CsK:Jelentés: Az Ionith-i katasztrófa

Innen: Elder Scrolls Lapok

Jelentés: Az Ionith-i katasztrófa
Egy szakértő bizottság jelentése V. Uriel császár Akavir meghódítására tett kísérlete csúfos kudarcának okairól. A terjedelmes olvasmány részletesen beszámol a megszállás előkészületeiről, a kezdeti könnyű sikerekről, majd a problémák elhatalmasodásáról a kellemetlen időjárás beköszöntétől a teljes megsemmisülésig és a császár haláláig.

A Birodalmi Bizottság jelentése az ionith-i katasztrófáról


Pottrued elnök úr tollából

I. rész: Előkészületek


A császár Akavir elfoglalásával kapcsolatos terveit a 270-es években terjesztette elő, amikor elkezdte a hódításait a Tamriel és Akavir közötti kis szigeti királyságok elfoglalásával. Az esronieti Fekete Kikötő 282-es elbukása után V. Uriel már a végső zsákmányra várt. Alapos újjáépítéseket rendelt el a kikötőben, amelyek később a megszállási erők tábornagyi pontjaiként és főbb utánpótlási forrásokként szolgáltak volna a hadjáratokon. Ugyanakkor több hatalmas, óceánjáró szállítóhajó építtetésébe fogott, amik az Akavirba való végső átkeléshez lettek volna szükségesek, és amikből addig a hadiflottának hiánya volt. Ebből tudhatjuk, hogy a császár Akavir elfoglalásának előkészületeit jó előre megtervezte, mielőtt még az esronieti hódításokat befejezte volna, és hogy nem csak egy hirtelen ötlet volt, mint ahogy azt egyesek gondolják.

Amikor Bashomon herceg átengedte Ersionetet birodalmi fennhatóság alá 284-ben, a császár teljes figyelmét az Akaviri hadjárat megtervezésének szentelhette. 285-ben és 286-ban tengeri expedíciókat indított, hogy felderítsék a tengeri útvonalakat és Akavir partvidékeit; valamint különböző birodalmi nyomozó ügynököket, mágikusakat és világiakat is, akiket információgyűjtés céljából foglalkoztattak. Ezen információk alapján az Akavir délnyugati részén lévő Tsaesci királyságot választotta a megszállás kezdő célpontjának.

Időközben a császár összegyűjtötte az expedíciós seregeket. A hadjáratokra egy új Távol-keleti Flottát hoztak létre, ami mellett egy időre a tengerész hadtest összes többi része eltörpült - úgy tartják, hogy ez volt Tamriel egész történelmének legerősebb összegyűjtött flottája. Az Ötödik, a Hetedik, a Tizedik és a Tizennegyedik Légiót választották ki a kezdő partraszállókként, a Kilencediket és Tizenhetediket megerősítésként utasították a követésükre, amint a hídfőállás biztosították. Míg egy laikus ember szerint ez a hadsereg összes erejének viszonylag kis részét képezi, nem szabad elfelejtenünk, hogy az expedíciós haderőt egy hosszú és bizonytalan utánpótlásvonal végéig fenn kellett tartani; ezenkívül a császár és a hadsereg parancsnoksága abban a hiszemben volt, hogy Akavir megszállása nem ütközik komolyabb ellenállásba, legalábbis az elején. Valószínűleg a flottának csak annyi nehéz szállítókapacitása volt, hogy egyszerre csak négy légiót mozgathatott.

