Oblivion-válság

Innen: Elder Scrolls Lapok
(Feledés-Válságát szócikkből átirányítva)

Az Oblivion-válság, amit úgy is neveznek hogy "a nagy kín", egy totális háború volt a daedrák és Tamriel népe közt. A válság kitörésekor VII. Uriel Septimet és az összes trónörököst meggyilkolták. Kicsivel ezután a feledés tovább irányult a Halottföld felé keresztül Tamriel-en és el-hírhedt mint a Mehrunes fanatikus imádat következménye.(Egy sárkány, akit" a misztikus hajnal"-nak hívtak.) Széles körben elterjedt pusztulás és hatalmas veszteségek vonultak keresztül az egész tartományon. A daedra álltal ostromlott Skyrim, és temérdek hulladék volt mindenütt. "Black Marsh"-ban a történet hallatán sok argóniai-t visszahívtak a küzdelemből. A deadra parancsát követő parancsnokok tömegével zárták be a kapukat , hogy megállítsák az argóniai csapatok bevonulását. Cyrodiil-ben Kvatch városa teljesen le lett rombolva. A birodalom elérte a Dunmerek utálatát azzal, hogy a császári haderőt kivonta Morrowindből a válság idejére azzal az ürüggyel, hogy jobb ha Cyrodill-t védelmezik. A birodalom közel volt az összeomláshoz, de VII Uriel törvénytelen fia, Martin Septim véget vetett az inváziónak egy titokzatos hős segítségével, de ennek megvolt az ára. Martin, mint az utolsó a Septim vérvonalból feláldozta magát és a "királyok Amulettjét", hogy Akatosh-t megtestesítse és hogy rászabadítsa Mehrunes-t a sárkányt Oblivionra. Ez az esemény úgy íródott bele a történelembe, mint a harmadik korszak vége és a kezdete a harmadik birodalom végleges szétbomlásának.

Főbb csaták[szerkesztés]

Kvatch ostroma[szerkesztés]

harmadik korszak 433.

Oblivion kapui Kvatch felé nyíltak meg. Daedra seregei és az óriási ostrom eszközök elborították az őröket és a város nagy részét. A lakosság több mint fele elpusztult, beleértve Ormelius Goldwine-t és Szent Jiub-ot is. A várost megszálló Daedra erői az elfoglalás után a legtöbb kaput bezárták, csak egy kisebb kaput hagytak nyitva, hogy blokkolják a városba érkező erősítést. Ez a kapu is bezárult végül is egy ismeretlen hős jóvoltából, aki ezután a megmaradt városőrökkel együtt visszafoglalta a várost.

Ald'ruhn ostroma[szerkesztés]

harmadik korszak 433.

Ald'ruhn városát lerombolta Daedra serege.

A kristály torony megszállása[szerkesztés]

harmadik korszak 433.

A Summerset szigeten lévő kristály torony-, az összes varázslat bástyája a misztikus Egyetem megépülése előtt-, megsemmisült Mehrunes álltal annak ellenére, hogy a bástyában temérdek nagy-hatalmú Altmer mágus tartózkodott.

Bruma csatája[szerkesztés]

harmadik korszak 433.

Martin Septim a Cyrodiil sereget vezette győzelemre Daedric hordáival szemben. Egy szobrot emeltek a városfalon belül egy ismeretlen hősnek , aki egyedül megrohamozta Oblivion-t hogy leverje a nagy kapu-t védőket és véged vessen Bruma ostromának.

A Birodalmi Város csatája[szerkesztés]

Harmadkor 433.

Ocato főkancellár, Martin Septim, az ő Pengéi és a császári légiós különítmény átküzdötték magukat az Oblivion által ostromolt Birodalmi Városba. Ezen csata alatt temérdek kapu nyílt meg a város körül, és Mehrunes Dagon, a daedra herceg saját maga is megjelent az ostromlott városban, ledöntve a gátakat Nirn és Oblivion között. A csata végén Martin Septim kétségbeesettségében egy utolsó erőfeszítéssel összetörte a "Királyok Amulettjét", és ő maga lett Akatosh megtestesülése. Az avatár visszaküldte Mehrunes Dagont a feledésbe, így vetve véget az Oblivion-válságnak, majd ezután Martin sárkány alakban kővé vált, így állítva örökös emléket az áldozatának.