thief guild-ot és a fighter guild-ot csak kis trükkel lehetett egyszerre elvégezni. képzettségeknél volt Short Sword, Long Sword, Axe, Spear, medium armor, unarmored, enchant.
Nem töltődött magától se a mana se a hp, nem volt a küldetésben megkeresendő személy feje felett egy nyíl hogy ő az (Morroba megkaptad, hogy melyik városban lehet jobb esetben, rosszabb esetben nem a városban élt, ezért elküldött vmelyik irányba keresgélni, azt reménykedhettél azon hogy nem mentél túl rajta). páncélzatokból meg rengeteg volt már módok nélkül is (full daedric páncélzatból össz-vissz 2 db-t tudtál szerezni az egész játék alatt a kiegészítőkkel együtt, úgy hogy az egyik páncélzat a főküldetés egyik kulcsfiguráján virított, amit persze a Morrowindben simán megölhettél, a másik meg szét volt szórva a világban), plusz a 8 db páncél alá felvehettél egy felsőt, alsót és egy övet, a páncélra meg még egy köpenyt.

Én is reménykedtem az Oblivion után, hogy észbe kapnak a fejlesztők, és visszatérnek a Morrowindhez, de nem így tették. Az a legnagyobb gond, hogy a köznép így is veszi, mint a cukrot, tehát biztos, hogy az Elder Scrolls 6 úgyanúgy egy még jobban butított RPG-nek csúfolt förmedvény lesz.
Avatar
alduin-
Hozzászólások: 28
Csatlakozott: 2012. feb. 18., szomb. 0:42

Re: Első benyomások a játékról

Hozzászólás Szerző: alduin- »

Hű de "überhárdkór" szerepjátékos itt mindenki... :) Én nem vagyok az, de azért hozzászólnék.

Mindaz, amit leírtatok a fogyasztók igényében és a globális elhülyülésben gyökerezik. A Bethesda természetesen a minél nagyobb profitra megy, minél több példányt szeretnének eladni a játékból. Mivel 3 platformra is fejlesztik a játékot, logikus, hogy konzolra fogják optimalizálni, ezért is olyan a számítógépes kezelőfelület és a grafika, amilyen (bár előbbit meg lehet szokni, grafikailag pedig szerintem nincs szégyenkeznivalója a játéknak). A PC-s eladások általában töredékei a konzolosoknak, ezért vagyunk mindig ennyire elhanyagolva.

Ha a fejlesztők visszatérnének a Morrowindes gyökerekhez, Ti és a hardcore szerepjátékosok az egekbe magasztalnátok őket, azonban a casual réteg nem venné a játékot, mert sokat kell benne olvasni, nehézkes megtanulni, és úgy összességében elég sok időt kell ráfordítani, hogy élvezni tudd. Ezért van kevesebb párbeszéd, ezért nem olyan "mély" a játék, és ezért van szinkronizálva az összes dialógus. Így a lusta játékos is élvezni fogja, miközben nem tűnik fel neki, hogy mennyire elbutul. :)

Gondolom erre magatoktól is rájöttetek már, de sajnos ez a mai trend. Kevesebb játékidő, minél több videó és csilli-villi effekt, a végletekig leegyszerűsített, gamepadre optimalizált kezelés, és hatásvadász környezet. Ez a mai játékok sikerreceptje.

MIndezek ellenére én szeretem a Skyrimet. A mostani trend része ez a termék is, azonban még így is többet nyújt, mint legtöbb vetélytársa.
TGWH
Hozzászólások: 1436
Csatlakozott: 2009. máj. 30., szomb. 21:38
Tartózkodási hely: A Nyugat :D
Kapcsolat:

Re: Első benyomások a játékról

Hozzászólás Szerző: TGWH »

Pont a menüben való navigálás az egyetlen része a játéknak, ami jó lett...
Nem kellett volna nagy trükk, csak úgy kellett volna programozni, hogy a játék elején benyomsz egy pipát, hogy akciójátékot akarsz-e, vagy sem... meg lehetett volna oldani, hisz az alapok még megvannak... még...
A következő részben már meg is ölik az ellenfelek magukat, még azzal sem kell kínlódnod, valamint csak fast travel lesz, nehogy már sétálnod kelljen... valamint rögtön a játék legelején, a falu főterén kiállított le nem zárt kincsesládában lesznek a legjobb páncélok és fegyverek. A varázslattal sem kell annyit foglalkoznod, minek mana, úgyis csak elfogy... vagy két tizes másodperc alatt fog visszatölteni... a varázslat erejét meg az fogja meghatározni, hogy egyszer, vagy kétszer nyomod meg a gombot... na jó, ha háromszor, akkor már egy egész várost kiírt...
Avatar
Sleth
Hozzászólások: 361
Csatlakozott: 2010. márc. 7., vas. 11:20

Re: Első benyomások a játékról

Hozzászólás Szerző: Sleth »

Aldiun-, én egy hasonlattal élnék: ha az ember házi-koszton nő fel, akkor a menza nem fog neki ízleni.
én nem tartom magam hardcore RPG-nek, vagyis régi idő szerint biztos, hogy nem, mostani trendben már sztem annak számítok.