Itt meg kell jegyeznünk, hogy a Bizottság nem talált hibát a császár Akavir elfoglalására tett előkészületeiben. A Bizottság úgy véli, hogy a megszállás előtt elérhető információkra alapozva (melyek, bár utólag nyilvánvaló, hogy elégtelenek voltak, de akkor hatalmas energiát fektettek a megszerzésükbe), a császár nem cselekedett vakmerően vagy meggondolatlanul. Néhányan felvetették, hogy az expedíciós haderő túl kicsi volt. A Bizottság szerint éppen ellenkezőleg, ha a hajókkal több légiót szállíthattak volna (ami lehetetlenség lett volna az egész Birodalom kereskedelmének tönkretétele nélkül), az csak növelte volna a katasztrófa mértékét; nem akadályozhatta volna meg. A Birodalom többi része sem maradhatott légiók nélkül; Camoran Usurper emléke még friss volt, és a Császár abban a hitben volt (és ez a Bizottság egyetért vele), hogy a Birodalom védelme érdekében nem küldhet nagyobb mennyiségű hadsereget Tamrielen kívülre. A Bizottság véleménye szerint az expedíciós haderő éppenséggel túl nagy is volt. Eltekintve az uralkodása alatt létrehozott két új légiótól (és az Ötödik Légió újjáalakításától), az expedíciós haderő elvesztése miatt a birodalom a tartományokhoz képest veszedelmesen gyenge helyzetbe került, ahogy az a jelenlegi helyzetből is világosan látható. Mindez azt sugallja, hogy Akavir elfoglalása meghaladta a Birodalom pillanatnyi erejét; még ha a Császár képes is lett volna egy nagyobb hadat Akavirban összegyűjteni és fenntartani, a Birodalom szétesett volna mögötte.

II. rész: Akavir megszállása


Az expedíciós haderő a 288-ban, Eső Keze havának 23. napján hagyta el a Fekete Kikötőt, és jó időjárásban szállt partra Akavirban hat tengeren töltött hét után. A kikötés helye egy kis tsaesci kikötőben volt egy hatalmas folyó torkolatában, amit a Tamrielhez való közelsége és a termékeny folyóvölgyi talaj miatt választottak, és ami a hadsereg számára biztosította az ország belső részének könnyű elérését valamint a jó fosztogatást. Az elején minden jól ment. A tsaescik elhagyták a várost, amikor az expedíciós haderő megközelítette azt, így elfoglalták és átnevezték Septimiának, az lett az új Akaviri Birodalmi Provinciák első gyarmata. Mialatt a mérnökök megerősítették a várost és kiszélesítették a kikötési lehetőségeket a Távol-keleti Flotta kiszolgálása érdekében, a Császár bemenetelt az országba két légióval. A körülöttük lévő földről azt jelentették neki, hogy gazdag, jól öntözött mezők találhatók ott, és a nem is ütköztek ellenállásba. A hadsereg elfoglalta a folyó melletti következő, szintén elhagyott várost. Ezt Ionith-ra keresztelték, és a Császár ide helyezte a főhadiszállást, hogy a környező vidéken uralkodhasson, mivel sokkal nagyobb volt, mint Septimia, és jobb volt az elhelyezkedése is.

Az expedíciós haderő addig nem ütközött komolyabb ellenállásba, bár a légiókat folyamatosan beárnyékolták az ellenség lovas őrei, akik megakadályozták nagyobb felderítő csapatoknak a hadsereg fő részétől való leszakadását. Amit a császár legsúlyosabban hiányolt, az a lovasság volt, amely létszámát a szállító flottán lévő meghatározott nagyságú hely miatt csökkenteni kellett, bár a csatamágusok helyettesíthették őket a mágikus felderítéseikkel.

A császár követeket küldött, hogy megpróbáljanak kapcsolatba lépni a tsaesci királlyal vagy akárki is uralta azt a vidéket, de a küldöttek soha sem tértek vissza. Visszatekintve, a Bizottság szerint olyan értékes időt vesztegettek erre, mialatt a hadsereg Ionith-ban volt, amit fordíthattak volna a gyors előrenyomulásra is, amíg az ellenfél egy helyben állt, kétségtelenül meglepetésszerű megszállás lett volna. Ellenben a császár abban a hitben volt, hogy a tsaescik félnek a Birodalom hatalmától, és hogy megnyerheti a tartományt komolyabb küzdelmek nélkül, tárgyalással.

