Sadrith Mora
Innen: Elder Scrolls Lapok
Sadrith Mora a Telvanni-ház székhelye, és a telvanni tanács otthona, bár csupán egy képviselőjük él a városban. Ez a város a Zafirbel-öböl egy szigetén helyezkedik el, ezáltal csak hajóval vagy teleportációval érhető el. A város tipikus telvanni stílusban épült: hatalmas, mágiával formált élő gombák bújnak elő a földből, és mindegyik pont úgy változik, hogy a bennélő igényeit kielégítse; lehet, hogy az egyik egy dunmer lakhelyévé válik, de mások boltokat, kikötőket vagy akár egész kocsmákat és tavernákat is formálhatnak. Ezek Tel Naga, Neloth mester lakhelye mellett nőttek, és egy hatalmas hurkot formálnak. A városnak megvan minden elképzelhető szolgáltatása, többek között ruhakereskedők, kovácsok, bűvölők, patikusok és varázsművesek. Ezen felül a városban található egy Morag Tong bázis, egy kocsma és egy étterem. A Nagy Piactól északra található a telvanni tanácsterem, egy hatalmas gömb, amit gigantikus gombaszárak vesznek körül. Bár a látogatók általában nem szoktak a Kapu fogadón túl a városban barangolni, de úgy tűnik, hogy senki sem bánja. Bárki kiszolgál, bár kicsit rövidre fogják. Van egy hely délen, ahol az idegeneket különösen szívesen fogadják, ez pedig a Rozsomák Csarnok.
Fő Sadrith Mora[szerkesztés]
A főúton lévő kisebb árusítóbódékban a független kereskedők sokféle árut kínálnak. Az egyszobás gombalakhelyek a módosabb kereskedők otthona. Italokat, hozzávalókat tudsz venni Pierlette Rostorard patikusnál, Threvul Serethinél a gyógyítónál és a helyi alkimistánál, Anis Selothnál.
Llaalam Madalas és Urtiso Faryon varázskészítőket otthonukban találod meg. A Morag Tong északkeleti céhcsarnoka kiképzést és kivégzési okiratokat kínál a csatlósaiknak. Ágyakat és vegyes-felszerelést a Kapu fogadóban és a Fara Lyuka Benn a Falban kvártélyban. A város északi csücskében találod a rabszolgapiacot.
Telvanni tanácsház[szerkesztés]
A telvanni tanácsház a kikötőtől északra található, egy kis piac mögött. Ez főleg a Szájak gyűléshelyszíneként szolgál. Itt találhatsz még egy bűvölőt, aki idézőtekercseket és sokféle lélekkövet ad el, és egy varázskészítőt.
A Tribunal Templom hívők találhatnak egy oltárt eldugva a tanácsház termek végében. Az erőd szállásolja Llunela Hlerant is, aki segíti a játékost az erődjének felépítésében.
Tel Naga[szerkesztés]
Tel Naga varázslótornya a telvanni tagoknak kínál szolgáltatásokat, ha tudnak levitálni. Neloth mester a tanács tagja, e torony tetején tartózkodik.
Rozsomák Csarnok[szerkesztés]
A közeli Rozsomák Csarnok Birodalmi Szekta és Céh szolgáltatásokat kínál. Mocskos Muriel Mámorbárja Sadrith Mora és a Rozsomák Csarnok közt található, és a Tolvajok Céhének helyi bázisa.
Nevezetes alakok[szerkesztés]
Egyik telvanni tanácsnok sem él közvetlenül Sadrith Morában; velük a Szájaikon (a képviselőik) keresztül tudod felvenni a kapcsolatot. Dunsalipal Dun-Ahhe a Morag Tong intézője. Ardarumét a Kapu fogadó nyugati szárnyában találod, és a miszticizmus mester kiképzője.
Ha a Telvanni-ház tagja vagy, mindenképpen ismerned kell Angaredhelt a Kapuból és Eryt, a kocsmárost. Az északi Hrund vezeti a helyi Harcosok Céhét és Procyon Nigilius a Mágusok Céhét a Rozsomák Csarnokban. Aunius Autrus pap a szentélyben. Nagy Helende a Tolvajok Céhének helyi főnöke, aki általában Murielnél található. A telvanni varázslók azért látogatják a székházukat, hogy a telvanni Szájakkal tanácskozzanak. Felisa Ulessen, Galos Mathendis, Arara Uvulas, Mallam Ryon, Raven Omayn és Dalyne Arvel hivatalnokok.
Megjegyzések[szerkesztés]
- Amíg nem vagy telvanni, nem alhatsz a Kapun kívül sehol máshol; tudniillik ez a hivatalos telvanni szállás az idegen látogatók részére. Elméletben még a városban sem szabad járkálnod a Vendéglátói okirat nélkül, amit Angaredheltől kaphatsz meg az előbb említett fogadóban.
- Sadrith Mora a "Gombák eredejét" jelenti (rendre gomba és erdő jelentésekkel)
Odajutás és közlekedés[szerkesztés]
- Morrowind más részeiről legkönnyebben a Mágusok Céhéből tudsz idejönni.
- Gals Arethi hajója, a Sziklakerülő a Kapu mögötti kikötőben található. Délre Tel Branorába és Ébenszívbe, északra pedig Dagon Felbe tud vinni. Vosból csak egy irányban közlekedik.
- Tel Fyr, Tel Aruhn tornyait csak vízen járással, úszással vagy lebegéssel lehet megközelíteni.
Sadrith Mora körüli fontosabb helyek[szerkesztés]
- Az Omaren családi kripta Sadrith Morától keletre található egy kis szigeten. Itt találkozik Anudnabia elfelejtett barlangja, a Daedrikus rémület arca és a Koponyazúzó.
Morrowind városai és települései | |
---|---|
Városok: | Ald'ruhn | Balmora | Caldera | Ébenszív | Gnisis | Sadrith Mora | Vivec |
Települések: | Ald Velothi | Dagon Fel | Gnaar Mok | Hla Oad | Khuul | Maar Gan | Molag Mar | Szellemkapu | Tel Aruhn | Tel Branora | Tel Fyr | Tel Mora | Tel Vos | Seyda Neen | Suran | Vos |
Erődök: | Bakpille Erőd | Holdpille Erőd | Pelagiad | Rozsomák Csarnok |
Táborok: | Ahemmusa-tábor | Erabenimsun-tábor | Urshilaku-tábor | Zainab-tábor |
Házak erődjei: | Indarys Udvarház | Rethan Udvarház | Tel Uvirith |