Vivec

Innen: Elder Scrolls Lapok

Vivec (Isten)[szerkesztés]

"Szállj szembe velem, és megtudod, mit jelent dacolni egy istennel."-Vivec

Vivec, másnéven Vehk, a dunmerek harcos-költő istensége, a Tribunal harmadik tagja, Vvardenfell szent földjének őrző isten-királya, a pokol kapujának, Vörös-hegy sötét isteneinek örökké éber ellenfele volt. Habár életének sok részét elhomályosította az idő, és kérdések övezik néhány vitatott tettét, Vivec mindig is a dunmer nép bátorságának és kettősségének jelképe, amely a félig dunmer, féli chimer külsejében lelhető fel. Több száz, ha nem több ezer éven át leginkább Vivec városában épült palotájának csúcsán trónolt, amit naponta több száz zarándok és turista látogatott. Büszkén vezette és védelmezte a dunmer népet több ezer éven át, egészen a Harmadkor végi önfeláldozásáig, aminek következményeként elvesztette isteni mivoltát, és nem sokkal később eltűnt.

Történet[szerkesztés]

Vivec életének korai szakaszát különböző kép- és időzavarok, feltevések teszik ködössé, ám az elfogadott elképzelések szerint Resdayn-ban született (a mai Morrowind) az Első Korszak alatt. Felnőve Lord Indoril Neravar, a Vezér ( az egyesült Chimer nép parancsnoka és képviselője), akinek a zászlaja alatt az összes Nagyház és Hamuföldi törzs egyesült, főtanácsnoki rangra emelte. Vivec társtanácsnokai neravar királynője, Almalexia, és Sotha Sil, Neravar bizalmas és bölcs barátja voltak. Az Északi invázió elleni együttes helytállásukkor Neravar roppant törékeny békét kötött a dwemerek uralkodójával, Dumac Törpekirállyal, ezáltal összefogva a provincia összes népét első alkalommal a feljegyzett történelemben, az Első Tanács keze alatt. Vivec és Neravar tanácsadói figyelmeztették őket, hogy a béke nem tarthat sokáig, és sajnos félelmük nem volt alaptalan.

Az UESP Wiki "Vivec" cikkéből fordítva - lásd ott.