Ez igaz, a mai trend szerint kiemelkedő a Skyrim, de nálam még így se éri el azt a szintet, hogy a drága időmet pazaroljam, ezeregy régi játék van amúgy is a "végig kéne vinni" listámon. Perpillanat a Mount & Blade-l és a Severance: Blade of Darkness-el játszom itteni ajánlásra, eddig egy bajom van velük, hogy nem tudom, hogy melyiket folytassam...

Meg is látszik, hogy lusták az emberek olvasni: kérdezik tőlem, hogy én azt mondtam neki, hogy németet tanultam, erre egész jól megértem az angol szöveget is, erre a válaszom mindig az volt, hogy játékokból...(régen nem volt net, hogy utána tudj nézni ha elakadtál egy játékban, és nem is volt pofád elé tolva a megoldás, nagy élvezet volt pár nap után rájönni a megoldásra, bár most már nem lenne erre időm sajnos)
Conqvistador
Hozzászólások: 4
Csatlakozott: 2012. feb. 28., kedd 13:06

Re: Első benyomások a játékról

Hozzászólás Szerző: Conqvistador »

Én egyik tábornak sem adnék feltétlenül igazat hisz valahol a kettő között járhat a valóság.

Tény tömeggyártásként a grafika és a minél egyszerűbb játékmenet a nyerő ha a készítők csak a pénzt nézik.
De szerintem temetni se kéne a játékot hiszen ha egy hozzáértő modder csoport össze áll képes lehet alapjaiban megrengetni a játék működését és kitólni mind a játszhatóság, mind a terület határait. Gondolom kemény munka még Creation Kittel is összehozni olyan tartalmas modokat amik segítségével pl új frakciókat, küldetéssorozatokat, karaktereket és remélhetőleg idővel Skyrim fennhatóságán kívül más kontinenseken feltextúrázni városokat helyszíneket de talán idővel eljöhet ennek is az ideje.
Az lenne a kérdésem felétek akik már kívül belül ismeritek a Morrowind és az Oblivion játékot ha ötleteitekkel tanácsaitokkal összeállnátok pár modkészítővel el tudnátok készíteni egy olyan alternatívát ami után ti is elégedettek lennétek és azon rétege a pc s játékosoknak akik a régebbi típusú rpgkkel is képesek azonosulni nem csak a leegyszerűsített mai típusokkal Ők is elégedettek lehetnének?
Nem tudom mik a Creation Kit fejleszthetőségének határai de az eddigi modokat látva (többségük már a CK előtt elkészült) talán nem lehetetlenség idővel az előző részekhez méltó updatet készítsenek/készítsetek.
(Nekem speciel a városok tűnnek aprónak inkább falvaknak tűnnek :D )
Avatar
alduin-
Hozzászólások: 28
Csatlakozott: 2012. feb. 18., szomb. 0:42

Re: Első benyomások a játékról

Hozzászólás Szerző: alduin- »

Sleth írta:Meg is látszik, hogy lusták az emberek olvasni: kérdezik tőlem, hogy én azt mondtam neki, hogy németet tanultam, erre egész jól megértem az angol szöveget is, erre a válaszom mindig az volt, hogy játékokból...(régen nem volt net, hogy utána tudj nézni ha elakadtál egy játékban, és nem is volt pofád elé tolva a megoldás, nagy élvezet volt pár nap után rájönni a megoldásra, bár most már nem lenne erre időm sajnos)
Igen ez így van. Emlékszem mennyit szenvedtem néhány játékkal, mire rájöttem, mit kell csinálni. Például amikor még elég kezdő voltam angolból, sosem felejtem el, hogy órákat vett igénybe, hogy megtaláljam Caius Cosades házát Balmorában. :D De annál nagyobb öröm volt, amikor sikerült megoldani valamit. Most meg mindent mutat a térkép, egy nagy iránytűt is eléd raktak, hogy biztos, ami biztos, nehogy már eltévedj (halkan jegyzem meg néhányan még így is képtelenek megtalálni valamit, no comment). Pedig mennyire jó volt az, amikor a kapott információk alapján kellett valamit megkeresni. Én rengeteget tanultam a Morrowindből angolul, megkockáztatom, hogy többet, mint iskolában 12 év alatt. :) Most már nincs kihívás, és a harc is sokkal könnyebb lett. Master nehézségi szint alatt a legtöbb ellenfél nem jelent gondot. Régen még sokszor normalon is vért izzadtam. :D
Cthulhucult
Hozzászólások: 341
Csatlakozott: 2011. feb. 24., csüt. 20:21

