CsK:Feyfolken III
- Thaurbad végre meglátta a penna hatalmát - folytatta történetét a Nagy Bölcs. - Feyfolken, Aljas Clavicus daedra szolgálójának elbűvölt pennája nagy gazdagságot és hírnevet szerzett neki Auri-El templomának heti kiadványírójaként. De ráébredt, hogy a penna a művész, ő pedig varázslatának puszta szemtanúja. Dühös volt és irigy. Nagyot sikoltva kettétörte a pennát.
Elfordult, hogy kihörpintse mézsörének maradékát. Mire visszafordult, a penna sértetlenül hevert a helyén.
Nem volt másik pennája, csak a megbűvölt, így hát az ujját mártotta a tintába és egy üzenetet írt Gorgosnak, nagy, hanyag betűkkel. Mikor Gorgos újabb nagy köteg gratuláló üzenetet hozott neki, ami a legutóbbi Kiadványt magasztalta, Thaurbad átadta a firkálmányát és a pennát a hírvivőnek. A feljegyzés ekképp szólt: "Vidd vissza a pennát a Mágusok Céhének és add el. Vásárolj egy másikat, de mindenféle bűbáj nélkülit.
Gorgos nem tudta mire vélni az üzenetet, de akképp cselekedett. Pár óra múlva visszatért.
- Nem adtak érte egyetlen garast sem - mesélte Gorgos. - Azt mondták, hogy nem varázstárgy. Erre azt mondtam nekik: Miről beszéltek? Hiszen itt egyesítettétek Feyfolken lélekkövével. Erre azt mondták: - Igaz, de most már nincs benne lélek. Talán történt valami, ami miatt elveszett belőle.
Gorgos rövid szünetet tartott, és mesterére nézett. Természetesen Thaurbad nem tudott válaszolni, de most még a szokásosnál is szótlanabbnak tűnt, már amennyiben ez lehetséges egy tökéletesen szótlannál. Szóval...
- Akárhogy is, eldobtam a pennát és hoztam neked egy újat, ahogy kérted.
Thaurbad az új pennát tanulmányozta. Fehér volt, nem olyan galambszürke, mint a régi. Jól állt a kezében. Megnyugodva sóhajtott és elbocsátotta hírvivőjét. Meg kellett írnia egy Kiadványt, ám most mindenféle mágia nélkül, kizárólag a saját tehetségére támaszkodva.
Két nap múlva, majdnem határidőre, készen lett. Egyszerűnek tűnt, de teljesen az övé volt. Thaurbad különös megnyugvást érzett, mikor végigfuttatta szemeit az oldalon, és apró hibákat talált. Rég volt már, hogy egyetlen hiba is felütötte fejét a Kiadványban. Thaurbad boldogan gondolt arra, hogy bizonyára van még olyan hiba is a dokumentumban, amit nem vett észre.
A szegély díszítését fejezte be épp, mikor Gorgos néhány üzenetet hozott a templomból. Gyorsan átfutotta őket, és egyen megakadt a pillantása. A pecséten a "Feyfolken" felirat volt olvasható. Zavarodottan törte fel a levelet.
"Azt hiszem, öngyilkosnak kellene lenned" - olvasta a tökéletesen gyönyörű betűket.
A levelet a padlóra ejtette ijedtében, mikor a Kiadványon hirtelen mozgást látott. Feyfolken kézírása leugrott a levélről, átvándorolt a tekercsre, és magasztos szépséggé formálta át az ócska, kezdetleges dokumentumot. Thaurbad nem törődött többé hangja gyalázatos hangzásával. Nagyon sokáig ordított. Azután ivott. Vedelt.
Fredas napján, korán reggel, Gorgos üzenetet hozott Vanderthiltől, a templom titkárától, de egészen kora délelőttig nem is merte kinyitni. Ez állt benne: "Jó reggelt. A Kiadvány után érdeklődöm. Turdas éjszakájáig kész szokott lenni. Kíváncsi vagyok, most valami különlegeset készítesz? -- Vanderthil."
