CsK:Grommok naplója

Innen: Elder Scrolls Lapok

Grommok naplója
Egy ork kalandozó naplója arról, hogyan találtak rá az Alkonyfognak (illetve Hajnalfognak) nevezett remek vérszomjas kardra.

Harmadkor 431. Eső keze 3.

Végre meg tudtuk győzni azt az idióta szerencsevadász Lewint, hogy itt az idő átadni azt a doboz pénzt, amit Lelles minőségi portékáiból lopott és ásott el a kastély mellett. Kezdett nagyon idegesíteni a feszültség, amit a csapatban keltett. Tulajdonképpen Syndelius ültette le és vette rá, mert nekem már nem sok kellett ahhoz, hogy arcon rúgjam. Tudom, hogy szerencsevadász, de mi meg kalandozók vagyunk, régi kripták, romok és őrizetlen helyek fosztogatásával szerezzük a zsákmányunkat. Én mondom, néha igazán gyökér tud lenni.

Harmadkor 431. Eső keze 12.

Milyen balszerencsés napunk volt! Rátaláltunk a régi Wariel erőd maradványaira, és miután lemészároltunk egy csapat semmirekellő martalócot és megszereztük a zsákmányt, észak felé vettük az irányt. Megérkeztünk Trumbe romjaihoz. Syndelius azt mondta, hogy valami Állj le itt vagy Alja lejt nevezetű ősi civilizáció élt ott, de engem csak az érdekelt, mennyi aranyat tartogat számunkra. Azt mondta, hogy csak régen éltek ott, úgyhogy bementünk. Nagy hiba volt! A hely tele volt csontvázakkal és szellemekkel. Nekem ezektől borsózik a hátam. Hogyan harcoljak valami olyan ellen, ami nem is él? Lewin jól eltalált néhányat, és az összes italát el kellett használnia, Syndeliusnak eltört a karja, amikor egy halálos csapda majdnem megölte, és szerzett egy igen csúnya vágást is a homlokára. Egy hajszálon múlt, hogy megúsztuk! Mindennek a tetejébe, mikor eljutottunk a kincseskamrába, kiderült, hogy Lewinnak nem volt több zárnyitója! Miért is tartom egyáltalán a csapatban? Ki kellett cipelnünk azt az átkozott tárolót Trumbe-ból egészen az Atrene-táborig. Most meg itt ülök és bámulom ezt a hülye fémdobozt azt kívánva, bárcsak Lewin fejét hozzáütögetve használtam volna a kinyitására. Mafla!

Harmadkor 431. Eső keze 13.

Egy éjszakányi azon tanakodás után, hogy lenyisszantsuk-e Lewin lábát és felhasználjuk-e tűzifaként, elküldtem Syndeliuszt és Lewint Anvilba, hogy vegyenek zárnyitót, amíg én őrzöm a dobozt. Néhány óra alatt visszaértek, és Lewin elsőre kinyitotta a zárat. Ez egy jó pont, de még mindig elég dühös vagyok rá. Nem szeretek egész nap üldögélni. Viszont Syndelius nagyon izgatott lett, mikor meglátott valamit egy különleges ruhaanyagba csomagolva. Mindenféle tárgyat burkolt be a szövet, de a legjobb a kard volt. Olyan szépséges! A penge olyan, mint egy száj fogakkal, a nyél, mint az arany kígyóbőr és a drágakő a közepében... tökéletesen tűzvörös és narancsszínű, mint az ég pirkadatkor. Syndelius kezdett megőrülni, és megkérdeztem, miért fészkelődik. Azt mondta, akavéri vagy valami olyasmi, és kígyóemberek vagy sayessie-k vagy micsodák készítették. Syndelius azt mondja, most, hogy látta, hogy ezt írom, hogy a sayessie T-vel kezdődik, de ennek semmi értelme. T-s-a-e-s-c-i. Na, tessék, leírtam. A Kilencekre, Syndelius néha igencsak kíváncsi! Hát, mindegy, a legjobb csak most következett. Amint a nap lenyugodott, a kard eltűnt egy pillanatra és hirtelen egy másik, teljesen ugyanolyan fegyver került a helyére, csak a rajta lévő drágakő ezúttal kék és lila volt. Syndelius azt mondta, biztos benne, hogy hajnalban visszaváltozik majd narancs és vörös színűre! Hát nekem ennyi bőven elég is volt. Már pusztán ennyitől a kard lett a legjobb dolog amit valaha láttam. Lewin dörmögött valamit az akavéri mágiáról, de megmondtam neki, hogy fogja be a száját. Elhatároztam, hogy Hajnalfognak fogom hívni a kardot, ha narancs és vörös, és Alkonyfognak, mikor kék és lila..

Harmadkor 431. Eső keze 14-16.

Az új kardommal egyre jobban alakulnak a dolgok ebben a néhány napban. Megtudtam, hogy a Hajnalfog egy tűzpenge, az Alkonyfog pedig egy jégpenge... ami nagyobb ölőteljesítményt jelent! De a legjobb az volt, amire akkor jöttem rá, amikor egy minotaurusz megugrott felénk és egy halálos csapást mértem rá. Egy hangot hallottam a fejemben. Vagy talán egy gondolatot? Nem tom. Furcsa volt. De olyan érzés volt, mintha a kard tudná, hogy éppen megölt egy minotauruszt, mintha számolná, vagy nem is tudom. Először azt hittem, hogy talán csak a fáradtság miatt volt, de egy tábornyi bandita lekaszabolása után is tovább számolt. A tizenkettedik gyilok után azt mondta, elégedett. Legalábbis azt hiszem, azt mondta. Aztán megállt. Syndelius azt mondta, lehet, hogy a kard vérszomjas... énféle kard... de nem tudta, mi történik majd. Nem sok idő kellett, hogy kiderüljön. Szürkületkor, mikor a kard átváltozott... majdnem leestem a tábortűzi farönkről. Az új penge is az Alkonyfog volt... de valahogy mégis erősebbnek tűnt. Egyszerűen csak tudtam. Alig vártam, hogy kipróbálhassam! Azonnal kirohantam és kerestem valami ölni valót. Nem sokkal később szembetalálkoztam néhánnyal azok közül ostoba kisördögök közül. A kard nemcsak több jégsebzést okozott, mint általában, de éreztem, ahogy minden egyes ütésnél átáramlik belém a teremtmény energiája! Micsoda fegyver! Ez az! Kiváló Alkonyfog lesz a neve. Olyan, mintha 4 penge lenne 1-ben!

Harmadkor 431. Eső keze 17-19.

Életem legszórakoztatóbb ideje volt ez, amikor Cyrodiil romjaiba hatolgattunk be az új dupla kardommal. Syndelius és Lewin még bizakodóbbak most, hogy ilyen hatalmas fegyver áll birtokunkban. Tömérdek zsákmányt halmoztunk fel az utóbbi három napban, de ehhez semmi sem fogható. Most északra indulunk, hogy felfedezzük a Niben-öböl környékét. Remélem, hogy valami más ehhez foghatót is találtunk még kalandozásaink során! Akkor nyugdíjba vonulok!