CsK:Tűztánc VI
Decumus Scotti leült, és Liodes Jurust hallgatta. A hivatalnok alig hitte el, mekkorára hízott régi kollégája Atrius úr Építési Bizottságánál töltött ideje óta. A Scotti előtti roston sült hús pikáns aromája tova tűnt. A Prithala Csarnok minden más hangja és színe háttérbe szorult, mintha semmi más nem is létezett volna csak Jurus hatalmas alakja. Scotti nem tartotta magát indulatos embernek, de érezte, ahogy felmegy benne a pumpa a férfi hangja és látványa miatt. Ennek a fickónak a csapnivalóan megírt levelei csalogatták el kora télen a Birodalmi Városból.
- Hol csavarogtál? - követelőzött ismét Jurus. - Megmondtam neked, hogy legyél Falinestiben. Már hetekkel ezelőtt meg kellett volna érkezned.
- Hetekkel ezelőtt ott is voltam - Scotti annyira meglepődött, hogy még felháborodni is elfelejtett. - Megkaptam a leveled, hogy találkozzunk Athayban, oda is mentem, de közbejött a khajiit támadás. Valahogy átvergődtem egy másik faluba egy csoport menekülttel, és ott azt mondta valaki, hogy téged megöltek.
- És el is hitted? - Jurus gúnyosan mosolygott.
- A fickó igen jól informáltnak tűnt téged illetően. Regliusnak hívták és Vanech úrnak dolgozott. Ő mondta, hogy neki is javasoltad, jöjjön Valenvadonba a háborúból profitálni.
- Ó, igen - mondta Jurus, egy kis gondolkozás után. - Már emlékszem a nevére. Nos, az csak jót tesz az üzletnek, ha két képviselő is itt tartózkodik a Birodalmi Városból. Összhangban kell lennie a szerződéseinknek, és akkor minden jól fog menni.
- Reglius halott - mondta Scotti. - De nálam vannak Vanech úr szerződései.
- Annál jobb - kapott levegő után elismerően Jurus. - Nem is gondoltam volna, hogy ilyen könyörtelen konkurens vagy, Decumus Scotti. Igen, ez határozottan megerősíti a mi kapcsolatunkat Silvenarral. Apropó, bemutattam már neked asztaltársam? Ő Basth.
Scotti eddig csak homályosan érzékelte a bosmer jelenlétét, ami eléggé meglepő volt, tekintve, hogy az ő székét is jókora súly nyomta. A hivatalnok hidegen üdvözölte Basth-t, és még mindig zavarodott volt. Alig egy órája volt, hogy Scotti eltervezte, benyújtja cyrodiili határátlépési kérelmét Silvenarhoz. Az, hogy Jurussal üzleteket kössön és profitáljon a Valenvadon és Elsweyr háborújából, és most egy másikból, a Nyár-szigetekiből, úgy tűnt, mintha valaki más gondolata lett volna.
- A kollégád és én Silvenarról beszélgettünk - mondta Basth, letéve az ürücombot, amin rágódott. - Gondolom, nem hallottál még a természetéről?
- Egy keveset, de semmi különöset. Az a benyomásom, hogy nagyon fontos és igen sajátságos.
- Ő képviseli a népet törvényesen, fizikailag és lelkileg - magyarázta Jurus, kissé bosszankodva új partnere hiányos ismeretei miatt. - Ha a nép gazdag, akkor ő is. Mikor éheznek ő is érzi. Érzi problémáikat és az alapján hozza a törvényeket. Zsarnok, de a "nép zsarnoka".
- Ez úgy hangzik mint... - Scotti a megfelelő szót kereste - Mint valami szemfényvesztés.
- Bizonyára az is - vont vállat Basth. - De oly sok joga van a Nép Hangjaként, beleértve a külföldiek építési és kereskedelmi szerződéseinek engedélyezését. Annyira nem jelentős, mint gondolnád. Csak gondolj úgy Silvenarra, mint őrült császáraitok egyikére, mondjuk Pelagiusra. A probléma, amivel szembe kell néznünk az, hogy mióta Valenvadont minden oldalról támadják, Silvenar bizalmatlan, és fél az idegenektől. A nép egyetlen reménye, és így Silvenaré is, hogy a Császár közbelép és megállítja a háborút.
