CsK:Tolvaj

Innen: Elder Scrolls Lapok

Tolvaj
Nat Simah, egy képzeletbeli északi király legkisebb fiának életét bemutató könyvsorozat második kötete, melyben az ifjúvá cseperedett főhős koldusból akrobatikus ügyességű tolvajjá válik, és megpróbálja kirabolni bátyja kincstárát. A kötet elolvasásának hatására a mi akrobatika képzettségünk is fejlődik.

Ahos tollából

Ha az olvasónak még nem adatott meg a sorozat előző kötetének élvezete, akkor zárja be azonnal ezt a könyvet, rohanjon el a könyvesboltba, és kérje a "Koldus" című könyvet, mert nem fogom ismételni magam.

Annyit azért elmondok, kedves olvasó, hogy amikor legutóbb láttuk, Nat Simah még kisfiú volt, árva, sikertelen koldus, és éppen Égkoszorú egyik erdején rohant keresztül, télvíz idején, el szülőföldjéről, Tlálatikból. Folytatta a futást, itt-ott megállva, még sok-sok évig, amíg már kész fiatalember volt.

Simah felfedezte, hogy az étel megszerzésének számtalan módja közül a koldulás a legbajosabb. Sokkal könnyebb, ha az ételt a vadonban találjuk, vagy őrizetlen piaci bódékról vesszük el. Az ételért való koldulásnál csak egyetlen rosszabb dolog van: koldulni azért, hogy megdolgozhasson a pénzért, amiből megveheti. Ez reménytelenül komplikált volt.

Nem. Simah területei a koldulás és a lopás voltak.

Első lopását nem sokkal hazája elhagyása után követte el. Tamburkar déli erdőin vágott keresztül, a Jensen hegyhez közeli göröngyös talajú erdőkön, Hoarbeld falujától keletre. Simah éhezett. Nem evett semmit az elmúlt pár napban egy vézna kis mókuson kívül. Hirtelen sült hús illata hatolt orrába. Nemsokára a füstöt is megpillantotta. Vándorénekesek táboroztak az erdőben. Egy bokorból figyelte, ahogy főznek, viccelődnek, kacérkodnak egymással és énekelnek.

Megpróbálhatott volna ételt kérni tőlük, de annyian visszautasították már. Előrohant a bokrok védelméből, felkapott egy nagy szelet húst, és felkúszott a legközelebbi fára, hogy ott biztonságban megegye. Az énekesek a fa tövében álltak, és nevettek.

- Mi lesz a következő húzásod, tolvaj? - vihogott egy gyönyörű, vörös hajú nő. A testét tetoválások borították. - Hogy akarsz eltűnni anélkül, hogy elkapnánk és megbüntetnénk?

Ahogy elmúlt éhsége, Simah rájött, hogy a nőnek igaza van. Az egyetlen út, ami nem a karjaikba vezet, egy ág volt, ami egy patak fölé hajolt. Körülbelül ötvenlábnyi zuhanást jelentett. Ez tűnt a legbölcsebb stratégiának. Simah kúszva elindult az ág irányába.

- Tudod te egyáltalán, fiú, hogy hogy kell zuhanni? - évődött egy fiatal khajiit. Néhány évvel lehetett csak öregebb Simah-nál. Vékony volt, de izmos, és kecses minden egyes mozdulatában. - Ha nem, egyszerűbb, ha lejössz ide, és elfogadod, amit kapsz. Őrültség kitörni a nyakad, mikor mi csak kiporoljuk az irhádat, és utadra engedünk.

- Persze, hogy tudom, hogy kell esni - válaszolt Eslaf, de ez nem volt igaz. Arra gondolt, hogy az esés trükkje mindössze annyi, hogy ne legyen semmi alattunk, és hagyjuk, hogy a természet tegye a dolgát. De ötven láb mélység - különösképpen, ha épp lefelé nézel - bárkit megállásra késztetne.

- Sajnálom, hogy megkérdőjeleztem a képességeidet, Tolvajok Mestere - mondta a khajiit vigyorogva. -Természetesen tudod, hogy lábbal előre kell esni, egyenes, de laza testtel, hogy ne törj össze, mint egy tojás. Úgy tűnik, a sors is úgy akarja, hogy megmenekülj tőlünk.

Simah nagyon bölcsen követte a fiatal khajiit tanácsait. A folyóba vetette magát. Az esése nem volt túl kecses, de legalább nem törte össze magát. Az ezt követő években magasabb helyekről is le kellett ugrania, általában a rablásai után. Legtöbbször víz sem volt alatta. Simah kénytelen volt tökéletesíteni az alapmódszert.

