CsK:Király
Amikor legutóbb láttuk Simah-t, éppen az életéért menekült, ami nála nem is volt olyan szokatlan dolog. Rengeteg aranyat, és egy különösen nagy gyémántot lopott el egy rettenetesen gazdag embertől, Setéktől, aki Jallenheimben élt. Tolvajunk északra menekült, vadul szórva a pénzt különböző tiltott fényűzésekre (ahogy azt a tolvajok általában teszik), amelyek leírása kétségtelenül megzavarná a kedves olvasót, ezért inkább nem is megyek bele a részletekbe.
Az egyetlen dolog, amit megtartott, a drágakő volt.
Egyáltalán nem valamiféle személyes kötődés miatt nem vált meg tőle eddig, egyszerűen csak azért, mert nem ismert senkit, aki elég gazdag lett volna, hogy megvegye. Így hát abban az ironikus helyzetben találta magát, hogy nincs egy fillére sem, csak egy köve, ami milliókat ér.
- Adna egy szobát, egy kis kenyeret, és egy kancsó sört ezért? - kérdezte a kocsmárostól egy kis faluban, amit Kravensoldnak hívtak, és annyira északon, volt, hogy félig belelógott a Szellemtengerbe.
A kocsmáros gyanúsan nézett rá.
- Csak üveg - mondta gyorsan Simah -, de azért szép, nem?
- Hadd nézzem csak! - mondta egy fiatal, páncéllal borított nő a terem másik végéből. Simah engedélyét meg sem várva felvette a követ, tanulmányozni kezdte, majd nem túl kedvesen rámosolygott. - Leülnél velem az asztalomhoz?
- Valójában nagyon sietek - válaszolt Simah gyorsan, és a kőért nyúlt. - Valamikor máskor?
- A kocsmáros iránti tiszteletből én és barátaim hátrahagyjuk fegyvereinket, ha ide jövünk - mondta a nő nyugodt hangon. Nem adta vissza a követ, ellenben megragadott egy seprűt, ami a bárpulthoz volt támasztva. - De biztosíthatlak, hogy ezt a seprűt kellő hatékonysággal tudnám hasznosítani. Nem fegyverként, persze, de le tudnálak vele ütni, eltörni egy-két csontodat, és ha már itt tartunk...
- Melyik asztal? - kérdezte villámgyorsan Simah.
A fiatal nő a kocsma hátsó részébe vezette, egy hatalmas tölgyfa asztalhoz. Az asztalnál a tíz leghatalmasabb északi barbár ült, akit Simah életében látott. Udvarias érdeklődéssel figyelték, mint egy különös bogarat, amit valamennyire megéri tanulmányozni, mielőtt szétzúzzák.
- A nevem Eléfmiráka - mondta. Eslaf leesett állal hallgatott. Ez volt a név, amit Seték utána üvöltött, miután kiugrott az ablakon. - És ők a hadnagyaim. Egy nemesurakból álló szabadcsapat vezetője vagyok. Hadseregem Égkoszorú legjobbja. Legutóbb azt a megbízást kaptuk, hogy támadjuk meg az Aalto szőlőskertet. Megbízónk, Seték ezzel akarta rávenni a kert tulajdonosát, Naltólavot, hogy adja el neki olcsón a földjét. A fizetségünk egy kimagasló méretű és minőségű ékkő lett volna. Ez a kő híres és összetéveszthetetlen.
- Úgy tettünk, ahogy kellett, és amikor jelentkeztünk a fizetségünkért, Seték azt mondta, hogy képtelen kifizetni minket, mert kirabolták. Végül a mi szempontunkból is figyelembe vette a dolgokat, és a kő értékével majdnem egyenrangú mennyiségű aranyat fizetett. Nem ürítette ki tökéletesen a pénztárát, de annyi pénze nem maradt, hogy megvegye az Aaltót. Tehát mi nem kaptuk meg a fizetségünket, Seték komoly pénzügyi csapást szenvedett el, és Naltólav díjnyertes termése feleslegesen pusztult el - Eléfmiráka nagyot húzott a söréből, mielőtt folytatta volna. - És most elmondanád nekünk, hogy hogy került a birtokodba a kő, amit Seték nekünk ígért?
Simah nem válaszolt azonnal.
Helyette elvett egy darab kenyeret a mellette ülő, vad tekintetű, szakállas barbár tányérjáról, és megette.
- Sajnálom - mondta tele szájjal. - Megengeded? Természetesen, még ha akarnám, se tudnám megakadályozni a nemes Eléfmirákát, és nemes lovagjait abban, hogy elvegyék a gyémántot, de őszintén szólva nem is akarom. Felesleges tagadni, hogy hogy került a birtokomba. A megbízótoktól loptam. Nem akartam vele sem neked, sem nemes lovagjaidnak kárt okozni. Ennek ellenére azt hiszem, hogy a tolvaj megnevezés nem megfelelő sem számodra, sem lovagjaid számára.
- Nem - válaszolt Eléfmiráka szemöldökráncolva, bár szemein látszott, hogy igazából jól mulat -, egyáltalán nem megfelelő.