Thaurbad ezt válaszolta: "Vanderthil, sajnálom, de beteg vagyok. Ezen a vasárnapon nem lesz Kiadvány." Átadta az üzenetet Gorgosnak, mielőtt visszatért fürdőjéhez. Mikor egy óra múlva befejezte, Gorgos épp visszatért a templomból, mosolyogva.
- Vanderthil és az érsek valósággal megőrült - mondta -, szerintük ez az eddigi legjobb munkád.
Thaurbad értetlenül nézett Gorgosra. Aztán észrevette, hogy a Kiadvány eltűnt. Reszketve mártotta tintába az ujját és szavakat karmolt egy cetlire: "Mi volt a legutolsó üzenetem?"
- Nem emlékszel? - kérdezte Gorgos, visszafogva egy apró mosolyt. Tudta, hogy mestere mostanság gyakran néz a korsó fenekére. - Már én sem emlékszem a pontos szavakra, de valami ilyesmit írtál: "Vanderthil, itt van. Sajnálom a késést. Mostanában gond van a fejemmel. Thaurbad." Úgy gondoltam, a Kiadványt is vinnem kell, így is tettem. És amint mondtam, nagyon tetszett nekik. Szerintem háromszor annyi levelet fogsz kapni, mint a szokásos.
Thaurbad biccentett, mosolygott és elbocsátotta hírvivőjét. Gorgos visszatért a templomba, mestere pedig az íróasztal felé fordult és egy tiszta lapot vett elő.
Ezt írta: "Mit akarsz, Feyfolken?"
Ezek a szavak jelentek meg: "Isten veletek. Gyűlölöm az életem. Felvágom a csuklóimat."
Thaurbad máshogy próbálkozott: "Megőrültem?"
Ezek a szavak jelentek meg: "Isten veletek. Mérget ittam. Gyűlölöm az életem."
"Miért teszed ezt velem?"
"Én, Thaurbad Hulzik nem élhetek együtt hálátlanságommal, ezért elvágom a torkom."
Thaurbad új lapot vett elő, és az ujjával írta át a Kiadványt. Míg eredeti vázlata, mielőtt Feyfolken megváltoztathatta volna, egyszerű és itt-ott hibás volt, ez az új változat nem volt más, mint össze-vissza macskakaparás. Csupa kisbetű, írásjelek sehol, a G úgy nézett ki mint az Y, a mondatok a margókra futottak, kígyókként tekeregtek, az első oldal tintája átütött a másodikra. Mikor kitépte a vázlatfüzetéből a lapot, a harmadik oldalon hosszú szakadás futott végig. Újabb feljegyzést írt: "Inkább ezt a kiadványt használd, mint azt a kupac szart, amit legutóbb küldtem."
Mikor Gorgos visszatért, Thaurbad átadta neki a borítékot. Az új levelek mind egyformák voltak, kivéve gyógyítója, Telemichiel levelét. "Tahurbad, mihamarabb ide kell jönnöd. Jelentések futottak be Feketemocsárból a karmazsinpestissel kapcsolatban, és igen hasonlítanak a te tüneteidre. Újabb vizsgálatokra van szükség. Még semmi sem biztos, de meg kell tudnunk, milyen lehetőségeink vannak."
Thaurbadnak a nap hátralévő részére és tizenöt korsó mézsörre volt szüksége, hogy "magához térjen". A következő reggel nagy része azzal telt, hogy magához tért az előző napi "magához térésből". Üzenetet kezdett írni Vanderthilnek: "Mit gondolsz az új Kiadványról?". Feyfolken javításában ez a következőképpen hangzott: "Fel fogom gyújtani magam, mert egy halódó tehetségtelen ripacs vagyok."
Thaurbad újra írta a jegyzetet az ujjaival. Mikor Gorgos előkerült, átadott neki egy üzenetet. Vanderthil kézírása volt.
Ekképp szólt: "Thaurbad, nem csak isteni ihleted van, de remek a humorérzéked. Azt hitted, azokat a macskakaparásokat fogjuk használni a valódi Kiadvány helyett? Az érsek tiszta szívéből kacagott. Alig várom, hogy lássam, mit tartogatsz számunkra a jövő héten. Őszinte barátod, Vanderthil."
