CsK:Szentek és csábítók

Innen: Elder Scrolls Lapok

Szentek és csábítók
A szigetek őrszemei
A könyv a Sheogorath-ot szolgáló két daedra faj: az aranyszentek és a sötét csábítók szokásairól, kultúrájáról és egyéb sajátosságairól megtudható információkat igyekszik összefoglalni.

Értekezés a Reszkető-szigetek aranyszentjeinek / sötét csábítóinak kultúrájáról és történelméről

Andoche Marier írása

A szerző megjegyzése


Ebben a kötetben kísérletet teszek a Reszkető-szigetek rendfenntartásában részt vevő két fajról ismert, gyanított és pletykált információk összefogására. Ezt nem szándékszom a témában irányadó írásnak tekinteni, hanem sokkal inkább csak egy egyéni érdeklődésből fakadó erőfeszítésnek, hogy jobban megismerjem ezeket az egyedi teremtményeket.

Az úr szolgálatában


Ezen az értekezésen túlmutat azon, hogy meghatározzam az aranyszentek és sötét csábítók eredetét. Ők daedrák, akiknek léte már alapvetően is misztikus a közönséges halandók számára. Széles körben elterjedt hiedelem, hogy a daedrák nem képesek a teremtésre, ezért még maga Sheogorath nagyúr sem vádolható ezen fajok létrejöttéért. Az őrület hercegének céljai és hatalmának nagysága kifürkészhetetlen. Mégis, aki így tesz, az csak még jobban összezavarodik.

Elég bőven annyit tudnunk, hogy léteznek ezek a fajok. Ezen túl azonban elég különös, hogy a szentek és csábítók is Sheogorath nagyúr biztos követőinek tekinthetők. Ezen ragaszkodásuk alapértelmezett és örökké tartó, aminek eredete teljesen ismeretlen. Talán maga az őrület istene csalta őket lépre? Vagy talán csak szövetségre akartak lépni a birodalom legnagyobb hatalmasságával? A korábbi irodalmi munkák szerint ezek a daedrák azért választották Sheogorathot uruknak, hogy védelmet és nyugalmat találjanak maguknak. És ezt a szentek és csábítók meg is kapják a Reszkető-szigeteken. Van még néhány olyan erődjük is, ahová akárki nem teheti be a lábát. Jelentős hatalommal bírnak, és Sheogorath nagyúr szolgálóinak védelmezőinek tartják magukat. Állandóan uruk kegyéért versengnek, küzdenek Sheogorath ellenségei ellen, és néha még saját magukkal is harcba bocsátkoznak. Elég ésszerű lehet azt gondolni, hogy saját elhatározásból vették magukra ezt a szerepet a szigeteken.

Jellegzetességek és társadalom


Mikor általában meghalljuk az "aranyszentek" nevét, akkor elegáns, jóindulatú, angyali arcú figurák jelennek meg a szemünk előtt. Ez elég ironikus, ugyanis míg az aranyszentek büszkék erre az ábrázolásmódra, addig a viselkedésük ennek pont az ellentettje. A szentek egy büszke, arrogáns faj, akik nagyon könnyen felmérgesíthetőek és emellett kegyetlen büntetésekre képesek. Az sem kérdéses, hogy a szigetek minden lakóját alsóbbrendűnek tartják, és még csak nem is próbálják ezt titkolni a velük való találkozások során.

A sötét csábítók szintén rájátszanak egy kicsit a kinézetükkel a nevükre. Míg túlságosan is bizonygatják a birodalom többi lakójának felsőbbrendűségüket, addig egy sokkal türelmesebb, kicsit magukba forduló nép benyomását keltik. Gyakran tűnnek szerénynek a halandókkal való ügyleteléseik során, és közismerten türelmesebbek az "alantasabb fajokkal" szemben.

Valójában az "aranyszent" és "sötét csábító" kifejezések nem tőlük származnak. Míg a két csoport ismeri és elfogadja ezeket az elnevezéseket, egymás előtt saját néven illetik egymást: auréloknak és mazkeneknek. Elképzelhető, hogy a daedrák egyszerűen nem foglalkoznak az alantasabb fajok által rájuk aggatott neveikkel és címeikkel, de még az is lehet, hogy ezeket meglehetősen szórakoztatónak találják. További kutatás lenne szükséges ebben a témában, de ugyanakkor nem sok esély van rá, mivel a szentek és csábítók sem szeretnek önként információkat kiadni saját magukról.