Re: Első benyomások a játékról

Hozzászólás Szerző: Cthulhucult »

Conqvistador:
A Skyrim esetében az a gond, hogy túl sok mindent hagytak ki belőle, amiket nagyon nehéz, vagy lehetetlen visszarakni - egyszerű moddernek mindenképpen. A küldetéseket már nem nagyon lehet megcsinálni a naplóra hagyatkozva, irányjelző nélkül, mert a szöveg a "hozd el/öld meg" variációkra csökkent. A teljesen kihagyott tulajdonságok meg nagyon hiányoznak. Megvan a Creation Kit, de egyszerűen nem érdekel annyira, hogy foglalkozzak vele. A kész, alapból élvezhető játékokat szeretem, amiket csak azért moddolok legfeljebb, hogy valami pluszt kapjak. A Skyrim más, rögtön az első egy óra után szembetűntek a hiányosságai. Itt nem arról van szó hogy pluszt tegyek hozzá, hanem hogy házilag egy élvezhető egészet barkácsoljak belőle.
alduin-:
Az RPG sosem a tömegek kedvence volt, éppen az aprólékossága, gondolkodásra késztető elemei meg az időigényessége miatt. Nem kellene kiszolgálnia egy szerepjátéknak más réteget - az más stílusú játékok dolga. A kiadók/fejlesztők is jobban járnának feleannyi, de hűséges rajongóval akik megveszik a játékot (mert tudják hogy nem csalódnak benne), mint egy széles közönséggel akiknek java része letöltöget valamit ami jól néz ki. A Bethesda nyert most egy rakás új "rajongót", akik pár hónapig még elvannak a Skyrimmel, cserébe vesztett egy csomó másikat, akik évekig tolták volna, ha nem butítják le.
Józsi

Re: Első benyomások a játékról

Hozzászólás Szerző: Józsi »

Disszonánsak ezek a dolgok. Mert egyfelől, pláne a Morrowindhez nézve, de sok más régi "igazi nagy" RPG-hez képest bakfitty egy csomó tekintetben a Skyrim valóban; azonban hát én nem tudom, de lassan fél éve tolom és még szerintem a közepénél sem tartok, holott majd minden nap, legalább 4 órát, de van hogy 8-12 -őt is. Sok minden elveszett a réven, de a jelek arra utalnak, ha nem felületesen végigszaladsz a főszálon, hanem kalandozgatsz, akkor a vámon visszanyered. A terep elképesztő nagy. 5 hónap folyamatos játék után még városok is vannak, ahol nem jártam, egyszerűen nem jutottam el. Igaz én a kapzsi gyűjtögető, zsákmányoló típus vagyok, aki rengeteg időt csesz el, cuccok gyűjtögetésére, pakolgatására, eladására, s minden egyes akció után túlterhelve térek vissza a bázisra, majd a kereskedőket végigjárom ill a lopott cuccokkal is elbíbelődöm, aztán encsizgetek, kovácsolgatok cuccot fejlesztek kicsit mindig... Ezek a molyolások teszik ki a játékidő legalább felét, csakúgy mint a korábbi részekben (bár tény és való azokban, pláne a Morrowindben ezerszer szofisztikáltabban)...
Azt látom, hogy a küldetések is hosszabbak és a dungeonok is nagyobbak. Százával vannak barlangok, meg mindenféle helyek, amik lépten-nyomon felbukkannak, lemegyek és van hogy 2-3 nap mire kész vagyok, olyan hosszú, s még útközben is folyamatosan támadnak (bár a WIS mod bizonyára erre rádolgoz)...
Szóval azért azt ne mondjuk már rá, hogy teljesen ősprimitív lebutított konzolzombi shooter szint, mert nagyon nem az. Egy Battelfield 3-at vagy a Crysis2-őt kb 3-4 nap (egy nap nálam legfeljebb 8-10 óra playtime) alatt tolom végig tokkal vonóval... és ezek ugyebár legújabbak , legjobbak, legnagyobbak... Tehát nem lehet azt mondani rám hogy lassú vagyok, rutintalan tökölős noob... Azt kell mondjam, a Skyrimben eltolták a fókuszt más irányokba, nyilván nézve a kommersz igényeket, a konzolt stb.... Más lett, azonban ne féljünk az újtól és idegetntől! S pláne ne fikázzuk botor mód zsigerből, reflexből, csuklóból! A más nem mindig jelent rosszat. A bonyolultság egy stzinten túl már fáraszt és csüggeszt. Sokan pl azért nem játszanak végig egy Morrowind szintű RPG-t, mert besokallnak az ilyenektől,h ogy a bal válvédőm elkopott, de kalapácsom sincs hozzá, mert az is használttal fogy stb stb Egy optimális balansz célszerű eme finomságok, aprólékosságok és a játszhatóság és pörgősség közt. Ezt nem könnyű eltalálni ám. Rengeteg fejlesztő cég görcsöl ezen szakemberek százaival...
A bonyolultságot, az "igazi" RPG-s komplexitást igénylők abszolút ki tudnak elégülni, ha igazán elmélyülnek a Sykrimben. Persze nem vitás, a MODOK ELENGEDHETETLENEK EHHEZ. Nekem már vagy száz mod fenn van (persze legalább harmada üti egymást, hálisten modmanagerrel oldom meg, ami mindig a legújabbnak ad prioritást), de pl hogy ne legyen pihekönnyű ahogy mondani szokták "vanília", az biztos, hogy modokkal kissé meg kell tupírozni.... Továbbra is azt mondom, ne temessük az Elder Scrollst! Pláne ne a Skyrim-et!
A Morrowinddel az a "baj", hogy valami extrémen, felfoghatatlanul, korát megelőzően, zseniálisan, túlságosan ultrajó lett. Alap. Alfa és omega. Erre faragtunk rá sokan elderesek. Mert ahhoz mérünk mindent. Nem lehet Mozarthoz mérni minden szimfónikus zenét. Vannak gyöngyszemek, zseniális darabok, de ezért ne legyünk kegyetlenek más próbálkozásokkal sem! Ha ráhangolódunk megfelelően, szerintem igen mély szórakozást ad a Sykrim, és sokkal inkább megközelíti hangulatban a Morrowindet, mint az Oblivion. Szerintem az Oblivion volt inkább igazán egy nagy kontármunka, bár még ezzel együtt is még annak is megvolt egy olyan sajátos hangulta, hogy a Morrowindhez képest meglevő hátrányai és hiányosságai mellett is egy felejthetetlen game lett... (alig várom, hogy magyarítással szétmodolva az újrajátszásához eljussak már végre, de ugyebár előbb a végeláthatatlan Skyrimen kéne túl lenni, meg utána még pár várakozó gamén, ami a listán van... pl Fable 3, Risen, Draqkensang, Dreamfall, Dragonage, Two Worlds 2.. (Shootereket és buta kalandokat nem írok, mert azok pár nap alatt tolhatók...) ;)
Cthulhucult
Hozzászólások: 341
Csatlakozott: 2011. feb. 24., csüt. 20:21

