Kezdés
Re: Kezdés
Rendben szotsaki, nekem nem gond, nem sürgetés miatt írtam, csak mondtad, hogy dolgoztatok a rendszeren, és arra gondoltam lehet, hogy elvesztek azok a beküldések.
Re: Kezdés
Egy hatalmas adag, több mint 1200 szó került bele a WebTopicsba, nagyrészt Oblivion helyiségek. Elnézést, hogy eddig kellett várni érte.
Illetve egy másik dolog: bevezettem a névtereket az ESL-en. Ez a cikkek elérésében és olvasásában semmilyen változást nem szabad, hogy jelentsen.
A háttérben annyi áll technikai oldalról, hogy a cikk neve már nem "Morrowind:Kitin", hanem csak "Kitin", a Morrowind névtérben. Így hatékonyabb lesz a keresés is, illetve jobban alkalmazhatóak az UESP szabályai is, és így könnyebben lehet cikkeket létrehozni.
A kapcsolódó scripteket is frissítettem, de ha valahol mégis hibát találnátok az oldalon, légyszi szóljatok.
Ezzel együtt frissült az ide kapcsolódó Segítség cikk is: http://www.morrohun.hu/esl/Segítség/Az_ ... a_névterek
Légyszi, nézzétek át, hogy minden világos-e.
Eléggé új még ez a névtér dolog itt, így biztos lesz pár kérdésetek; ezeket nyugodtan tegyétek fel, igyekszem rájuk válaszolni és bővíteni velük a fent említett cikket is.

idővonal
Sziasztok!
Az Elder Scrolls idővonalát (http://uesp.net/wiki/Lore:First_Era) szeretném lefordítani, de nem tudom, hogyan csinálhatnék hozzá olyan kinézetet/sablont mint az UESP-en van. Tudna valaki segíteni?

-
- Hozzászólások: 1436
- Csatlakozott: 2009. máj. 30., szomb. 21:38
- Tartózkodási hely: A Nyugat :D
- Kapcsolat:
Re: idővonal
Üdv, olvass vissza, erről már mi is kérdeztünk. Válasz még nem jöttkroly írta:Sziasztok!
Az Elder Scrolls idővonalát (http://uesp.net/wiki/Lore:First_Era) szeretném lefordítani, de nem tudom, hogyan csinálhatnék hozzá olyan kinézetet/sablont mint az UESP-en van. Tudna valaki segíteni?

Re: Kezdés
Hello.
Nem akarok mindenhova írogatni csak annyi, hogy kész lettem a Mágusok Céhével átdolgoztam az egészet és a Mágia lapot is létrehoztam és leforditottam.Nemtudom néztétek-e már.Csak már várom válaszotokat mert érdekel, hogy akkor lehetek-e tagja ennek a nagyszerű forditócsapatnak ami a kedvenc játékom fordítja vagy sem
Előre is köszönettel!

- Hozzászólások: 3869
- Csatlakozott: 2008. márc. 25., kedd 20:38
- Tartózkodási hely: per pillanat itthon :)
Re: Kezdés
Igen, már nézegetjük őket. Azt szerintem SzőtsÁki fogja eldönteni, ki lesz csapattag.conrad16 írta:Hello.
Nem akarok mindenhova írogatni csak annyi, hogy kész lettem a Mágusok Céhével átdolgoztam az egészet és a Mágia lapot is létrehoztam és leforditottam.Nemtudom néztétek-e már.Csak már várom válaszotokat mert érdekel, hogy akkor lehetek-e tagja ennek a nagyszerű forditócsapatnak ami a kedvenc játékom fordítja vagy sem
Előre is köszönettel!
Re: Kezdés
Értem.És ha kérdezhetem mi alapján?Azt már írtam asszem hogy mikkel rendelkezem de ha kell leírom még egyszer.Akkor elég amit lefordítottam?Köszönettel conrad16
-
- Hozzászólások: 1436
- Csatlakozott: 2009. máj. 30., szomb. 21:38
- Tartózkodási hely: A Nyugat :D
- Kapcsolat:
Re: Kezdés
Gondolom a pontosság, WebTopics használat, magyar - illetve angol nyelv, protekció, szöveg milyensége, hangulata.conrad16 írta:Értem.És ha kérdezhetem mi alapján?Azt már írtam asszem hogy mikkel rendelkezem de ha kell leírom még egyszer.Akkor elég amit lefordítottam?Köszönettel conrad16
Re: Kezdés
Értem.Hát nagyon remélem, hogy bekerülök mert szeretek fordítani időm is van kedvem is
ráadásul a kedvenc játékaim fordítjátok.
amúgy néztétek már a cikkem? Így ránézésre jónak tűnik?

-
- Hozzászólások: 3869
- Csatlakozott: 2008. márc. 25., kedd 20:38
- Tartózkodási hely: per pillanat itthon :)
Re: Kezdés
Ellenőriztem az Oblivion:Mágia lapot, és belenéztem a Mágusok Céhe változtatásaidba. Többre most nincs időm. Apróbb helyesírási hibákat találtam, főként az írásjelek terén (nem hagytál szóközt, néhol vessző hibák), illetve Nem Kedveljük A Nagybetűk túlzott használatát. Angolban megszokott dolog, de magyarban szabálytalan. Illetve azt láttam, hogy az "All Things Alchemicalt" nem nézted meg a WebTopicsban.conrad16 írta:Értem.Hát nagyon remélem, hogy bekerülök mert szeretek fordítani időm is van kedvem isráadásul a kedvenc játékaim fordítjátok.
amúgy néztétek már a cikkem? Így ránézésre jónak tűnik?
Re: Kezdés
Értem ez sok hibának szàmít?Mindegy nem írogatok majd eldölø.Köszi
addig is reménykedem 

Re: Kezdés
Amúgy az All Things Alchemical-t nem én fordítottam mert volt egy pici rész ami előttem is megvolt már és ezt egészítettem/javítottam ki és írtam át wikisebb stílusban.Legalábbis tudtommal a másikhoz nem kellett volna nyúlnom.De kösz, hogy szóltál mert kijavítottam a hibás mondatot.
-
- Hozzászólások: 3869
- Csatlakozott: 2008. márc. 25., kedd 20:38
- Tartózkodási hely: per pillanat itthon :)
Re: Kezdés
Sok apró hibának számít, de nem súlyosak. Ettől még lehetsz csapattag, majd kiderül a végén.conrad16 írta:Értem ez sok hibának szàmít?Mindegy nem írogatok majd eldölø.Kösziaddig is reménykedem
Re: Kezdés
Értem és majd összegzitek az embereket és abból válogattok és csak később derül ki? Vagy majd privát üzenetet kapok vagy fórumost?