CsK:Szikladalnok Aevar története
- Ülj csendben és hallgasd hát, gyermek, a korok történetét.
- De miről szól majd, Papó? Hősökről és szörnyekről?
A nagyapa csendes nyugalommal nézett a gyermekre. Csodálatos fiú cseperedett belőle. Hamarosan ráébred majd a történetekben rejlő értékekre, a leckékre, amiket minden generációnak megtanítottak.
-Csak hallgass, gyermekem. Hagyd, hogy a történet gyökeret verjen szívedben.
Egyszer volt, hol nem volt, mikor még a skaal nép is új volt, béke honolt a földeken. A nap forrón sütött, a gabona hosszú szárba szökkent és az emberek boldogok voltak a Teremtő adta szép békeidőkben. De egy idő után a skaalok önteltek és lusták lettek és magukénak nyilvánították mind az összes földet és ajándékot, amit a Teremtő adott. Elfeledték, vagy talán szándékosan nem emlékeztek rá, hogy az Ellenség mindig résen van és élvezetét leli a Teremtő és kiválasztott népének kínzásában. Így történt hogy az Ellenség megjelent a skaalok között.
Az Ellenségnek sokféle arca van. Volt már istentelen fenevad és gyógyíthatatlan pestis. Az Évszakok Végén pedig Világfaló Thartaagként fogjuk ismerni. De most, ebben a korban a Kapzsi Emberként lett ismert.
A Kapzsi Ember (azért hívjuk így, mert nevének kimondása biztos pusztulást hozna a népre) sok hónapon keresztül élt a skaalok között. Régen talán ő is csak egy ember volt, de mikor az Ellenség megszállta őt, ő lett a Kapzsi Ember, és azóta is így emlékezünk rá.
Egy napon a skaalokat elhagyta az erejük. A harcosok karja nem bírta a kardot, a sámánok hívására nem válaszoltak a vadak. Az öregek azt gondolták, hogy a Teremtő dühös rájuk, néhányan azt beszélték, hogy a Teremtő örökre elhagyta őket. Ekkor jelent meg előttük a Kapzsi Ember és imígyen beszélt hozzájuk.
- Ti, skaalok meghíztatok és lusták lettetek. Én loptam el a Teremtőtök ajándékait. Én loptam el az Óceánokat, ezért örökké szomjazni fogtok. Én loptam el a Földeket és a Fákat és a Napot, ezért a gabonátok elsorvad és elpusztul. Én loptam el a Vadakat, ezért éhezni fogtok. És én loptam el a Szelet is, és ti mindezért a Teremtő Szelleme nélkül fogtok élni.
- És addig, amíg egyikőtök vissza nem szerzi ezeket az ajándékokat, a skaalok szenvedés és kétségbeesés közepette fognak élni. Mert én vagyok a Kapzsi Ember és ez az én természetem.
Ezzel a Kapzsi Ember eltűnt.
A skaalok sok napon és éjszakán át beszélgettek. Tudták, hogy egyiküknek vissza kell szereznie az Ajándékokat, de még nem döntötték el, hogy ki legyen az illető.
- Én nem mehetek, - mondta az Öreg - mert nekem kell vezetnem a skaalokat és nekem kell a törvény szavát elmondanom a népnek.
- Én sem mehetek, - mondta a Harcos - mert én védelmezem a népünket. Szükség lehet itt a kardomra, ha újra felbukkan a Kapzsi Ember.
- Én sem mehetek, - mondta a sámán - mert a népnek szüksége van a bölcsességemre. Nekem kell az előjeleket olvasnom és szükség lehet a tudásomra.
Ekkor egy Aevar nevű fiatal ember emelkedett szólásra. Erős karja volt, gyors lába, mégsem avatták még harcossá.
-Én fogok menni - jelentette ki Aevar, de a skaalok kinevették.
- Hallgassatok meg - folytatta a fiú. - Nem vagyok még harcos, így itt semmi szükség a kardomra. Nem tudok jövendőt jósolni, így a nép nem kéri tanácsomat. Mindezek tetejébe még fiatal is vagyok, járatlan a törvény rejtelmeiben. Én fogom visszaszerezni a Teremtő Ajándékait a Kapzsi Embertől. Ám ha mégsem járok sikerrel, akkor sem fogok senkinek sem hiányozni.
Ezen a skaalok gondolkodtak egy kicsit, majd elhatározták, hogy menjen Aevar. Másnap reggel el is indult az Ajándékok keresésére.
Aevar először a Víz után kezdett kutatni, ezért a Vízkő felé vette az irányt. Itt szólott hozzá először a Teremtő.
- Utazz nyugatra, a tengerhez és kövesd az Úszót az Élet Vizéhez.