Re: Első benyomások a játékról

Hozzászólás Szerző: Cthulhucult »

Nem volt annyira kiemelkedően zseniális a Morrowind, "csak" nagyon jó. Meg még sok más RPG azon kívül - Neverwinter 1-2, Dragon Age (csak az első!!), Gothic 1-2, Nehrim (ilyennek kellett volna lennie a Skyrimnak), stb. Tehát nem a Morrowindhez mérten nem tetszik a Skyrim, hanem csak úgy magában. Megint csak ismételni tudom magam: a fent említett játékok igazi RPG-k, egytől-egyig nagyon jók. Ezekhez képest nem jön be a Skyrim, modok nélkül, csupaszon értendő persze mindegyik felsorolt játék. Ne nekem kelljen élvezhetőre foltozni. De hát írtam már, ha majd kijön hozzá pár színvonalas DLC, még sokat javulhat az összkép.
Józsi

Re: Első benyomások a játékról

Hozzászólás Szerző: Józsi »

Hát nem tudom, én imádom mondjuk a Gothic sorozatot, olyannyira hogy már a 4-essel is kibékültem (pedig az aztán ugyebár messze lebutítottabb és konzolosabb lett, mint a Skyrim), de az 1-2-t inkább RPG hangulatú kalandjátéknak számítottam mindig is, mint úgymond, "igazi" RPG-nek. A 3-ik rész, az ami szerintem kiforrt és talán rá lehetett volna mondani hogy RPG, ha nem fuserálják el és nem egy szinte elviselhetetlen bughalmaz... RPG-kről való társalgásban azonban, a Gothic sorozatot, akármennyire is szeretem, tényleg szeretem nagyon esküszöm MÉGIS EGY NAPON SEM EMLÍTENÉM A MORROWINDDEL... Sőt kikérem magamnak a Morrowind nevében, a Gothic megemlítését. Kb mintha a sport-Mercedeszekhez hasonlítatnánk a WV bogarat... Más kategória, jó kocsi, kult kocsi, szerethető stílusa van, élvezetes stbstbstb, de könyörgöm, hol van egy sport mercihez ugyebár...) De hát ezek biztos hogy leginkább szubjektív dolgok...
Avatar
Sleth
Hozzászólások: 361
Csatlakozott: 2010. márc. 7., vas. 11:20