- Meg fogja? - kérdezte Scotti.
- Te is ugyanolyan jól tudod, mint én, hogy a Császár mostanában nem egészen önmaga. - Jurus előhúzta Reglius táskájából az üres szerződéseket. - Ki tudhatná mit tesz vagy mit nem tesz? Az a valóság nem a mi problémánk, ám jó Reglius urunk hagyatéka nagyban leegyszerűsíti a munkánkat.
Megtárgyalták, hogyan fognak Silvenar elé járulni. Scotti folyamatosan evett, de korántsem annyit, mint Jurus és Basth. Mikor a nap emelkedni kezdett a hegyek mögött, és fénye vörösre festette a taverna kristályfalait, Jurus és Basth elindultak remélvén, hogy elintézhetik az audienciát Silvernarnál. Scotti a szobájába ment. Gondolta, marad egy kicsit és töpreng Jurus tervén, hátha talál benne valami hibát, de amint a hűvös, puha ágyhoz ért, azonnal álomba zuhant.
Scotti következő délutáni ébredésekor szinte félénknek érezte magát. Hetekig olyan lény volt, aki pusztán a létért küzd. A kimerültségig hajszolták, számos fenevad támadt rá a dzsungelben, éhezett, majdnem megfulladt és tetejébe még ősi aldmeri poéták műveiről kellett vitatkoznia. Ezekhez képest a Jurus és Basth társaságában töltött beszélgetés, amint arról tanakodtak, hogyan vegyék rá Silvenart, hogy aláírja a szerződéseket, tökéletesen ésszerűnek tűnt. Scotti régi, ütött kopott ruháiba bújt, és lement a lépcsőn ételt és gondolkodásra alkalmas, nyugodt helyet keresni.
- Hát felébredtél - szólt Basth. - Indulnunk kell a palotába.
- Most? - nyafogott Scotti. - Nézz rám. Új ruhákra van szükségem. Így még egy vízmelléki ázott ribancot sem próbálnék leszólítani, nem hogy Valenvadon Népének Hangjával kössek üzletet. Még csak meg sem fürödtem.
- Mostantól nem úgy kell gondolkodnod, mint egy hivatalnoknak, legyél inkább a kereskedelem tanonca - mondta Liodes Jurus nagyvonalúan, karon fogta Scottit és kivezette a napfényes sugárútra. - Az első szabály, felismerni mit adhatsz el a leendő kliensnek, és hogy mi módon közelítheted meg leghozzádillőbben ügyedet. Nem kápráztathatod el fényűző öltözékekkel és kiművelt magatartással, ezt végzetes hiba lenne megpróbálni. Bízz bennem. Sokan voltak már a palota vendégei, én és Basth is, és mind elkövették azt a hibát, hogy túl mohók, túl hivatalosak voltak, túlságosan készen az üzletre. Sosem sikerül audienciát nyerni Silvenarnál, de mi a közelben maradtunk a kezdeti elbocsátás után is. Az udvar körül fecséreltem időmet, a Birodalmi Városról szerzett ismereteimet terjesztve, füleimet nyitva tartva figyeltem a sétányt, megettem és megittam mindent, amit elém tettek. Mondhatom, felszedtem egy-két fontot. A küldött üzenetünk egyértelmű: az ő érdeke és nem a miénk, hogy találkozzon velünk.
- Tervünk működött - tette hozzá Basth. - Mikor megmondtam a miniszterének, hogy megérkezett a Birodalmi képviselőnk és mi vagyunk az utolsók, akik találkozni szeretnénk Silvenarral ezen a reggelen, azon nyomban érted küldtek.
- Akkor nem vagyunk kicsit elkésve? - kérdezte Scotti.
- De, nagyon - nevetett Jurus. - De ez megint csak a terv része. Jóindulatú érdektelenség. Emlékezz, ne keverd össze Silvenart a hagyományos nemességgel. Ő a köznép elméjével él. Ha ezen fogást tudsz találni, akkor megértheted, hogyan manipulálhatod.