Így hát Aevar elsétált az óceán partjáig, és ott volt az Úszó, a Fekete Horkantó, a Teremtő küldötte. Az Úszó a vizek alá merült és egyre-egyre messzebb úszott. Aevar erős volt és kitartó, úszott hát keményen. Követte az úszót egy barlangba, annak is a legmélyére, bár a tüdeje égett és tagjai elfáradtak. Aztán talált egy levegőbuborékot, és abban, a sötétben rejtőzve az Élet Vizét. Összeszedte maradék erejét, megragadta a Vizet és visszaúszott a partra.
Visszafelé, útban a Vízkőhöz, a Teremtő beszélt hozzá:
- Visszaszerezted a Víz ajándékát a skaaloknak. Az óceánok újra gyümölcsöt hoznak és szomjatok oltatik.
Aevar ezután a Földkőhöz utazott és ott a Teremtő újra szólott hozzá.
-Lépj be a Rejtőző Zene Barlangjába és hallgasd meg a Föld Dalát!
Így Aevar északra utazott a Rejtőző Zene Barlangjába. Egy hatalmas barlangban találta magát, ahol sziklák lógtak a mennyezetről és sziklák nőttek ki magából a földből is. Fülelt és végül meghallotta a Föld Dalát, de az nagyon halkan zengett. Megragadta buzogányát és a Dal ritmusára kezdte ütni a sziklákat. A Dal egyre hangosabb és hagosabb lett, végül betöltötte a barlangot és betöltötte Aevar szívét is. Ezután Aevar visszatért a Földkőhöz.
- A Föld ajándéka ismét a skaalokkal van - szólott a Teremtő - A Földek újra gazdagok és termékenyek lesznek.
Aevar elfáradt és gyötrődött a Nap kínzó hevétől, de a fák nem adtak árnyékot és szél sem fújt, így nem hozott enyhülést. És mégis... utazott tovább. Tovább a Vadkőig, ahol a Teremtő ismét szólott hozzá.
- Találd meg a Nemes Vadat és könnyíts szenvedésén.
Aevar átutazott az Isinfier erdőn, hosszú órákon át vezetett az útja, egyszer csak egy medve panaszos hangját hallotta a dombon túlról. Amint felhágott a dombtetőre, meglátta a medvét. Egy Falmer nyila állt ki a nyakából. Figyelmesen megvizsgálta a környező fákat, és miután nem látott Falmert, megközelítette a medvét. Nyugtató szavakkal szólt a medvéhez.
- Nemes Vad, én nem bántalak téged. A Teremtő küldött, hogy enyhítsek fájdalmadon.
Hallván a szavakat, a medve nem küzdött tovább, fejét Aevar lábára fektette. Aevar megmarkolta a nyílvesszőt és kihúzta a medve nyakából. Kevéske varázserejét felhasználva, Aevar ellátta a sebet. Ez ki is vette a maradék erejét. Amint a medve sebe bezárult Aevar álomba zuhant.
Mikor felébredt, a medve fölötte állt, számos Falmer széttépett maradványai vették körül. Tudta, hogy a Nemes Vad őt védelmezte az éjjel. Visszautazott a Vadkőhöz, oldalán a medvével, és a Teremtő újra szólt hozzá.
- Visszaszerezted a Vadak ajándékát. A Nemes Vadak újra a skaalokat szolgálják. Táplálják őket, ha éhesek, ruhát adnak nekik a hidegben és védelmezik őket ha a szükség úgy hozza.
Aevar ereje visszatért, tovább utazott hát az Erdőkőhöz, noha a Nemes Vad nem követte őt. Mikor megérkezett Mindenek-Atyja újra szólt hozzá.
- Az Első Fáknak már végük, újra kell ültetni őket. Kutasd fel a magokat és ültesd el az Első Fát.
Aevar újra átkelt a Hirstaang Erdőn, kereste a magokat, de bizony, nem talált egyetlen egyet sem. Ekkor a Fák Szelleméhez szólt. Ők azt mondták, a magokat ellopta egy Falmer (mivel a falmerek az Ellenség szolgái voltak), és ez a Falmer az erdő mélyén rejtette el a magokat, ott pedig senki sem találhatja meg azokat.
Aevar az erdő legmélyebb részére utazott, és ott találta a gonosz Falmert, kisebb Fa Szellemek vették körül. Aevar látta, hogy a Szellemek rabszolgák és a Falmer a magok varázslatát használta, hogy megtudja a Szellemek igazi nevét. Aevar tudta, hogy ilyen erő ellen nem állhat ki, ezért titokban kell visszaszereznie a magokat.
Aevar kovakövet húzott ki a zsebéből. Leveleket gyűjtött és apró tüzet gyújtott a tisztás szélén túl. Minden skaal tudta, hogy a Szellemek gyűlölik a tüzet, mert az elpusztítja a fákat, akiket ők szolgálnak. Egyszerre úrrá lett a Szellemeken saját természetük és előre rontottak, eltiporni a lángot. Eközben Aevar a Falmer mögé lopózott és megkaparintotta az erszénnyi magot, és úgy elillant, mintha ott sem lett volna.