Re: Első benyomások a játékról

Hozzászólás Szerző: Sleth »

Én személy szerint lehet, hogy "egész jól" eljátszogatnék a Skyrimmel, de van nála ezerszer jobb játék amit még nem toltam végig (pl. Baldur's Gate-k), Morrowind iránti tiszteletből szántam rá kb 4-5 órát, nem volt olyan rossz, de nem tudott úgy beszippantani, hogy a drága időmet ezzel töltsem, amikor lenne más játék is, tehát ha kifogytam a "kötelezően végigtolandó játékok" listáján, akkor elkezdtem a Skyrimot....ami nem ma lesz az biztos.
Cthulhucult
Hozzászólások: 341
Csatlakozott: 2011. feb. 24., csüt. 20:21

Re: Első benyomások a játékról

Hozzászólás Szerző: Cthulhucult »

A komoly baj az, hogy rengeteg nagyon jó dolgot szándékosan kihagytak a Skyrimből, amik már vagy teljesen készen voltak, vagy pár nap alatt elkészíthették volna, és a játék méretét és gépigényét sem befolyásolták volna igazán.
Tehát már kész, esetleg nagyon rövid rutinmunkát igénylő elemeket nem raktak bele. És ez nem a modderek dolga! Olyan ez, mintha egy étteremben nem kész, meleg ételt kapnál, hanem gyorsfagyasztott kaját meg egy mikrosütőt hoznának ki az asztalhoz.
Avatar
somesz83
Hozzászólások: 89
Csatlakozott: 2008. feb. 7., csüt. 10:47
Tartózkodási hely: Miskolc
Kapcsolat:

Re: Első benyomások a játékról

Hozzászólás Szerző: somesz83 »

Tökéletes hasonlat Cthulhucult. Bár nálam a kihozott kaja már romlott volt. :D
TGWH
Hozzászólások: 1436
Csatlakozott: 2009. máj. 30., szomb. 21:38
Tartózkodási hely: A Nyugat :D
Kapcsolat:

Re: Első benyomások a játékról

Hozzászólás Szerző: TGWH »

És ma olvastam a GameStar cikkét a játékról... istenítik, hárman is... oks hogy jó játék, no de ennyit a független és elfogulatlan újságírókról...
Cthulhucult
Hozzászólások: 341
Csatlakozott: 2011. feb. 24., csüt. 20:21

Re: Első benyomások a játékról

Hozzászólás Szerző: Cthulhucult »

TGWH írta:És ma olvastam a GameStar cikkét a játékról... istenítik, hárman is... oks hogy jó játék, no de ennyit a független és elfogulatlan újságírókról...
Az Obliviont is istenítették. Összesen vagy tíz oldalt szenteltek neki, úgy emlékszem.
somesz

Re: Első benyomások a játékról

Hozzászólás Szerző: somesz »

Gamestar meg PCGuru hivatkozási alapnak?? :D Ez olyan, mint mikor a Borderlands-t hasonlította össze valamelyik "szaklap" a Fallout 3-al. :D
TGWH
Hozzászólások: 1436
Csatlakozott: 2009. máj. 30., szomb. 21:38
Tartózkodási hely: A Nyugat :D
Kapcsolat:

Re: Első benyomások a játékról

Hozzászólás Szerző: TGWH »

somesz írta:Gamestar meg PCGuru hivatkozási alapnak?? :D Ez olyan, mint mikor a Borderlands-t hasonlította össze valamelyik "szaklap" a Fallout 3-al. :D
A vicc az, hogy ezeknek az embereknek ez a szakmája, ez a munkája, főmunkaidőben, és szabadidejükben is ezt csinálják. Régen még sokkal normálisabb tesztek voltak. Nem azzal vitatkozom, hogy ne kapjon 90+ értékelést, mert egyrészt megérdemli. De ha már 90+ az eredmény, akkor legalább azt írják oda, hogy egyszerűsítettek a játékon, ejnye-bejnye. De semmi ilyesmi, régebben még megmondták ha valami szar, aztán jött pár ea játék, meg pár ea hirdetés, aztán annyi lett a független újságírásnak. Ez pont olyan, mint hogy a mobilarena.hu mikrofos által készített silverlight-ot használ a mobil tesztekhez, élő adásokhoz, amit még véletlenül sem lehet androidos telefonon megnézni...
Komolyodott a GS ez tény, Gyu-n is meglátszanak az évek az Arénában, de pont hogy a nevelő szándék nem jött elő az évek során... Én ezt már évekkel ezelőtt megmondtam nekik, anno a PES sorozatnál telt be az a bizonyos pohár, amikor az éves fifát a sorozathoz hasonlították, mondván, hogy a PES ugyan focis játék, mint a fifa, de teljesen más úton halad, ezért a PES önmagához képest 85%, a fifa meg szintén önmagához képest 95%, és ugyan csak nekem, de elismerte, hogy a PES jobb... most akkor ez mi a rák? Nem hasonlítjuk össze a két focis játékot, mert az egyik szimulátor, a másik meg egy arcade játék, ahol csak az a lényeg, hogy öt lövés után megtalálom az adott szöget és távolságot, ahonnét tüzelve 99%, hogy gólt lövök, miután végigcseleztem a pályát?
Avatar
Dr.UnGrammar
Hozzászólások: 748
Csatlakozott: 2011. dec. 26., hétf. 13:05
Tartózkodási hely: Kisalföld

