Y'ffre

Innen: Elder Scrolls Lapok

"Érezd a talaj szilárdságát talpad alatt, és ízleld meg a szelet. E világ az ő akaratából nyilvánul meg, a kövek, a fák, és a madarak az égen. Y'ffre minduntalan veled van, minden pillanatban." - Az erdő csontjai

Y'ffre (vagy Jephre), a Mesélő, A Dal és Erdők Istene, A Jelen Szelleme, a legfontosabb istenség a Bosmeri panteonban, akit az Altmer, a Bretonok és a Hó Elfek is imádnak. Ő volt az egyik legerősebb a jelentős szellemek közül, aki nem sokkal az idők kezdete után öltött formát, és fontos szerepet játszott a fizikai világ egyesülésében a Hajnal Éra alatt. Úgy tartják, ő volt az első, aki átváltoztatta magát az Ehlnofey-vé (vagy Föld Csontok), ezáltal teremtve meg a természet és élet törvényeit, elveit a Nirn-en. Megformálta azt a alapot, melyre a Természet fonódott, átszőve saját dalainak visszhangjaival és az látás lehetőségével a halandóknak, hogy a Tenger rejtélyén keresztül tanulmányozzák és értelmezzék azt, ugyanakkor ő maga látásra és hallásra képtelen. A nirni nappal, éjjel, illetve a köztes idők az Aniu-El időtörvény saját értelmezéséből fakadnak.

Az ősmasszából először a Zöldeket hívta elő, mely Valenwood erdeinek összes növényét tartalmazta, a moháktól a hatalmas graht-tölgyekig, megtanítva a madarakat, hogyan énekeljenek, és a hullámokat, hogyan takarják be a tengerpartot, és látást ajándékozott mindennek, a madarak látóhatárától a víz csillogásáig. Következőnek Y'ffre népe, a Bosmer jelent meg. Bevezette a Zöld Paktumot a Bosmer és a Zöldek között, mely megtiltotta bárminemű kár tételét Valenwood növényvilágában. Cserébe az elfek kérhették az erdő formálódását szükségleteik kielégítése végett, így az élelmet és menedéket biztosíthatott nekik, illetve képesek voltak a természet bizonyos ősi erőiből előnyt kovácsolni, mely a kaotikus eredetüket tükrözi. A Bosmeri legenda úgy tartja, hogy bárki aki megszegi a Zöld Paktumot, az visszaváltozik ősmasszává, és a daluk a világban teljesen elnémul. Modern időkben, a Paktumot a regionális "fa-tisztviselők" érvényesítik, akik bizonyos igazságszolgáltatásokért, illetve a természetben rejlő erőforrások megőrzéséért felelnek. Az Y'ffre-hez köthető Argóniai eretnekség a Valenwoodból a Fekete Mocsárba menekülő emberek közt bukkant fel, az Ébenszív Paktum létrehozása után. Elvágva kötelékeiket a Hist-től, számos Argóniai Y'ffre és Valenwood fái ellen fordultak, abban a reményben, hogy engedi majd őket szaporodni. Az eretnekség a második éra 582. évében ért véget, amikor is a volt árnyékmérlegi menekültek meggyilkolták a Hist-től való elszakadásban bűnösöket.

A Mesélő[szerkesztés]

"Szakállas Y'ffre, beszélj rajtam keresztül. Mesélj nekünk az idő előtti időkről. Hagyd, hogy a történet bennem fejlődjön. Engedd, hogy a szívem lépteid döngésére verjen a történet mentén, melyek a világ csontjai. Én majd a Te nyomodban megyek, és megismerem a Te történeted." - A Zöld Ének