Huszonegyedik születésnapja reggelén Jallenheim nyugaton fekvő városába érkezett. Nem volt nehéz kitalálnia, ki a leggazdagabb ember a városban, akit leginkább érdemes kirabolni. A város közepén lévő parktól nem messze egy bevehetetlennek tetsző palota emelkedett. A tulajdonosa egy titokzatos fiatalember volt, akit Setéknek hívtak. Simah nem vesztegetett túl sok időt a kastély megfigyelésére és feltérképezésére. Egy ilyen erődítmény - ahogy Simah megtanulta - olyan, mint egy ember. Vannak gyenge pontok a kemény felület alatt.

Nem volt öreg hely. Nyilvánvaló volt, hogy a pénz, amiből felépítették, eléggé újkeletű volt gazdája számára. Állandóan járőrök cirkáltak körülötte, mutatva, hogy a tulajdonos fél attól, hogy kirabolják, nem is alaptalanul. A legfeltűnőbb mégis a kastély tornya volt. Mintegy száz lábbal nyúlt a vár fala fölé, kétségtelenül azért, hogy a lakója mindent belásson. Ha Seték olyan paranoiás, mint amilyennek gondolom - mondta magában Simah - a toronyból a kincstárat is lehet látni. A gazdag ember szereti szemmel tartani vagyonát. Ez azt jelenti, hogy a zsákmány nem lehet a toronyban. Valószínűleg a falak által közrefogott udvarban van.

A toronyból egész éjszaka fény szűrődött ki. Simah ezért vakmerően úgy döntött, hogy a rablást napközben kísérli meg, amikor Setéknek aludnia kell. Ez az az időpont, amikor az őrök legkevésbé számítanak arra, hogy felbukkan egy betörő.

Így történt, hogy amikor a déli nap legerősebben sütötte a földet, Simah villámgyorsan megmászta a falat, közel a kapuhoz, és elbújt a csipkézett várfalon. A belső várudvar egyszerű volt és vigasztalan. Kevés búvóhely akadt. Az udvaron két kutat látott. Az egyiket használták is az őrök, időről időre vizet merítettek belőle, amivel szomjukat oltották, de Simah észrevette, hogy az őrök mindig elmennek a másik kút mellett, és sohasem használják.

Kivárta, amíg valami - egy kereskedő érkezése, aki árukat hozott a kastélyba, és az őrök átvizsgálták szekerét - csak egy pillanatra eltereli az őrök figyelmét, és a megfelelő pillanatban elegáns mozdulattal, a lábával előre, a kútba vetette magát.

Nem volt különösen kellemes érkezés, mivel a kút víz helyett arannyal volt tele. Simah szerencsére tudta, hogy bukfencezzen az esés után, úgyhogy nem sérült meg. Egy nyirkos, földalatti kincstárban találta magát. Teletömte zsebeit arannyal, és épp megindult az ajtó felé, amikor egy alma nagyságú drágakövet fedezett fel. Valószínűleg többet ért, mint a kincstár egész aranykészlete. Helyet szorított neki a nadrágjában.

Az út a toronyba vezetett. Simah követte a kanyargó csigalépcsőt felfelé, gyorsan, de halkan mozogva. A lépcső tetején megtalálta a palota tulajdonosának személyes lakosztályát. Díszes volt és hideg. A falakon értéktelen rajzok, pajzsok és szablyák függtek. Simah arra gondolt, hogy a horkoló férfi a takaró alatt valószínűleg Seték, de nem vizsgálta meg behatóbban. Az ablakhoz osont, és kinézett.

Nehéz ugrás lesz, az egyszer biztos. Ki kellett ugrania a toronyból, át a falon, és egy fa ágai közé érkezni. Az ágak sérteni fogják, de felfogják a zuhanást. A fa tövébe szalmát készített, hogy megelőzze a további sérüléseket.

Simah épp ugrani készült, amikor a szoba lakója felébredt, és azt ordította:
- A drágakövem!

Simah és Seték egy pillanatig egymásra bámultak elkerekedett szemekkel. Egyformán néztek ki. Nem meglepő, tekintve, hogy testvérek voltak.

Nat Simah története a 'Harcos' című könyvben folytatódik.

caius reloaded

Előző: Koldus

Összefoglaló: Nat Simah kalandjai

Következő: Harcos