CsK:Necromi incidens

Innen: Elder Scrolls Lapok

Necromi incidens
Történet egy klasszikus kalandozócsapat vámpírvadász küldetéséről a hírhedt Quarra vámpírklán ellen. Megtudhatjuk belőle, milyen különleges hasznai vannak az illúziómágiának. A könyv elolvasásával illúzió képzettségünk fejlődik.
Írta: Jonquilla Bothe



- Hát így állunk, - szólt a finoman cizellált, szoborszerűen eltökélt arcú Phlaxith. - Mindenki tudja, hogy a várostól nyugatra lévő temetőben már évek óta rosszindulatú lények kísértenek. Az emberek már beletörődtek. Holtjaikat nappal földelik el és eltűnnek, mielőtt Masser és Secunda feljő és a gonosz előrajzik. Csak azok esnek áldozatul a sátánfajzatoknak, akik ostobák vagy külföldiek.

- Ez úgy hangzik, mint egy természetes módszer a nemkívánatos idegenek kiszűrésére, - kacagott Nitrah, egy magas, középkorú, hűvös tekintetű, vékony ajkú nő. - És miért éri meg nekünk megmenteni őket?

- A Templom miatt. Újra meg akarják nyitni a temető melletti kolostorukat, és szükségük van valakire, aki megtisztítja a terepet a gonosztól. Jutalmat ajánlottak fel, s én elvállaltam a megbízást azzal a kikötéssel, hogy saját csapatot állíthassak össze, akikkel majd osztozom a jutalmon. Ezért kerestem fel mindegyikőtöket. Abból, amit rólad hallottam, Nitrah, te lehetsz a legjobb kardforgató egész Morrowindben.

Nitrah rámosolyodott a tőle telhető legszebb, viszolyogtató mosollyal.

- Te pedig, Osmic, hírhedt betörő vagy, s még sosem fogtak el.

A szőke kobakú fiatal fickó hírnevét mintegy megcáfolva dadogni kezdett.

- Beviszlek, bárhová kelljen is menned. De ha benn vagy, már rajtad áll, mit teszel. Nem vagyok harcos - vicsorodott el.

- Biztos vagyok benne, ha bármi olyan állna utunkba, amivel se Nitrah, sem én nem bírok el, Massitha majd bebizonyítja rátermettségét - szólt Phlaxith, a társaság negyedik tagjához fordulva. - Nagyon jó ajánlásokat kapott, mint nagy hatalmú és képzett boszorkány.

Massitha kerek arcával és nagy szemeivel maga volt a megtestesült ártatlanság. Nitrah és Osmic kétkedve nézte őt, különösen ijedt arckifejezését, mikor Phlaxith a temetőt kísértő lényeket festette le. Egyértelmű, hogy még sosem nézett szembe nem hús-vér ellenséggel. Csoda lesz, ha túléli, gondolták magukban.

Miközben a négyes alkonyatkor átkelt a temetőn, megragadták az alkalmat, hogy teszteljék új csapattársukat.

- Mocskos teremtmények azok a vámpírok - mondta Nitrah. - Fertőzőek, tudod. Nyugaton túl azt tartják, válogatás nélkül fertőzik meg az embereket a kórral, s számos más csapással. Errefelé nem sokszor tesznek ilyet, de így sem hagyhatod az általuk ejtett sebeket kezelés nélkül. Megtanítsak neked valamit az Oltalmazás varázslatai közül arra az esetre, ha megharapnának?

- Konyítok hozzá valamelyest, habár nem vagyok gyógyító. - felelt Massitha szelíden.

- Inkább harcimágus? - kérdezte Osmic.

Tudok okozni egy kis sebzést, ha sarokba szorítanak, de ebben sem vagyok túl jó. Valójában inkább illuzionistának nevezném magam.

Ekkor érték el a temető kapuját, s Nitrah és Osmic aggodalmas ábrázattal nézett össze. Mozgó árnyak, kóbor kísértetek leselkedtek a romok és roncsok közt, széttöredezett utak nyújtóztak széttöredezett utak hátán, amerre a szem ellát. A hely nem volt labirintus; úgy festett, mint bármely más romos temető, mielőtt azonban az ember tekintete a síremlékekre esett volna, rögtön szemet szúrt valami. A horizont vonalát egy másodkori cyrodiili hivatalnok mauzóleuma törte meg, amely némiképp különösen hatott, mégis harmonikus egészet alkotott a környező dunmer sírokkal, mivel az enyészet mindenen nyomot hagyott.

- Ez egy meglepően hasznos mágiatípus, suttogta Massitha védekezőn. Tudod, az egész a mágia azon tulajdonságán alapszik, amely képessé tesz arra, hogy megváltoztassuk a dolgokat érzékszerveink számára, anélkül, hogy szerkezetükben fizikai változást idéznénk elő. Az érzékelhető elemek eltávolításával példának okáért sötétségét teremthetsz, vagy megszüntetheted a hang vagy a szagok terjedését a levegőben. Ez segíthet abban, hogy...

Egy vörös hajú vámpírnő szökkent elő az árnyékokból, és hátba vágta Phlaxithot. Nitrah gyorsan előrántotta kardját, de Massitha megelőzte. A kezéből kilövellő hullám ledermesztette a teremtményt. Állkapcsai csupán centikkel Phlaxith torka előtt csattantak össze. Phlaxith előhúzta kardját, s maga végzett a vámpírral.

- Ez az illúzió? - kérdezte Osmic.

