Molag Bal

Innen: Elder Scrolls Lapok

Molag Bal Daedra Herceg, melynek feladata a hatalom, illetve a halandók szolgasorba taszítása. Úgy is ismert, mint a Tervek Istene, az Erőszak Istene, Lelkek Aratója, a Brutalitás Ura, illetve mint a Düh Hercege. Legfőbb vágya, hogy halandó lelkeket gyűjtsön, melyeket saját uralma alá kerít, ezzel harcokat s viszályokat eredményezve a halandó birodalmakban. Egy legenda állítása szerint Molag Bal alkotta meg az első vámpírt, mikor megerőszakolt egy Nedic szűzet, aki ezért cserébe lemészárolt egy csapat nomádot. Ezen kívűl lepaktált más halandókkal, akiket vámpírokká alakított, ilyen például Lord Harkon és családja. Ez azt jelentette, hogy Lord Harkon és családja az eredeti Volkihar Klán vámpírokból, akiket közvetlenül a Daedra Herceg maga változtatott át. Daedra hatalma nagy jelentőséggel bír Morrowindben, ahol is mindig Boethiah, az Összeeskűvések Hercegének főellenségeként van jelen. Más ellenségei Ebonarm, Meridia, Mephala, szövetségese pedig Azura. Az idézőnapja Chil’a. Aldmerisben a neve Tűz Követ jelent.

Molag Bal Oblivion síkja Coldharbour. A könyv, Oblivion Ajtajai azt mondja, hogy a síkja Nirn egy másolatát jelképezi, benne megtalálható a Birodalmi Palota, bár teljesen megszentségtelenítve, és lerombolva. A föld salakos, az ég lángokban, és a levegő fagyos. A Daedrotákat tipikusan szolgái közé soroljuk.

Ő szolgáltatja a legtöbb akadályt a Dunmer embereknek (és Chimer elődjeiknek). A legendákban, Molag Bar mindig megpróbálja felzaklatni a Házak vérvonalait, máskülönben tönkretenni a Dunmeri ‘tisztaságot’. Ezen kívűl Ő még az erőszak istene is, s úgy tudni, hogy a szülője (Viveccel) egy populáció mutáns korcsnak, akik Morrowind Molag Amur régiójában élnek. Lehetséges, hogy asszisztálta Jagar Tharnt a pillanatnyi Birodalmi trónszerzésében. Ezen kívűl Őt tartják felelősnek a Bosmeri város, Gilverdala elpusztításáért az Első Kor végeztével (Senchal King Dro’Zel által került megidézésre). Morrowindben a Problémák Házának egyik sarkában látható.

Molag Balnak van egy fia, Ozzazachar, egy Deadra Titán. Továbbá van egy lánya is, Molag Grunda, egy Szárnyas Szürkület, aki szerelemben volt az alázatos Fagy Atronach Nomeg Gwaival, Molag Bal nem hagyta jóvá a kapcsolatukat, és mindkettejüket Oblivionba űzte, hogy a végtelenségig bűnhődjenek.

Ereklyék[szerkesztés]

Molag Bal Buzogánya[szerkesztés]

Molag Bal Buzogánya, úgy is ismert, mint a Vámpír Buzogánya, egy Molag Balhoz, a Hatalom és Szolgaság Urához tartozó Daedra ereklye. Bűvölése kiszívja az áldozatai állóképességét és magickáját, s a hordozóba ülteti át azokat. Az is ismert, hogy van egy olyan képessége, mellyel képes arra, hogy átvigye az ellensége erejét a hordozójába, vagy csapdába ejtse lelküket. Úgy tudni, hogy a varázslók legyőzésére kimondottan jó fegyverválasztás. Számos legenda környékezi meg a buzogányt, de eredete visszavezethető arra, mikor Molag Bal megtévesztett egy Ork kovácst, és bebörtönözte Coldharbour bugyraiba. A kovács ekkor Soul Shrivenné alakult, és rákenyszerítette Molag Bal a buzogány kovácsolására.

Annak köszönhetően, hogy Molag Bal erőszeretettel beleavatkozik a halandó ügyekbe, annak adja a buzogányát, akit méltónak talál rá, de eléggé kötetlenül bánik ereklyéjével. Molag Bal azt feltételezi, hogy mikor egy ilyen erőteljes ereklye jut halandó kezekbe, a halál és pusztítás biztosan követni fogja azt. Páran úgy hiszik, hogy a buzogány a Daedra imádat egy eszköze.

Molag Bal Planemeld próbálkozása közben circa 2E 582, szemtanúja volt a buzogány saját maga általi forgatásának. A nyugati eseményekhez vezetően, a Pengék egy ügynöke megkapta Molag Bal buzogányát, egy eretnek mágus kiiktatásáért cserébe. 3E 427-ben a buzogányt egy esdeklőnek jutalmazták, aki feladott egy lusta Deadrota kegyencet, Menta Nat, amiért nem okozta azt a pusztítást, és terror, amiért létrehozták. Az Oblivioni Krízus alatt Molag Bal azáltal terjesztette a káoszt, hogy rávette Cryodiil Bajnokát arra, hogy egy helyi pacifistát ösztönözzön az újboli gyilkolásra; ismét a buzogányt jutalmul adta ezért. 4E 201-ben, Molag Bal bemutatta a buzogányt az Utolsó Sárkányszülöttnek, amiért segített megszerezni Boethiah papjának lelkét.

Lásd Továbbá[szerkesztés]

  • Játék-specifikus információkért lásd a Daggerfall, Morrowind, Oblivion, Skyrim és ESO cikkeket.

Könyvek[szerkesztés]

  • A Problémák Háza — Azon Daedra krónikái, aki úgy döntött, hogy nem hódol be a Tribunalnak
  • Opusculus Lamae Bal ta Mezzamortie írta Mabei Aywenil, Írnok — Egy rövid összefoglaló Lmae Balról és a Nyughatatlan Halálról
  • Molag Bal Teremtményei — Egy rövid leírás Molag Balról, és a Vámpírokhoz való viszonyáról