Skyrim:Viharköpenyesek

Innen: Elder Scrolls Lapok

A Viharköpenyesek, másnéven Stormcloak-ok (Stormcloak Rebellion) Skyrim keleti régiójában megalakult lázadó hadsereg és önálló állam, akiknek komoly emberi és anyagi erőforrás áll rendelkezésre. Vezetőjük Viharköpenyes Ulfric, a Windhelm-i Jarl egyedüli fia, komoly támogatottságnak örvend kelet Skyrimben. Ő irányítja gyakorlatilag az egész lázadást a Cyrodiili BIrodalom ellen. A stormcloak, csakúgy mint a birodalom, erősen Thalmor ellenes, Ulfric szerint "Nem fogjuk hagyni mi, Viharköpenyesek, hogy valami idegen elf diktálja le nekünk, igazi északi hazafi embereknek, mi jó Égkoszorúnak és mi nem" tehát gyakorlatilag még ha nem is olyan erős frakció mint a Thalmor, mégis nyíltabban ellenzik az Aldmeri Dominiont ami érthető abból a szempontból hogy a császárnak azt kell tennie a külügyekben amit a Thalmor mond, és fokozottan korlátozzák a birodalom függetlenségét, szabadságát. A stormcloak lázadás személy szerint második embere Sziklaöklű Galmar, aki egyben a stormcloak hadsereg főparancsnoka is. A város helytartója/főtisztviselője, segédje Jorleif, Ulfricnak szintén közeli barátja csakúgy, mint Galmar Stone-Fist. Sok erődöt foglaltak el az imperialoktól, és ügyükhöz százával csatlakoznak minden évben. Ulfricot viszont, ahogy a Diplomatic Immunity küldetésből tudjuk kivallatták és megkínozták a Thalmorok, mert négy évvel a főcselekmény előtt elrabolták az elfek hadititkok miatt. Ulfricot látjuk Helgenben is, mikor a dragonbornt elfogják vele együtt, Ralof dialógusából kiderül hogy ulfric személyi testőre volt. A Markarth incidens nevű esemény során (amikor Ulfric bevonult hadseregével Markarthba, mivel betiltották Talos imádatát, leverve a birodalmi helyőrséget és a thalmor igazságosztókat, az északiakkal való kegyetlen bánásmódra hivatkozva és ezzel harci lépést beindítva, elfoglalta Markarthot, kiűzte a Forswornokat, és megszilárdítva ott a hatalmát amíg az miperialok vissza nem foglalták Markarthot egyedül), mikor a breton Forsworn-okat leverte Ulfric a Reach-ben, kiderül hogy ugyanazt a kiáltást, az Ádáz Erő-t használta, mint évekkel később, mikor Torygg nagykirályt megölte Solitude-ban. Ulfric a Szürkeszakállúaktól tanulta meg kiáltását, mivel apja évekig felküldte fiatalkorában taníttatni Magas Hrothgar-ba. A stormcloakosok több Jarl támogatását élvezik, ellátásuk bár nem olyan jó mint a birodalmiaknak, és nincsen annyi mágusuk, de hazai terepen küzdenek szülőföldjükért, harci szellemük nagyobb, és a terepet is jobban ismerik, több táboruk is van mint az imperialoknak Skyrimben. Nyílt összecsapásra többször is sor került, az erődök gyakran cserélnek kezet, mivel stratégiai fontosságúak, prioritásként kezeli őket a hadvezetés, mindkét fél. Ulfric több expedíciót indított, csakúgy mint a birodalmi légió kincsek felkutatására, ereklyék megtalálására (dragon priest maszkok, mágikus botok stb.) hadicselekkel is próbálkoznak mindkét oldalon, bár a Thalmor mindkét oldalt precíz pontossággal figyeli, érdekük hogy a háború minél tovább húzódjon el.


Célkitűzései

A stormcloak lázadás fő célja Skyrim visszahódítása, bármi áron. Ez jelenti a gerilla akciókat, a rajtaütéseket, tehát sokfajta módszert.