CsK:Vízlégzés

Innen: Elder Scrolls Lapok
Vízlégzés
Tanulságos történet egy botcsinálta kincskereső búvárról, aki nem ivott, amikor kellett volna. A könyv elolvasása az átváltoztatás képzettségünket fejleszti.
Haliel Myrm tollából


Végigsétált Bal Fell száraz, zsúfolt útjain, örülve annak, hogy oly sok idegen között lehet. Vivec mólóin nem volt lehetősége ismeretlennek maradni. Tudták róla, hogy csempész, de itt akárki lehetett. Esetleg egy alsóbb szintű házaló. Netán egy diák. Néhányan még lökdösték is, miközben elhaladt mellettük, mintha azt mondanák: "Álmunkban sem mernénk olyan durvaságot feltételezni, hogy esetleg ne tartoznál közénk."

Seryne Relast egyik kocsmában sem lelte, de tudta, hogy a nő itt van valahol, talán egy bérelt lakás ablaka mögött, vagy épp egy trágyadombot túr fel, hogy hozzájusson valami varázslatának egyik ritka hozzávalójához. Nem sokat tudott a boszorkányok dolgairól azon kívül, hogy láthatólag folyton valami hóbortos dologgal foglalatoskodnak. Ezen előítélete miatt kis híján észre sem vette az idős dunmer asszonyt, aki épp egy kútból ivott. Annyira hétköznapinak tűnt, de kinézetéről mégis felismerte, hogy ő Seryne Relas, a hatalmas boszorkány.

- Van némi aranyam a számodra - mondta az asszony hátának beszélve -, ha megtanítasz a vízlégzés titkára.

A nő megfordult, s egy nedves vigyor terült szét elnyűtt arcvonásain.

- Én nem lélegzem be, fiacskám. Egyszerűen csak iszom egyet.

- Ne gúnyolódj velem - felelte hűvösen. - Vagy te vagy Seryne Relas, és megtanítod nekem a vízlégzés varázslatot, vagy nem te vagy. Csak ez a két lehetőség van.

- Ha meg akarsz tanulni vizet lélegezni, azt is meg kell majd tanulnod, hogy ennél sokkal több lehetőség van, fiacskám. Az Átváltoztatás Iskolája csupa lehetőségről szól, a sablonok megváltoztatásáról, a dolgok átalakításáról azzá, ami lehet belőlük. Lehetséges, hogy nem én vagyok Seryne Relas, de meg tudlak tanítani a vízlégzésre - szólt szájáról letörölve a vizet. - Vagy lehet, hogy Seryne Relas vagyok, és mégse tanítalak. De még az is lehet, hogy tudok vízlégzést tanítani, de te nem vagy képes azt megtanulni.

- Meg fogom tanulni - felelte ő kurtán.

- Miért nem vásárolsz magadnak egyszerűen egy kopoltyú varázslatot vagy egy varázsitalt odaát a Mágusok Céhében? - kérdezte a nő. - Általában így szokás.

- Azok nem elég erősek - felelte. - Hosszú időt kell majd víz alatt töltenem. Hajlandó vagyok megfizetni, amennyit csak kérsz, de nem akarok kérdéseket. Úgy hallottam, te meg tudsz tanítani.

- Mi a neved, fiacskám?

- Ez már egy kérdés - vágott vissza. Tharien Winloth volt a neve, de Vivecben csak a Vámszedő néven ismerték. A munkája abból állt, hogy a csempészek zsákmányából begyűjtsön egy bizonyos százalékot, amikor azok a kikötőbe érkeztek, és elvigye a Camonna Tong-beli főnökének. Ebből a százalékból aztán ő is részesült egy bizonyos százalékkal. Ami a végére igencsak szerény összeg volt. Valójában alig volt valamicske aranya, és mindazt amije volt, most odaadta Seryne Relasnak.

A tanórák még aznap megkezdődtek. A boszorkány levitte tanítványát, akit egyszerűen csak "fiacskámnak" nevezett, a tengerpart egy sekély homokos részére.

- Meg foglak tanítani egy erős vízlégzés varázslatra - mondta. - De igazán mesterévé kell válnod. Ahogy minden más varázslat és képzettség esetében, ennél is minél többet gyakorolsz, annál jobban megy majd. De mindez még nem elég. Hogy igazán mester szintre vidd, értened is kell, amit csinálsz. Nem elég, hogy tökéletes döfést tudj kivitelezni egy karddal, azt is tudnod kell, hogy mit csinálsz és miért.

- Ez teljesen ésszerű - szólt közbe Tharien.

- Igen, valóban az - mondta Seryne szemét lehunyva. - De az Átváltoztatás Iskolájának varázslatai mind olyasmiről szólnak, ami túl van a józan ész határain. A végtelen lehetőségekről, az ég áttöréséről, a tér elnyeléséről, az időtáncról, a tűz jegesítéséről, arról, hogy elhiggyük, a valótlan valóra válhat. Meg kell tanulnod a világmindenség működésének törvényeit, majd pedig meghazudtolnod őket.

- Ez eléggé... bonyolultan hangzik - mondta Tharien, miközben próbált értelmes képet vágni.

Seryne a part közelében fickándozó kis ezüsthalakra mutatott:

- Ők nem találják bonyolultnak. Egészen remekül lélegeznek vizet.