A megállapításokhoz további információkat kell begyűjteni. Az jól látható, hogy a két csoport erősen katonai szociális szerkezetben létezik. Az erő és rend határozza meg a helyüket a társadalmukban. Például a katonai parancsnokokat tisztelik beosztottjaik. További vizsgálódás esetén még egy sajátosság figyelhető meg: mindkét társadalom matriarchális természetű. A nők parancsolnak Új-Sheothban az őröknek, és ők birtokolják a legmagasabb hatalmi pozíciókat. A férfiak, ha ők ezt nem is nyilatkoztatják ki, egyértelműen a női feljebbvalóik alattvalóik. Tisztázatlan, hogy mikor kezdődött ez a gyakorlat, de mostanra már teljesen elfogadottá vált minkét faj mindennapjaiban.

Harcok és hódítás


A Reszkető-szigetek minden lakója egyetért abban, hogy nem bölcs dolog ingerelni az aranyszenteket és a sötét csábítókat. Kihasználják a konfliktusokat, háborúkat, és megtorolnak mindenkit, aki engedetlennek bizonyul. A birodalom védelmezőjének szerepe nem teljesen elégíti ki őket, sőt, gyakran az is előfordul, hogy másokkal szemben ők kezdeményeznek harcot. Még olyan területeken is, ahol nem is lehet számítani tőlük ilyen lépésre. Elképzelhető, hogy ez több, mint pusztán az agresszív természetük levezetése, a két faj közötti állandó egyezségeikkel talán csak Sheogorath nagyúr kedvében akarnak járni. Ha egyikük győztesen jött ki a másik elleni harcból, akkor azzal felsőbbrendűségét bizonyította, és igényét a birodalom feletti egyedüli irányításra. A cylarne-i csata különösen érdekes, mivel mindkét fél olyan helyzetbe került, amiből nem lehetett megállapítani a harc pontos eredményét. Ez a csata csupán csak a két faj ügyességének fejlesztését szolgálta? Vagy csak meggyengítette őket, hogy máshol ne legyen esélyük beavatkozni? Ha a konfliktusnak nem lett megoldása, akkor maga Sheogorath nagyúr miért nem lépett közbe?

Vallások és szertartások


Elég keveset tudni az aranyszentek és sötét csábítók ilyen szokásairól. Visszakoznak, ha fajuk érintő témák kerülnek erőtérbe, főleg ha arról a misztikus folyamatról van szó, amikor "haláluk" bekövetkezésekor vissza kell térniük saját birodalmukba.

Közismert tény, hogy az aranyszenteket és sötét csábítókat, mivel daedrák, nem lehet megölni. A daedrák szelleme visszakerül Oblivion sötétjébe, és ezt követően újra vissza tudnak térni oda, ahol végeztek velük. Néhányan azonban állítják, hogy a daedrák visszatérése a birodalomba Oblivion vizeiről csupán mese, egyáltalán nem bizonyított, ahogy maguk a visszatérések is az ismeretlenség homályába vesznek. A viselkedésük és számosságuk alapján levezethető, hogy mindegyik faj erődítményének elég nagy jelentősége van életükben. Nyelvük szólásai (pl. "A harangszó szólítson haza.") aligha csak metaforák, hanem nagyon is úgy hangoznak, hogy fontos szerepet töltenek be életükben. A szentek és csábítók utalásaiból úgy tűnik, hogy ezek a harangok léteznek, és számukra szinte szent ereklyének számítanak. Ha információkat szeretnénk megtudni ezekről a harangokról, vagy ha csak ezen fáradozunk, akkor minden esetben csak nagy mértékű ellenségeskedéssel vagy elutasítással találkozhatunk.


Ha bárki rendelkezik bármilyen információval az aranyszentekről és a sötét csábítókról, különösen a szokásaikat vagy eredetüket illetően, úgy azt juttassa azonnal ezen szerző tudomására. Minél nagyobb tudással rendelkezünk ezen csodás teremtményekről, annál nagyobb esélyünk lesz megértenünk őket.