Az eredeti terv az volt, hogy két légiót küldenek erősítésnek, amint az első partraszállás után biztosították a kikötőt, de végzetes döntést hoztak, elhalasztották az érkezésüket, és ehelyett a Flottával gyarmatosítókat szállíttattak. A császár és a tanács egyetértett abban, hogy miután a meghódított területeket őslakosai teljesen elhagyták, gyarmatosítókra van szükségük, akik megművelik azokat a mezőket, s így az expedíciós haderőnek sem kell teljesen a flottára hagyatkoznia utánpótlás szempontjából. Ezenkívül Yneslea-ben nyugtalanság tört ki az Akavirba irányuló szállítmányozási útvonalra rézsútosan, és a tanács úgy vélte, a Kilencedik és Tizenhetedik légiót jobb lenne azon területek újbóli kibékítésére és az expedíciós haderő utánpótlási vonalainak biztosítására használni.

A civil gyarmatosok és az utánpótlásuk Kandallótűz havának közepén érkeztek meg Septimiába, és átvették a mezők előkészítését (amiket a légionáriusok már elkezdtek) egy tavaszi vetésre. Néhány lovassági lovat is szállítottak velük akkoriban, és a Birodalmi kolóniák elleni támadások azután abbamaradtak. Tsaesci küldöttek is érkeztek Ionith-ba béketárgyalások megkezdésének céljából, és az expedíciós haderő egy csendes télre számítva letelepedett.

Mindeközben a tanács arra ösztönözte a császárt, hogy térjen vissza Tamrielbe a Flottával, hogy a Birodalom sürgős ügyeit intézze, amíg a hadsereg a téli szálláshelyen van, de a császár úgy döntött, hogy az lesz a legjobb, ha Akavirban marad. Ez, mint később kiderült, szerencsés döntés volt, mivel egy korai téli vihar a császár zászlóshajójával együtt elpusztította a hazafelé tartó Flotta nagy részét. A 288-289-es téli vihar szokatlanul hosszú és rendkívül zord volt, megakadályozva a Flottának az Akavirba tervezett visszatérést a további utánpótlással. Ezt a csatamágusok jelentették a császárnak és az expedíciós haderőnek el kellett fogadnia, hogy azokkal a készletekkel kell tavaszig életben maradnia, amik akkor rendelkezésükre álltak.

III. rész: Az expedíciós haderő elpusztítása


Az akaviri téli időjárás sokkal kegyetlenebb volt, mint amire számítottak. Az utánpótlási problémák és a további civilek miatt az expedíciós haderő élelmiszeradagja is kicsi volt. Ami még rosszabb, nagy számban tértek vissza tsaesci fosztogatók, és elpusztítottak minden zsákmányoló és felderítő osztagot a két város falain kívül. Több őrségi erődöt is bevettek a hóviharban, és a fennmaradóakat is el kellett hagyniuk, mert nem tudták őket megtartani. Ennek eredményeképpen a két város közötti kommunikációt teljes egészében mágikus úton tarthatták fenn, ami a légió csatamágusai számára állandó megerőltetést jelentett.

Napkelte havának 5. napján nagy tsaesci kíséret érkezett Iionith-ba, állításuk szerint békét szerettek volna kötni a tsaesci király nevében. Aznap éjjel azok az áruló követek megölték az őröket a város egyik kapujánál, és beengedték egy nagy csapatnyi bajtársukat, akik a város falain kívül vártak. Egyértelmű céljuk egy császár elleni merénylet elkövetése volt, aminek meghiúsítása egyedül a Tizedik Légió azon katonái éberségének és bátorságának köszönhető, akik a palotáját őrizték. Amint riadót fújtak, a városon belül lévő tsaesciket levadászták és megölték az utolsó szálig. Ez egyértelműen a császár és a tsaescik közötti tárgyalások végét jelentette.