Re: Első benyomások a játékról

Hozzászólás Szerző: Dr.UnGrammar »

2001 óta voltam GS olvasó és 2009-ben által le a lap megvételével. Bár meg kell hagyni, akkor még nem volt ennyire rossz a helyzet.
Ha ma felakarom magam idegesíteni egy "szakember" véleményével, akkor ránézzek a gamekapocsra (azaz az internetnek a játékokkal foglalkozó Blikkére).
Egy dolgot így OFF-ban elárulhatna valaki nekem. Bad Sector anno miért hagyta ott a lapot?

Apropó összehasonlítás, annak idején amit a GS-ben elkövettek azt semmi sem überelheti (lehet próbálkozni, de én szóltam)!
Neverwinter Nights 1 vs TES3: Morrowind - meg is van a magazin. :D
Cthulhucult
Hozzászólások: 341
Csatlakozott: 2011. feb. 24., csüt. 20:21

Re: Első benyomások a játékról

Hozzászólás Szerző: Cthulhucult »

Hehe, ez a NwN/Morrowind dolog még később is szóbakerült a Gamestarban. Érdekességképpen itt van a 2006/4-es GS-ből az Oblivion értékelés: 95%, és amikhez hasonlították: Baldur's Gate 2 (96%), Morrowind (94%), Arx Fatalis (87%). Hogy a Baldur's Gate hogy került ide?! Ja, és 17 (!) oldal Obli volt, nem 10. :)
'94-ben az 576Kbyte az első Elder Scrolls játékot, az Arenát is 90% fölé pontozta. Akkor még valószínűleg azért, mert szimplán csak egy rohadt jó RPG volt. Bár engem akkoriban a Doom hozott lázba. :)
Peterikus
Hozzászólások: 34
Csatlakozott: 2012. feb. 29., szer. 20:21

Re: Első benyomások a játékról

Hozzászólás Szerző: Peterikus »

Hát nem tudom tetszik a játék de nem hinném hogy felmegy a gépre az Oblivion még felment de nem hinném hogy ez felmenne. :(
TGWH
Hozzászólások: 1436
Csatlakozott: 2009. máj. 30., szomb. 21:38
Tartózkodási hely: A Nyugat :D
Kapcsolat:

Re: Első benyomások a játékról

Hozzászólás Szerző: TGWH »

Peterikus írta:Hát nem tudom tetszik a játék de nem hinném hogy felmegy a gépre az Oblivion még felment de nem hinném hogy ez felmenne. :(
Fel fog menni, én egy p4-essel és egy gef6600-al futtatom :D
Peterikus
Hozzászólások: 34
Csatlakozott: 2012. feb. 29., szer. 20:21

Re: Első benyomások a játékról

Hozzászólás Szerző: Peterikus »

TGWH írta:
Peterikus írta:Hát nem tudom tetszik a játék de nem hinném hogy felmegy a gépre az Oblivion még felment de nem hinném hogy ez felmenne. :(
Fel fog menni, én egy p4-essel és egy gef6600-al futtatom :D
Hát de nekem nincs meg pár cucc az álitolagos min követelményhez.És amúgy a Steam-en letölthető ingyen Skyrim az az egész játék?
TGWH
Hozzászólások: 1436
Csatlakozott: 2009. máj. 30., szomb. 21:38
Tartózkodási hely: A Nyugat :D
Kapcsolat:

Re: Első benyomások a játékról

Hozzászólás Szerző: TGWH »

Peterikus írta: Hát de nekem nincs meg pár cucc az álitolagos min követelményhez.És amúgy a Steam-en letölthető ingyen Skyrim az az egész játék?
Hogyan lenne már ingyen, ne nevettess.
Inkább írd le milyen géped van.
Peterikus
Hozzászólások: 34
Csatlakozott: 2012. feb. 29., szer. 20:21

Re: Első benyomások a játékról

Hozzászólás Szerző: Peterikus »