Amint Aevar visszaért az Erdőkőhöz, el is ültette a magokat. A Teremtő imígyen szólott hozzá:
- A Fák Ajándéka visszatért. A Fák és Növények újra virágoznak és újra növekednek, táplálékot és hűsítő árnyat adnak.
Aevar még mindig tikkadt volt a Naptól és a Szél még mindig nem hűsítette őt, de már meg tudott húzódni a Fák árnyékában. Fáradt lábbal és nehéz szempillával, de folytatta útját a Napkőhöz. És a Teremtő újra beszélt:
- A Nap szelíd hevét ellopták, azért van, hogy csak égetni tud. Szabadítsd ki hát a Félárnyék Csarnokából a Napot.
Aevar nyugatra indult, át a fagyos földeken, és végül elért a Félárnyék Csarnokába. Bent a levegő vastag és nehéz volt, nem lehetett tovább látni a kinyújtott kéznél. Mégis előre ment, érezvén az utat a fal mentén, közben lábak neszezését hallotta és tudta, ezen a helyen Fenevadak élnek, akik széttéphetik a húsát és megehetik a csontjait. Órákon keresztül lopózott a fal mentén, végül halvány derengést látott.
A derengés egy jégfalon szűrődött át, aztán olyan élessé vált, hogy belesajdult a szeme, és bizony, ha be nem csukja, mindörökre megvakul. Hirtelen kitépte az egyik Fenevad lángoló szemét és teljes erejéből hozzávágta a jégfalhoz. Apró repedés támadt, ami rohamosan növekedni kezdett. Fény tört elő a repedésből és az tovább szélesedett, aztán a jégfal siketítő robajjal darabokra hullott. A fény elöntötte Aevart és megvilágította a Csarnokot. Hallatszott a Fenevadak visítása, ahogy megvakulnak és megégnek. Aevar kirohant a Csarnokból, követve a fényt, majd odakint összeroskadt.
Amikor képes volt újra lábra állni, a Nap kellemes meleggel töltötte el, és ettől öröm költözött a szívébe. Visszautazott a Napkőhöz, ahol a Teremtő újra szólt hozzá.
- A Nap Ajándéka újra a skaaloké. Fényt és meleget ad számukra.
Aevarnak még egy Ajándékot kellett visszaszereznie, a Szelet. Ezért elutazott a sziget nyugati partjára, a Szélkőhöz. a Teremtő újra szólt hozzá, és elmondta az utolsó feladatát.
- Találd meg a Kapzsi Embert és szabadítsd ki a Szelet a rabságából.
Így Aevar bejárta a földet és a Kapzsi Embert kereste. De nem találta sem a fákban sem az óceánokban, sem a mély barlangokban és a vadak sem találkoztak vele az erdők mélyén. Végül Aevar egy ócska viskóhoz ért és tudta, hogy itt kell meglelnie a Kapzsi Embert.
- Ki vagy te - kiáltott a Kapzsi Ember - hogy házam elé jöttél?
- Aevar vagyok a skaal - mondta Aevar. - Sem harcos, sem sámán sem pedig öreg bölcs. Ha nem térek haza, senki sem fog hiányolni. De visszaszereztem az Óceánokat, a Földet, a Fákat, a Vadakat, a Napot és most a Szelet fogom visszaszerezni a népemnek, hogy újra érezzük a Teremtőt a lelkünkben.
Ezzel felkapta a Kapzsi Ember zsákját és feltépte. A Szél orkánként tört elő a zsákból, felkapta a Kapzsi Embert és messzire fújta, messzire a szigettől. Aevar büszkén állt a szélben. Aztán visszasétált a Szélkőhöz, ahol a Teremtő utoljára szólt hozzá.
- Jól cselekedtél Aevar! Te, a skaalok legkisebbje, visszaszerezted az ajándékokat. A Kapzsi Ember eltűnt és a te életedben már nem is fog visszatérni, nem fogja népedet zaklatni. A Teremtőd boldog. Most menj és élj a Természeted szerint.
És Aevar elindult vissza a skaalok falujába.
- És mi történt ezután, Papó?
- Mire gondolsz, gyermek? Természetesen haza ment.
- Nem. Én arra vagyok kíváncsi, miután hazaért - folytatta a gyermek. - Harcos lett belőle? Vagy sámán? Ő vezette a skaalokat háborúba?
- Nem tudom. Eddig tartott a történet - mondta a nagypapa.
- De ez nem vég! Történetek nem szoktak így végződni!
- Nem-e? - Állt fel az öregember nevetve a székéről.
