CsK:Sir Amiel naplója

Innen: Elder Scrolls Lapok

Sir Amiel naplója
A Kilenc lovagjainak egykori vezetője írta ezt a naplót, vagy inkább búcsúlevelet annak az igaz szívű ifjúnak címezve, ki egykor majd a nyomdokaiba lép, és újjáéleszti azt a dicső rendet, melynek vezetésébe ő belebukott. A naplót a lovag földi maradványai mellett találhatjuk meg Pelinal elveszett szentélyében.

Ez a napló egy kudarcot örökít meg, a saját kudarcomat.

Azonnal észrevehetted, ez kétségkívül nyilvánvaló. Ha ezt olvasod, akkor valószínűleg a testem felett állsz itt a Paplovag szentélyében, ahol végeztek velem. Talán még az istenek megadták nekem, hogy megpillanthassam a szent sisakot a halálom előtt, még ha méltatlan vagyok is rá. Azt kell hinnem, te egy szent lovag vagy, és a nyomdokaimban jársz, a paplovag relikviáit keresve. Hozzád intézem, reménybeli lovag uram, eme szavakat. A kudarcomról készült számvetés segíthet abban, hogy elkerüld a sorsomat.

Tudd meg, hogy a kudarcom túlmutat a saját halálomon (aminek alig van jelentősége egy hosszú élet végén). A Kilenc lovagjai fő hitvallása az isteneknek, s nem az embereknek tett szolgálatok, egy magasabb cél érdekében - ezek az én kudarcaim, amit feljegyzek e naplóba.

Miközben ezt írom, az egyetlen hang, amit itt az üres szentélyben lehet hallani, ahogy a tollam kaparászik a papíron. A paplovag sisakjának megszerzésére tett utolsó küldetésemre készülök. Tudom, hogy kevés az esélyem a sikerre. Túl öreg vagyok egy ilyen feladathoz. A Kilenc lovagjainak következő nemzedékéből kellett volna jönnie valakinek, míg Sir Caius és Sir Berich a többiekkel együtt hátra maradhattak volna, hogy a régi dicsőséges napokról beszélgethessünk. Sajnos, következő nemzedék nincsen. Sir Berich elkeseredett ellenségem, a többi öreg bajtársam pedig már mind halott. Csak én maradtam egyedül, egy makacs lovag egy sikertelen rendből.

Sok éven keresztül Sir Berichet okoltam a Rend feloszlása miatt, de idősebb koromban átgondolva végül rájöttem, nekem is részem volt azokban a tragikus eseményekben, amik végül a mostani állapothoz vezettek. Úgy gondolom, korán elvetették a pusztulásunk magvait, bár a gyümölcs csak nemrég érett meg. Már az első, féktelen napok során, mikor Sir Caiusszal és Sir Torolffal kutattunk a mellvért után, leraktam a személyes dicsőség mintáját. A mellvért az enyém volt, és bár a szentélyben tartottam, magammal vittem a csatákba, hogy begyűjtsem a társaim és a nép tetszésnyilvánítását a megtalálásáért. És ez így ment később is. A kard és lábvédő Sir Berich tulajdona lett, mivel ő talált rájuk, a kesztyű pedig Sir Casimirhoz került. Miért is ne? A szent fegyverek tétlenül várakozzanak, miközben gonoszokat kell kardélre hányni? És ki lehetne a megfelelőbb arra, hogy hordja őket, mint aki méltónak bizonyult erre azáltal, hogy megszerezte? Így mondtuk magunknak - így mondtam magamnak -, de minden, ami ezután történt, ebből következett.

Amikor Sir Berich a háborúba akarta vinni a relikviáit, ki voltam én, hogy megtiltsam neki? Én, aki féltékenyen sajátomnak, kizárólagos tulajdonomnak tekintettem a mellvértet? Sir Berich tévedett, de én tévedtem először, és elsősorban engem kell okolni a relikviákért kitört marakodás miatt. Engem, a lovagrend alapítóját és vezetőjét, akinek jó példát kellet volna mutatnia, ahelyett, hogy elsőként vett birtokba egy relikviát.

Sir Berich későbbi tetteinek megítélését másokra hagyom. Mindenesetre nem okolom őt a lovagrend feloszlása miatt. Ha szóba állna velem, magam mondanám el neki. Csak ő és én maradtunk az eredeti lovagok közül. A többiek mind halottak, és annak szenteltem az életem, hogy megszerezzem a testüket, és az apátság altemplomában temessem el őket, az ilyen szent harcosokhoz méltó nyughelyen. Sajnálatos, hogy nem kapták meg azt vezetőt, akit megérdemeltek volna.

Most itt az ideje, hogy elinduljak a sisak keresésére. Ha a nyomdokaimba lépnél, lovag uram, tudd meg, hogy legalább az Apátság altemploma sértetlen fog maradni. Lepecsételtem a lépcsőket, és csak a gyűrűmmel lehet kinyitni. A lovagtestvéreim békében fognak aludni a mellvérttel egyetemben, ami az egyetlen relikvia, ami a Rend felügyelete alatt marad. Azt mondom, hogy bár a rend hivatalosan feloszlott, de remélve és abban a hitben írom ezeket a sorokat, hogy a Kilenc lovagjai egy nap majd újjászületik. Talán te leszel az, aki helyreállítja a rendet. Ha így lenne, menj a Nyugati lankáknál az apátsághoz. Használd a gyűrűmet, hogy belépj az alsó szintre az apátságban. Ott találod majd a mellvértet, és ha igaz lovag vagy, méltónak találtatsz viselni azt.

A Kilenc oltalmazzon és vezessen téged. Ezennel búcsúzom.

Sir Amiel
A Kilenc apátsága
Nyugati lankák
Skingrad grófság
A Septim kor 153. éve


Hasbal