AMD Sempron 3000+1.79 GHz-es proci. 1,50GB RAM.videókártya:ATI Radeon HD 4670 1GB-s.Ja és XP-m van:S. Erre nem hinném hogy felmegy
TGWH
Hozzászólások: 1436
Csatlakozott: 2009. máj. 30., szomb. 21:38
Tartózkodási hely: A Nyugat :D
Kapcsolat:

Re: Első benyomások a játékról

Hozzászólás Szerző: TGWH »

Peterikus írta:AMD Sempron 3000+1.79 GHz-es proci. 1,50GB RAM.videókártya:ATI Radeon HD 4670 1GB-s.Ja és XP-m van:S. Erre nem hinném hogy felmegy
Az attól függ, mit tud az a 4670-es, elvileg jobb, mint az én gef6600-am... a proci viszont elég gáz. Próbáld meg, hátha... elég fura egy gép :D
Peterikus
Hozzászólások: 34
Csatlakozott: 2012. feb. 29., szer. 20:21

Re: Első benyomások a játékról

Hozzászólás Szerző: Peterikus »

TGWH írta:
Peterikus írta:AMD Sempron 3000+1.79 GHz-es proci. 1,50GB RAM.videókártya:ATI Radeon HD 4670 1GB-s.Ja és XP-m van:S. Erre nem hinném hogy felmegy
Az attól függ, mit tud az a 4670-es, elvileg jobb, mint az én gef6600-am... a proci viszont elég gáz. Próbáld meg, hátha... elég fura egy gép :D
Ja tudom jó öreg:)
Peterikus
Hozzászólások: 34
Csatlakozott: 2012. feb. 29., szer. 20:21

Re: Első benyomások a játékról

Hozzászólás Szerző: Peterikus »

Mit befolyásol az ha Stormcloackokkal vagy Imperiálokkal jövök ki Helgenből.
Avatar
Dr.UnGrammar
Hozzászólások: 748
Csatlakozott: 2011. dec. 26., hétf. 13:05
Tartózkodási hely: Kisalföld

Re: Első benyomások a játékról

Hozzászólás Szerző: Dr.UnGrammar »

Peterikus írta:Mit befolyásol az ha Stormcloackokkal vagy Imperiálokkal jövök ki Helgenből.
Semmit!
Csak annyi fog történni, hogy a választott személy ajánlani fogja a frakcióját és eligazít merre menj, ha beakarsz lépni.
Plusz azt hiszem az a személy akit nem választottál nem fogja túlélni Helgent. De ez nem biztos...
Peterikus
Hozzászólások: 34
Csatlakozott: 2012. feb. 29., szer. 20:21

Re: Első benyomások a játékról

Hozzászólás Szerző: Peterikus »

Ok és új varázslatot csak az akadémián tudok tanulni
Avatar
Dr.UnGrammar
Hozzászólások: 748
Csatlakozott: 2011. dec. 26., hétf. 13:05
Tartózkodási hely: Kisalföld

Re: Első benyomások a játékról

Hozzászólás Szerző: Dr.UnGrammar »

Peterikus írta:Ok és új varázslatot csak az akadémián tudok tanulni
Nem csak. Varázskönyveket kínáló kereskedőktől is beszerezhetők a varázslatok.
A rendszer "hülyesége", hogy a varázslatok kínálat a karaktered varázsképzetég skilljéhez van igazítva. Azaz amíg nincs 75-ön a pusztítás varázstudományod, addig nem férsz hozzá a 75-ös szintű pusztítással foglalkozó varázsfóliásokhoz.
Peterikus
Hozzászólások: 34
Csatlakozott: 2012. feb. 29., szer. 20:21

Re: Első benyomások a játékról

Hozzászólás Szerző: Peterikus »

Oké kösz
TGWH
Hozzászólások: 1436
Csatlakozott: 2009. máj. 30., szomb. 21:38
Tartózkodási hely: A Nyugat :D
Kapcsolat:

Re: Első benyomások a játékról

Hozzászólás Szerző: TGWH »

Dr.UnGrammar írta:
Peterikus írta:Ok és új varázslatot csak az akadémián tudok tanulni
Nem csak. Varázskönyveket kínáló kereskedőktől is beszerezhetők a varázslatok.
A rendszer "hülyesége", hogy a varázslatok kínálat a karaktered varázsképzetég skilljéhez van igazítva. Azaz amíg nincs 75-ön a pusztítás varázstudományod, addig nem férsz hozzá a 75-ös szintű pusztítással foglalkozó varázsfóliásokhoz.
Ez miért lenne rossz?
Avatar
Dr.UnGrammar
Hozzászólások: 748
Csatlakozott: 2011. dec. 26., hétf. 13:05
Tartózkodási hely: Kisalföld

Re: Első benyomások a játékról

Hozzászólás Szerző: Dr.UnGrammar »