- De ez nem mágia.

- Éppen erről beszélek, fiacskám, hogy ez az.

Seryne hetekig képezte tanítványát, az pedig minél többet értett meg abból, amit csinált, és minél többet gyakorolt, annál tovább tudott a víz alatt lélegezni. Mikor már úgy találta, hogy képes fenntartani olyan sokáig a varázslatot, ameddig arra szüksége van, megköszönte a tanítást, és búcsút intett a boszorkánynak.

- Van még egy utolsó lecke, amit meg kell tanítanom neked - mondta a nő. - Meg kell tanulnod, hogy a kívánság nem elég. A külvilág véget vet a varázslatodnak, hiába vagy akármilyen jó, vagy akarod akármilyen erősen.

- Ez az a lecke, amit örülök, hogy nem kell megtanulnom - mondta Tharien, és azon nyomban elindult, hogy megtegye a rövidke visszautat Vivecbe.

A rakpart a szokásos képét mutatta, ugyanazokkal a szagokkal, hangokkal és alakokkal. A főnöke talált egy új Vámszedőt, tudta meg társaitól. Még mindig keresték a Morodrung nevű csempészhajót, de már kezdték feladni a reményt, hogy valaha is viszontlátják. Tharien tudta, hogy nem fogják. A rakpartról látta, amint elsüllyedt már réges-rég.

Egy holdtalan éjjelen a varázslatához folyamodott, és alámerült a lilán csapdosó hullámokba. Folyamatosan koncentrált a lehetőségek világára, hogy a könyvek énekelni tudnak, hogy a zöld az kék, hogy a víz levegő, és hogy minden csapás és rúgás közelebb viszi a kincsekkel teli elsüllyedt hajóhoz. Érezte maga körül a mágia hullámait, amint egyre messzebbre nyomult alá a mélybe. Már látta maga előtt a Morodrung sejtelmes árnyait, amint árboca a mélytengeri áramlatokban ringatózott. De egyúttal azt is érezte, hogy varázslata lassan semmivé foszlik. Képes volt még elég ideig távol tartani a realitást ahhoz, hogy vizet lélegezzen mindaddig, amíg újra eléri a felszínt, de ahhoz már nem volt elég, hogy a hajót is elérje.

A következő éjjen ismét alámerült, és ezúttal a varázslat is erősebb volt. Most már a hajó minden részletét jól látta, amint az félig a törmelékbe temetkezett. A sérülést is látta az oldalán, ahol a hajó a zátonynak ütközött. És egy pillanatra az arany hívogató csillogását is a belsejéből. De ismét érezte a realitás szorongatását, és vissza kellett térnie a felszínre.

A harmadik éjjelen már sikerült bejutnia a fedélközbe, maga mögött hagyva a tengerészek felfúvódott, halak által össze-vissza harapdált, szétmarcangolt tetemeit. A hullák kidülledt üveges szemekkel, tátott szájjal bámultak a semmibe. Ha ismerték volna a varázslatot, villant át agyán a gondolat, de figyelmét jobban lekötötték a padlón szétszóródott aranyak, és az összetört ládák, amikből kiszóródtak. Először arra gondolt, hogy összekotor belőlük annyit, amennyit csak a zsebeibe tud gyömöszölni, de aztán észrevett egy robusztus vasládát, amely mintha még több kincset rejtene.

A falon egy sor kulcs lógott. Egyesével leakasztotta és végigpróbálta őket, de egyik sem nyitotta a ládát. Egyetlenegy kulcs azonban hiányzott. Thalien körbenézett a helyiségben. Merre lehet? Tekintete az egyik matróz tetemén állapodott meg, amely a ládától nem messze járta lebegő haláltáncát kezében valamit görcsösen szorongatva. Egy kulcs volt az. Szemmel láthatólag a ládához sietett, amikor a hajó süllyedni kezdett. Bármi legyen is benne, nyilvánvaló, hogy roppant értékes dolog.

Thalien kicsavarta a kulcsot a hulla kezéből, és felnyitotta a ládát. Törött üvegekkel volt tele. Addig kotorászott közöttük, míg valami épet nem talált, és végül két flaskát húzott elő, melyek valamiféle bort tartalmaztak. Megmosolyogtatta a szerencsétlen alkoholista ostobasága. Úgy látszik, ennek a matróznak Morodrung összes kincse közül ez volt a legfontosabb.

Aztán egyszer csak Thalien Winloth megérezte a realitást.

Nem fordított rá figyelmet, hogyan emészti fel kíméletlenül és feltartóztathatatlanul a külvilág a varázslatát. A képessége, hogy vizet lélegezzen, éppen elenyészett. Nem volt már idő a felszínre úszni. Nem volt már idő semmire. A következő belégzéskor tüdejét megtöltötte a hideg, sós tengervíz.

Néhány nappal később a rakparton dolgozó csempészek a korábbi Vámszedő vízbe fúlt tetemére bukkantak. Vivecben hullát találni a vízben önmagában még nem volt említésre méltó esemény, amiről hosszú ideig vitatkoztak még a flines kancsók mellett, az az volt, hogy hogyan fulladhatott meg két üveg vízlégzés itallal a kezében.


Brenda