Bestiárium L/Ly

Innen: Elder Scrolls Lapok
A lap korábbi változatát látod, amilyen DaveGG (vitalap | szerkesztései) 2020. január 28., 19:21-kor történt szerkesztése után volt. (Bestiárium tan sablon)
Áttekintés | A B C D E F G H I J K L M N O P Q R S T U V W X Y Z | Vízi állatok


Lamia

Egy lamia

A lamiák egy kétéltű állatnép faj. Szerpentin megjelenésük van, női torzóval és kígyófarokkal. Annak ellenére, hogy kizárólag nőkből állnak, a lamiák tojásokat raknak, amiket hihetetlen módon védelmeznek. Tamriel szerte megtalálhatóak, egyaránt képesek a vízben és a szárazföldön is élni, bár ritkán vándorolnak messze a víztől, és ismert, hogy elhagyatott romokban szállnak meg. A lamiák nagyobbak mint a többi halandó faj, de egyes mesék szerint képesek kereszteződni velük. Zsákmányukat egyben eszik meg, amitől gyomruk kitágul, miközben lassan emésztenek. Hidegvérűnek tűnnek, és a napon szoktak lustálkodni.

Annak ellenére, hogy szörnyként gyalázzák őket, a lamiák egy intelligens faj; képesek tamireli nyelven beszélni, varázslatot használni, és ékszerekkel díszíteni magukat. A harcban bénító sikolyukra és erős karmukra támaszkodnak, ami elszívja ellenfelük erőnlétét. A Nyílmérgek képesek szellemlamiákat megidézni. Látszólag saját vallásuk van, amiben a Tojásanyát és a Nagy tojást tisztelik. Nem emelnek állandó szerkezeteket vagy városokat, helyette emberek és mer-ek által hátrahagyott romokban szállnak meg. Víz alatt élve is megfigyelhetőek. A lamia csoportokat általában egy királynő vezeti.

A történelemre nem sok befolyással voltak, primitív természetük és ellenséges viselkedésük miatt Tamriel népe felé. Nevezetesen a 2E 435-ben történt Lamia invázióban részt vevő, szélvész-szigeteki lamiák, valamint a lamiák azon csoportja amiről úgy gondolják, hogy harcoltak Molag Bal ellen 2E 582-ben, amikor Tamriel megszállta Hidegszállást. A medúzák fizikailag hasonlítanak a lamiákhoz, de egyébként nem kapcsolódnak egymáshoz.

További információért, lásd a fő tan cikket.

Megtalálható:


Lángelementál

Egy lángelementál

Egy erős láng elemi daedra, ami Oblivion egyik zsebbirodalmában, Infernace-ben honos. Úgy vélik, hogy a hidegtűz-elementál ellentéte, és gyakran idézik meg idézők, vagy vadásszák, mint tűzsó forrás. Sok mindenben hasonlít a tűzelementálhoz, bár azok inkább gólem vagy daedra jellegűek. Lásd még: Tűz daedra, Tűzelementál

Megtalálható:


Lapátfarkú

Egy lapátfarkú

Egy Tamriel szerte, tavakban található gyakori halfajta.

Megtalálható:


Lazac

Egy ugró lazac

A lazac egy szürke hal, amit Tamriel szerte meg lehet találni, gyakran vízeséseken és zuhatagokban felfele ugrálva. Míg a többi halfajta a vízfelszín közelében úszik, a lazac akár a mélységbe is leúszik. Narancsrózsaszín húsa igen népszerű táplálékforrás, amit nyersen, vagy sózva és főzve is lehet fogyasztani.

Megtalálható:


Légelementál

Légelementál

A légelementálok újfajta elementálok, amiket a Kígyó hozott létre, ami megrontotta, és átvette a a Mágus elementál hadserege fölött az irányítást, Veszett-oromban. Állítólag egy fagy, egy láng, és egy viharelementál kombinált erejével rendelkeznek. Mehrunes Dagon teremtésük után gyorsan szolgálatába állította őket.

Megtalálható:


Légmedúza

Egy légmedúza család

A légmedúzák nagy, és általában békés lények, amik egy szarvasmarha méretű és diszpozíciójú lebegő medúzákra hasonlítanak, a levegőben repkedve a varázsgázzal teli, belső zsákjaik segítségével. Bár a hím ("bika") légmedúza nagyobb a nősténynél ("tehén"), és néha képes megmérgezni ellenfeleit, az utóbbit könnyeben lehet agresszívvá provokálni. Általában békések, de védekezőek lehetnek területük felett, főleg párzási időszakban. Amikor a légmedúzatehenek félnek, feromonolajokat választanak ki amitől a bikák megvadulnak, ezzel agresszívvá téve őket.

Morrowindben gyakran háziasítják őket, főleg mivel irhájukból jó minőségű bőrt lehet készíteni, bár a bőr olyan toxint tartalmaz, amely a húst ehetetlenné teszi. Míg a vad légmedúzatehenek több bikából álló háremet tartanak, a pásztorok alacsonyan tartják a nőstény-hím arányt, a gyorsabb szaporodás érdekében. Néhány vad család megjelent Solstheimben a negyedkorban, valószínűleg az ismerős környezet által bevonzva, ami a Vörös Esztendő után nőtt a hamuföldek déli részén. A holttestükből származó zselé olyan ártalmatlan mérget tartalmaz, amely megbénítja az idegrendszert.