- Pontosan - mosolygott Massitha. - Semmi sem változott meg a vámpírban, csak épp elvesztette a képességét, hogy mozogjon. Ahogy mondtam volt, ez egy hasznos mágiatípus.

A négyes felkapaszkodott a kripta kapujához vezető úton. Osmic kipattintotta a zárat, és hatástalanította a méreg-csapdát. A boszorkány egy fényhullámot indított útjára a sötétség lepte folyosókon, amely eloszlatta az árnyakat, és felfedte a sötétben rejtőző lényeket. Szinte rögtön lecsapott rájuk néhány vámpír, üvöltve és visítva a vérszomjának őrületétől.

A csata megkezdődött, a két első vámpír kisvártatva elhullott, mire az erősítés is támadásba lendült. Kemény ellenfelek voltak, hátborzongatóan erősek és szívósak, de Massitha bénítás varázslata, Phlaxith és Nitrah fegyverei rendet vágtak köztük. Még Osmic is segített a harcban.

- Ezek veszettek - lihegte Massitha, mikor a küzdelemnek vége szakadt és lélegzethez jutott.

- Quarrák, a legvadabbak minden vámpírok közt, - mondta Phlaxith. - Mindegyiket meg kell találnunk és ki kell végeznünk.

Ahogy mélyebbre és mélyebbre hatoltak a kriptába, egyre több szörnyet pusztítottak el. Noha eltérően néztek ki, abban megegyeztek, hogy támadáskor mindegyikük az erejére és karmaira hagyatkozott, ebben nem mutatkozott különbség köztük. Miután az egész mauzóleumot átkutatták, és az összes bestia elpusztult, a társaság visszatért a felszínre. Már csak egy óra volt hátra napfelkeltéig.

Nem volt több őrült üvöltés és sikoly. Semmi sem rohant feléjük. Az utolsó támadás viszont különbözött a többitől, és teljesen meglepte a kalandozókat.

Az ősi bestia várt egészen addig, amíg már majdnem kiértek a temetőből, s akkor támadt, mikor a társaság tagjai már jókedvűen beszélgettek és azt tervezgették, mit tesznek majd a jutalom rájuk eső részével. Körültekintően megvizsgálta, melyikük jelentheti a legnagyobb fenyegetést ránézve, majd rávetette magát a boszorkányra. Mivel Phlaxith nem nézett hátra a kapuból, a bestia cafatokra téphette volna, mielőtt egyáltalán esélye lett volna sikoltani.

A vámpír egy sziklához csapta Massithát, karmai felsértették a nő hátát, de rohamát megtörte az, hogy ki kellett védenie Phlaxith kardcsapását. Tette mindezt a maga brutális módján, tőből kitépve a harcos karját. Osmic és Nitrah rávetették magukat, de esélytelen küzdelembe csöppentek bele. Csak akkor fordult a kocka, amikor a legyengült Massitha átküzdötte magát a sziklákon, amik mögé esett. Egy mágikus tűzgolyót lövellt a teremtményre, ami annyira felbosszantotta azt, hogy visszafordult felé. Kihasználva az adódó alkalmat, Nitrah kardjával lecsapta a vámpír fejét.

- Szóval mégis konyítasz a pusztítás varázslataihoz, ahogy megmondtam - szólt Nitrah.

- És néhány gyógyító varázslathoz is - mondta elgyengülve. - De nem tudom megmenteni Phlaxithot.

A harcos előttük halt meg a véráztatta porban. A három túlélő csendben rótta az utat a hajnal első sugaraiban Necrom felé. Massitha úgy érezte, hogy a fájdalom tüze egyre erősödik a hátában, ahogy haladtak, majd egyszer csak jeges zsibbadás áradt szét testében.

- El kell mennem egy gyógyítóhoz. Tudnom kell nem fertőződtem-e meg - mondta, amint elérték a várost.

- Keress fel minket holnap reggel a Moly és Tűzben - mondta Nitrah. - Reggel elmegyünk a Templomba a jutalomért, és ott helyben meg is osztozunk.

Három órával később Osmic és Nitrah már szobájukban ültek a fogadóban, s boldogan számolgatták át újra és újra az aranyérméket. Háromfelé osztva is szép summát jelentett.

- Mi lesz ha a gyógyító nem tud tenni már semmit Massitháért? - mosolyodott el Osmic álmodozó képpel. - Néhány betegség elég alattomos tud lenni.

- Nem hallottál valami hangot a folyosóról? - kérdezte Nitrah hirtelen, de mikor kinézett, senkit sem látott. Visszament és becsukta az ajtót. Biztos vagyok benne, hogy Massitha túléli, ha egyenesen a gyógyítóhoz ment. De ma még eltűnhetünk az arannyal.

- Igyunk egy utolsó kupával szegény boszorkányunkra - mondta Osmic, miközben kivezette Nitraht a szobából a lépcsők felé.

Nitrah nevetett.

- Azok az illúzió-varázslatok nem segíthetnek neki a nyomunkra akadni, legyenek bár mégoly hasznosak is, ahogy azt ő állítja. Bénítás, fény, csend - nem igazán használhatóak, ha nem tudod hol van, aki ellen igénybe akarod venni.

Az ajtó becsukódott mögöttük.

- A Láthatatlanság szintén az illúziómágia része - hallatszott Massitha testtelen hangja. Az asztalon lévő arany felszökött a levegőbe, majd eltűnt, amint erszényébe csúsztatta. Az ajtó még egyszer kinyílt s újra becsukódott, majd minden elcsendesedett, egész addig, amíg Osmic és Nitrah vissza nem tért pár perc múlva.


thral