CsK:Mannimarco, A férgek királya

Innen: Elder Scrolls Lapok

Mannimarco, A férgek királya
Egy nagyon kedves rémtörténet gyerekeknek - talán esti mese céljából - Mannimarcóról, a Féregkirályról. A terjedelmes, ám igen szórakoztató költeményből egészen egyedi magyarázatot találunk arra, mi célből jött létre a Mágusok Céhe, és azt is megtudjuk, hogyan győzedelmeskedett Vanus Galerion a mindent elpusztító élőholt sereg fölött.

Horicles tollából


Ó, Artaeum szigete, hol a levegőt arany fény hatja át
Tornyait és virágait, méz ízű szél lágyan folyta körbe
Hullám mosta, zöld-csókolta szirtjein örök tavaszt öltve
Bölcs és igazságos, bűbájos rendnek köd vigyázta honát.

Negyven éve, hogy a nagy Remanok letűntek, hírük tovaszállt
Két ragyogó tanonc, a bűbájos rendnek koptatja padsorát
Szép Galerion, egyenes háttal, arcát nap felé fordítá
Mannimarco, görbe léptű társa, lelkét jókedv nem hatja át.

Csontra tiport lába, őrült táncát látva férgek kúsztak talpa alá
Komisz tánca végét a sápadt hold, mint ijedt gyermek, remegve
Egy vén felhő mögé bújva leste, s nem maradt semmi mellette,
Miben fikarcnyi élet lenne, mögötte száraz szirmok hulltak alá.

Szóra nyitá száját mesterei előtt, Ceporah tornyánál, rögtön lényegre tört
- Varázzsal ne bírjon, e torz lelkű gonosz, ki kísértetek között is rémületet okoz
Létére tör emez bárkinek a földön, legyen holt, vagy élő, angyal, avagy ördög
Vegyük el hatalmát, verjük nehéz láncra, másképp fenevadat küldünk e világra

Mannimarco sértett dühvel vonult vissza, Galerion lesz ki ennek levét issza
Esküdött az égre, esküdött a földre: Megbánod piperkőc! Kivert kutya kölke!
Énellenem szóltál? Művem ellen támadsz? Kegyetlen a halál, ami reád várhat.
Könyörögni fogsz majd, hogy téged elérjen, enyhet adó tőröm, komor kelevézem.

Ez a kellemetlen alak, ez a Mannimarco, akin oly rútan áll a felleghajtó
Beszennyezi köreink, csúf árny díszes udvarunkban, őt száműzzük legottan
Nem való, hogy szigetünk ily szagokkal töltse. Menjen hát messzire! Így a sziget bölcse.
Téged pedig ifjú Galerion, megrovunk, mert békétlenséget okoztál, s honunk
Nem tűrhet disszonáns hangokat, olyasfélét, mi ily rút pártütést fakaszt.

Ó, Artaeum szigete, lustán eszmélsz vészre, vizeid, virágaid holtak lésznek
Hullám sosem mossa többé a partjaid, ragacsos köd húzza pokolra hamvaid
Bölcseid tornyaikban vakok, szemük előtt csakis letűnt korszakok
Miért is változna, a régi jó világ, kit egyszer elűztek, vissza sosem talált.

Galerion fejében forrongó gondolat, hogy eme aggkorban meghajló urak,
A díszes bölcsek vajon megérdemlik helyük? Hová rakták ezek régi okos eszük?
- Farkast találtatok ti, de fenevaddá lett, bárányok között ő igen rút juhász lett.
Rémület terjed majd, szét a szárazföldön, szigetünkre vissza nagy hatalommal jön.

- Ne szólj róla többé - mondta Szürkecsuklyás - Döntöttünk és így lesz, nincsen ellentmondás!
Megfordult fejében hősünknek egy ötlet, itt hagy bizony ő is szigetet és bölcset.
Új rendet hí’ létre, bűvös szövetséget, ahol a tudás fő nem számítnak az évek.
Hajóra is lépett, hátrahagyott mindent, iskolát teremtett minek párja nincsen.