- De mielőtt megölsz - folytatta Simah, újabb darab kenyeret ragadva meg -, mondd meg, mennyire elfogadható egy olyan nemes lovag számára, mint tenmagad, az, hogy egy feladatért kétszer kapjon fizetséget? Nekem magamnak nincs becsületem, de úgy gondolom, mivel Seték sokat vesztett, hogy kifizethessen titeket, és most nálatok van a kő, nem lenne teljesen tisztességes számotokra ez a hatalmas haszon.
Eléfmiráka megragadta a seprűt és Simah-ra nézett. Aztán felnevetett és azt mondta:
- Mi a neved, tolvaj?
- Simah. - mondta a tolvaj.
- Elvesszük a követ, ahogy abban megegyeztünk. De igazad van. Nem kaphatunk kétszer fizetséget egy munkáért. Tehát - mondta a harcos nő, lerakva a seprűt - te vagy az új megbízónk. Mit tegyen érted a saját hadsereged?
Sok ember nagy hasznát tudná venni egy seregnek, de Simah nem tartozott ezek közé az emberek közé. Átgondolta a dolgot, és úgy döntött, hogy az adósságot később fogják rendezni. Minden brutalitása ellenére Eléfmiráka csak egy egyszerű nő volt, akit, mint azt később megtudta, a saját hadserege nevelt fel. A csata és a becsület volt az egyetlen dolog, ami foglalkoztatta.
Amikor Simah elhagyta Kravenswoldot, egy hadserege volt, ami felel a hívására, de nem volt egyetlen fillére sem. Tudta, hogy hamarosan el kell lopnia valamit.
Ahogy az erdőben bolyongott, étel után kutatva, az ismerősség érzése kerítette hatalmába. Ebben az erdőben járt gyerekként, éhezve, és élelem után kutatva. Amikor kiért az erdőből, rájött, hogy visszatért abba a királyságba, ahol a kedves, de szégyenlős és buta dajka, Druszba nevelte.
Tlálatikban volt.
Fiatalsága óta csak még nagyobb nyomorba süllyedt a királyság. A boltok, amik nem voltak hajlandóak élelmet adni neki, elhagyatottan, beszegezett ajtókkal-ablakokkal álltak. Már csak azok az emberek maradtak, akiket már annyira meggyötörtek az adók, a zsarnokság, hogy már elmenekülni sem volt erejük. Simah rádöbbent, mekkora szerencse, hogy már fiatalon elkerült innen.
Ennek ellenére volt egy király, és annak egy kastélya. Simah azonnal terveket szőtt a kincstár kirablására. Figyelmesen megnézte a helyet, megfigyelve a csapdákat és az őrök viselkedését. Ez eltartott egy kis ideig. Végül rádöbbent, hogy nincsenek sem csapdák, sem őrök.
Besétált a kapun, le az üres folyosókon egyenesen a kincstárba. Tökéletesen üres volt, egy férfit kivéve. Olyan idős lehetett, mint Simah, de sokkal öregebbnek tűnt.
- Nincs mit ellopni - mondta. - Soha nem is volt.
Slaf királynak, koravén arca ellenére, ugyanaz a fehérbe hajló szőke haja és törött üvegre emlékeztető kék szemei voltak, mint Simah-nak. Az igazat megvallva Setékre és Eléfmirákára is hasonlított, és bár Simah sosem látta az Aalto tönkretett tulajdonosát, Naltólavot, rá is hasonlított. Nem meglepő, mivel ötösikrek voltak.
- Szóval nincs semmid? - kérdezte udvariasan Simah.
- Semmim, kivéve a szegény királyságomat. Mielőtt trónra kerültem, a király hatalmas volt és gazdag, de én csak a címet örököltem. Egész életemben felelősség nyugodott a vállamon, de sosem voltak meg a megfelelő eszközeim, hogy helyesen kezeljem. Ha lehetséges lenne ellopni egy királyságot, egy ujjamat sem mozdítanám, hogy megakadályozzalak benne.
Ahogy láthatjuk lehetséges ellopni egy királyságot. Simah átvette Slaf helyét. A helycsere könnyen kivitelezhető volt hasonlóságuk következtében. Az igazi Slaf, felvéve a Neltetehih nevet, boldogan elhagyta ősi birtokát és egyszerű munkássá vált az Aaltón. Végre megszabadulva a felelősségtől, belevetette magát az élvezetekbe, és az évek szinte leolvadtak róla.
Az új Slaf behajtotta Eléfmiráka szívességét, és hadserege segítségével helyreállította a békét Tlálatikban. Most, hogy végre béke honolt a királyságban, az üzlet és kereskedelem kezdett visszatérni az országba, és Simah csökkentette az adókat, hogy elősegítse a fejlődést. Ezt hallva Seték, aki mindig is aggódott a pénze miatt, visszatért szülőhazájába. Amikor évekkel később meghalt, fösvénységében senkit nem nevezett meg örökösének, így egész vagyona a királyságra szállt.
Simah a pénz egy részéből megvette az Aalto szőlőskertjét, mivel jó dolgokat hallott róla Slaftól.
Így történt, hogy Tlálatik Sábih király ötödik fiának - Nat Simah-nak, aki koldus, tolvaj, (valamiféle) harcos és király volt - köszönhetően visszatért a gazdagság és a fejlődés útjára.
|
Előző: Harcos |
Összefoglaló: Nat Simah kalandjai |
Következő: Nincs |