A következő tavasz hozta a legnagyobb problémákat. A várt tavaszi esők helyett forró és száraz szél kezdett fújni kelet felől és váltakozó erősséggel kitartott egész nyáron is. A növények elszáradtak és még a folyó is (ami előző évben kis hajókkal Ionith-tól felfelé hajózható volt) teljesen kiszáradt Napkorona havára. Nem tudni, hogy az előzőleg ismeretlen, Akavirban egyedi időjárási körülmények miatt volt-e vagy a tsaescik manipulálták-e az időt mágikus úton. A Bizottság az előbbi következtetés felé hajlik, mivel nincs egyértelmű bizonyíték arra, hogy a tsescik olyan félelmetes misztikus erő hatalmában lennének, bár az utóbbi lehetőséget sem lehet teljesen kizárni.

A hosszan tartó rossz időjárás miatt az utánpótlási flotta túl későn hajózott ki a Fekete Kikötőből. Végül a Második Termés elején hagyta el a kikötőt, de ismét kegyetlenül megtépázták a viharok és végül 8 héttel később, viharverten, csökkentett mennyiségű szállítmánnyal érkezett meg Septimiába. Az egyre elkeseredettebb akaviri utánpótlási helyzet miatt a császár elküldte Csatamágus Alakulatának nagy részét, hogy segítsenek a viharok átvészelésében, amelyek úgy tűnt, egész nyáron folytatódni fognak. Ugyanekkor a Tanács sürgette a császárt, hogy adja fel az elfoglalási terveit és térjen vissza Tamrielbe az expedíciós haderővel, de az ismét visszautasította őket azt mondván, hogy a flotta már nem olyan hatalmas, hogy mind a négy légiót egyszerre szállíthassa. A Bizottság egyetért abban, hogy egy vagy több légió a flotta visszatérésére várva való hátrahagyása lerombolta volna a hadseregben a közhangulatot. Ellenben a Bizottság azt is megjegyezte, hogy egy légió elvesztése még mindig jobb lett volna, mint az egész expedíciós haderőé. A Bizottság egyhangú véleménye, hogy ez volt az utolsó pont, ahol a teljes katasztrófát még megelőzhették volna. Amint meghozták a döntést, hogy a flottát visszaküldik erősítésért és utánpótlásért, az események tovább sodródtak az elkerülhetetlen végkifejletig.

Innentől sokkal kevesebbet tudunk az Akavirban történtekről. Mivel a csatamágusok nagy része a flottát segítette, az expedíciós haderő és Tamriel közötti kommunikáció korlátozott volt, főleg mikor az ottani helyzet rosszabbra fordult, és az ottmaradtak minden erejüket a légiók szükségleteinek kielégítésére fordították. Valamint úgy tűnik, hogy a tsaescik is valami ismeretlen módon akadályozták a mágusokat. Néhány csatamágus azt jelentette, hogy a hatalmuk rendellenesen gyenge és a cyrodiili Háborús Egyetem mágusai is jeleztek akaviri honfitársaik erejével kapcsolatos problémákat, még olyan esetben is, amikor jól összeszokott mester és tanítvány közötti kommunikációról volt szó. A Bizottság egy különálló tanulmány készítésére sürgeti a Háborús Egyetemet a misztikus tsaesci erőkről arra az esetre, ha a Birodalom valaha ismét konfliktusba keveredne Akavirral.