Mannimarco közben kicsit sem volt tétlen, bekebelezett ő gazembert és vétlent.
Tamriel erdei, városai némák, sehol egy tücsökszó, kihaltak a kocsmák.
Egy gonosz csoport él csak e vidéken, nekromanták kiknek a halál az élet.
Enyészet jár velük, mindent kifosztanak, embernek, állatnak, növénynek ártanak.

Utánuk immáron nem élet az élet, Tamriel lakói most bárhol is élnek.
Sivatag, és erdő nem biztos menedék, városok, hegyek és víz partján ellenség.
Bármerre is járnak ezen sötét szörnyek, romlás követi a lépteiket főleg.
Csak kifacsart életeket hagynak hátra, ahogy régmúlt idők kincsére vadásznak.

Összegyűjtöttek, mindent amit lehet, bűzlő olajokat, véráztatta füvet.
Akaviri mérget és mérges gombákat, szentek hamvait és emberi hullákat.
Lenyúzott emberbőrt, egy közös alomba, gyökereket, füvet rendetlen halomba.
A banyák és kuruzslók megtaláltak mindent, az öröm szikrája sem látszott a lidércen.

Ült hálója közepén a férgek királya, Mannimarco, így gyűjtött erőt magába.
Csak egy mozgó test maradt belőle, ereiben méreg egy szóval megölne.
Emberségét messze, távol hagyta, kegyetlen romlása zsigeréig falta.
Csak a neve maradt, s kegyetlen hatalma, az embersége már régen elhagyta.

Egyre növekedett ereje, hatalma, övé lett az ősök kincseinek pajzsa.
Mikor Galerion a céhet elhagyta, az volt a legfőbb gondolata,
Hogy legyőzze az idő folyamát szennyező Mannimarcot magát.
Utolsó leheletem előtt szembe kell néznem, e féreg zsarnokkal bármiben lesz részem.

Csatára kihívom az élő holtakat, s legutoljára rút vezérük marad.
Vitte hát magával csatamágusait, Galerion varázsló igaz harcosait,
bűvös kardokkal és fejszével vértezve, jó boszorkányokkal védő bűbájt hintve.
Ki túlélte azt a borzalmas nagy csatát, nyugodtan mondhatom többet olyat nem lát.

Úgy csapott össze e két rettentő sereg, mint a tűz és a jég, ha egymásnak ered.
Olyan volt ez a hatalmas áradat, mint a villám mi hatalmas reccsenéssel lecsap,
A nekromanta sem volt adós a válasszal, holtak törtek föl a földből azonnal,
De a lógó-húsú élőhalottak a fény sugarai között semmivé foszlottak.

A hegyek legmélyét is megrázta, a halálos horda végzetes csapása.
Mint éles fűrész harapása, a mélyben úgy sikoltott a férgek királya.
Fogatlan száját szélesre nyitotta, sötétséget okádott az elkárhozottakra.
A bűzös levegő közrefogott mindent, érződött a halál érintése ott lent.

Galerion hadserege győzedelmeskedett, Mannimarco, látta, hogy most nem győzhetett.
Szemeiben szörnyen sötétlő tűz égett, maradék seregével jeges érintése végzett.
Elhalványult a sötétség a hegyek fölött, ereklyéit tartva a karmai között,
Az égen megcsillanó nap fénye, a halál ereklyéit elragadta tőle.

Ahogy a történetíró mondja, ezer és egy jó és gonosz tűnt le azóta,
Köztük Galerion, ki utat mutatott, s Mannimarco is, ki elpusztult aznap ott.
A Mágusok Céhe őrzi azóta is, a Féregkirály átkos eszközeit.
S szétszóródtak ott a nekromanták, kik tudományuk a Férgek királyáért adták.

Gyermekek, azt kívánom nektek, mikor a holdak az esti felhőkön átderengnek,
S a falu utcáiról eltűnik a tömeg, akkor Ti soha meg ne rémüljetek.
Reméljük most már többet nem bántanak, a temető népei végleg alszanak,
Nem kell hallanotok lépteinek zaját, s szörnyű érintését: itt a féregkirály.


Luc