Az egy héttel később rendezett temetési szertartásra sokkal több barát és csodáló érkezett, mint amennyit Thaurbad Hulzik valaha is lehetségesnek tartott. A koporsó, természetesen, csukva volt, de ez nem akadályozta meg a gyászolókat abban, hogy hosszú sorokban várjanak, mielőtt megérinthették volna a sima tölgyborítást, és azt képzelték, ez maga a művész teste. Az érsek a helyzet magaslatára emelkedve most sokkal jobb dicsérő szöveget mondott, mint a szokásos. Thaurbad régi nemezise, Alfiers, a Vanderthil előtti titkár eljött Nyugalmból, siránkozott, és mindenkinek elmondta - már aki hajlandó volt meghallgatni -, hogy Thaurbad javaslatára megváltoztatta az életét. Mikor meghallotta, hogy Thaurbad ráhagyta végrendeletében a tollát, könnyekben tört ki. Vanderthil kisasszony még vigasztalhatatlanabb volt, egész addig, amíg nem talált magának egy jóképű és csodálatosan egyszerű fiatal férfit.
- Alig hiszem el, hogy elment, én pedig sosem láthattam szemtől szemben, sosem beszéltem vele - mondta. - Láttam a testet, ám még ha nem is lett volna teljesen összeégve, akkor sem tudtam volna megmondani, hogy ő-e vagy sem.
- Bárcsak mondhatnám, hogy itt valami tévedés van, de túl sok orvosi bizonyíték áll rendelkezésünkre - mondta Telemichiel. - Az én páciensem volt, nekem elhihetitek, hogy megismerem.
- Óh - lepődött meg Vanderthil. - Beteg volt?
- Megfertőzte a karmazsinpestis néhány évvel ezelőtt, az vette el a hangját, de úgy tűnt, teljesen kigyógyult. Tulajdonképp pont azelőtt küldtem neki üzenetet erről, mielőtt öngyilkos lett.
- Te vagy az a gyógyító - kiáltott fel Vanderthil -, Thaurbad hírvivője, Gorgos mondta nekem, hogy épp akkor vette magához ezt az üzenetet, mikor én küldtem az enyémet az új Kiadvány remekbe szabott kivitelezésével kapcsolatban. Bámulatos munka volt. Sosem mondtam volna neki, de mintha valami régimódi stílusban írt volna. Ez lett egy igazi zseni utolsó munkája, mielőtt a dicsőség ragyogása körbeölelte volna. Képletesen szólva. És szó szerint.
Vanderthil megmutatta a gyógyítónak Thaurbad utolsó Kiadványát, és Telemichiel egyetértett abban, hogy ez a dühöngő, majdnem olvashatatlan stílus sokat elmond Auri-El fenséges és isteni erejéről.
- Teljesen belezavarodtam - mondta Vonguldak.
- Melyik részbe? - kérdezte a Nagy Bölcs. - Szerintem ez a történet eléggé egyértelmű.
- Feyfolken minden Kiadványt gyönyörűvé tett, kivéve az utolsót, amit Thaurbad magának írt - mondta Taksim elgondolkodva. - De miért olvasta rosszul Vanderthil és a gyógyító utolsó üzeneteit? Feyfolken megváltoztatta talán a szavakat?
- Talán - mosolygott a Nagy Bölcs.
- Esetleg Feyfolken Thaurbad érzékelését változtatta meg? - kérdezte Vonguldak. - Feyfolken megőrjítette?
- Nagyon úgy tűnik - mondta a Nagy Bölcs.
- De ez azt jelentené, hogy Feyfolken Sheogorath szolgája volt - mondta Vonguldak. - Ám te azt mondtad, hogy Aljas Clavicus szolgája volt. Melyik volt hát: a félrevezetés ügynöke vagy az őrültségé?
- Az akaratot bizonyosan befolyásolta Feyfolken - mondta Taksim -, ez pedig Aljas Clavicus szolgájára utal.
- Azt hiszem, az lesz a megfelelő befejezése az írnok és az elátkozott penna történetének - mosolygott a Nagy Bölcs - ha hagyom, hogy azt olvassatok ki belőle, amit akartok.
|
Előző: Feyfolken II |
Összefoglaló: Feyfolken |
Következő: Nincs |