Annyit tudunk, hogy a császár Napkorona havának közepén menetelt ki Ionith-ból csupán kis helyőrségeket hátrahagyva a városok megtartása érdekében. Megtudta, hogy a tsaescik az egyik északi hegyvonulat mögött gyűjtik össze erőiket, és szét akarta verni seregeiket, hogy lefoglalja a készleteiket (amire égetően nagy szükség volt), mielőtt még teljesen megerősödnének. Azt gondolták, ez a hirtelen elhatározás meglepetésszerűen éri majd a tsaesciket és az expedíciós haderő átkelt a hegységen, és megtámadta a táborukat. Legyőzte a tsaesci sereget és elkapta vezérüket (egyfajta nemest). Ellenben a császár hamar visszavonulásra kényszerült, és a légiók súlyos károkat szenvedtek az Ionith-ba visszavezető úton. A császár azon kapta magát, hogy Ionith-ot ostromolják, elvágva őt a septimiai kis helyőrségtől, ami szintén ostrom alatt állt. Ekkorra úgy tűnt, hogy az ottmaradt csatamágusok minden erejüket arra a képzettségre fordították, amire a Háborús Egyetemen csupán kis hangsúlyt helyeznek: a hadsereg életben maradását szolgáló vizet állították elő. A Csatamágusok Alakulatának hála, a flotta épségben visszatért a Fekete Kikötőbe, de minden kísérlet az Akavirba való visszatérésre kudarcba fulladt az eddiginél is vadabb viharok sorozatának köszönhetően, amelyek Esronietben dúltak 289 teljes hátralévő részében.

A Tanács utoljára Fagyhullás havának elején lépett kapcsolatba a császárral. Estcsillagra a Tanács már rendkívül aggódott az akaviri helyzet miatt, és egy flottának elrendelte a kihajózást a kockázatok figyelembevétele nélkül. A folytonos viharok ellenére a flotta megpróbált eljutni Akavirba. Egy szikrányi remény csillant fel, amikor sikeresen kapcsolatba léptek a császár egyik csatamágusával, aki jelentette, hogy Ionith még mindig az ő kezükön van. Gyorsan terveket készítettek az expedíciós haderő Ionith-ból való kitörésére és Septimiába történő visszavonulására, ahol a flottával találkoznak majd. Ez volt az utolsó közvetlen kapcsolat az expedíciós haderővel. A flotta megérkezett Septimiába, hogy megtalálja a nagy tsaesci sereg ostroma alatt álló helyőrséget. A flottával a csatamágusok képesek voltak annyira visszaszorítani az ellenséget, hogy a túlélők hajóra szállhassanak és visszavonulhassanak.

Az expedíciós haderő néhány túlélője, akik elérték Septimiát elmondták, hogy a császár két nappal korábban éjszaka kivezette seregét Ionith-ból, és sikeresen áttörték az ellenség vonalait, de a Septimiába vezető úton a túlerőben lévő ellenfél körülvette őket. Elmesélték a császár és a Tizedik Légió hősies utolsó küzdelmét, amivel a Tizennegyedik megmaradt embereinek biztosították Septimia elérését. A Tizedik két túlélője aznap éjjel érkezett meg Septimiába, átsurranva az ellenség vonalain a győzelmi ünneplésük miatti összevisszaság alatt. Megerősítették, hogy látták, amint a császár meghalt az ellenség nyilaitól, amikor a Tizedik pajzsfalainál gyűltek össze.

IV. rész: Következtetések


A Bizottság szerint Akavir elfoglalása már az elejétől kezdve kudarcra volt ítélve több ok miatt is, bár ezeket sajnos nem lehetett előre látni.

Az alapos elgondolás ellenére az expedíciós haderő elég felkészületlen volt az akaviri helyzetre. A váratlan időjárás, ami egyaránt gyötörte a flottát és a hadsereget is, katasztrofális volt. A hadjáratok alatt a Távol-keleti Flotta nagy részének elvesztése nélkül 289-ben visszavonulhattak volna. Az időjárás is arra késztette a császárt, hogy Csatamágus Alakulatának nagy részét a flotta segítségére küldje, s maga pedig azok értékes támogatása nélkül maradjon a harcok alatt, amik ezt az eseményt hamar követték. Természetesen a váratlan 289-es ionith-i szárazság is szétfoszlatta a hadsereg helyben történő ellátásának reményét, és az expedíciós haderő emiatt keveredett olyan tarthatatlan helyzetbe Ionith-t ostromakor.