Szerintem elég lett volna a régi ,,amíg nincs elég manád nem tudod elsütni" rendszer. Persze ez csak az én véleményem.
Igazándiból a saját gyártású varázslatok hiányoznak nagyon, mert például szívesen használnám az első Láng varázst erősebb fokozaton (elsősorban a lángszóró effektus miatt). Ehelyett marad a szerintem kicsit gyenge hamvasztás varázs (már ha így fordítják az Incinerate-t).
Avatar
Sleth
Hozzászólások: 361
Csatlakozott: 2010. márc. 7., vas. 11:20

Re: Első benyomások a játékról

Hozzászólás Szerző: Sleth »

Sztem a morrowindes "nyugodtan használhatod, max ha nem értesz hozzá, akkor nagy eséllyel nem fog semmi se történni, csak manád lesz kevesebb" a legreálisabb, főleg, hogy manaregen nincs.
Vendég

Re: Első benyomások a játékról

Hozzászólás Szerző: Vendég »

Wrucli írta:Sziasztok.

Először is azzal kezdeném, hogy nagy TES rajongó vagyok, az Oblivion a megjelenése óta a gépemen van és folyamatosan játszom vele. Ezért is fáj az amit a Skyrim-ben tapasztaltam így 3 nap játék után. Ha valaki a tapasztalatomat meg tudja cáfoni nagyon boldog leszek ).

A Skyrim egy nagyszerű játék, hihetetlenül szép grafikával, tetszik a fejlődési rendeszer, DE.

Kéremszépen HOL VANNAK az újjáéledő ellenfeleket tartalmazó dungik???? Ugye az Oblivionben ha egy dungit megtisztítottál pl. a rablóktól egy óra mnúlva vissza mehettél oda és akkor már újra harcolhattál a nekrókkal és ez így folytatódott folyamatosan. Az aktuális szintedhez igazított ellenfelek újjáéledtek a felszínen is. A terület csak úgy nyüzsgött a goblinoktól, rablóktól stb.

Mindennek NYOMA sincs a Skyrim-ben. NEM EZT ígérték. Három nap tapasztalata az, hogy ha egy dungit megtisztítasz és a térképen a helyhez az van kiírva, hogy megtisztítva ( clear ) ott NEM élednek újra az ellenfelek. Bejártam a térkép kb felét, de a dungik 3/4-ében NEM élednak újra az ellenfelek. alig 1-2 dungi van ahol igen.

A felszínen pedig elvétve találni ellenfelet. Akár órákig is barangolhatsz a felszínen anélkül, hogy egy épkézlább ellenfélbe botlanál, az is egy árva farkas vagy medve. Hát hol vannak a csapatostul támadó goblinok, banditák stb. amit az Oblivionban megszokhattunk? Elfogott a Gothic3 érzés, ahol is adva van egy hatalmas szabadon bejárható terület, de ha minden ellenfelet megöltél akkor csak egy sivár üres táj marad. Csak nem ezt csinálták a Skyrim-mel is? Ha megölsz minden mammutot és óriást a felszinen kivel fogunk harcolni hónapok mulva, mint ahogy az Obliviónban 4 év után is vígan gyalulom az ellent ma is.

Ha meg tudna valaki cáfolni nagyon boldog lennék.


Wrucli

A hozzászólásomat először egy másik topicba tettem, de inkább ide való, ezért bocsi.
Hát nemtudom,nekem az összes gothic rész nagy kedvencem,be kell valljam nekem jobban tetszettek mint a TES részek,de nekem valahogy sose volt az az érzésem a gothic 3-ban hogy egy nagy üres tájon járok,max varantban,de ott nem is baj hisz az egy nagyrészt lakatlan sivatag :)
Avatar
Zagloba
Hozzászólások: 503
Csatlakozott: 2012. máj. 22., kedd 0:58

Re: Első benyomások a játékról

Hozzászólás Szerző: Zagloba »

Nos tényleg kihalt Skyrim. Engem ez nem annyira zavart, sokkal inkább a sok nagyon durva bug amiből még most is annyi van, hogy bele lehet golyózni.
Benépesítését sajnos csak modolással tudod megtenni: War in Skyrim - Nézz körül a modok topicban ;)
Cthulhucult
Hozzászólások: 341
Csatlakozott: 2011. feb. 24., csüt. 20:21

Re: Első benyomások a játékról

Hozzászólás Szerző: Cthulhucult »

Én már az első pár nap játék után felraktam egy respawn modot, ami egy nap után (természetesen játékbeli nap) újra benépesíti a már megtisztított területeket.
A Skyrim sajnos csak egy alap, amiből modok hozzáadásával lehet igazán jó játékot csinálni, ami hosszú időre leköt.
Modokból viszont tényleg rengeteg van már most is, érdemes kipróbálni párat. Utána már úgysem akar nélkülük játszani az ember.
Válasz küldése