Nerevar

Innen: Elder Scrolls Lapok
(Tan:Nerevar szócikkből átirányítva)

Indoril Nerevar, Resdayn (a mai Morrowind) királya volt, egy háborús hős, aki egyesítette a népét, illetve megalapította az Indoril-házat. A Tribunikus Út előfutára lett, és ezzel a legfelsőbb szentnek számít a dunmer vallásban, a feleségével, Áldott Almalexiával a Felvigyázóval, Lord Sotha Sillel a Mágussal, Lord Vivec-kel a Költővel, és Szent Veloth-szal a Zarándokkal együtt. A Nerevarine-kénti "újjászületéséről" és a Morrowindbe történő hősies visszatéréséről szóló próféciák táplálták a Nerevarine Kultusz kialakulását. Birtokában volt a "Hold-és-Csillag" nevű törp varázstárgynak, egy gyűrűnek, amely természetfeletti meggyőző képességgel ruházta fel őt; s mivel ő volt az egyetlen, aki viselni tudta ezt a gyűrűt, ez lett az eszköz aminek segítségével azonosítani tudták a Nerevarine-t.

Első Kor 401-ben az Égkoszorúból származó megszállók ellen kötött szövetséget Dumac törpkirállyal, a két addig egymással háborúskodó chimer és dwemer klán között. Habár ez a szövetség sok kihívással és gyanakvással járt, végül mégis sikeresen kiűzték Első Kor 416-ban az északiakat Resdaynból. Ez a hadi-szövetség fejlődött tovább az Első Tanáccsá, egy akkor még bizonytalan békét biztosítva. Resdayn jólétnek örvendhetett Dumac és Nerevar vezetése alatt. A chimerek, a törpök és elfek közti béke mindkét kultúrában példátlan gyarapodást és virágzást eredményezett.

Nerevart a Vörös-hegyi csata közben, vagy röviddel utána, vitatott körülmények között ölték meg. Azt mondják, hogy az utolsú dwemer király, Dumac ölte meg. Néhány verzió szerint annyira felvidult a tette után, hogy a szívéből lakmározott: másokban pedig Dumac és Nerevar szövetségesek voltak, és csak Dumac szolgájának, Kagrenacnak az árulása miatt kerültek konfliktusba, amitől Dumac és Nerevar is nagyon szenvedett.

Hamuföldi szövegekben, illetve a Elpártolt Papok által lejegyzett leírásokban, amik Vivec templomában találhatók, azonban azt írják, hogy Nerevart nem harc közben ölték meg, hanem a három tanácsadója, Vivec, Almalexia és Sotha Sil végzett vele. Eszerint a leírás szerint Nerever megeskette őket, hogy ne használják az eszközeit, és ők engedelmeskedtek neki, azonban titokban összeesküdtek, hogy meggyilkolják Nerevart, hogy erőhöz juthassanak. Nerevart, amikor Azurát akarta megidézni, átverték; Almalexia mérgezett gyertyákat, Sotha Sil mérgezett köpenyeket, Vivec pedig mérgező varázsszavakat használt. Így hát Nerevart megölték. Megtorlásul az árulásukért, Azura szürkévé változtatta a chimerek bőrszínét, és tűzpirossá a szemüket. A Tribunal (azaz Vivec, Almalexia és Sotha Sil) azonban arra használták az eszközök és a Szív hatalmát, hogy halhatatlanná váljanak. Ezek után, a dunmerek új isteneinek állították be magukat, a daedráknál nagyobb szentségeknek, akiknek az imádásáért a chimerek önkéntes-száműzetésben éltek. A Harmadkor vége felé végül a Tribunal Templom átvette az uralmat egész Morrowind felett, sérthetetlenné és látszólag megtéveszthetetlenné válva, és csak pár maroknyi, elszigetelten élő hamuföldit hagytak, hogy a régi hiedelmeket fenntartsák.

Árulásukért Azura kinyilatkoztatta, hogy Nerevar egy nap újjászületik, és ismét helyre fogja tenni dolgokat. Ez vezetett a Nerevarine Kultusz követőinek üldöztetéséhez.