A tsaescik is sokkal erősebbek voltak, mint ahogyan azt a jelentések állították. Végül is a tsaescik hadseregének az expedíciós haderőhöz viszonyított méretéről szóló információk elég homályosak voltak, mivel az egyetlen komolyabb harc csak akkor kezdődött, amikor a császár és a Tanács közötti rendszeres kapcsolatba lépés módját elvágták. Mindazonáltal úgy tűnik, a tsaescik többször is túlerőben voltak a császár hadaihoz képest, mivel négy kiváló légiót is visszavonulásra késztettek, és több hónapon keresztül ostromolták azokat.

Ahogy azt már az előbb állítottuk, a Bizottság nem szeretné bírálni az Akavir elfoglalására vonatkozó eredeti ötletet. Az alapján, amit akkor tudtak, a terv teljesen tökéletesnek tűnt. Csak az utólagos visszatekintés tette egyértelművé, hogy Akavir elfoglalásának sikerességére nagyon kicsi esély volt. Mindemellett a Bizottság szerint sokat tanulhatunk ebből a katasztrófából.

Először is, a tsaescik rendkívül erős misztikus hatalom birtokában vannak. Hihetetlennek tűnik már a gondolat is, hogy ekkora terület időjárását képesek lehettek befolyásolni (megjegyeznénk, hogy három bizottsági tag erősen ellenezte, hogy ez a bekezdés szerepeljen ebben a jelentésben), de a Bizottság véleménye szerint ebben az ügyben sürgős nyomozás szükséges. A feltételezhető veszély esetén még a legkisebb problémaforrás lehetőségét is komolyan kell venni.

Másodszor, a tsaesciknek nem voltak flottáik. Az expedíciós haderőnek soha nem kellett tengerre szállnia és a Távol-keleti Flotta is csak az időjárás ellen küzdött. A kezdeti tervek valóban arra utasították a flotta egy részét, hogy maradjanak Akavirban parti műveletek miatt, de amikor ott voltak, a számtalan zátony, homokzátony, sziget stb. miatt, amik a parti vizeket lepték el Septimiától északra és délre is, nagyon kevés lehetősége maradt a nagy hajóknak a belső vidék megközelítésére. A Septimiát körülvevő síkság fáinak égető hiánya miatt az expedíciós haderő nem építhetett kisebb hajókat, amikkel a sekély parti vizeken navigálhattak volna. Minden jövőbeli Akavir elleni katonai expedíciónak jól át kellene gondolnia a part menti tengerészeti hadműveleteket, hogy ennek előnyét kihasználják a tsaescik ellen, amit sajnos az expedíciós haderő nem tett meg.

Harmadszor, egy sokkal hosszabb tanulmányt kell készíteni Akavirról, mielőtt még egy újabb elfoglalási próbát szándékoznánk tenni. A négy év alatt összegyűjtött információ elég alaposnak bizonyult ahhoz a megszálláshoz, de mégsem volt kielégítő. Az időjárási körülmények teljesen váratlanok voltak; a tsaescik sokkal erősebbek, mint amire számítottak; és a császár tsaescikkal való tárgyalásra tett kísérletei katasztrofálisra sikerültek. Akavir várakozáson felülien idegenkedő volt, és a Bizottság szerint fontolóra se kellene venni Akavir elfoglalását, amíg a jelenleginél nem rendelkezünk sokkal nagyobb tudással az ottani körülményekről, politikáról és népekről.

Végül, a Bizottság egyhangúan összefoglalja, hogy jelenlegi tudásunk alapján bármilyen, Akavir elfoglalására tett próbálkozás ostobaság, legalábbis a Birodalom jelenlegi helyzetében. A Birodalom légióira belföldön van szükség. Talán egy nap majd egy békés, egyesült Birodalom visszatér Akavirba kegyetlenül megtorolva az ionith-i katasztrófát és császárunk halálát, de ez a nap nem most lesz, és nem is a közeljövőben.