Jurus a séta utolsó néhány percét azzal töltötte, hogy előadta teóriáit Valenvadon szükségleteiről, azok mennyiségéről és áráról. Megdöbbentő volt, sokkal több építés és sokkal nagyobb áron, mint azt Scotti valaha is elképzelhetőnek tudta. Figyelmesen hallgatta. Körülöttük Silvenar városa megmutatta igazi arcát, üveg és virág, viharos szelek és csodás tunyaság. Mikor elérték Silvenar palotáját, Decumus Scotti kábultan megtorpant. Jurus rápillantott, aztán kinevette.
- Bizarr látvány, nem?
Az volt. A fagyott robbanásként ható, csavarodott, páratlan torony az igazi nappal rivalizálva tört az ég felé. Egy egész falu méretű virág, ahol az udvaroncok és szolgálók semmi másra nem hasonlítottak, mint nedveit szívó rovarokra. Ráléptek a virágszirmot mintázó hídra, ami a palota kiegyensúlyozatlan falán vitte át őket. Mikor a válaszfalak közelítettek egymáshoz, találtak egy árnyékos termet, vagy egy kis kamrát. Amint a falak szétváltak, az udvaron találták magukat. Sehol nem volt ajtó, nem volt más mód Silvenarhoz jutni, mint átsétálni a spirális folyosókon, szobákon, találkozókon és hálókon, különféle méltóságokon, párokon és rengeteg őrön.
- Érdekes palota - mondta Basth - De nincs benne túl sok lehetőség a magánéletre. Persze ez pont illik Silvenarra.
Két órával belépésük után érték el a belső folyosókat, a pengét és íjat viselő őrök megállították őket.
- A Silvenarral van találkozónk - mondta nyugodtan Jurus. - Ez itt Decumus Scotti úr, a Birodalmi képviselő.
Az egyik őr eltűnt egy szélesedő folyosón és pillanatok múlva vissza is ért egy magas, büszke bosmerrel, aki laza, foltos bőrruhát viselt. Ő volt a kereskedelmi miniszter. - A Silvenar egyedül akar beszélni Decemus Scotti úrral.
Sem vitának, sem félelemnek nem volt most helye, így hát Scotti előrelépett, még csak nem is nézett Jurusra vagy Basth-ra. Biztos volt benne, hogy jóindulatú érdektelenség ül az arcukon. Scotti követte a minisztert a fogadóterembe, miközben a Jurus által előadott tényeket és gondolatokat sorolta elő magában. Emlékezett milyen szemszögből, milyen képet kell vetítenie.
Silvenar fogadóterme egy roppant nagy kupola volt, ahol a falak görbülete hatalmas felfordított ivócsészére emlékeztette Scottit. Egy vékony napsugár döfte át az egyik repedést a magasban és közvetlenül Silvenarra mutatott, aki egy csillogó, szürke puffon ült. A város összes csodája és a palota után, Silvenar tökéletesen rendben lévőnek tűnt. Egy átlagos, nyájasan jóképű, némileg fáradt ábrázatú, kissé fura erdei elf volt, amilyennel a birodalom bármelyik városában találkozhatunk. Csak amikor lelépett az emelvényről, akkor jött rá, mi volt annyira furcsa benne. Nagyon alacsony volt.
- Négyszemközt akartam veled beszélni - mondta Silvenar közönséges hangon. - Láthatnám a papírjaidat?
Scotti átadta Vanech úr üres szerződéseit. Silvenar tanulmányozta egy ideig, ujjait futtatta a lapokon, megtapogatta a Császár pecsétjét mielőtt visszaadta volna. Hirtelen félénknek tűnt, amint a padlót nézte - Sok sarlatán járt már az udvaromban, akik a háborúból akartak hasznot húzni. Téged és kollégáidat is közéjük sorolom, de ezek a szerződések valódinak tűnnek.