Különböző légmedúzafajták léteznek. A legelterjedtebb fajtának kék biolumineszcenciája van és Morrowind szerte megtalálható. A mohás légmedúzának zöld biolumineszcenciája van és leggyakrabban Vvardenfell Nyugati lankák régiójában található. A rózsás légmedúzának vörös biolumineszcenciája van és a Vvardenfell Molag Amur régiójának foyadáinál őshonos.

A légmedúzák kapcsolódnak a Feketemocsárban található mocsári medúzákhoz. Néhány történész szerint a kapcsolat a dunmerek következménye lehet, akik több ezer évig fosztogatták Feketemocsarat annak érdekében, hogy visszanyerjék azokat a dolgokat, amelyeket értékesnek tartottak, mint például a rabszolgamunkásokat, az állatállományt és a lényeket.

  • Változatok: Légmedúzabika, Légmedúzaborjú, Légmedúzatehén, Mohás légmedúza, Rózsás légmedúza

Megtalálható:


Lenok

Egy lenok

Egy Bangkorai-ban található halfajta.

Megtalálható:


Lepényhal

Egy lepényhal

Egy Viharmenedékben található halfajta.

Megtalálható:


Leselkedő

Egy leselkedő

A leselkedők nagy daedrikus lények, amik Hermaeus Mora birodalmából, az Apokrifának sötét vizeiből jönnek. Kétéltű humanoidokra hasonlítanak, akik hercegüket a tiltott tudás őrzésével szolgálják. Hosszú lábaikat taposó támadásra használják, szájukból pedig csápokat okádva képesek távolról is támadni.

Megtalálható:


Lich

Egy lich

A lich-ek élőholt nekromanták, akik elsajátították a lichség erejét, lelküket egy 'imaszíj' nevű tárgyba helyezve, ami általában egy edény vagy egy láda. Önzőek és hataloméhesek, és elpusztítanak mindenkit, aki útjukba kerül még lelkeket keresnek, amivel meg tudják javítani az imaszíjukat. Rendkívül intelligensek és erősek, és mindig újjáélednek amíg nem zúzzák szét a szíjukat. Legtöbbjük legalább egy kisebb méretű élőholt sereg, és egy sírkamra élén áll, és képzett varázshasználó. Az alvilági lich-ek egy rövid ideig legyengülnek, ha elpusztítják a szíjukat. Az ősi lich-ek öregebbek, és sokkal erősebbek.

  • Változatok: Alvilági lich, Ősi lich

Megtalálható:


Lidérc

Egy lidérc

A lidércek lebegő éteri lények, amiket általában lidérc anyák körül lehet találni, de önmagukban is fellelhetőek. Egy lidérc anya legyilkolása esetén az összes körülötte lévő lidérc meghal, nem hagyva mást hátra, csak csillámport.

Megtalálható:


Lidérc anya

Egy lidérc anya

A lidérc anyák mágikus energia lények, amiket Tamriel szerte, főként Égkoszorúban lehet megtalálni. Ezek a szellemnők a lidércek egy magasabb rendje, vagy azok akik létrehozzák őket. Képesek teleportálni és helyreállítani életerejüket, valamint árnyakat megidézni, amik saját maguk gyengébbik változata. Egy lidérc anya meggyilkolásával az összes őt kísérő lidérce és árnya is meghal. Az erősebb lidérc anyák képesek valamiféle nekromanciára; lidérceket küldenek ki, hogy megszállják, és újjáélesszék a közeli holttesteket.

Több legenda és teória létezik, amik próbálják megmagyarázni a lidérc anyák valós természetét. A helyiek úgy vélik, hogy a hóelfek maradványai, szellemek vagy Hjaalhatár bennszülöttjei. Sadren Sarethi mester feltevése, hogy az első korból származó, elfeledett lich fajta. A Zsinati Lydette Viliane szerint a hó vagy köd elemi megszemélyesítései.

Megtalálható:


Lidércfény

Egy lidércfény

A lidércfények fénylő lények, amik látszólag gázból állnak. Ellenállóak a sima támadással és a méreggel szemben, és sokféle rendkívül veszélyes varázslattal rendelkezik. Nagyon gyorsak, és képesek majdnem láthatatlanná is válni. Tamriel mocsaras területein találhatóak meg. Csak ezüst, daedra, vagy fejlesztett fegyverekkel lehet bennük kárt tenni.

Megtalálható:


Lingweloce

Egy lingweloce

Egy Nyár-szigetén található halfajta.

Megtalálható:


Egy ménes ló

Egy háziasított, utazásra használt négylábú állat. Időnként megeszik őket, amire rossz szemmel szoktak nézni. Lásd még: Barna pej, Fehér ló, Fekete ló, Foltos pej és Pej

Megtalálható:


Lövőhal

Egy lövőhal

Egy Zöldárnyban található halfajta.

Megtalálható: