CsK:Átváltozottak

Innen: Elder Scrolls Lapok
Átváltozottak
Mitológiai írás a dunmer nép kialakulásának kezdeteiről, melyből megtudhatjuk, hogyan árulta el Boethiah, a cselszövés hercege Trinimacot (a későbbi Malacathot).
Minden et'Ada közül, akik valaha Nirn felszínén jártak, Trinimac volt a leghatalmasabb. Hosszú időkig hazudott az aldmereknek, hogy azt gondolják, a könny a legjobb válasz a pusztulásra. Sírtak és átkozták elődeinket, különösen az altmer nők. Még a hiányzó istent is káromolták, megkérdőjelezték tanításait.


Ezért egy nap Boethiah, a cselszövés hercege, a koravén fiatal, rávette Trinimacot, hogy bújjon be a szájába. Onnantól kezdve Boethiah úgy beszélt, mint Trinimac, és elég hallgatót gyűjtött maga köré. Felfedte előttük az et'Adák és az aedrák hazugságait, majd elárulta, hogy Trinimac volt mind közül a legnagyobb hazug. Mindezt Trinimac hangjával mondta!

Boethiah elárulta az előtte álló tömegnek a háromágú igazságot. Mephalával együtt megmutatta a törekvés szabályait. Megtanította, hogyan kell házakat építeni, és miket kell eltemetni a sarkokba. Szemléltette, hogyan kell helyesen viselni a bőrt. Megtette az első lépéseket a kivonulás útján. Ezután Boethiah megszabadította magát Trinimactól hallgatósága előtt, hogy bebizonyítsa, amit mondott, igaz. Ezek után könnyedén vált új népe az átváltozottakká.