- Igen, azok - mondta Scotti nyugodtan. Silvenar hagyományos megjelenése megkönnyítette Scotti számára a beszédet, mindenféle köszöntések és udvariassági formulák mellőzésével, a tiszteletadás mellőzésével, pontosan úgy, ahogy Jurus javasolta. - A leghelyesebbnek először az utak helyreállítása tűnik, aztán az altmerek lerombolta kikötők következnek, és végül ezek a becsléseim a kereskedelmi utak újra beindításának költségeiről.
- A Császár miért nem látta helyesnek képviselő küldését, mikor Elsweyrrel elkezdődött a háború, két évvel ezelőtt? - kérdezte Silvenar mogorván.
Scotti egy pillanatra visszagondolt a közönséges bosmerekre, akikkel Valenvadonban találkozott. A kapzsi, rémült zsoldosokra, akik a határtól kísérték. Az iszákos tivornyázókra és falinesti szakértő íjászaira a nyugati keresztútnál. A rikácsoló Pascost anyára Havel Slumpnál. Balfix kapitányra, a szegény, jó útra tért kalózra. A rémült, ám reménykedő athayi és genosi menekültekre. Az őrült, gyilkos, önzabáló vindisi Féktelen Vadászatra. A csendes és morcos matrózokra, akiket Gryf Mallon alkalmazott. A degenerált és kapzsi Basth-ra. Ha hajlamaik egyetlen egy alakban testesülnének meg, akkor vajon annak milyen lenne a személyisége? Scotti hivatalnok volt mind foglalkozását, mind pedig természetét tekintve, ösztönösen is kategorizálta, rendszerezte információit. Ha Valenvadon szellemét egyetlen szóval kellene jellemezni, mi lenne az?
A választ szinte hamarabb lelte meg, mint ahogy megfogalmazta a kérdést. Visszautasító.
- Attól tartok, ez a kérdés engem nem foglalkoztat - mondta Scotti. - Nos, visszatérhetnénk az üzletünkhöz?
Scotti és Silvenar egész délután Valenvadon sürgős szükségleteiről tárgyaltak. Végül minden szerződést kitöltöttek és aláírtak. Oly sok szerződésre volt szükség és oly sok kalkulációra, hogy függelékekkel és kiegészítő záradékokkal kellett ellátni a szerződéseket, még a papírok margójára is kerültek megjegyzések. Scotti fenntartotta a jóindulatú érdektelenség látszatát, de észrevette, hogy Silvenarral üzletet kötni koránt sem olyan volt, mint egy egyszerű morcos gyerekkel. A Nép Hangja jól ismert bizonyos praktikákat és a mindennapi életet: a halászati hozamot, a kereskedők hasznát, tartományának minden városa és erdeje állapotát.
- Holnap este bankettet rendezünk, hogy megünnepeljük ezt a megbízatást - mondta végül Silvenar.
- A ma éjszaka jobb lenne - válaszolt Scotti. - Holnap indulnunk kell Cyrodiil felé a szerződésekkel, szükségem van a biztos határátlépésre. Nem vesztegethetünk egyetlen percet sem.
- Egyetértek - mondta Silvenar, és hívatta kereskedelmi miniszterét, hogy pecsételje le a szerződéseket és készítse elő az ünnepséget.
Amint Scotti elhagyta a termet, Basth és Jurus üdvözölte. Túl régóta erőltették arcukra a nemtörődömség illúzióját, ez lassan már látszott is rajtuk. Amint kikerültek az őrök látóteréből, könyörögtek Scottinak, mondjon el mindent rendre. Amikor megmutatta nekik a szerződéseket Basth örömében felsírt.
- Volt valami, ami meglepett Silvenarban? - kérdezte Jurus.
- Nem vártam, hogy fele olyan magas lesz mint én.
- Fele olyan magas? - Jurus meglepettnek tűnt. - Akkor bizonyára összement, mióta velem találkozott. Talán van valami abban a sok badarságban, amit összehordtak róla és a népéről, meg a közöttük lévő kapcsolatról.
|
Előző: Tűztánc V |
Összefoglaló: Tűztánc |
Következő: Tűztánc VII |
